Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 1-148. szám)

1878-01-22 / 18. szám

III. évfolyam 1878. 18. sz. Budapest, kedd, január 22. I ~ r . „MAGYAR JOGÁSZ“­­ / megjeleli minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: Egész évre ... le frt. — ; Fél évre .... 7 „ 50 ■ I Negyed évre . . . „ — ? Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egy- i szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer . ( MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE.­­ Szerkesztőség , kiadó­­­hivatal:­­ B-u­d-a.pest, V. József tér. 3. sz. hová a lap szellemi részét­­ illető közleményeken kívül,­­ az előfizetési s hirdetési d­­­í­jak, nemkülönben a beig ta­­j­tandó hirdetmények is kül-­­­dendők. — Kéziratok csak­­ ismert kezektől fogadtat- á­nak el. 1 I 16 kr., és többszöri hirdetéséért ) l 13 kr., minden beigtatásnál. A S . bélyegdij külön minden beigtatás­a ? után 30 kr. osztr. ért. A közigazgatási bizottság bukásának motívumai. A főváros gyászharangjának kongása még zúg az országban. Jelezte a kormánynak, „h­o­g­y a közigazgatási bizottság a főváros te­rületén célszerűtlen és fölösleges.“ E komoly határozat, melynek, ha csak áta­­lánosságban adott indokait latolgatjuk is, sokkal nagyobb horderejű momentum s következményeiben messzebbre ható, semhogy azt közigazgatásunknak még alig megnyílt aerájában hallgatással lehetne mel­lőznünk. A közigazgatási bizottság ugyan­is mintegy koronáját képezi a törvényhatósági új rendszernek, s ha e koronát már ma sem bírja meg az új épület, kérdés, hogy föntartható-e s ha igen, meddig, az az alkotás, mely nem a százados megpróbáltatás, hanem saját terhének súlya alatt kezd immár roskadozni? Budapest föntebbi enuntiatiója tagadhatlanul zsibbasztólag s csak rosz hatást gyakorol a többi törvényhatóságokra, különösen a megyékre, melyek egy év óta, bárha nem kisebb mértékben tapasz­­talák is a közigazgatási bizottság intézményének gyarlóságait, az exempla trabant szerint, egy okkal és példával máris többet fognak bírni arra nézve, hogy az új közigazgatási rendszer által föl­élesztett ősi i­n­e­r­­­­­a-t palástolhassák. Budapest nyilatkozatát ez okból nem szabad kárhoztatnunk, kicsinylenünk pedig annál kevésbé, ha indokai jogosultságát tekintetbe veszszük s az adott tények szerint mérlegeljük. Azt mondja ugyanis Budapest, „hogy a nevezett intézmény egy hosszú év leforgá­sa alatt, a legbuzgóbb munkásság mellett sem segített, s aztán sem a közigazgatás könnyítését, pontosságát, sem egyszerűsítését nem eszközölte, sem azon jogos panaszo­kon nem könnyített, melyek az adóteher kivetése és be­hajtása folytán napról napra hangosabban előfordultak , sőt, tekintve azt a hatáskört, melylyel mai szervezetében bír, nem is ígérheti, hogy a fönforgó bajokat csa­k rész­ben is orvosolni, azokon segíteni képes legyen.“ Ezek mind való tények a többi törvényhatósá­goknál is, s mi ugyancsak e lapok hasábjain nem egy­szer rámutattunk már azokra az anomáliákra, me­lyeket e hibás institutio közigazgatásunk egész mechanismusában előidézett. Hogy kiáltó szavunk is pusztában veszett el, arról nem tehetünk, de azért ha tudnók, hogy magas Budavárában csak a subventionált tanácsokat hallgatják is meg, mi, publicistikai jogainkkal élve, férfias nyitsággal fogjuk a közügyek kórságait szellőztetni, s ezúttal legjobb belátásunk szerint Budapest addicatiójá­­nak átalános motívumát is elemezni. Azt mondjuk most is, amit már többször el­mondottunk , hogy a közigazgatási bizottságnak egyik organikus fő­ hibája az, hogy