Magyar Ifjúság, 1957. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-16 / 11. szám

MEGVÉDJÉK A MUNKÁSHATALMAT Beszélgetés munkásőrökkel Új, egyenruhás, fegyveres emberek jelentek meg Budapest utcáin. Szijröt észöld overálban, kéksiltes sapkában állnak fegyveres őrséget a tanácsépületek, posták, s más közintézmények előtt. Karjukon piros szalag: „munkásőrség“. Az első kerület nem proletárvidék. Itt nincsenek nagy gyárak, üzemek, inkább a hivatalok, különböző intézmények adnak mindennapi kenyeret a kerület lakosainak. Mégis, ebben a kerületben is megalakult a munkásőrség. A parancsnok B. Tóth őrnagy. Szélesvállú, markáns arcú, jól megtermett fiatalember. Szemmel láthatólag vidéki fiú. — Kikből áll itt a munkásőrség? — kérdezzük. — Természetesen munkásokból. Még pedig többségükben kipróbált, idősebb munkásmozgalmi harcosokból. De vannak köztük fiatalok is. — És ezek az idősebb elvtársak nem fáradnak el a szolgálatban, komoly erőt jelentenek? Láthatóan felmérgesedik a kérdésen. Egészen kivörösödik, amikor válaszol: — Nézze elvtárs, én katonatiszt vagyok. Voltak már a kezem alatt olyan kisportolt, erős újoncok, akik egy bikát is leütöttek volna puszta kézzel. Ezek az idősebb elvtársak ilyet nem tudnának utánuk csinálni, de én, a katona, mégis nyugodtabban, bátrabban mennék harcba a munkásőrökkel. „Alkalmam volt kitapasztalni az urak Magyarországát...“ Ez itt Rózsa Miklós. Foglalkozása víz-, gáz- és gőzfűtés szerelő. Elmúlt már 54 éves. Kedvelt szórakozása, időtöltése a szivarozás. Mint a parancsnoka mondja, önként jelentkezett a munkásőrségbe. Miért? — Nézze és most mondhatnák magának nagy szavakat. Ilyet azonban hallhat a szemináriumokon is. Így hát inkább csak ennyit: nálunk, Magyarországon nem lesz fasizmus soha. Aki kételkedik, vagy más a véleménye, jöjjön el és mondja el nekünk. Én már 1933-ban dolgoztam a munkásmozgalomban. Az évek során elég alkalmam volt kitapasztalni az urak Magyarországát. Borzalmas volt élhetett kezekkel ülni az októberi események idején. Szörnyű volt látni, hogyan lesz úrrá egyre inkább, napról napra az ellenforradalom. Demokráciáról, munkáshatalomról recsegtek a rogy ,,hazafiak", de nekünk, munkásoknak nem volt fegyver a kezünkben. Ez különben régi vezetőink egyik legnagyobb bűne is ... Ejh, erre azonban most kár szót vesztegetni. A lényeg ez: mi, idősebb munkások, akiket már párszor megkardlavozott a Horthy-rendőrség, most kézbe vettük a fegyvert. Egyszerű szerkezet, hamar megtanultuk, hogy kell bánni vele ... „Meggyőződésből jelentkeztünk“ Találomra választjuk a következő munkásőrt: Varga Imrét. Rádiótechnikus. Huszonkilenc éves, jóformán gyereknek számít a többiek között. 1945 óta kommunista, s ezért keresték az októberi véres napokban az ellenforradalmárok. Lakásának a italát döngették, az utolsó pillanatban sikerült kiugrania az ablakon. Ha egy pillanatot késik, meglincselik. — Ezek után ne is kérdezze, miért léptem be a munkásőrségbe. Hogy mennyi fizetést kapok itt? Semmit. Valamenynyien meggyőződésből jelentkeztünk. Ledolgozom a nyolc órámat az üzemben, utána idejövök, őrséget állok, s reggel innen megyek ismét munkába. Hogy fárasztó-e? Nem mondhatnám. Inkább jó érzés ebben az egyenruhában őrt állni. Jó érzés tudni, hogy ma már a munkások kezében van a fegyver. „láttam, mire képes az ellenforradalom“ Ez a 44 éves férfi Győri Márton tisztviselő. A Déliteherpályaudvar kereskedelmi főnöke. — Röviden meg tudnám indokolni, miért léptem be a munkásőrségbe: láttam, mire képes az ellenforradalom. A szemem előtt gyilkolok