Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 1-148. szám)
1878-01-22 / 18. szám
III. évfolyam 1878. 18. sz. Budapest, kedd, január 22. I ~ r . „MAGYAR JOGÁSZ“ / megjeleli minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: Egész évre ... le frt. — ; Fél évre .... 7 „ 50 ■ I Negyed évre . . . „ — ? Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egy- i szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer . ( MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Szerkesztőség , kiadóhivatal: B-ud-a.pest, V. József tér. 3. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési díjak, nemkülönben a beig tajtandó hirdetmények is kül-dendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat- ának el. 1 I 16 kr., és többszöri hirdetéséért ) l 13 kr., minden beigtatásnál. A S . bélyegdij külön minden beigtatása ? után 30 kr. osztr. ért. A közigazgatási bizottság bukásának motívumai. A főváros gyászharangjának kongása még zúg az országban. Jelezte a kormánynak, „hogy a közigazgatási bizottság a főváros területén célszerűtlen és fölösleges.“ E komoly határozat, melynek, ha csak átalánosságban adott indokait latolgatjuk is, sokkal nagyobb horderejű momentum s következményeiben messzebbre ható, semhogy azt közigazgatásunknak még alig megnyílt aerájában hallgatással lehetne mellőznünk. A közigazgatási bizottság ugyanis mintegy koronáját képezi a törvényhatósági új rendszernek, s ha e koronát már ma sem bírja meg az új épület, kérdés, hogy föntartható-e s ha igen, meddig, az az alkotás, mely nem a százados megpróbáltatás, hanem saját terhének súlya alatt kezd immár roskadozni? Budapest föntebbi enuntiatiója tagadhatlanul zsibbasztólag s csak rosz hatást gyakorol a többi törvényhatóságokra, különösen a megyékre, melyek egy év óta, bárha nem kisebb mértékben tapasztalák is a közigazgatási bizottság intézményének gyarlóságait, az exempla trabant szerint, egy okkal és példával máris többet fognak bírni arra nézve, hogy az új közigazgatási rendszer által fölélesztett ősi inera-t palástolhassák. Budapest nyilatkozatát ez okból nem szabad kárhoztatnunk, kicsinylenünk pedig annál kevésbé, ha indokai jogosultságát tekintetbe veszszük s az adott tények szerint mérlegeljük. Azt mondja ugyanis Budapest, „hogy a nevezett intézmény egy hosszú év leforgása alatt, a legbuzgóbb munkásság mellett sem segített, s aztán sem a közigazgatás könnyítését, pontosságát, sem egyszerűsítését nem eszközölte, sem azon jogos panaszokon nem könnyített, melyek az adóteher kivetése és behajtása folytán napról napra hangosabban előfordultak , sőt, tekintve azt a hatáskört, melylyel mai szervezetében bír, nem is ígérheti, hogy a fönforgó bajokat csak részben is orvosolni, azokon segíteni képes legyen.“ Ezek mind való tények a többi törvényhatóságoknál is, s mi ugyancsak e lapok hasábjain nem egyszer rámutattunk már azokra az anomáliákra, melyeket e hibás institutio közigazgatásunk egész mechanismusában előidézett. Hogy kiáltó szavunk is pusztában veszett el, arról nem tehetünk, de azért ha tudnók, hogy magas Budavárában csak a subventionált tanácsokat hallgatják is meg, mi, publicistikai jogainkkal élve, férfias nyitsággal fogjuk a közügyek kórságait szellőztetni, s ezúttal legjobb belátásunk szerint Budapest addicatiójának átalános motívumát is elemezni. Azt mondjuk most is, amit már többször elmondottunk , hogy a közigazgatási bizottságnak egyik organikus fő hibája az, hogy az administratio gépezetében