Curiai Értesítő - Magyar Jogász, 1877 (2. évfolyam, 1-149. szám)

1877-05-23 / 117. szám

tellumban készíttetett. És ezen javaslatban egy­úttal a magánjog egy nagy fontosságú alkat­részéből a családjogból a szülői hatalom jog­viszonyai is szabályoztatók. Tehát ugyanazon javaslatban a politicum és juridicum, a közigazgatás és magánjog össze­­kevertetik. A tisztán közigazgatási természetű javaslatban, a legfo­ntosb magánjogi viszonyok szabályozta­tnak. Hogy a­ jogeszméknek eme határtalan ösz­­szekeverése, a codificatio okszerű elveivel merő ellentétben áll, semmi kétséget sem szenvedhet. Ez azonban még nem az egyedüli hiba ezen codificationális eljárásban. A részletenkint való codificálás csak úgy engedhető, s indokolható, ha a magánjognak ön­álló alkatrésze, egész összegben codificáltatik p. o. az egész örök­jog, az egész kötelmi jog. Codificátoraink azonban a gyámügyi javas­latban a magánjognak nem egy részét, hanem a családjog részecskéjét szakították ki s codificálták Ily eljárás a törvényhozás józan elveivel össze nem egyeztethető, mert a hason termé­szetű­ jogviszonyok külön szabályzat alá jutván, egy részük új szabályokat nyervén más részük a régieket tartván meg, temészetes következősén leend: a jogi zavarok tömkelege a gyakorlati jogéletben. Sőt még ez sem elég, több kirívóbb téve­désre bukkanhatunk még csak ezen egy codifi­­cationális feladatnál is. Nevezetesen nem lehet eléggé kárhoztatni, hogy a kérdéses javaslatban a családjognak egy része épen akkor codificáltatik kiszaggatva, a mikor maga az egész magányjog codificálás alatt áll s e munka már évek óta folytattik. Tehát ugyanazon tárgy felett kétfelé codi­­ficálunk! Hogyan lehessen itt öszhangzást, egy­öntetűséget létrehozni — miután mindkét munkálat más kezekbe van letéve. És a jelen gyámügyi javaslatban, a leg­szembetűnőbb következetlenséggel, a codificatió alapelveinek ignorálásával, csak azért szabá­­lyoztatik a szülői hatalom stb., hogy pár év múlva, ha a polgárjogi codex elkészül , ismét eldobattassék ? Sajnáljuk, hogy ezen tekintetek s jogné­zetek a bizottságban s képviselőházban nem emelkedhettek felszínre s érvényre —megmen­­tendők törvényhozásunkat egy újabb codificatio­nális kudarcztól! Budapest, május 22. A képviselőh­áz első bíráló bizottságának el­nöke Paczolay János a következő értesítést teszi közzé: Verhovay Gyula úr megválasztott Czegléd kerületi országos képviselő ellen több czeglédi vá­lasztó által a képviselőházhoz beadott kérvény következtében elrendelt vizsgálat befejeztetvén, ennek folytán a házszabályok 73-ik §-a értelmében a kérvény felett hozandó véghatározat tekintetéből az első bíráló bizottság f. év június 11-én reggli 10 órakor ülést fog tartani; erről úgy a kérvény­nyel megtámadott s fent nevezett képviselő úr, mint a kérvényezők meghatalmazott ügyvéde dr. Török Béla úr, azon figyelmeztetéssel értesíthetnek, hogy a vizsgálati iratok a képviselőház irodájában megtekinthetők. Az egy Istent h­ivők felekezete Erdélyben ősidő óta valódi Ekloradója a válópert folytató házasfeleknek. Az első bírósági ítélet, sőt illő díj (700 ft.) lefizetése mellett a válóper megkezdésé­nek igazolása is elegendő arra, hogy a consisto­­rium­ összeüljön, s a jelentkező feleket a szentlé­lek nevében, törvényes házastársak gyanánt össze­adja. Mint átalánosan tudva van, Patti Ade­line is Erdélybe megy, hogy ott­­egybekelhessen kedvesével, kinek épen az a baja, ami Pattinak, hogy t. i. házas, s a végelválás nincs kimondva bíróilag válóperükben. Azonban ezen a csekélysé­gen túlteszik magukat, áttérnek az unitákius val­lásra, lefizetik a megszabott dijt, s ország-világ előtt férj­ és feleséggé lesznek, gúnyjára a kettős házasságot bűnnek nyilvánító törvényeknek, guny­­jára a társadalmi rendnek, melylyel oly éles ellen­tétben áll az unitárius felekezet ebbeli szaba­dalma, elbirálása a kir. semmitőszék hatáskörébe nem tartozik. 