le becsületes, ártatlan embereket, halálra kínoztak egyszerű kommunistákat. Éretlen su- chancok fogták a fegyvert akkor rájuk, holott az üldözöttek kezében kellett volna, hogy fegyver lennyen. Úgy éreztem,nem engedhetem, hoggy még egyszer megtörténjék, ami október 23-án történt. Ezért jöttem ide, s ezért vagyok most is harmadnapja szolgálatban. Miközben beszélgetünk, körénk gyűlnek a század többi tagjai. Valaki megemlíti a régi R-gárdát. Varga Imre legyint: — Én is tagja voltam a központi R-gárdának. Amikor megszüntették, mondtuk, hogy ez nem lesz jó. Akkor nem hallgattak ránk. Most, az első hívő szóra ismét eljöttünk, helyt állunk, csak a vezetőink bízzanak bennünk. Ez az, ami ott bujkál a ki nem mondott mondatokban. Idősek, fiatalok, valamennyien büszkén viselik a munkásőrség egyenruháját. Elfelejtik a régi sérelmeket, a mellőzést. Tudják, szükség van rájuk. Fegyvert fogtak a proletárhatalomért. S azt kérik: ne csak ..ideiglenes katonáknak“ tekintsék őket — kérik: hadd legyen kezükben fegver ezután is, a munkáshatalom védelmére. 8. J. Piros jersey kiskosztüm Szövetkezeti Divatház modellje KRISTÓF TÉR és VÁCI UTCA SAROK . Nem dobjuk el Jegyzetek a nógrádi bányászbrigádokról Több jó hír érkezett mostanában Nógráditól. Hétfőn este a rádió jelentette, hogy a nógrádi bányászok március 9-én, szombaton, elérték szeptemberi napi termelési eredményeiket. Régi, kedves ismerősök, ifjúsági brigádtagok és brigádvezetők jutnak eszembe e hír hallatára. E brigádok a harcok alatt és után is együtt maradtak. De sokszor írtam róluk az elmúlt években, dicsérve, vagy „szidva“ őket, de mindig szeretettel, hiszen olyan közéjükvalónak érzem magam. Szorospatakon Szabó Lajos, Forgácslejtősbányában Kovács Laci, Mizserfán a Kossuth-díjas Budavári Karcsi Rónabánya: Tóth (12) István brigádja Czene Ferenc József brigádja Kisterenye: Tóth Albert József brigádja Suris István brigádja Butkó Tibor brigádja Mizséria: Budavári Károly brigádja A számok beszélnek Csaknem minden ifjúsági brigád túlszárnyalta múlt évi eredményét. S mutatják a számok azt is, milyen jelentősen emelkedett a bányászfiatalok keresete. S azért is maradtak együtt a brigádok, mert így szaporábban haladnak. Az ifjúmunkás szövetséggel együtt már február első vasárnapján közös megbeszélést tartottak a brigádvezetők, ahol Kaposvári József, Demecs Józsi bácsi, ifj. Sándor János és a többi bányász is kiállt amellett, hogy helyes volt a bányászfiatalok brigádmozgalma, helyes 49.79 Ft1 azept.: 1.704 t/mflazak febr.: 2.001 t/műazak 114.11 Ft azept.: 2.344 t/műazak 104.46 Ft febr.: 2.714 t/manszak 131.17 Ft szept: 1.312 t/műazak 45.17 Ft febr.: 2.587 t/műazak 135.64 Ft A JÓT bácsi ifjúsági brigádja, a többi bányában is megvannak, együtt dolgoznak a fiatalok. A termelő, tehát az elővájó és a szenélő munkahelyeken dolgozó ifjúsági brigádok háromnégy kisterenyei és szurdoki brigád kivételével kijelentették: kollektívában akarnak dolgozni, nem hajlandók feloszlató. A néhány szétszóródott brigád helyett pedig minden szervezés nélkül újak alakultak: Pápity Pálé Kazáron, Pongrácz Sándoré Ménkesen, Mrázik Zoltáné Nagybátonyban. Jó munkájuk bemutatására hadd idézzek néhány száraz adatot. (Az adatok az egy műszakon, egy főre eső teljesítményt jelzik tonnában.) Szent.: 2.432 t/műszak febr.: 2.657 t /műszak 89.96 Ft azept.: 2.376 t/műszak 76.67 Ft febr.: 2.105 t/műszak 80.34 Ft azept.: 5.445 t/mflazak febr.: 7.232 t/mllazak 112.97 Ft is maradt, s ami jót csinált a DISZ, azt nem kell eldobni. Az elmúlt héten egy értekezleten