nem képez szerves egészet ; hogy annak egyes részei, mint a főispán, kormányhivatalnokok s a választott tagok, már ama külön jogosultságnál fogva is, mely szerint az elsőbbek emez utóbbiaktól élesen elkülönözvék, concretice, gyorsan s biztos sikerrel az administratióra nem hathatnak, sőt azt zsibbasztják. Egyszerű oka ennek az, hogy a közigazgatási bizottság nem képezhet oly orgánumot, mely közigazgatási rendszerünkben önmagáért, illetőleg a törvényhatóságokért, vagy a kormányért létezik, hanem mind a kormányt, mind a törvényhatóságot, mind az autonóm publicumot kénytelen szolgálni. Alapja tehát az egész intézménynek nem az organikus, hanem az atomistikus szerkezet. S ez a bajoknak egyik fő forrása, melyből többek is származnak. Az az atomistikus irány, mely bizottságaink alapjául szolgál, kiszakítja az egyes tagokat annak kebeléből, mint az egészből, s így nem az egésznek közjogi állása s hivatásából induló politikai fölfogás alapján és politikai rendszer szerint, hanem az egyének magán kötelmei s alárendeltségéből származó bureaucratismus alapján absolut hatalommal kezeli az önkormányzat jogait, ami épen Magyarországon már azért is türhetlen, mivel itt sem bureaucratia, sem az absolutismus honos és népszerű sohsem volt. Márpedig, aki közigazgatási bizottságaink tagjainak állását ismeri, tagadhatná-e azt, hogy a főispán, ki csaknem fejedelmi hatalommal bír, de azért nem felelős senkinek, nem absolut hatalmat képvisel? Ki mondhatná, hogy a kir. adófelügyelő, ki semmiben sem veszi a bizottságot, a tanfelügyelő, építészeti, posta-távirdai s egyéb közegek, kik kiváltságaik fölényei mellett, csak néma adstansoknak tekintik a nép választott tagjait, nem bureaucraticus hatalmat gyakorolnak ? Ki vonhatná kétségbe a bizottsági egész collegium atomistikai szerkezetét ? Az atomistikai irány eme nagyon elterjedt negatiója minden politikai egésséges érzéknek s főleg az önkormányzási szellemnek, veszélyesebb az administratióra, mint a vármegyék legzajobb anarchiája, mert atomjaira osztván föl a közigazgatás orgánumait, a physikai összetartozás érzetét rendíti meg, míg más tekintetben megmételyezi az autonómiát, mi miatt az ez által táplálandó s élesztendő magasabb felfogásnak is hanyatlania kell. Ezeket s azt is meggondolva, hogy egész közigazgatási bizottsági szervezetünk nem egyéb, mint a porosz Kreis-Ausschuss léha utánzása, s hogy itt nem is valami nemzeti intézménynyel, hanem csak idegen formával van dolgunk, épen nem lehet csodálkozni annak népszerületlen voltán, valamint az sem lesz valami meglepő, ha Budapest példáját követve, a többi törvényhatóságok is, kivétel nélkül, fölmondják a közigazgatási bizottságokat. Nem formákra, de lényegre van szükségünk. Alkotmányunk s nemzeti kormányunk megállapításánál kivívtuk az önmagát kormányzó nemzet nevét, s e név nemzeti dicsőségünk drága alkatrésze. De itt az ideje, hogy a practicus nemzet nevét is kivívjuk magunknak. S ha Tisza Kálmán nem is szerecsésebb a praxis mezején, mint volt egykoron Quintus Scaevola, igyekezzék legalább oly ültetvényeket rakni a haza földén, melyek gyökeret is vernek s gyümölcsözni képesek. Budapest, jan. 21. A kiegyezés ügyével lázasan foglalkoznak a politikai lapok. Azt mondják, hogy kormányunk ismét engedett a 80 milliós bankadósságot illetőleg, amelyhez pedig Magyarországnak semmi köze. Természetes dolog, hogy be kell várni az eredményt, s nem a bécsi lapok híreit venni készpénzzel, melyek utóvégre is valószínűleg