6089/877. sz. A másodbiróság az első bíróság ítéletét nem a törv. rdtts. 108. §-a alapján, hanem a tárgyalási jegyzőkönyvek alaki hiányai miatt oldván föl, holott eme hi­ányok pótlása az ítélet feloldása nélkül is eszközölhető lett volna, a feloldó végzés a törv. rdttás 297. §. 1. potja alá eső semmiséget képez. 3651/877. sz. A közgyámok, külön gyám­­hatósági megbízás nélkül a kiskorúaknak bíró­ság előtti képviseletére hivatva nincsenek. feszített munka után sikerült neki elég hű utánza­tokat létrehoznia. Elismerni, hogy körülbelül 275, egyenként 120 francról, s így összesen 33000 francról szóló bonokat gyártott, de azt állítja, hogy legnagyobb részüket megsemmisítette 1877 januárban, a­nélkül, hogy használta volna őket. Bi­zonyos, hogy csak 23 mutattatott be a Crépins háznál kifizetés végett. Moyaux 1877 január 4 és 5-kén adta ki ezeket különféle kereskedőknek 2770 franc értékű áruk fejében. Pi­bon-hamisitás kellemetlenségekre adott okot a Moyaux házaspárnál; a nő jelen volt azon hosszú munka folyama alatt, melyet férje a hami­sítványok készítésére fordított s bármennyire kérte is őt ez a segédkezésre, mindig megtagadta a be­­leavatkozást. Szóváltások keletkeztek, s ezek köz­ben gyakran fenyegetőzött a nő feljelentéssel, s egy ily alkalommal Cousinné előtt azt a választ nyerte: „ha feljelentesz, agyonlőlek.“ Ugyanezen időtájban egy más körülmény is meghasonlásra szolgált okul; a nő magaviselete a hűtlenség gyanúját keltette a férj lelkében: a hír azt beszélte, hogy vétkes viszonyt folytat egy szomszédjával. És semmi kétség sem maradt fent e tekintetben akkor, midőn neje Philadelphiába utazott ezen emberrel, a kinek szolgálójaként adta ki magát, kinek azonban a körülményekből kö­vetkeztetve, kedvesévé lett. Moyauxné két nappal elutazása előtt lányát özv. Bagneuxné, vagy mint nevezték Amourné, ba­­gneuxi lakosra bizta. A következő augusztus hóban Moyaux elvitte a lányt onnan és Charlesnénál, a lány volt dajkájánál helyezte el Sensban. Pár na­pig maga is e városban maradt. Időközben neje visszajött Amerikából, s megtudván, hogy a lány Sensban van, rögtön oda sietett, hogy azt vissza­követelje. Moyauxt nagyon felingerelte az aszony meg­érkezése; durván fogadta; kivonatát kereken visz­­szautasította és rögtöni távozásra intette; ő maga másnap elhagyta Sens-t s Párisba ment re­volvert és töltéseket venni, oly czélból, hogy nejét megölje azon esetre, ha megkisérlené a gyermeket magához venni. Ez időtől kezdve Moyauxt csak egy gondolat foglalkoztatta az, hogy leányát elve­­hetik tőle, s az ismét anyja hatalma alá kerülhet: „inkább szeretném holtan látni, mondá, mint anyja kezei közt.“ Augusztus 30-án visszavitte leányát Lensból Párisba s ott egy Lenchonné nevű divatárusnőnél rejtette el. S midőn igy a leányt anyja elől jól el­rejtve tudta, szeptember­­ 6-án Belgiumba ment, félve attól, hogy neje feljelenti. Brüsselben vise­lete gyanúsnak tűnvén fel, elfogatott csavargása mi­­att s a nála levő revolvert confiscálták. Pár nap múlva visszanyerte szabadságát s Monsba utazott, a­hol megismerkedett egy Decrucq Luiza nevű rosz életű leánynyal, ki minden nehézség nélkül rá­állt arra, hogy Párisban őt felkeresi. November 19-én Montrougeban telepedtek le együtt és ugyan­azon hó 23-án Moyaux elhozta leányát Lenchon­­netől, s ágyasa gondviselése alá adta. Ezen évi ja­nuár 4-én mindhárman elköltözködtek Bereybe, a Morte utczába, bár még előbbbi lakásukon sem járt le a béklési idő. Két nappal később, minthogy ágyasa hazájába visszatért, kénytelen volt Moyaux leányát visszavinni Bagneuxbe Marchaisnéhoz, a­ki a leányt igen szerette, s kész volt azt bármikor visszavenni. Alig múlt három nap, midőn Moyaux január 9-kén egészen magánkívül