Pintér László szorospataki és Ujj József kisterenyei bányaigazgató megdicsérték az ifjúsági brigádokat. „Ők dolgoznak legjobban — mondták — a legnehezebb körülmények között, s túlszárnyalták már a szeptemberi eredményeiket“. Valóban helyes az ifjúsági brigádok mozgalma. Hasznot hoz ez a fiataloknak és az államnak is. Ezért ragaszkodnak hozzá a bányák ifjúmunkásai. Cs. L. 48.78 Ft3 89.20 Fti TAN AR UR: A napokban elsétáltam a régi iskolám mellett. A langyos, tavaszi szél emlékeket sodort felém és én valami kimondhatatlan nagy vágyakozással vágytam újra beülni az ablak felől a harmadik padba, újságcikk helyett a tollszárat rágva írni egy iskolai dolgozatot... Képzeletemben megjelent az a kis, zömök emberke, a magyar tanárom, aki annyira tudott örülni egy szépen sikerült dolgozatnak, mint valami születésnapi ajándéknak. S tekintetében, mint mindig most i® ott bujkált a kérdés: — Készültél, fiam? — Nem, tanár úr, én többé nem tudnék hazudni magának. Az igazság az, hogy eszembe sem jutott az iskola. Tetszik tudni, annyi minden történt velem a legutolsó magyar óra óta ... De ha nem venné rossznéven a tanár úr... ha úgy tetszene gondolni... — Mit, fiam? — ... én írnék egy dolgozatot, azaz kijavítanék egyet, amit talán hat, de nem tudom már pontosan, az is lehet, hogy hét esztendővel ezelőtt készítettem. — Hallott már ilyet az ember? Ejnye már no! Hová is tettem? — és megszokott mozdulattal kezdett keresgélni a zsebében, amelyből egymás után halászta elő a noteszokat s már egy egész halmot tartott belőlük a kezében, amikor biztos mozdulattal felütötte az egyiket, kikereste a nevemet és mosolyogva bökött rá az uj javal: — Itt van, megtaláltalak. Látod, én mindenre emlékezem! — Igen, igen tanár úr. Éppen azért. Azt a dolgozatot én a magyar nép nagy nemzeti ünnepéről, március tizenötödikéről csak úgy összecsaptam. Ne is tessék haragudni érte, de akkor én még nem tudtam, hogy egy ilyen dolgozat megírása milyen komoly tanulmányokat igényel. — Komoly tanulmányokat? De hiszen te akkoriban elolvastál minden kötelező irodalmat és a kijelölt verseket is betéve tudtad. — Ne tessék kételkedni benne, tanár úr, én elolvastam. A verseket sem súgták. Igaz, a Szekerka egyszer kisegített, de az csak véletlen volt, egészen ritka véletlen ... Csakhogy rájöttem valamire, tanár úr, amire akkor nem gondoltam. Arra, hogy a kötelező olvasmányokon és a verseken kívül is kell valami egy ilyen dolgozathoz ... — A kötelező olvasmányokon túl...? — Igen tanár úr, t én csak ------------------------ egyszerűen bemártottam a tollamat a tintába és lángoló hazafiságról, csatazajról, szívdobogtató hősiességről Írtam. Egy kor szellemét idéztem, amelyet szerte a nagyvilágon Petőfi neve jelképez és megpróbáltam olvasmányaim alapján a tőlem telhető legnagyobb hűséggel lefesteni a magyarok Bem apósát. De ha a legutolsó magyar órám óta nem is készültem, tanár úr, azért én tanultam. Tessék elhinni, lelkiismeretesen tanultam... — Nem értelek, fiam. Készültél, vagy nem készültél? Nekem ne kerülgesd a kását, hanem válaszolj egyenesen. — Egyszóval az utolsó magyar óra óta nekem különórákat adtak, tanár úr. Bizony, az élet volt a mesterem és igen sokat kért, ha meggondolom elég magas árat szabott a különórákért. És én ezeken az órákon rájöttem, hogy az én dolgozatom hiányos, tanár úr, mert túlságosan egyszerűen ítéltem meg a dolgokat. — Mit is akarsz te tulajdonképpen? Csak nem arra gondolsz, hogy... — De igen, tanár úr. Javítani szeretnék. Tudom, a dolgozat beadási határideje már régen lejárt és még most