Magyar Idők, 2018. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-22 / 18. szám

SZÉL RAGASZKODIK AFGÁN SZAKÉRTŐJÉHEZ Az LMP miniszterelnök-jelöltje sze­rint kitiltásával a kormánypártok el­lehetetlenítenék a nemzetbiztonsá­gi bizottság működését. Szél Ber­nadett tömény hazugságnak nevez­te azokat a sajtóhíreket, amelyek sze­rint nemzetbiztonságilag kockáza­tosnak minősítették az Afganisztán­ban született szakértőjét. Hollik Ist­ván, a KDNP országgyűlési képvise­lője szerint viszont, aki bekerül a tes­tületbe, az felelősséggel tartozik Ma­gyarország biztonságáért. Szerinte a szakértőnek javasolt afgán állampol­gár az egyik legradikálisabb beván­dorláspárti Soros-szervezet munka­társa volt, ez kifejezetten veszélyt je­lent a magyar emberek és a nemzet biztonságára. 2. oldal KOVÁCS ZOLTÁN: LEJÁRT AZ AKTATOLOGATÁS IDEJE Tizenegyezer modern informatikai eszközt vásárolnak a járási hivatalok és kormányhivatalok, ezzel a számító­­géppark egyharmadát cserélik le, mi­közben egyre több egységben dolgoz­hatnak már gyors internettel. Ahogy jelentős változás az is, hogy január­tól a járási és kormányhivatalok már elektronikus úton is fogadják az ügy­felek beadványait - mondta el többek között a lapunknak adott interjúban Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős állam­titkára. Az állami rezsicsökkentéssel évente 14 milliárd forintot spórolnak meg a magánszemélyek és a vállalko­zások, a több mint negyven háttérin­tézmény megszüntetése pedig a köz­kasszának hozott milliárdos megta­karítást. A 13. oldal TÖRÖK HADMŰVELET ÉSZAK-SZÍRIÁBAN A török hadsereg páncélosai tegnap átlépték a szíriai határt, hogy bizton­sági zónát alakítsanak ki Afrín térsé­gében. A kurd erők a hírek szerint ke­vés ellenállást tanúsítottak, a hadmű­velet a tervek szerint halad. A kurd gerillacsoportok orosz háttérmunkát gyanítanak az akció mögött, a törö­kök viszont az amerikaiak és a kurdok szövetségét vádolják a helyzet kiala­kulása miatt. Recep Tayyip Erdogan török államfő azt mondta: a művele­tet nagyon rövid időn belül befejezik, a távlati cél pedig az, hogy hazaküld­­jék a Törökországban élő 3,5 millió szíriai menekültet. la 7. oldal I IDŐJÁRÁS Forrás: QMSZ | 2°C -6"C Q" KEDD ,SZERDA :CSÜTÖRTÖK | ÁRFOLYAMOK Forrás: MNB EURÓ | SVÁJCI FRANK 309,28 A 263,55 7* magyar idők www.magyaridok.hu • 2018. január 22., hétfő • IV. évfolyam 18. szám • 180 Ft Rábólintottak az SPD-ben Továbbra is toronymagasan Ma ünnepeljük a magyar kultúra a koalíciós tárgyalásokra * 1.oldal vezet a Fidesz * 3.oldal napját » n.oldal konzervatív közéleti napilap A felemelkedés útja a munka és a tanulás lehet Orbán Viktor: Erőforrás a hazai roma közösség Magyarországon sokáig úgy gondolták, hogy a romák beilleszkedé­se reménytelen ügy, holott ez nem így van - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat budapes­ti találkozóján. A kormányfő hangsúlyozta, nem magatehetetlen ki­sebbségről van szó, hanem olyan közösségről, amely a lehetőséggel élni tud. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kiemelte a kö­zös munkában az egyházak és az önkormányzatok segítségét is. Varga Attila - Aki tud, az dolgozhat, ha akar, a munka pedig helyreállítja az ember ön­becsülését - jelentette ki Orbán Vik­tor miniszterelnök a szombati esemé­nyen. Szerinte a közmunkaprogram­ban megfordultak számára a mun­ka életgyakorlat lett, és ma már más­képp néznek rájuk, mint arra, aki se­gélyért áll sorba romaként és nem ro­maként. A kormány szerint lehetősé­get kell adni azoknak, akik keresik a munkát, mert akkor lesz igazságos a világ, ha mindenki előtt kinyílik egy lehetőség, tette hozzá a miniszterel­nök. Rámutatott: két útja van a fel­­emelkedésnek, a munka és a tanulás, s ha a kettő ötvöződik, az külön sze­rencsének tekinthető. Orbán Viktor a Magyar Tudományos Akadémia székházában tartott rendezvé­nyen felidézte, hogy a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatot 2011-ben a kormány, a római katolikus egyház, a magyarországi református egyház, a magyarországi evangélikus egyház és a magyar görögkatolikus egyház hoz­ta létre, állami támogatással, Európá­ban egyedülálló módon. Céljuk az, hogy a budapesti, debreceni, miskolci, nyír­egyházi