Magyar Horgász, 2016 (70. évfolyam, 1-12. szám)
2016. január / 1. szám
4 MAGYAR HORGÁSZ - PERGETŐPRAKTIKÁK V&ye£é^i. tapasztalatok Most érkeztem haza a Duna-delta izgalmas vízi világából, még arcomon érzem a téli szél csípését, nagyon frissek bennem a horgász&j^ mények. Tanulságosak lehetnek süllő^É^Rnnjaink, ezek tükrében a plasztikok vezető« ^ % . . unkáját szeretném felemlíteni. " igazán télies pergetések közé tartozik a plasztikcsalis süllőzés. Sokféle magyarázatot találhatunk arra, miért is eredményes egy kis darab gumi,amit elhúzunk a süllők orra élőnszony, sok a felmerülő kérdés. Kicsi legyen a plasztik műcsalink vagy „testhez állóbban" nagyobb falat? A süllők orra elé kell tálalnunk a táplálékimitációt, vagy távolabbról is ráugranak a tüskés vadászok? Hol keressük télen a királyi ragadozó halat? És akkor, még ezer dologról: a gumik alakjáról, színeiről, vezetési technikákról nem is beszéltünk. Alkalmazható tapasztalatokat is remélve közepébe ugrom a kérdéskörnek illetve a minap történetnek. A Duna-delta Sulina ága ma már nem könnyű horgászhely. A tengeri hajóforgalom biztosítása miatt végigkövezték a partokat, egyenes, csatornaszerű lett a középső Duna-ág. Itt nehezebbé vált megtalálni a süllőket, a korábbi évekhez képest. Mégis megkíséreljük, akár hideg időben is. Gorgovára, Bíró József székelyudvarhelyi barátunk házába szinte hazajárunk. Igazán székelyes a vendéglátásunk, mert Jóskával együtt Benzár Zsolt is„hazavár" bennünket a távoli folyóparton. Zsolt finomszerelékes versenyhorgász, sokszoros román bajnok, de az utóbbi években süllőfogásban sem szívesen versenyeznék vele. Ha ketten indulnánk, valószínű, az elegáns ezüstérem csilloghatna a nyakamban, míg ő az utolsó előtti hellyel büszkélkedhetne. Mindig fanyar humorral fricskáz mindent a koma, azért viccelek magam is egy kicsit. Azt viszont komoly hangon szokta mondani, hogy tőlem is tanulta a gumizást. A túránk egyik napján együtt indultunk, és egy rövid motorozás után Zsolt fenékre engedte a horgonyvasat. Itt biztosan lakik süllő - mondta, miután neaili csónak. Fehér, jó nagy korongban végződő, irdalt farkú, tehát nagyon „lötyögős" gumit húzott a közepes súlyú fejre. Égypulpatás- 1 ^Tilssé oldalt,de messze lefelé küldte a műcsalit. Élvezettel figyeltem minden mozdulatát. Természetesen a plasztikja teljes kontroll alatt szállt lefelé. - Imádom, mikor már lefelé beleklopfol egy éhes süllő, tegnap ez is előfordult - mondta Zsolt, majd elemelte a fenékről a leérkezett plasztikot. Tíz méter körüli a mélység és rendesen folyik a víz, legalábbis felül állapíthattam meg. A fenéken, a parti rézsűről legurult, vagy kimosott kövek között viszont áll a víz. A kisebb-nagyobb sziklák mögött pedig állnak, bújnak a fogassüllők, tudjuk és reméljük ezt mindketten. Barátom szinte simogatni kezdte a búvóhelyeket. Azt kellene gondolnom, hogy éppen úgy, mint bárki más. Pedig mégsem. Eleinte szinte gépiesen tekerget bele a hajtókarba. Egy-egy kétfordulatos, gyors orsópördítés, majd megállás, ez volt a vezetésének ritmusa. A hajtókar tekerései közti megállás, várakozás talán három másodpercig tart. Ez idő alatt, tehát a megállások közben lefelé száll, még inkább úszik a gumihal vissza a fenékre. Az újabb gyors és rövid hajtókarpördítés pedig szinte felugrasztja, felröpteti, egy kis hullámszerű pályára úsztatja a plasztikot. Azt a bizonyos hullámvonalat rajzolja Zsolt is a fenék felett, amit nagyon sok gumival pergető horgász. A gyors hajtókartekerés ad egy kis előre és felfelé irányuló tempót a plasztiknak, amely a megállás után hamarosan egy kis belazulással, tottyanással jelzi, hogy ismét talajra érkezett. Ez tehát az egyik alaptechnika lényege, de talán alaposabban nézzük meg, milyen finomságokról kell kemény ütéssel kapott