is szinte fülembe cseng a figyelmeztetése, hogy jól átnéztem-e, de talán szorgalmamra való tekintettel, talán azért, hogy nem restelltem a fáradságot utánanézni, most az egyszer kivételt tesz velem. Mert tanár úr kérem, abból a dolgozatból nem hiányozhat, hogy nem lehetnek március eszméjének hordozói gyilkosok, könyvégetők, lincselők! Nekem muszáj beírni oda, hogy a hazafiságot én nem úgy gondoltam, ahogyan októberben volt és ha véletlenül ugyanazokkal a szavakkal, hazafias szólamokkal is vadásztak az utcákon ártatlan emberekre, kommunistákra, katonákra, amelyeket én a dolgozatba írtam, engem nagyon mély szakadék választ el azoktól, akik ehhez kölcsönvették a negyvennyolcas zászlókat. Ezt már csak azért is be kell írni, tanár úr, mert art hallani: a zászlók már biztonságban vannak, de előfordulhat még egy-két gaztett, akadhatnak még álhazafiak, álforradalmárok, akik óvatlan pillanatban kiinváltják kezüket Kossuth és Petőfi öröksége felé. Igaz, egy iskolai dolgozat aligha lenne elég, hogy lefogja őket, de.., hiszen meg tetszik érteni? Ugye most az egyszer még elnéző lesz és i’ereo’Wii, hogy kijavítsam a dolimat? •— Hát, s: — és fürkészve nézett a szemeim közé, majd tettetett szigorral újra előkotorászta noteszét és inkább magának, mint nekem dünynyögte: — Most az egyszer még nem bánom. De ilyesmi többé ne történjék meg, fiam! — ígérem, tanár úr, soha többé. a Fodor Gábor ! r-------------------------------"S én iaiíteuék... SS =2 ]§ 1 HinninnmnHiinniiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiniiiiiniii EGY ISMERETLEN KOSSUTH-KÉZIRAT I I Kérdezzétek meg a galambősz nagyapákat, a rövidnadrágos iskolásgyermekeiket, kérg szedezzétek meg önmagátokat: ki volt Kossuth Lajos? Mindnyájan így felelünk rá: g §1 Kossuth apánk. S látjuk magunk előtt az évszázad távlatából sem halványuló arcvonásait, g § szép, férfias alakját, meleg tekintetét. Ismerjük őt: a magávalragadó szónokot, a lánglelkű gp publicistát, a nagyszerű államférfit — az igazi népvezért. Most azonban vessünk egy pillantást a kevésbé ismert Kossuth Lajosra — a magányó emberre. Az idei március 15 alkalmából közreadom kéziratgyűjteményem legértékesebb példagányát, a becses ereklyét, Kossuth Lajos egyik ismeretlen kéziratát. A félívnyi levélpapíron Kossuth a maga hétköznapjainak apróságairól intézkedik: egy gázjegyzékről van szó benne, amely 31 forinttal több, mint rendelte, de az átvételnél nem tudott intézkedni, mivel akkor éppen nem tartózkodott otthon s ezért sürgősen rendeznie kelene az ügyet; még aznap délelőttre kéri az irományokat, hogy a bizonyos „unalmas dolgot" végre bevégezhessék. A levelet minden bizonnyal 1846. november 27-ének kora reggelén írta, ami nemcsak a „Jó reggelt“ köszöntésből derül ki, hanem abból is, hogy a g szóbanforgó iratokat délelőtt már szeretné kézhez kapni. (A levélpapír másik oldalán a g címzés olvasható: „T. Csanády Ferenc úrnak“, alatta viaszpecsét Kossuth pecsétgyűrűjének g nyomatával.) . . p A papír és a tinta megsárgult, ám az érzés, amely a sorok olvasásakor hatalmába kerít, felfrissítő és lelkesítő: Kossuth apánk eredeti kézírása. 1 Simon Gy. Ferenc . 'S/ I A---jaaUa/ jyvw’. KAU*. sítUtúv-w * /a^.,g -é-A. rí T-n éri.y « ■* •v — p. „ itj* (runr. /iym Vp Felhívás dalgyűjtésre A Diákszövetség kulturális tervében szerepel egy „Diák Daloskönyv” megjelentetése. A készülő daloskönyv csak úgy közelítheti meg a teljességet, ha valamennyi fellelhető és erre alkalmas diáknóta helyet kap benne. Ezért kérünk minden diákot, hogy régi és új diákdalokat .