csak óhajukat fejezik ki, midőn tudni akarják, hogy kormányunk hajlandó 23—24 millió új terhet magára vállalni, olyan adósságból, melyet nem mi csináltunk, s nem mi költöttünk el. Új évi ajándék, mely nem késett el. A városi hatóság úgy tapasztalja, hogy f. évi januárban vékonyan foly az adó, vékonyabban mint tavaly ilyenkor. Ennek folytán szigorú hangú ukázt adott ki, mely se többet, se kevesebbet nem tartalmaz, mint azt, hogy kérlelhetlenül foglalni kell, s ahol már történt foglalás, kérlelhetlenül kótyavetyélni. Az utasítás egyik fő érve az, hogy az orvosok és ügyvédek új évben honoráriumaikat már beszedték s így fizethetnek. Csak az a mondásunk, hogy nemcsak honoráriumot (ami tiszteletdíjat jelent) nem kaptak bőven ez uj évben az ügyvédek, de sőt a megítélt költségek is halomszámra vannak a feleknél. És épen azért adunk egy jó tanácsot. Ha olyan fölségesen tudnak követeléseket behajtani, az ügyvédek hajlandók adójuk négyszeresét fizetni meg az államkincstárnak, de ezért a szívességért hajtsák be az ügyvédek kinnlevő követeléseit. Soha még ügyvédekre oly rész úl év nem járt, mint az 1878-kig Bekebelezett követelések engedményezésének kérdéséhez. (Folytatás.) A bajor legfőbbitélőszék határozatának indulása következő: mint a másodbiróság konstatálta, az engedményes a jelzálogos követelés megszerzésénél az adós közvetítésével élt; úgy állapodván meg az utóbbival, hogy az átruházás vagy a régi hitelező által leendő engedményezés útján fog megtörténni, vagy ha erre a régi hitelező rá nem állna, átengedi X. a kérdéses követelés rangsorozatát a H. által kiállítandó törlési engedély alapján W-nek. A szükséges lépések megtételét magára vállalt adós azonban nem a megállapodás, illetőleg megbízás szerint járt el, az engedményezés létesítése céljából átvett összeggel ugyanis kielégítette ő-t, anélkül, hogy ezzel tudatta volna, hogy csak egy harmadik megbízásából, s nem saját nevében teljesíti a fizetést. Sőt kétségtelen, hogy X. az eredeti tartozás lefizetésekor nem is akarta, hogy az W. Jánosra ruháztassék, mert határozottan kinyilatkoztatta, hogy ama követelés rangsorozatát más hitelezőnek kívánja átengedni. Később azonban ez a szándéka az időközben telekkönyvileg is kitüntetett eladási és tovább terhelési tilalom folytán kivihetetlenné vált; ekkor teljesíteni akarta a W-től nyert megbízást, és rábírta a már rég kielégített H-t 1874. febr. 21-én arra, hogy ez a kérdéses követelést a megbízóra, W-re, ruházza át. H. ugyanis az előtte legelőször megnevezett W-t elfogadta engedményesül, az engedményt még az nap kiállította közjegyző előtt, az X. által 1873. julius 20-án lefizetett összeget említvén meg amaz okmányban, mint olyat, melylyel ő kielégittetett. Minthogy a követelés átruházása az engedményes akarata és megbízása folytán történt, a kétoldalú jogügylet érvényességének külkellékei a szóbanforgó engedményezésnél kétségkívül érvényesültek, mivel átruházásra irányzott akaratát az engedményező is kijelentette, és pedig közjegyző előtt, ami az engedményes megbízottjának, tehát jelen esetben az adósnak is tudomására hozatott. Közjegyzői tanúsítás arra nézve, hogy az engedményes megbízottja az átruházást a megbízó nevében elfogadta, nem kívántatik, de az sem képezhetne akadályt, hogy az akaratnyilvánítás az engedményes részéről előbb létetett; lényeges csak az, hogy megegyező volt-e a szerződő felek akarata, s ez jelen esetben tagadhatatlan. Jogi akadály gyanánt tűnik fel azonban az