Magyar Horgász, 1997 (51. évfolyam, 1-12. szám)
1997. január / 1. szám
TÉLI HIDEGBEN A horgász a jég hátán is megél és sügérben, süllőben, de főleg csukában reménykedhet a téli hidegben. A téki horgászat nagy előnye, hogy könnyedén megközelíthetjük a csuka rejtekhelyét. Mivel helyből, lesből támadó ragadozó, gyakran csak csónakból tudjuk becserkészni, a jégen viszont szinte a fejére állhatunk. Kis tavaink többségén tilos a csónak használata, (vagy éppen nekünk nincs) ezért a víz fölé hajló bokrok, bedőlt fák, nád- és sásfalak vízfelőli, csuka által lakott oldalát csak jégpáncélon tudjuk megközelíteni. A személyes indítékok mellett két oka is van, hogy mindig baráti társasággal indulok léki horgászatra. Első az egymásra (!) vigyázás, a másik a nagyobb terület meghorgászása. Minél szétszórtabban, minél több léket vágunk. A tavak mély, melegebb vize, a vermelőhelyek környéke is csukát, sőt süllőt rejthet. Ám érdemes a nyári csukatanyák környékén is lyukat ütni, mert a bóklászó bodorkák az alászállt növényeken, a nád tövénél, partmenti bokrokon keresik szegényes téli táplálékukat, s nyomukban járnak az éhes ragadozók. Ahogy a lékek számával, úgy méretével sem szoktunk spórolni. Minimum 30 x 30-as lékeket vágunk fejszével. Inkább dolgozunk feleslegesen, mintsem elveszítsünk egy termetes csukát a lékfúró által kimart szűk lyuk miatt. A jégvágó szerszámok jó nagy zajt csapnak, ami valóságos robajnak hathat a vízben. Érdekes, hogy ez a csatazaj mégsem zavarja a csukát annyira, mint azt várnánk. A Környei tavakon volt olyan esetünk, hogy még csak a második lék vágásával kínlódtunk, mikor az elsőként kivágottban már kapásunk volt. A lékek közötti járáskelés sem hat zavarólag a csenbe dermedt vízivilág lakóira. Talán csak árnyékunkra kell vigyázni. Amilyen vonzó lehet a halak számára a sötét vízbe hatoló fénynyaláb, annyira zavarhatja őket annak hirtelen megtörése. Csukacsalogatás A csuka legkifinomultabb érzékszerve az oldalvonala, de látása is figyelemre méltó. Ezért - ha tehetjük - élő bodorkát, vörösszárnyút, kényszerűségből lusta kárászt tűzzünk horgunkra. A jókora hármashorgon vergődő csalihal által keltett rezgések előbb-utóbb eljutnak a környéken ólálkodó csukákhoz. Élettelen csalihal esetén mártogatással próbálkozzunk. Látására egy nemrégen piacra került magyar illóolajjal próbálunk hatni (ez a csalogató, illatosító anyag a külföldiekhez hasonlóan falfajonként külön-külön flakonban kapható). Mivel a csuka íz- és szagérzékelése gyenge, a koncentrátum jellegzetes szivárványszínének látványára építünk. A halhúsból lassan szivárgó olaj valóságos színfelhőként veszi körül a csalit a letisztult téli vízben, a léken behatoló fénysávban igen vonzó a színekre jól reagáló csukaszem számára. Egyik barátom az élő hal hátába is beinjekcióz pár cseppet, amit a vergődő test folyamatosan présel ki izomrostjai közül. Társaságunk egyik tagja „áttételesen” csalogatja a csukákat. A lékbe hideg vízben is jól oldódó etetőanyagot tesz és szórakoztató bodorkázásba kezd. (A megfelelő méretűekből eltesz későbbre.) Amikor abbamarad a kapás, felcsalizza az előkészített csukázó szerelést, mert a bodorkák hirtelen „étvágytalanságának” csuka az oka! Amikor úszóinkat csak a horogra tűzött bodorkák billegetik, vagy a hideg kényszerít mozgásra, terítékre kerülnek a különféle szilikon csalik. A twister és gumihalak között keresgélve mindig a nagyobbakat (10-20 cm) és színesebbeket (sárga, narancssárga, piros, zöld) részesítjük előnyben. Gyakran a hagyományos ólomfej helyett két hármashoroggal szereljük csalinkat a biztonságos akadás érdekében. A szilikongumikat is csukázó koncentrátummal „kezeljük" és a lékről-lékre járva mártogatunk. Téliesített szerszámok Ősszel használt szereléseinket csak részben módosítjuk, téliesítjük. Előkerülnek a rövidebb (1,8-2 m) botok. Kényszermegoldásként a teleszkópbotot is lehet rövidíteni, de így megváltozik karakterisztikája. Az orsó nem igényel különösebb odafigyelést, mivel gyakran ujjal fárasztunk, befejjük zsinórt. Az éles jég ellenére harmincasnál nem használunk vastagabb zsinórt, süllőre számítva, illetve mártogatáshoz húszast. A teflonnal, vagy kerámiával bevont zsinórok jobban ellenállnak a metsző jégnek. A klasszikus úszós csukázás két változatát variáljuk. Amennyiben süllőt is remélünk, finomabb, ún. sétálós (csúszó ólmos) készséget állítunk össze szimpla horgon kisebb csalihallal, vékony damillal és könynyebb úszóval. (1. ábra) A leólmozott szerelésünk már durvább: távolról is jól látható (termetes 15 g-os) úszó, hármasforgóra rögzített drót-, vagy kevlár élőké és a talajon fekvő ólom. Mély vízen az élőkét szereljük hármasforgó helyett csúszóra, így a vízoszlopot különböző magasságban horgászhatjuk meg. (MAHOR 96/1. 22. old.). Időnként kapható kimon- 4 Magyar Horgász 1997/1