(kotta, vers együtt) gyűjtsön és juttassa el kulturális osztályunkra (Budapest, V., Beloiannisz u. 16. I. em.) A dalok lehetnek: népdalokra írt versek, műdalok, diákballadák, tréfás diákdalok, diákbúcsúztatók, indulók, diákszokások leírásai, versek, diáktörténetek a régmúltból, stb. A népdaloknál tüntessük fel a népdal eredeti versét is! A megjelentetésre alkalmas mű a gyűjtő, az író nevével kap helyet a diák daloskönyvben. F€ Két vallomás ÚJ MAGYAR FILM Zrt.: HÁMOS GYÖRGY Kép: PÁSZTOR ISTVÁN Zene: RÁNKI GYÖRGY Rendező: KELETI MÁRTON Főszereplők: Törőcsik Mari, Csőgör Tibor, Krencsey Marianne, Őze Lajos, Gyárfás Endre, Koletár Kálmán, Ladányi Ferenc. A történelem igazsága Nehéz, de szép örökséget hagyott az utókorra negyvennyolc: megvalósítani újra, amit kivívott már egyszer a márciusi fiatalok forradalma, s amit a túlerővel szemben nem tudhatott megvédeni a szabadságharc. Ez volt az örökség egyik része, s a másik: tovább menni azon az úton, amelyen negyvennyolcban a feudalizmus szétzúzásáig, a jobbágyrendszer megdöntéséig, a polgári átalakulás lehetőségéig, s megindulásáig jutottak el Petőfiék. Kivívni tehát a nemzet fügetlenségét, szabadságát, földhöz juttatni a most már ugyan szabad, de földnélküli, koldussá vált, s váló parasztságot, a népből újra nemzetet teremteni, respublikát, amelyben a nép az úr, ahol a jogot a többség mértékével mérik, s a társadalmi haladás előtt már a kapitalizmus sem zárja el az utat. Évszázadokon át mindig voltak vállalói e súlyos, nagyszerű gondolatörökségnek: a legjobbak vállalták érte a harcot, olyanok, akik többségükben a dolgozó népből kerültek ki. A nemzet súlyos helyzete, félgyarmati sora a kapitalista elnyomás sugallta e harcot a felszabadulásért. Mert amit Petőfi írt 48-ban, az Egyenlőségi Társulat proklamációjában, hogy: „Nincs az istennek olyan kezén-lábán megkötözött népe, mint mi voltunk az utóbbi időben“ — az sokáig igaz, a nép húsába vágó valóság volt még Petőfi után is. Kezünkön-lábunkon hosszú ideig megkötözött nép voltunk, s hogy tizenkilencben — ha rövid időre is — megszabadultunk e köteléktől, ez a leghaladóbb osztálynak, a proletariátusnak, s vezető erejének, a Kommunisták Magyarországi Pártjának érdeme volt. Azoké, akik egyedül hivatott, s legharcosabb örökösei a negyvennyolcas gondolatnak. 19-ben elbuktunk megint, s csak huszonöt évvel később váltunk szabaddá újra, akkor ölthetett ismét testet — a Szovjetunió felszabadító harcának győzelmével — Petőfi és Kossuth eszméje, amelyet ápoltak, éberen tartottak addig is a honért aggódó, s harcoló hazafiak. Szabadok lettünk negyvenötben, „eljött az idő, midőn nemzetté lett a nép“, mely jogot kapott és szabadságot ekkor, kezébe véve a földet és a gyárakat. S ki tartotta magasra a zászlót, amely az évszázados nemzeti gondok megoldását jelképezte? A munkásosztály, a magyar kommunisták, március 15 évfordulóját -*-*-*■ ünnepeljük ma a nemzeti emlékezés fennkölt érzéseivel szívünkben. Ámde lehet-e, szabad-e ma csupán holt, sárgultbetűs történelemnek tekinteni azt a régi, dicső márciust — most, amikor ismét a történelem szelét éreztük suhogni országunk felett? Valóban, sajátosan mélyértelmű, elgondolkoztató ez az idei március. Hadd tegyük mindjárt hozzá: sokan szerettek volna 48 március és 56 októbere között egyszerűen párhuzamot vonni. „Szabadságról”, „függetlenségről” beszélnek — 48-ra emlékezve és 56-ra értve! De csak az oktalan emberek hiszik, hogy a történelem gépiesen ismétli önmagát. Nem, — 100 esztendő telt el a két évszám között, — benne 12 olyan esztendővel, amely