Magyar Ipar, 1882 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1882-06-30 / 12. szám
186 tében a kormány nem volt hajlandó kezét nemzetközi határozat következtében megkötni. A kormány válaszában hangsúlyozta, hogy Svájcz Európának nagy szolgálatot tett azzal, hogy kezdeményezte a posta táviró stb. nemzetközi szabályozását. Ezen az uton nem szabad azonban sem nagyon gyorsan, sem nagyon messze haladni, mivel az eszmék nincsenek mindenütt egyenlően megérve. Hasonló szellemben válaszolt Németország. A svájczi ügyvivők fáradozása Bécsben és Londonban is eredménytelen volt. Az angol kormány megjegyezte válaszában, hogy a munkafeltételek nagyon különbözők az egyes országokban, úgyhogy nem valószínű, miszerint ezen ügyet nemzetközi megállapodás után kielégítő eredménynyel lehetne rendezni.Az osztrák-magyar kormány megjegyezte, hogy csak úgy vehetne részt az értekezleten, ha pontosan megállapított, a nemzetközi megállapodás főbb pontjait magában foglaló programm feküdnék előtte és ezen programmot helyeselné, azonkívül, ha biztosítva volna Európa iparos államainak részvétele az értekezleten. Esetleg meghatalmazottait csak azon utasítással küldhetné az értekezletre, hogy a hozott határozatokat vegyék ad referendum, a határozathozatalt a kormányok mindenesetre maguknak tartanák fönn. Az olasz kormány a múlt év végéig nem válaszolt. Gyakorlati eredménye tehát nem lett az ügy megmozdításának. A sévresi porczellángyár, Páris, júniusban. A tokaji asszónak, kölni víznek, brüsszeli csipkének, mokkai kávénak és sévresi porczellánnak hírét ismerik az egész földkerekségen. S mégis, mikor az inyencz apró kortyokkal nyújtja hoszszabbra az élvezetet, melyet Tokaj borának arany értékű édes szesze áraszt el minden tagjaiban: mikor a lágy arczbőrre sokat tartó piperköcz — férfiak és nők egyaránt — Farina-féle gyártmánynyal keveri az egészséges kútvizet; vagy egy ünnepelt hölgy brüsszeli csipkék lehelletszerű felhőibe rejti el pompázó öltözékének nehéz kelméjét ; vagy mikor dús ebéd után boldog megelégedéssel szürcsölgetjük Mokka idegingerlő nedvét a tojáshéj vékonyságú sévresi csészékből: legtöbb esetben százat tehetünk egy ellen, hogy a drága bor Hegyaljának folyékony aranyat termő dombjait, a „kölni víz“ Farina Mária destilláló lombikjait éppen úgy nem látta soha, mint ahogy a „brüsszeli“ név alatt árult csipke, a „Mokka“ varázshatású nevével kelendővé tett amerikai kávé s a sévresinek hirdetett porczellán eredetének is éppen Brüsszelben, Mokkában, vagy Sévresben nem akadnánk nyomaira. Tíz év alatt nem szűrnek Tokajban annyi bort, nem destillálnak Farina kazánjaiban annyi szagos vizet, nem szőnek Brüsszelben annyi csipkét, nem szednek Mokkában annyi kávét, s nem égetnek Sévresben annyi porczellánt, amennyit „eredeti“ czikkek hamis cége alatt egyetlen évben bocsátanak a világpiaczra. S a dolog tulajdonképen úgy van, hogy mind e czikkeket eredeti valóságukban fejedelmi házakon kívül alig fogjuk feltalálni. Hanem a gazdag „bourgeois“, ha egy-egy palaczkasszabort, vagy szagos vizet, néhány rőt csipkét, pár gramm kávét, vagy egy kávécsészét vert aranynyal megfizetett, könnyen el is hiteti magával, hogy bora Tokajban, kávéja Mokkában termett s felesége vagy leánya csipkéjét Brüsszelben, mosdóvizét Kölnben, a kávéscsészéjét pedig Sévresben készítették, s még hagyján, ha azt nem praetenciálja, hogy mások is oszszák ez illúzióját. Különösen ami a sévresi porczellánt illeti, egyegy valódi sévresi darab, melynek leszármazása a Szajna partjáig hitelesen visszavezethető, becsére és árára nézve nem ritkán Michel Angelo műveivel vetekedik. Egy-egy váza, milyet csakis fejedelmek szoktak egymásnak barátságuk és jóindulatuk jeléül ajándékba küldeni, sokszor egész vagyont képvisel. A Louvre gyűjteményei, Versailles dísztermei s nagyobb fejedelmi városok múzeumai legféltettebben őrzött műkincseik közé elsősorban a sévresi vázákat számítják. Talán érdekelni fogja az olvasót, egynéhány percznyi csevegés közben megismerkedni a porczellánkészítés mesterségének, az újkor ez alchymiájának, a földből aranyat készítő iparnak egyes főbb vonásaival. Legalább az a rendkívüli érdeklődés, mely a sévresi gyárban tett látogatásom alkalmával minden egyes vendég arczáról visszatükröződött, bátorságot önt belém, hogy e lapot a porczellángyártás alapvonásainak elbeszélésére vegyem igénybe. A kaolinföldet, melynek értékeleshelye szerint változik, vízzel jól összegyúrva, minden részében egyenletessé dagasztott tészta alakjában veszi a munkás kezei alá, hogy a lábaival forgatott korongon kellő alakot adjon a tetszés szerint idomítható tömegnek. Az alakítás műtéte a legérdekfeszítőbb látványok közé tartozik. A korongra tapasztott gyurma mely lágysága folytán már csak a forgatás befolyása alatt is köralakot nyer, a munkás kezei alatt az erősebb nyomásra hol megkeskenyedik, pedig kiszélesül, a hol szabadon marad. Valóságos bűvészeihez hasonlít az a gyors egymásután, amelylyel a gyakorlott kezű munkás a kezei közt alakult görög amphorából német kancsót vagy lapos gyümölcsöstálat varázsol elő. Míg az egyik pillanatban karcsú nyakú magas váza emelkedik a korongon, addig a következő szempillantásban a váza szűk nyílásába tolakodó két öblös levesestálat kerekít a fehér tésztából, hogy mindjárt utánna hatalmas étel- vagy mosdótálat lapítson belőle. Amelyik alak aztán nem nyerte meg tetszését, azt szemfényvesztő gyorsasággal gyúrja ismét idomtalan tömeggé, s az engedelmességre kényszerített agyag csakhamar nemes idomú virágpohár alakjában emelkedik ki a szédületes gyorsasággal keringő alapból. Egy jól irányzott kés vágás aztán talapzatot farag neki az együtt forgó tésztatömegből s a kívánt tárgy csak megszoritásra vár, hogy megkeményedés végett az égető kemenczébe kerüljön.