Magyar Idők, 2018. október (4. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-09 / 235. szám
Korrupcióval vádolják az Interpol NATO-ellenőrök jönnek A posta már készül a karácsonyi eltűnt kínai elnökét * 9.odai Magyarországra * 4.oldal csomagcsúcsra » 9.oldal MÉRSÉKLŐDNE AZ UNIÓS AGRÁRTÁMOGATÁS A tagállamok befizetéseinek növelésével lehet szinten tartani az agrártámogatásokat a jövőben - hívta fel a figyelmet tegnapi budapesti látogatásán Phil Hogan. Az uniós mezőgazdasági biztos elmondta: a jelenlegi állás alapján a 2020 utáni költségvetésben 5 százalékkal csökkenhet az ágazatnak jutó forrás mértéke. A magyar agrárkormányzat szerint a közös agrárpolitikának továbbra is a gazdák boldogulását kell szolgálnia, ezért megengedhetetlen a támogatások csökkentése. * 13. oldal MIGRÁNSBARÁTOK KEZÉBEN A MIGRÁCIÓS ÜGY Hivatalosan is átvette a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) irányítását a portugál António Vitorino, így az ENSZ égisze alatt működő valamennyi migrációs szervezet élére európai diplomata került. A szocialista Vitorino - aki korábban EU- biztos is volt - a brüsszeli bevándorláspolitikai szakemberek jó részét magával viszi az IOM genfi székhelyére. A Deutsche Welle információi szerint megválasztását az EU lobbitevékenysége is segítette: Brüsszel mindenképp a sajátjának szerette volna tudni a kulcsfontosságú migrációs pozíciót. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának élén is európai vezető áll egyébként az olasz Filippo Grandi személyében. 1 9. oldal TÖRTÉNELEMBŐL CSÖKKENHET A TANANYAG A történelemoktatás terén jelenleg a legégetőbb probléma a tananyag zsúfoltsága, ezen kétségkívül változtat az új Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezete. Számos, főleg egyetemes történelmi téma került ki, ami korábban része volt a tantervnek - mondta lapunknak Nánay Mihály, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke az új NAT kapcsán. Hozzátette, ha a magyar nemzettudat megalapozása szempontjából nézzük, akkor tartalmilag nincs kivetnivaló a tervezetben. Hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen viszont az új témakörökhöz igazodó tankönyvek megírása, feladatbankok létrehozása, illetve akár néhány órás módszertani továbbképzés. * 5. oldal M IDŐJÁRÁS MA 23 °C SZERDA CSÜTÖRTÖKPÉNTEK -6122_ÉV. 22-6- 22 998 | ÁRFOLYAMOK FoRRás: MNB EURÓ : USA-DOLLÁR 325,54 ^ 1 283,69 A magyar idők www.magyaridok.hu • 2018. október 9., kedd • IV. évfolyam 235. szám • 180 Ft konzervatív közéleti napilap A terrorizmus elleni harc elsőrendű fontosságú Hazánk érdeke is Törökország stabilitása Tóth Loretta : Haman Orbán Viktor szerint három fővárosra kell figyelnie hazánknak: Berlinre, Moszkvára és Ankarára, és abban vagyunk érdekeltek, hogy ezen országokkal kiegyensúlyozott legyen a kapcsolatunk. A magyar miniszterelnök erről azután beszélt, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnökkel tárgyalt az Országházban. A kormányfő a megbeszéléseket követően úgy fogalmazott: a stabil török kormányzat és egy stabil Törökország az előfeltétele annak, hogy a migráció szárazföldi útvonalán keresztül semmilyen veszély ne fenyegesse hazánkat. Mint mondta, a terrorizmus elleni küzdelem Budapest és Ankara számára egyaránt fontos. Erdogan újságírói kérdésre elmondta: körülbelül 3,5 millió szíriai menekült tartózkodik Törökországban, mellettük azonban legalább félmillió iraki és több százezer afgán és pakisztáni bevándorló is náluk talál oltalomra. A magyar kormányfő arról is beszélt, hogy méltatlan, amit az Európai Unió Törökországgal művel az ország uniós csatlakozásával kapcsolatban. Az Áder János köztársasági elnök meghívására kétnapos látogatásra hazánkba érkezett Erdogan - aki tegnap államfő kollégájával és Kövér László házelnökkel is tárgyalt - ma Budán felavatja a felújított Gül Baba türbét. Mehmet Inceoglu, az Európai Demokratikus Törökök Uniójának magyarországi elnöke a Magyar Időknek azt mondta: a Magyarországon élő, nagyjából háromezer főt számláló török diaszpórát büszkeséggel tölti el, hogy Erdogan Budapestre látogat. A 3. és 8. oldal Orbán Viktor a két ország közötti kiegyensúlyozott kapcsolat jelentőségét hangsúlyozta Fotó: Kurucz Árpád A Simicska-féle pénzes zacskó titka Szemán László János Újabb