az administra­­tio gépezetében nem képez szerves egészet ; hogy annak egyes részei, mint a főispán, kormányhiva­talnokok s a választott tagok, már ama külön jo­gosultságnál fogva is, mely szerint az elsőbbek emez utóbbiaktól élesen elkülönözvék, concretice, gyorsan s biztos sikerrel az administratióra nem hathatnak, sőt azt zsibbasztják. Egyszerű oka ennek az, hogy a közigazgatási bizottság nem képezhet oly orgánumot, mely köz­­igazgatási rendszerünkben önmagáért, illetőleg a törvényhatóságokért, vagy a kormányért létezik, hanem mind a kormányt, mind a törvényhatóságot, mind az autonóm publicumot kénytelen szolgálni. Alapja tehát az egész intézménynek nem az o­r­g­a­­nikus, hanem az atomistikus szerkezet. S ez a bajoknak egyik fő forrása, melyből többek is származnak. Az az atomistikus irány, mely bizottságaink alapjául szolgál, kiszakítja az egyes tagokat annak kebeléből, mint az egészből, s így nem az egész­nek közjogi állása­ s hivatásából induló politikai fölfogás alapján és politikai rendszer szerint, ha­nem az egyének magán kötelmei s alárendeltségé­ből származó bureaucratismus alapján absolut hata­lommal kezeli az önkormányzat jogait, ami épen Magyarországon már azért is türhetlen, mivel itt sem bureaucratia, sem az absolutismus honos és népszerű sohsem volt. Már­pedig, aki közigazgatási bizottságaink tagjainak állását ismeri, tagadhat­ná-e azt, hogy a főispán, ki csaknem fejedelmi hata­lommal bír, de azért nem felelős senkinek, nem absolut hatalmat képvisel? Ki mondhatná, hogy a kir. adófelügyelő, ki semmiben sem veszi a bizott­ságot, a tanfelügyelő, építészeti, posta-távirdai s egyéb közegek, kik kiváltságaik fölényei mellett, csak néma adstansoknak tekintik a nép választott tagjait, nem bureaucraticus hatalmat gyakorolnak ? Ki vonhatná kétségbe a bizottsági egész collegium atomistikai szerkezetét ? Az atomistikai irány eme nagyon elterjedt negatiója minden politikai egésséges érzéknek s főleg az önkormányzási szellemnek, veszélyesebb az administratióra, mint a vármegyék legzajobb anar­chiája, mert atomjaira osztván föl a közigazgatás orgánumait, a physikai összetartozás érzetét ren­díti meg, míg más tekintetben megmételyezi az autonómiát, mi miatt az ez által táplálandó s élesz­tendő magasabb felfogásnak is hanyatlania kell. Ezeket s azt is meggondolva, hogy egész köz­­igazgatási bizottsági szervezetünk nem egyéb, mint a porosz Kreis-Ausschuss léha utánzása, s hogy itt nem is valami nemzeti intézmény­­nyel, hanem csak idegen formával van dolgunk, épen nem lehet csodálkozni annak népszerületlen voltán, valamint az sem lesz valami meglepő, ha Budapest példáját követve, a többi törvényhatósá­gok is, kivétel nélkül, fölmondják a közigazgatási bizottságokat. Nem formákra, de lényegre van szük­ségünk. Alkotmányunk s nemzeti kormányunk megál­lapításánál kivívtuk az önmagát kormányzó nemzet nevét, s e név nemzeti dicsőségünk drága alkatré­sze. De itt az ideje, hogy a practicus nemzet nevét is kivívjuk magunknak. S ha Tisza Kál­mán nem is szerecsésebb a praxis mezején, mint volt egykoron Quintus Scaevola, igyekezzék legalább oly ültetvényeket rakni a haza földén, me­lyek gyökeret is vernek s gyümölcsözni képesek. Budapest, jan. 21. A kiegyezés ügyével lázasan foglalkoznak a politikai lapok. Azt mondják, hogy kormányunk ismét engedett a 80 milliós bankadósságot illető­leg, a­melyhez pedig Magyarországnak semmi köze. Természetes dolog, hogy be kell várni az eredményt, s nem a bécsi lapok híreit venni készpénzzel, me­lyek utóvégre