Magyar Ipar, 1915. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1915-01-03 / 1. szám
latos zsákkiviteli tilalom, illetőleg a kivitelre ipülő zsákok csereforgalmára néve a cs. és kir. hadügyminiszter úrral egyetértőleg megállapított. Lapunkban ismertetjük. 9. A morvaországi iparegyesület köszönetét fejezi ki díszelnöke, Rohrer Rudolfról, az egyesületünk igazgatója által legutóbbi igazgatósági ülésünkön tartott emlékbeszéd megküldéséért és jelenti, hogy ezt a küldeményünket irattárában meg fogja őrizni. 10. A budapesti építőmesterek ipartestülete tudomásunkra hozza azokat a határozatokat, amelyeket a barakk-kórházi pavillonok építése, illetőleg vállalatba adása alkalmából fölmerült panaszok alapján hozott. Egyelőre tudomásul ,szolgál . 11. A Pénzintézetek hadikórháza megnyitásához meghívó érkezett. A megnyitási ünnepen képviselve voltunk. 12. A Sajtó Otthon hadikórháza köszönetét fejezi ki azokért a küldeményekért, amelyeket számára közvetítettünk. Ezek a küldemények a következők: Ács Testvérek Ungvár 50 korona, Szilágyi Miklós Budapest 12 korona, Neumann Ede Lugos 8 korona, Farkas Imre Szentendre 2 sonka, Both Sándor hentesmester Marosújvár kolbászfélék. Az illető adakozóknak e helyen a magunk részéről is kifejezzük köszönetünket. 13. A Háziasszonyok Országos Gazdasági Egyesülete a fogyasztók érdekeit képviselő bizottság megalakításáról tesz jelentést és felhívja egyesületünket, hogy e bizottságba képviselőnket nevezzük meg. Egyesületünk képviseletében dr. Soltész Adolf titkárt és Komáromi Sándor szakosztályi előadót küldöttük ki. 14. Dr. Szírj Lajos, az Országos Iparegyesület segédtitkára bemutatja az 1914. év június havában Párisban megtartott nemzetközi kereskedelmi kongresszusról szóló részletes jelentését. A jelentés a Közgazdasági Szemle 1914. évi szeptember—októberi füzetében jelent meg és ez úton ajánljuk az iránta érdeklődő tagtársaink figyelmébe. 15. Ezen kívül elintéztük a hazai iparosság és részben a külföldi érdekeltség részéről a rendes napi postával érkező és szóbelileg rövid úton előterjesztett óhajokat és kívánalmakat. Az ipar alkalmazkodása a háborús helyzethez. A német lapok mostanában csakúgy, mint a mieink, a háborús aktualitásokkal, az újabb meg újabb napi eseményekkel vannak tele. Karácsonyi számaikban azonban, mintegy a szent ünnep lágyabb hangulatában, megállást parancsoltak a közönség rohanó érdeklődésének és elmerengést, elmélkedést a múlton. Érdekes már most megfigyelni, hogy a német közgazdasági írókat a háború jelenségei közül egy kérdés izgatja a legjobban. Hogy van az, kérdik, hogy a háború, mely a gazdasági élettől óriási emberanyagot vesz el, milliárdnyi értékeket a levegőbe robbant föl, vagy egy gazdaságilag közvetlenül improduktív szervezetnek, a hadseregnek a gigászi munkájába öl bele, a modern hitelgazdaságot alapjaiban támadja meg, a takarékossági hajlamokat erősíti, a vásárlóképességet csökkenti, mindenütt, a lelkekben benn és az életben künn, józanságot, mérsékletességet, korlátozásokat diktál, hogy ez a háború, amelyre kitörése előtt mindig a gazdasági élet borzalmas összeomlásával kapcsolatban gondoltak az emberek, a gazdasági gépezetnek a kerekeit úgyszólván egy pillanatra sem állította meg ? Mikor a balkáni háború idején az abban résztvevő kis államoknak váratlan gazdasági teherbíró képessége feltűnt, ezt azzal magyarázták, hogy az illető államok demokratikus parasztgazdálkodást folytatnak, termelő munkájuk legnagyobb részét a föld és az időjárás elvégzi akkor is, ha a férfiak a harcztéren vannak s a hitelélet az ilyen gazdálkodás mellett még meglehetősen fejletlen. A kapitalisztikus gazdasági rend rettenetesen véres háborúja, mondották akkor, az a háború lesz, amelyben a nagy iparállamok állanak majd fegyveresen egymással szemben. Mert az iparnak hitelre és forgó tőkére van szüksége, kitanult munkásokra, akadálytalan közlekedésre, fölvevőképes fogyasztó piacára, az üzemek folytonosságára. És ime, a mostani háború meghazudtolta ezeket a jóslásokat, mert még a hatalmas iparú, iparából a gazdasági erőknek jelentékeny tömegét merítő Németország sem roppant meg a háború súlya alatt. A német ipar — ez általános megállapítás — ma egészen jól érzi magát, talán nem is rosszabbul, mint más években. Hogy történt meg tehát, amit senki sem várt, a csoda ? A megfigyelések erre vonatkozólag egészen egyértelmű feleletet adnak: a német ipar belátta, hogy a háború alatt egészen más feladatok előtt áll, mint béke idejében és ezért szervezetét az új czéloknak megfelelően átalakította. Ha gondolkozunk rajta, belátjuk, hogy ez nemcsak a legegyszerűbb, a legtermészetesebb megoldás, de a helyzetből kényszerítő erővel adódik, más el sem képzelhető. Ha egy élő organizmus a dél tiszta légköréből a háború füstö levegőjébe kerül, nem maradhat meg másként életképesnek, mint úgy, hogy új szerveket, vagy ilyeneket pótló eszközöket készít magának. Alkalmazkodik az új létfeltételekhez, vagy, amint Walter Rathenau, a filozófus német nagyiparos a legpregnánsabban kifejezte: átszervezkedik. Annyira parancsoló kényszerűség ez, hogy nem is nehéz kitalálni. Csak megcsinálni nehéz. Már egy egyénnek a pályaváltoztatása is micsoda nehézségekbe ütközik ! Ha az életben különböző foglalkozású embereket, különböző intézményeket találunk, ezek úgy jönnek létre, hogy egészen sajátos viszonyok között születtek és nőttek fel. A különbségeknek az a rendes magyarázata. Hogy azonban valamely szervezet önmagától alakuljon át, ehhez az elfogulatlanságnak, az alkalmazkodni tudásnak, a sokoldalúságnak, az alkotó erőnek olyan mértéke szükséges, mely csak a legnagyobbaknak a sajátja. A német ipar átszervezkedése alig néhány hónap alatt befejezettnek tekinthető. Azok a vállalatok, amelyek a hadsereg által fogyasztott czikkeket állítottak