Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 1-148. szám)

1878-05-23 / 119. szám

Ekkor teend a kormány a költségvetés appropria­­tiója tárgyában előterjesztést s vasárnap az albi­zottságok megkezdik működésüket. Szőgyényi-Ma­­rich László helyett, ki beteg, Szlávy József fog a delegátiók ülésein elnökölni. A képviselőház igazságügyi­­ bizottsága folytatta a rendőri törvény­javaslat tárgyalását. — A 113. §, mely azok büntetéséről intézkedik, kik utcán vagy téren szarvasat, deszkát, gerendát akkint visznek, hogy ezáltal mások megsérülhet­nek, mint helyhatósági szabályrendeletbe való, tö­röltetett. — A 115. §-ba új intézkedés véte­tett fel, mely szerint a sebes hajtás 3 napig ter­jedhető elzárással s 50 forint birsággal, ismétlés esetén egy havi elzárással s 200 frt birsággal bün­tetendőnek mondatott ki. A 118. §-ból a kutyák tartása s utcára bocsátása iránti szabályok meg­szegőinek büntetése, mint helyhatósági szabályren­deletbe való töröltetett.­­ A közegésség és testi épség elleni kihágások büntetéséről intézkedő fe­jezet többi §§-t érdemleges módosítás nélkül elfo­gadtattak. A német bír­ törvényhozás századunk korszelleme ús kinövésének meggátlásával foglalkozik. A német szö­­vetségtanács socialista törvényt fogadott el. E törvény a német sociáldemokraták kihágásai ellen van irányozva. Fölhatalmazás kéretik a törvényhozástól, egyelőre 3 évre, hogy a socialistikus egyletek rendőrileg elnyomhatók és a gyülekezetek föloszlathatók, nyomtat­ványaik pedig, birói közbenjárás nélkül, lefoglalhatók legyenek. — Európa társadalmi kinövései már Amerikába, a szabadság honába is átharapóztak. — Ha a magyarországi parasztlázadásokra visszatekintünk, azok oka szembeötlő volt s azokat úrbéri törvényeink javítá­sa a földtehermentesítés követte. Azokban az államokban, hol a feudalizmus már régebben megszüntetett, a társa­dalmi körök uj alakzataiban ismét kóranyagok kép­ződtek s az államéletet és társadalmi viszonyokat megmér­gezik. A nagy tömeg nem elégszik meg a platonikus küz­delemmel. Anyagi önérdekét tekinti mérvadónak, a küz­delem realistikussá vált s mind a két ellentétes tábor az államra appellál. Annak üldöztetése, ki a létért küzd, nem az a célszerű eszköz, melytől a társadalmi állapotok ja­vulása remélhető. Mindenki belátja azt is, hogy az ideig­lenes elnyomás csak nagyobb veszélyt fog szülni, ha idő­közben eszélyesebb rendszabályok nem alkalmaztatnak. Nem csekély feladat ily eszélyes rendszabályokat csinálni. A sociáldemokratismus nincs helyhez kötve. Terjed. Ha mi a divatos hóbort-eszmék meghonosulását tűrjük, az igazságszolgáltatás eszközei elégteleneknek fognak bizo­nyulni. Mostani kormányférfiainktól és törvényhozásunk­tól csak német plágiumot várhatunk. Vegyék fontolóra államéletünk és társadalmunk életszükségleti követelmé­nyeit. Irányozzák szellemi önzéstelen munkásságukat a suum cnique elvénél fogva, oly állapotok ellen, melyek csak istápolják azt, hogy az ember teljes erejű munkássága dacára, még a létért és megélhetésért is küzdeni kény­telen. (Ha a németeket pedig plagisáljuk, tegyük olykép, hogy törvénynyel igyekezzünk a célhoz, s nem rende­lettel, miként ez nálunk történt.) Ta nnc ká nána. Az adó-kalamitások eme fénykorában több kiskereskedő- és szatócscsal tör­tént meg, hogy noha a felemelt regaleadó miatt a szeszméréssel már f. é. jan. 1-től kezdve felhagytak s egyúttal ezt kellő időben nemcsak az illető adó­hivatalnál, hanem a fővárosi kh­. adófelügyelőség­nél is írásban bejelentették: mindazáltal már a f. é. első negyedére nemcsak a felemelt regale adórész­­let fizetési meghagyását kapták, de erre nézve nyomban adóvégrehajtást is kellett szenvedniük. Ez mind hagyján, — de egy szegény szatócs, aki üzletének és vele pálinka mérésének is f. év. jan. 1-től beszüntetését írásban bejelentette, követ­kező kőnyomatu elintézést kapott. „Miután fel­szólandó 1878. évi regáleadója az ipartársulati szak­­férfiak meghallgatásával üzleti forgalmához képest lett megállapítva, s jelen felszólamlásában figyelembe vehető bizonyítékot és indokot annak leszállítására fel nem hoz e „felszólamlást kérelmével elutasittatik, stb.u — Node, a bizottság az üzletfelhagyási beje­lentést, mely hozzáküldetett, felszólamlásnak nézte, elolvasni pedig miért olvasta volna el, mikor a ha­tározat úgyis előre ki van nyomtatva. — „Ta nuc ka wána!