lepel hullhat le Simicska Lajos és a Jobbik kapcsolatáról, miután Szabó Balázs, a szekszárdi Jobbik volt elnöke egyértelmű utalást tett arra, miként pénzelhette a volt médiavállalkozó a pártot. A kilépett jobbikos szerint Simicska Lajos nejlonzacskóban adta a pénzt Szabó Gábor pártigazgatónak, aki lapunknak hazugságnak nevezte a szekszárdi politikus állításait. Szabó Balázs arra is utalt, hogy a Jobbik Ifjúsági Tagozatában (IT) lévők minden választókerületben kvázi besúgói hálózatként működtek, a jelentéseket pedig Farkas Gergely IT-elnök kapta. Eközben kiderült: a Jobbik parlamenti képviselője, Staudt Gábor neve is szerepel abban a több milliárdos költségvetési csalási ügyben, amit a lengyel ügyészek kezdtek el vizsgálni. A feljelentést az állítólagos bűnbanda kiugrott tagja tette, első körben még a magyar hatóságoknak. * 2. oldal Betegek adataival éltek vissza Szilágyi Anna Feljelentést tett és azonnali belső vizsgálatot rendelt el a kardiológiai intézet főigazgatója, miután tudomására jutott, hogy a Facebookra felkerültek az intézményből elbocsátott Székely László két betegének kórházi dokumentumai. Az egyik annak a nőnek a zárójelentése, akinek az operációja után, jogi-etikai vétség indokával menesztették a szívsebészt. A másik annak a páciensnek az ambuláns kezelőlapja, akinek a halálát egyes sajtóorgánumok összefüggésbe hozták Székely László elbocsátásával. A betegdokumentumok nyilvánosságra kerülésével a személyes adattal való visszaélés és a jogosulatlan adatkezelés lehetősége is felvetődik, ezért tett feljelentést a főigazgató. A szívsebész ügyében eközben szakértői vizsgálat készült, amely szerint a beteg halála nincs összefüggésben Székely László elbocsátásával - jelentette be a parlamentben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. * 4. oldal Novemberben érkezik a nyugdíjplusz Magyarország történetében immár második alkalommal idén is 2,5 millió ember kap nyugdíjprémiumot, amelynek maximális öszszege a tavalyinál is magasabb, 18 ezer forint - az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható a Magyar Közlönyben. A kormány szeretné, ha az idősek is részesülnének az ország gazdasági teljesítményéből, hiszen ők évtizedeket dolgoztak ezért az országért és nevelték gyermekeiket. A kifizetések november közepén kezdődnek el. Varga Attila Minden nyugdíjas, akinek a nyugdíja eléri a 80 ezer forintot, a maximális 18 ezer forintra számíthat. Tehát ezt az összeget kapják az átlagnyugdíjjal (130 ezer forint) rendelkezők is. A 80 ezer forint alatti nyugdíjnál a nyugdíjprémimum összege arányosan csökken, tehát például az 50 000 forintos nyugdíjban részesülők 11 250 forintos nyugdíjprémiumot kapnak. A juttatást a bankszámlával rendelkező ügyfelek november 12-én kapják meg, a postai kifizetések pedig november 15-én kezdődnek, a posta által előre meghatározott napokon. A jóval 4 százalék feletti gazdasági növekedésnek köszönhetően már második alkalommal fizet a kormány nyugdíjprémiumot valamennyi nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának lapunkhoz eljuttatott közleményében. Az ellátást nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem azok is megkapják, aki nyugdíjra vagy nyugdíjszerű ellátásra jogosultak, így az intézkedés 2,5 millió embert érint. A kormány 33 milliárd forintot biztosít a kifizetésekre. Folytatás a 4. oldalon A letelepedési kötvény sikeres Magyar Idők :«■■■■■■■■■■■■■ Nemhogy veszteséget, hanem több milliárdos megtakarítást hozott az adófizetőknek a korábban befejezett letelepedésikötvény-program, amelynek keretében a magyar állam 2013 és 2017 között öszszesen 1,84 milliárd euró névértékben bocsátott ki értékpapírt. Az Államadósság Kezelő Központ szerint az államkötvény kamatozása a teljes kibocsátási időszakban kedvezőbb volt, mint a hasonló módon értékesített, lakosságnak is kínált termék. A Transparency International ugyanakkor úgy becsülte, hogy a program akár 30 milliárdos veszteséget is hozhatott az államkasszának. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint azért érte a programot kritika, mert sértette Soros György gazdasági érdekeit. A Gyurcsány-kormány által a Nemzetközi Valutaalaptól felvett hiteleket ugyanis az amerikai milliárdos is szívesen finanszírozta volna. * 14. oldal