rohant Bagneuxbe sá­ros kézzel, betört orral, rendetlen öltözékben. Min­denáron magához akarta venni leányát. Sem ennek könyei, sem­ özvegy Marchaisne kérései nem vál­toztathatók meg határozatát , a gyermeket karjára véve, elvitte. Néhány pillanat múlva a bhatilloni lóvasút­ közelében nejét pillantotta meg, bizonyos Centner úr társaságában. A kocsiról leszállva, nejére rohant, Centner védelmezvén a nőt, viharos jelenet fejlődött ki közöttük, melynek csak többek közbe­lépése vethetett véget. Jeanne rejteke fel volt fe­dezve, tehát atyja nem­ akarta őt tovább egy perczig sem Bagneuxben hagyni. Január 9-ke után nehéz volna pontosan kö­vetni vádlott nyomait; azt tudják, hogy leányát két napig a Barreau családnál hagyta a Francs- Bourgeois-utczában, valamint azt is, hogy 11 én Párisban revolvert vásárolt annak helyébe, a­me­lyet Belgiumban elvettek tőle; 12-kén Monsban volt Jeanne-nál, s 15-kén Sensba érkezett vele, hogy Charles asszonynál újból menedéket talál­jon a gyermek számára. Moyauxt ekkor sötét gondolatok gyötörték; jövedelmi fonásai, melye­ket a Crespinház bánjainak hamisítása által nyi­tott, kiapadtak; leánya nagy zavarba hozta őt, mivel lehetetlenség volt rá nézve, hogy fölnevelje, a Decrucq leány pedig, kire ezt bizni akarta, nem­­ tudta, vagy nem­ akarta magára vállalni a terhet, s másrészt, ha elválik Jeanne-től gondolta, védte­lenül ki leend téve neje üldözéseinek,Otti ellen ha­lálos gyűlölettel viseltetett ily gondolatok között, irtózatos tervet ko­holt.­­ Február 2-kán búcsút vett Charles asszony­­­­tól, kinek azt mondá, hogy leányát Belgiumba­­ viszi, mire Párisba utazott, hová d.­­u. négy ór­a felé érkezett. (Folytatjuk.) Semmitőszéki döntvények. 18887/876. sz. A törv. rdtzs. 558. §­­ának az okiratok birság terhe alatti kiadá­sára vonatkozó rendelkezése, az e tekintetben fennállott törvények hasonlatos rendelkezé­sén alapulván, a birság úgy azelőtt, valamint jelenleg is rendszerinti peres eljárás alapján hozott bírói ítélettel határozható meg. Az, vajon alperes a perben előadott és bebizonyított körülmények alapján a kereset­ben megjelölt okiratok kiadásában marasz­talható volt e, érdemleges kérdést képezvén, Legfőbbitélőszéki döntvények. 3596/877 sz. A valódiságra nézve alpe­res által kétségbe nem vont kötelezvényben a kamatfizetés nyilván kötelezve lévén, s a köz­jegyzőileg ugyan azon kötvényre vezetett tör­lesztési jegyzékben nem lévén kitüntetve, hogy felperes a kamatok iránt kereseti jogáról le­mondott volna, azok az egész követelés után megítélendők. 3609/877. sz. Gyámhatósági végzés ellen a jogorvoslat kizárólag az illető fölöttes ható­ság hatáskörébe tartozván, peres eljárás tár­gyául nem szolgálhat. Vegyes közlemények. Közrendészetünk jellemzésére szolgál a „T­o­r­o­n­t­á­l“-ban P­i­r­t­y Miklós szol­­gabirótól megjelent közlemény, melyben az mon­datik, hogy a személy és vagyon­biztonság mily mérvben van az alibunári szolgabirói járásban ve­szélyeztetve, azt bizonyítják az eddig itt elköve­tett lopások, rablások és gyilkolá­sok; ha csak a károsok maguk nem nyomozták és állították elő a tetteseket, azok az erre hiva­tott rendőri közegek által soha nem nyomoztat­tak, mert az alibanári járásban lévő 13 darab élhe­tetlen, gyáva csendlegény legtöbbnyire magánszolgálatok teljesítésére használ­tatnak, csak arra nem, a­mire hivatják. Annyi a vasúti garantia, oly nagy a kegyenczek miatt hiva­talától megfosztott nyugdíjazott hivatalsereg, hogy nem jut a közrendészetre. A pandúrok alkalmasint fát fűrészelnek, vagy valamely közigazgatási úri egyén házát építő rabokat őrzik, s az adózó la­kosság kergeti a betyárokat. Szép közigazgatás, s ha még ezenkívül szemügyre veszszük a s semmi jó­zan nemzetgazdasági elveken nem alapuló kormány­zást, az adózó népnek túlterheltetés folytán pusztu­

Next