Magyar Ipar, 1915. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1915-01-03 / 1. szám

latos zsák­kiviteli tilalom, illetőleg a kivitelre ipülő zsákok cserefor­galmára néve a cs. és kir. had­ügyminiszter úrral egyetértőleg megállapított. Lapunkban ismer­tetjük. 9. A morvaországi iparegyesü­let köszönetét fejezi ki díszelnöke, Rohrer Rudolfról, az egyesületünk igazgatója által legutóbbi igazga­tósági ülésünkön tartott emlék­beszéd megküldéséért és jelenti, hogy ezt a küldeményünket irat­tárában meg fogja őrizni. 10. A budapesti építőmesterek ipartestülete tudomásunkra hozza azokat a határozatokat, a­melye­ket a barakk-kórházi pavillonok épí­tése, illetőleg vállalatba adása al­kalmából fölmerült panaszok alap­ján hozott. Egyelőre tudomásul ,szolgál . 11. A Pénzintézetek hadikórháza megnyitásához meghívó érkezett. A megnyitási ünnepen képviselve voltunk. 12. A Sajtó Otthon hadikórháza köszönetét fejezi ki azokért a kül­deményekért, a­melyeket számára közvetítettünk. Ezek a küldemé­nyek a következők: Ács Testvé­rek Ungvár 50 korona, Szilágyi Miklós Budapest 12 korona, Neumann Ede Lugos 8 korona, Farkas Imre Szentendre 2 sonka, Both Sándor hentesmester Maros­újvár kolbászfélék. Az illető ada­kozóknak e helyen a magunk ré­széről is kifejezzük köszönetünket. 13. A Háziasszonyok Országos Gazdasági Egyesülete a fogyasz­tók érdekeit képviselő bizottság megalakításáról tesz jelentést és felhívja egyesületünket, hogy e bizottságba képviselőnket nevez­zük meg. Egyesületünk képvise­letében dr. Soltész Adolf titkárt és Komáromi Sándor szakosztályi előadót küldöttük ki. 14. Dr. Szírj Lajos, az Orszá­gos Iparegyesület segédtitkára be­mutatja az 1914. év június havá­ban Párisban megtartott nemzet­közi kereskedelmi kongresszusról szóló részletes jelentését. A jelen­tés a Közgazdasági Szemle 1914. évi szeptember—októberi füzeté­ben jelent meg és ez úton ajánl­juk az iránta érdeklődő tagtársaink figyelmébe. 15. Ezen kívül elintéztük a hazai iparosság és részben a kül­földi érdekeltség részéről a ren­des napi postával érkező és szó­belileg rövid úton előterjesztett óhajokat és kívánalmakat. Az ipar alkalmazkodása a háborús helyzethez. A német lapok mostanában csakúgy, mint a mieink, a háborús aktualitásokkal, az újabb meg újabb napi eseményekkel vannak tele. Karácsonyi szá­maikban azonban, mintegy a szent ünnep lágyabb hangulatá­ban, megállást parancsoltak a kö­zönség rohanó érdeklődésének és elmerengést, elmélkedést a múl­ton. Érdekes már most megfi­gyelni, hogy a német közgazda­­sági írókat a háború jelenségei közül egy kérdés izgatja a leg­jobban. Hogy van az, kér­dik, hogy a háború, mely a gazdasági élettől óriási em­beranyagot vesz el, milliárdnyi értékeket a levegőbe robbant föl, vagy egy gazdaságilag közvetle­nül improduktív szervezetnek, a hadseregnek a gigászi munkájába öl bele, a modern hitelgazdaságot alapjaiban támadja meg, a taka­rékossági hajlamokat erősíti, a vásárlóképességet csökkenti, min­denütt, a lelkekben benn és az életben künn, józanságot, mérsék­letességet, korlátozásokat diktál, hogy ez a háború, a­melyre ki­törése előtt mindig a gazdasági élet borzalmas összeomlásával kapcsolatban gondoltak az embe­rek, a gazdasági gépezetnek a kerekeit úgyszólván egy pillanatra sem állította meg ? Mikor a bal­káni háború idején az abban résztvevő kis államoknak váratlan gazdasági teherbíró képessége fel­tűnt, ezt azzal magyarázták, hogy az illető államok demokratikus parasztgazdálkodást folytatnak, termelő munkájuk legnagyobb ré­szét a föld és az időjárás elvégzi akkor is, ha a férfiak a harcz­­téren vannak s a hitelélet az ilyen gazdálkodás mellett még meglehetősen fejletlen. A kapita­­lisztikus gazdasági rend rettene­tesen véres háborúja, mondották akkor, az a háború lesz, a­mely­ben a nagy iparállamok állanak majd fegyveresen egymással szem­ben. Mert az iparnak hitelre és forgó tőkére van szüksége, kita­nult munkásokra, akadálytalan közlekedésre, fölvevőképes fo­gyasztó piacára, az üzemek foly­tonosságára. És ime, a mostani háború meghazudtolta ezeket a jóslásokat, mert még a hatalmas iparú, iparából a gazdasági erők­nek jelentékeny tömegét merítő Németország sem roppant meg a háború súlya alatt. A német ipar — ez általános megállapítás — ma egészen jól érzi magát, talán nem is rosszabbul, mint más években. Hogy történt meg tehát, a­mit senki sem várt, a csoda ? A meg­figyelések erre vonatkozólag egé­szen egyértelmű feleletet adnak: a német ipar belátta, hogy a há­ború alatt egészen más feladatok előtt áll, mint béke idejében és ezért szervezetét az új czéloknak megfelelően átalakította. Ha gon­dolkozunk rajta, belátjuk, hogy ez nemcsak a legegyszerűbb, a legtermészetesebb megoldás, de a helyzetből kényszerítő erővel adó­dik, más el sem képzelhető. Ha egy élő organizmus a dél­­ tiszta légköréből a háború füstö leve­­gőjébe kerül, nem maradhat meg másként életképesnek, mint úgy, hogy új szerveket, vagy ilyeneket pótló eszközöket készít magának. Alkalmazkodik az új létfeltételek­hez, vagy, a­mint Walter Rathenau, a filozófus német nagyiparos a legpregnánsabban kifejezte: át­szervezkedik. Annyira paran­csoló kényszerűség ez, hogy nem is nehéz kitalálni. Csak megcsi­nálni nehéz. Már egy egyénnek a pályaváltoztatása is micsoda ne­hézségekbe ütközik ! Ha az élet­ben különböző foglalkozású em­bereket, különböző intézményeket találunk, ezek úgy jönnek létre, hogy egészen sajátos viszonyok között születtek és nőttek fel. A különbségeknek az a rendes ma­gyarázata. Hogy azonban vala­mely szervezet önmagától alakul­jon át, ehhez az elfogulatlanság­nak, az alkalmazkodni­ tudásnak, a sokoldalúságnak, az alkotó erő­nek olyan mértéke szükséges, mely csak a legnagyobbaknak a sajátja. A német ipar átszervezkedése alig néhány hónap alatt befeje­zettnek tekinthető. Azok a válla­latok, a­melyek a hadsereg által fogyasztott czikkeket állítottak

Next