is valószínűleg csak óhajukat fejezik ki, midőn tudni akarják, hogy kormá­nyunk hajlandó 23—24 millió új terhet magára­­ vállalni, olyan adósságból, melyet nem mi csinál­tunk, s nem mi költöttünk el. Új évi ajándék, mely nem késett el. A vá­rosi hatóság úgy tapasztalja, hogy f. évi januárban vékonyan foly az adó, vékonyabban mint tavaly ilyenkor. Ennek folytán szigorú hangú ukázt adott ki, mely se többet, se kevesebbet nem tartal­maz, mint azt, hogy kérlelhetlenül foglalni kell, s a­hol már történt foglalás, kérlelhetlenül kótyave­tyélni. Az utasítás egyik fő érve az, hogy az orvo­sok és ügyvédek új évben honoráriumai­kat már beszedték s így fizethetnek. Csak az a mondásunk, hogy nemcsak honoráriumot (ami tisz­teletdíjat jelent) nem kaptak bőven ez uj évben az ügyvédek, de sőt a megítélt költségek is halom­számra vannak a feleknél. És épen azért adunk egy jó tanácsot. Ha olyan fölségesen tudnak köve­teléseket behajtani, az ügyvédek hajlandók adójuk négyszeresét fizetni meg az államkincstárnak, de ezért a szívességért hajtsák be az ügyvédek kinnlevő követeléseit. Soha még ügyvédekre oly rész úl év nem járt, mint az 1878-kig Bekebelezett követelések engedményezésé­nek kérdéséhez. (Folytatás.) A bajor legfőbbitélőszék határozatának indu­­lása következő: mint a másodbiróság konstatálta, az engedmé­nyes a jelzálogos követelés megszerzésénél az adós közvetítésével élt; úgy állapodván meg az utóbbi­val, hogy az átruházás vagy a régi hitelező által leendő engedményezés útján fog megtörténni, vagy ha erre a régi hitelező rá nem állna, átengedi X. a kérdéses követelés rangsorozatát a H. által kiál­lítandó törlési engedély alapján W-nek. A szüksé­ges lépések megtételét magára vállalt adós azon­ban nem a megállapodás, illetőleg megbízás szerint járt el, az engedményezés létesítése céljából átvett összeggel ugyanis kielégítette ő-t, anélkül, hogy ezzel tudatta volna, hogy csak egy harmadik meg­bízásából, s nem saját nevében teljesíti a fizetést. Sőt kétségtelen, hogy X. az eredeti tartozás lefizetésekor nem is akarta, hogy az W. Jánosra ruháztassék, mert határozottan kinyilatkoztatta, hogy ama kö­vetelés rangsorozatát más hitelezőnek kívánja át­engedni. Később azonban ez a szándéka az időköz­ben telekkönyvileg is kitüntetett eladási és tovább terhelési tilalom folytán kivihetetlenné vált; ekkor teljesíteni akarta a W-től nyert megbízást, és rábírta a már rég kielégített H-t 1874. febr. 21-én arra, hogy ez a kérdéses követelést a megbízóra, W-re, ruházza át. H. ugyanis az előtte legelőször meg­nevezett W-t elfogadta engedményesül, az enged­ményt még az nap kiállította közjegyző előtt, az X. által 1873. julius 20-án lefizetett összeget említvén meg amaz okmányban, mint olyat, melylyel ő ki­­elégittetett. Minthogy a követelés átruházása az engedmé­nyes akarata és megbízása folytán történt, a két­oldalú jogügylet érvényességének külkellékei a szó­­banforgó engedményezésnél kétségkívül érvénye­sültek, mivel átruházásra irányzott akaratát az en­gedményező is kijelentette, és pedig közjegyző előtt, ami az engedményes megbízottjának, tehát jelen esetben az adósnak is tudomására hozatott. Köz­jegyzői tanúsítás arra nézve, hogy az engedményes megbízottja az átruházást a megbízó nevében elfo­gadta, nem kívántatik, de az sem képezhetne aka­dályt, hogy az akaratnyilvánítás az engedményes részéről előbb létetett; lényeges csak az, hogy megegyező volt-e a szerződő felek akarata, s ez je­len esetben tagadhatatlan. Jogi akadály gyanánt tűnik fel azonban az

Next