merőben új helyzetet teremtett hazánkban. „Szabadság?” Dehát miféle szabadság „kivívásáról” lehetett szó 56-ban? A munkások és parasztok államával szemben, a dolgozó nép országával szemben kellett védelmezni a szabadságot? Miféle „új forradalom” volt az, amely Petőfi „világszabadságának” szimbólumát: a vörös zászlót szaggatta le, amely fegyveresen fordult szembe a nagybirtokot felszámoló államhatalommal, s amely egyszer s mind Eszterházyakat juttatott szóhoz? Miféle „szabadság“ az, amely utcai lincselések vérözönével pótolja érveinek igazát, amely a nemzeti hevület szent eszményeit Puskin-kötetek parazsában próbálja kifejezésre juttatni? „Függetlenség?” Ugyan kivel szemben? Igaz, voltak hibák a Szovjetunió és Magyarország kapcsolatában. De mégis: mi volt a lényege ennek a kapcsolatnak? A népek testvéri együttműködése, megtisztult barátsága. Miféle torz célzatosság képes párhuzamot vonni 48 igaz és 56 állítólagos függetlenségi jelszavai közé? A célzatosan adagolt nacionalizmussal éppen azt akarta elérni az ellenforradalom, hogy elhomályosítsa, megzavarja nem utolsó sorban éppen az ifjúság osztályöntudatát, hogy a hamis nemzetieskedéssel elterelje a figyelmet a munkások, parasztok alapvető érdekeiről. Világos és napjainkban immár mind világosabbá lesz , hogy akik 56 októberének lángját 48- ra sandítva lobbantották fel, azok hamis, célzatos fondorlattal próbálták nemzetire festeni a legnemzetietlenebb és népivé mázolni a legnépellenesebb céljaikat. Mert a történelem vaslogikája arra tanít: ha eligazodni próbálsz az események szövevényében, sose a külsőségeket nézd, hanem tedd fel a kérdést: mi használ és mi árt a népnek. S talán az használt volna, ha az Eszterházyak — bármily piros-fehér-zöld pántlikásan is — birtokaikba kerülnek, talán az használt volna, ha az imperializmus — bármilyen „semlegesség” örve alatt is — a nyakunkra telepszik? A válasz aligha kétséges. S aligha kétséges az is, hogy a jelszavak, amelyek 48 szívelhevítő eszményeiből kölcsönözték külső csillogásukat, valójában nem voltak jobbak a nacionalizmus, a népet bolondító sovinizmus kopott jelszavainál. A nacionalizmus éppen 48 tragédiájának is egyik okozója volt, hiszen a szomszédnépek családjával veszített össze minket, s azóta is egészen 45-ig forróvá tette számunkra a talajt itt „Európa szívében !— most sem hozhatott volna mást nekünk. Igen, él ma is a negyvennyolcas gondolat, de ezt éppen azok szennyezték be, akik álcázó, megtévesztő zászlónak használták októberben. S azok voltak a negyvennyolcas gondolat igazi örökösei, akik védelmezték a nép szabadságát, az elmúlt 12 év szocialista vívmányait. Valamire int még annak a 109 esztendővel ezelőtti nagyszerű márciusi napnak emléke. Töretlenül kell tovább folytatnunk a haladó és nemzeti hagyományaink ápolását — helyrehozva a nemzeti érzéseken — a Rákosi vezetés alatt ért sérelmeket. S megtanultuk nyegyvennyolc példájából azt is, hogy egyedül maradván, nem tarthatjuk meg kivívott szabadságunkat, mert igaz ügyünk elválaszthatatlan a világ haladó erőinek közös ügyétől, s csak közösen, az internacionalizmus szellemében vethetünk gátat minden olyan kísérletnek, amely szabadságunkra tör. Tragikus végével erre tanít negyvennyolc, és hogy az elmúlt évben nem szakadt ránk ilyen tragédia, azt a nemzetközi összefogásnak, a Szovjetunió segítségének köszönhetjük. Tanulva mindebből, igazi, Petőfi emlékéhez méltó forradalmár módjára, a nemzeti érzésekre építve haladunk nagy léptekkel előre, népünk felemelkedése, a szocialista forradalom útján.