Magyar Idők, 2018. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-26 / 48. szám
Kis Bajorországot építettek fel Egymillióan részesülnek ingyen- Justin Trudeau imázskampánya a németek Argentínában * 8.oidai tankönyvben hazánkban * 5.oldal nagyot bukott Indiában * 1.oldal MILLIÁRDOK MARADTAK A CSALÁDOKNÁL Több tízezer forintot hagyott az elmúlt években egy-egy magyar háztartás kasszájában az alapvető élelmiszerek többlépcsős áfacsökkentése. A lakosság mellett a termelők és a feldolgozók is jól jártak: nemcsak a forgalmuk nőtt, hanem az egyes ágazatokban a feketézés aránya is csökkent. A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a vásárlók ma már olcsóbban juthatnak hozzá a sertésvagy baromfihúshoz, ahogyan a tojás és a friss tej is immár alacsonyabb áron kapható a hazai boltokban. Januártól pedig újabb termékként a halak és a sertésbelsőségek is bekerültek a csökkentett áfakörbe. 12. oldal HSZI CSIN-PING ÚJRÁZHAT KÉT ELNÖKI CIKLUSA UTÁN Megtisztította az utat Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök előtt a Kína Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága, a szervezet ugyanis tegnap kezdeményezte, hogy töröljék az alkotmányból azt a kitételt, amely szerint az ország elnöke és az alelnöke csupán két ciklusra választható meg. Elemzők szerint ezzel az államfő végre elérte célját, amin politikai karrierjének kezdete óta dolgozik, vagyis hogy a XXI. század Mao Ce-tungjává (Mao Zedong) váljon. A 64 éves politikust nem most emelik először egy szintre Maóval, a KKP központi bizottsága ugyanis már a tavaly októberi ülésén egyértelmű lépéseket tett a hatalom központosításának fokozása felé. A 19. oldal MA DÖNTENEK CZEGLÉDY CSABA MENTELMI JOGÁRÓL Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásban lévő szocialista politikust független jelöltként vette nyilvántartásba pénteken Vas megye 1-es számú, szombathelyi székhelyű választókerületének választási bizottsága. Amennyiben ma jogerőre emelkedik az országgyűlési képviselő-jelöltsége, akkor köztörvényes ügyben kérik majd ki a szocialista politikus mentelmi jogát. A joggyakorlat egyértelmű, köztörvényes ügyekben mindenkinek kiadják a mentelmi jogát. Emlékeztetőül: Czeglédy és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős, 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyik büntetőeljárás. ’S 13. oldal I IDŐJÁRÁS ForRás: OMSZ I -4°C-irc€3' KEDD SZERDAI CSÜTÖRTÖK -6 /Q'- -6 -4 -111 -131 C-1- -16 B ÁRFOLYAMOK ForRás: MNB EURÓ | SVÁJCI FRANK 312,99 S* 272,19 ^I N K Hf Q 7 7 19 17 ^nm R I II I II magyar időkkonzervatív közéleti napilap www.magyaridok.hu • 2018. február 26., hétfő • IV. évfolyam 48. szám • 180 Ft Kiskunhalason a Fidesz nagy győzelmet aratott Az ellenzéki jelölt nyert Vásárhelyen Borsodi Attila A szavazatok 57,49 százalékát megszerezve Márki-Zay Péter független jelölt nyerte tegnap az időközi polgármesterválasztást Hódmezővásárhelyen, amelyet azért kellett megtartani, mert tavaly november 20-án elhunyt Almási István, a város korábbi első embere. A tegnapi szavazáson az ellenzék által támogatott Márki-Zay mögött Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) végzett a második helyen, az Almási István halála miatt a városvezetői jogköröket november 20. óta gyakorló alpolgármester a voksok 41,63 százalékát szerezte meg. Amikor Márki-Zay Péter az eredmények ismeretében az aktivisták elé lépett, a tömeg - fiatal jobbikosok, liberálisok és idősebb baloldaliak - együtt ölelkezve kiabálták: megcsináltuk, megcsináltuk! A frissen megválasztott polgármester köszönetet mondott a vásárhelyieknek a szavazáson való részvételért. Majd