Magyar Idők, 2016. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-30 / 152. szám
www.magyaridok.hu • 2016. június 30., csütörtök • II. évfolyam 152. szám • 180 Ft Rogán Antal feljelentést tett A gyógyszergyári támogatások Szőke András kapta az idén Portik Tamás ellen »3.oldal mától lesznek nyilvánosak * 4.oldal a Karinthy-gyűrűt * 4.oldal HIÁNYOS ORVOSI VIZSGÁLAT A MIGRÁNS GYEREKEKNÉL Az utóbbi időben már több ízben is volt példa arra, hogy a határon átlépő, kísérő nélküli kiskorú bevándorlókat nem vetették alá megfelelő egészségügyi vizsgálatnak, illetve az ilyen ellenőrzéseket megpróbálták elhagyni az illetékes szakemberek - tudta meg lapunk. Korábban pedig minden egyedül érkező migráns gyereken elvégezték az orvosi vizsgálatot. Ez több dolog miatt is egészségügyi kockázattal jár. Ezek a gyermekek például orvosi igazolás nélkül kerülhetnek az ellátásukat biztosító fóti gyermekintézetbe, ahol a kísérő nélküli kiskorúak integráltan élnek együtt, vagyis fertőzés vagy más betegség esetén nincs lehetőség elkülönítésre. * 2. oldal GYURCSÁNYÉK MÁR ŐSSZEL LEÜLNÉNEK AZ MSZP-VEL Mindenki, így az MSZP mindenkori elnöke számára is világosnak kell lennie, hogy nincs más út, csak a demokratikus pártok összefogása. Az együttműködés kereteinek a kialakítását ősszel meg kell kezdeni - jelentette ki a Magyar Időknek Gréczy Zsolt, a DK szóvivője. Mindeközben lapunk úgy értesült, hogy a szocialisták új frakcióvezetője Tóth Bertalan lesz, míg a frakcióvezető-helyettesi posztot Burány Sándor kapja meg. Mesterházy Attila az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke lehet. Molnár Gyula nem számít tovább Katona Tamás munkájára, az új pártigazgatóról a frakcióvezető megválasztása után döntenek. * 3. oldal ■ IDŐJÁRÁS Forrás: OMSZK -------------------------------- W 3TC 16"c PÉNTEK :• SZOMBAT ! VASÁRNAPI ÁRFOLYAMOK Forrás: MNB EURO : SVÁJCI FRANK 317,03 ^ 292,39 ^ I NI lllll 16152 IMN 771217 550046 magyar idők konzervatív közéleti napilap. Török-orosz közeledés ■ Nincs magyar áldozat ■ Új ellenőrzés hazánkban Terroristák véres merénylete az isztambuli repülőtéren Magyar Idők Összehangolt terrortámadásban legalább 42-en meghaltak és 239-en megsebesültek kedd este az isztambuli Kemal Atatürk nemzetközi repülőtéren. A merényletben három öngyilkos támadó vett részt, akik először gépkarabéllyal támadtak az utasokra, majd működésbe hozták a testükre erősített robbanószert. Recep Tayyip Erdogan török elnök az Iszlám Állam terrorszervezet felelősségét gyanítja. A támadást nemzetközi vezetők elítélték, egyúttal a régóta hűvös viszonyban levő Oroszország és Törökország első embere szorosabb terrorellenes fellépésről állapodott meg. Az áttöréshez arra is szükség volt, hogy előzetesen Erdogan levélben kért bocsánatot Vlagyimir Putyintól, amiért Törökország tavaly novemberben lelőtt egy orosz vadászgépet. Törökországban idén ez már a negyedik öngyilkos merénylet volt, legutóbb szintén Isztambulban robbantottak, akkor is az Iszlám Állam felelősségét gyanították. Nincs magyar áldozata az isztambuli terrortámadásnak, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium ennek ellenére a biztonsági kockázatok miatt óvatosságra int mindenkit, aki Törökországba kíván utazni. A törökországi merényletek után a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren soron kívüli biztonsági protokoll-ellenőrzést rendelt el a kormány. Az orosz-török viszony javulása miatt ismét napirendre került Déli Áramlat gázvezetékre igen nagy szüksége lenne Magyarországnak, mivel jelentősen javítaná az energiaellátás biztonságát - közölte a Magyar Időkkel Barta Judit energiapiaci szakértő. * 2., 3., 9., 13. oldal Legalább negyvenkét ember halt meg az összehangolt támadássorozatban Fotó: Reuters Lemondásra szólították fel a brit Munkáspárt vezetőjét A bevándorlás is hatott a Brexitre Magyar Idők A bevándorlás és a migráció kérdésére adott elégtelen válasz döntő szerepet játszott abban, hogy a kilépés támogatói kerültek többségbe az Egyesült Királyság európai uniós tagságáról kiírt népszavazáson - közölte Orbán Viktor az unióban maradó tagállamok brüsszeli csúcstalálkozóját követően. A magyar miniszterelnök szerint komoly problémákat okozhat az EU-ban, ha nem teszünk lépéseket annak érdekében, hogy a migráció kérdése ne keveredjen össze az uniós tagság kérdésével. Ugyanakkor vissza kell térni ahhoz a gondolathoz, hogy az Európai Unió alapját a tagállamok adják, nem pedig az uniós intézmények. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke közölte: a másik 27 tagállam álláspontja kristálytiszta, azaz tiszteletben kell tartani a javak, a szolgáltatások, a tőke és az emberek szabad áramlásáról szóló négy uniós szabadságelvet. - Nem létezik a la carte belső piac - szögezte le a lengyel politikus. A brit belpolitika is a feje tetejére állt, egyre mélyül a Brexit okozta válság. Az ellenzéki Munkáspárt tagjai vért izzadva próbálják eltávolítani Jeremy Corbyn pártvezetőt, aki továbbra sem hajlandó lemondani posztjáról. A kormányzó konzervatívoknál sem jobb a helyzet, könnyen lehetséges, hogy az eddig favoritnak számító Boris Johnson helyett Theresa May belügyminiszter kerül a párt és a brit kormány élére David Cameron helyett. , 8. oldal