kollégiumokban a roma diákok tanulmányi előmenetelét, diplomaszer­zését segítsék, valamint a közösségi fe­lelősségvállalás iránt elkötelezett, ke­resztény szellemiségű roma értelmiség megerősítését ösztönözzék. Folytatás az 5. oldalon A miniszterelnök szerint akkor lesz igazságos a világ, ha mindenki előtt kinyílik egy lehetőség Fotó Mirkó István Jól kerestek a frakción a Jobbik barátai és üzletfelei Tízmilliók a holdudvarnak Több mint 40 milliót fizetett ki tavaly a Jobbik országgyűlési frakció­ja a Vona Gáborral szoros kapcsolatot ápoló Forrai Richárd érdekelt­ségeinek­­ közpénzből. Jól keresett a frakción Sneider Tamás felesé­ge és a párt kommunikációs igazgatójának családi vállalkozása is. A párt képviselőcsoportja 162 milliót költött, nagyrészt a Jobbikhoz köt­hető cégeknél és magánszemélyeknél. Magyar Idők mmmmmmmmmmmmm Összesen 27,3 millió forint plusz áfa, azaz csaknem 35 millió forint érték­ben kötött szerződéseket tavaly a Job­bik országgyűlési frakciója a Forrai Ri­­chárd vezette Iránytű Intézettel „szak­politikát érintő szakanyagok” elkészí­tésére. A számlát a képviselőcsoport támogatásából, tehát közpénzből fi­zették - derült ki a 168 Óra össze­állításából. Forrai több szállal kötődik Vona Gá­borhoz, sokan az egyik legbefolyáso­sabb tanácsadójának tartják. Az egy­kori frakciótitkár 2011-ben alapította meg politikai és gazdaságkutató cégét, amely a következő néhány évben 330 millió forint összértékű megrendelést kapott a pénzügyi beszámolói alapján szinte kizárólag állami forrásból mű­ködő párttól. A közpénzből megerősí­tett Iránytű Intézet 2012-ben felvásá­rolta a Jobbik lapjának kiadóját, a Ma­gyar Hírek Kft.-t, amelynek Vona-Sza­­bó Krisztina, Vona Gábor felesége volt az egyik tulajdonosa. Folytatás a 3. oldalon Távol tartják a bevándorlást elősegítő szervezeteket Magyar Idők A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, ame­lyek az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi se­gítséget nyújtanak hozzá - mondta Ro­­gán Antal, a Miniszterelnöki Kabinet­­irodát vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. El­mondta: a kormánynak az a dolga, hogy a nemzet biztonságára veszélyes szerve­zeteket figyelemmel kísérje. Lehetséges megoldásként említette: a magyar ha­tóságok az ügyészségnek fognak javas­latot tenni, hogy vizsgálják meg egyes, magukról önbevallást nem adó szerve­zetek tevékenysége ebbe a körbe tar­tozik-e. Szólt arról is, hogy a Stop So­ros törvénycsomag parlamenti elfoga­dása után senkit nem fog meglepetés­ként érni, ha Soros Györggyel szemben az elsők között vezetik be a távoltartási végzést, ha nem hagyja abba a beván­dorlás finanszírozását. Kitért arra is, hogy nemcsak az illegális bevándorlás segítőit is távol tartják Magyarország­tól. Amikor a túlnyomórészt muszlim migránsok ellen védekezünk, akkor va­lójában a magyarországi zsidó közös­ség védelme érdekében tesszük a leg­nagyobb lépést. is 2. oldal Dobrev Klára előremenekült a vallomásával Bakonyi Ádám Miután a Czeglédy Csabának adott hi­telek miatt indult eljárásban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Altus vala­mennyi szerződését bekérette, Dobrev Klára előremenekülhetett, amikor kéret­lenül bevallotta, hogy az általa vezetett társaság 85 millió forint kölcsönt adott a Demokratikus Koalíciónak is - nyilat­kozta a Magyar Időknek Budai Gyula, a Fidesz parlamenti képviselője. Ismert: Gyurcsány Ferenc felesége közösségi oldalán is közzétette azt az MNB-nek írt levelet, amelyben az Altus Portfolió Kft. által a Czeglédy-féle Human Ope­rator Zrt.-nek nyújtott, összesen több mint 200 milliós kölcsönök okait ma­gyarázta. A levélben Dobrev beszámolt arról, hogy az Altus a DK is adott köl­csönt: 2017 májusában, júniusában, il­letve szeptemberében 20,15, illetve 50, azaz összesen 85 millió forintot, amit a pártnak augusztusig kell törlesztenie. Budai szerint vallomásával Dobrev egy újabb jegybanki eljárást akarhatott meg­előzni. A fideszes politikus ugyanak­kor sokkal érdekesebb kérdésnek tar­totta, hogy a jelek szerint rossz anyagi helyzetben lévő DK vissza tudja-e fizet­ni augusztusig a kölcsönt az Altusnak, és ha igen, akkor miből. 4. oldal

Next