beszédében országos ellenzéki összefogást sürgetett. Fodor Csaba, a Nézőpont Csoport elemzője az eredmény kapcsán azt mondta: abból, hogy egy, Gyurcsány Ferenctől Vona Gáboron át a szocialistákig támogatott jelölt nyert, nem következik, hogy mindenhol meg lehet verni a Fideszt. Az ellenzéknek önbecsapás lenne, ha modellértékűnek tekintenék az eredményt. A Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason az 5. számú választókerületben választottak képviselőt, a korábbi képviselő halála miatt. A szavazatok többségét a Fidesz-KDNP jelöltje, Juhász György kapta, akire a választók 68,1 százaléka voksolt. A 2. oldal Márki-Zay Péter országos összefogást sürgetett Fotó: Havran Zoltán A Nyugat ma is elnéző a kommunisták diktatúrájával Kárpáti András.■■■■■■■■ A kommunista rendszer lélek és hit nélküli kiszolgálói csak a fizikailag megfogható dolgokat fogadták el, ezért gyűlöletet éreztek, ha valakiről nyilvánvaló volt, hogy tudja: a szellem fontosabb az anyagnál, a hit az erőnél - jelentette ki Gulyás Gergely tegnap, a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Terror Háza múzeumban rendezett megemlékezésen. A Fidesz frakcióvezetője rámutatott: a kommunisták tudták, hogy az egyházakat és híveiket kell megtörni, mert a hit igazsága és állhatatossága a legnagyobb veszély a hazugságra épülő diktatúrára, vagyis egy olyan totalitarizmusra, ahol a belső szabadságukat kevesen tudják megőrizni. Schmidt Mária, a múzeum főigazgatója a kommunizmussal kapcsolatos hazugságok két fajtájáról beszélt. Előbb a baloldali diktatúra valódi természetét nemes jövőképpel leplező ideológiával találkoztunk, majd azzal, hogy nem kell tanulnunk a történtekből - fogalmazott a főigazgató. Hozzátette: a kommunizmus bűnei felett nem született ítélet, mint Nürnbergben a nácizmus felett, emellett az úgynevezett fejlett Nyugat ma is megengedően, elnézően, sőt időnként némi rokonszenvvel viszonyul történelmünk eddigi leghoszszabb totális diktatúrájához. Az Országgyűlés 2000. június 13- án elfogadott határozata nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává. A jubileum szimbolikus időpontja arra utal, hogy 1947-ben a szovjet megszálló hatóságok ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, akit országgyűlési képviselőként mentelmi jog védett. * 4. oldal Előrejelzések szerint Magyarországon ugranak meg a legjobban a fizetések Csökkent a bérkülönbség Európában Nagy Kristóf A nyugat-európai stagnáló vagy szerény, átlagosan 2 százalékos bruttó keresetemelkedéssel szemben Magyarországon 12 százalék felett nőttek a fizetések tavaly, így csökkent a különbség, ám még mindig nagy a szakadék - mondta a Magyar Időknek Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója. A várakozások szerint az idén nálunk nőhetnek legjobban a bérek, és ez a folyamat részben a jelentős közép-európai gazdasági növekedésnek, részben pedig a kormányzati intézkedéseknek köszönhető, mivel a munkaadói járulékcsökkentéssel - a már megkötött megállapodás szerint - évről évre nagyobb lesz a foglalkoztatók mozgástere. Az OECD decemberben kiadott, dolláralapon számolt előrejelzése szerint 2018-ban hazánkban várható a legnagyobb bérnövekedés. A gazdasági tárca tanácsadója kifejtette: az elsődleges munkaerőpiacon, azaz a közfoglalkoztatottak nélküli körben a családi adókedvezményeket figyelembe véve a nettó reálbér emelkedése 2010 és 2017 között 41,4 százalékos volt. Felidézte, uniós csatlakozásunk előtt a magyar bérek magasabbak voltak a többi V4- és a balti országok bérszínvonalánál, ám 2008- ra a visegrádi térségben már a legalacsonyabb volt a miénk. S1 13. oldal Fotó: Havran Zoltán