“ felelték neki s tovább exequálták. Bi­zony igaza van a derék tisztviselőnek: „Ta nuc ka nána.“ De az is igaz ám, hogy más államban az általunk élelmesnek tartott ily tisztviselőt el szokták csapni. Ott nem töltik be ép azokat a hi­vatalokat, melyekkel a közönség legtöbbet érintke­zik — tisztelet a kivételeknek — a leghitványabb elemekkel, mint tenni szokás itt Magyarországon. — Rendelkezésére állok uram. — S neked mi bajod én jó leányom, hogy könytől­ázott arcod ? Madarad repült el ? Alice hallgatott­ lesütő szemeit. Bathier arca lángvörös lett. — Jól van, szólt nekividámulva Veillemont. Értem. Szereted a tanár urat. Én is ily hamar szerettem meg anyádat. Ha megérdemel, az övé leszesz. Nem szeretem a regényes dolgokat. Én úgysem vagyok egészen boldog, legyetek ti majd azok! Csodálatos, hogy az atyai szív ily könnyen enged, de hát utó végre is megfejthető! A rendőr elfeledte pillanatra állapotát és a legboldogabb halandó volt. Majd ambitiójára, köte­lességére gondolt és kutatott. Megkérde Veillemont urat, miért haragudott Largierre! — Egyedül vagyunk, megmondhatom. Egy szerencsétlen napon meggyalázta nővéremet, csalá­dom szeme fényét, az én büszkeségemet és — mást vett feleségül. Nővérem e miatt öngyilkossá lett —­­­ pedig kérkedett bűnével. E miatt hagytam el Párist s azóta nem is voltam ott soha. — Méltó ok uram a haragra, a boszúra is. Nem hitta ki? — De igen. Föl is hasitam jobb oldalát, nem vérzett el, meggyógyult. Későre járt az idő. Alice már az igazán bol­dogok álmát aludta. A rendőr elbúcsúzott Veille­­monttól s lakására tért. Egy hétig nem ment el oda látogatóba. Ezalatt fölfedezte, hogy a talált rongydarab az egyik meggyilkolt béres gubájából való; hogy a meggyilkolt béres Largier megöletése hajnalán a berekben járt társával; hogy továbbá a béres Lan­caster fegyverrel lövetett agyon. Az egész vidéken csak Veillemont Andréénak volt ily fegyvere. — Az lehetetlen, töprenkedik a rendőr, hogy e dologhoz Alice atyjának köze legyen. S ha még­is , úgy én a legszerencsétlenebb ember vagyok a világon. Szerelmesem atyját kellene a guillotine alá, vagy a Bagnába küldenem. Nem, nem, ő neki nincs köze a gyilkossághoz. Egy délután látogatóba ment a kastélyba. Veillemont korholta, hogy oly sokáig kimaradt. Alice akkor is kényezett. De fölvidultak mindket­ten. És folyt a társalgás. — Uram — mondá egyszerre Bathier — a Largier gyilkosának nyomában van a rendőrség. Veillemont kíváncsian kérdő : „Hogyan“ A rendőr leste Alice atyjának minden voná­sát. Nem változott az. Elmondta azt, amit eddig észlelt. — Én óhajtanám, hogy a bűnös fölfedeztes­sék, azonban ne beszéljünk erről. A rendőr iszonyú helyzetbe jutott. Szerelme és becsülete vívódtak egymással. Vádolja-e szerel­mese atyját és gyanú alapján elfogassa, vagy hall­gasson s Aliceval boldog legyen — de becsüle­te árán. A vívódásnak vége az lett, hogy sétálni men­tek ; ő és Veillemont. Bevallá, hogy ő — titkos rendőr. Veillemont örvendeni látszott. — Jól van uram, örvendek. Fölteszem önről, hogy becsületes ember s nem kutatni jött hozzám; nem azért csempészte magát leányom szivébe, hogy azon keresztül az enyémhez jusson. Nekem külön­ben a dologhoz semmi közöm. Késő este vígan étkeztek. Egyszerre Veille­mont szobájába vonult. Távolléte már föltűnt, mi­dőn az ajtóban szolga jelent meg kezében tálcával, melyen két levél volt. Az egyiken e cím volt: „Alice leányomnak“; a másikon: „Bathier Lajosnak“. Midőn a szolga a levelet átnyújta, lö­vés verte föl a csendet. Veillemont szobájába ro­hantak , meg volt halva. Az Alicehoz írt levél így szólt: Leányom! Meg kellett halnom. Lajosod meg­mondja, miért. Szeresd őt, legyetek boldogok. Fo­gadd áldásomat. Szerető atyád. A Bathiernek címzett tartalma ez volt: Kedves Lajos! Viselje gondját leányomnak. Ön ismeri tit­komat, mondja el neki is. Largiert két cselédem­mel én ölettem meg, azokat pedig sajátkezűleg némítottam el. Lelkiismeretem tiszta, mert leve­zekeltem bűnömet. Leányom öné, de maradjon ön a tanár. Szeretettel Veillemont. „Alice“ a titkos rendőr megtette jelentését, aztán hivataláról lemondott. És boldogan él ma is Aliceval. Ilyen az élet! Semmitőszéki döntvény. 6314878. sz. Tekintve, hogy a közjegy­zői törv. 173. § a szerint a közjegyzői óvadék zálogul szolgál mindazon kötelezettségekért, melyek kártérítés címén a közjegyző hivata­­­­los cselekményeiből, vagy mulasztásaiból ered­­­­nek, és más követelés miatt az óvadék csak a­­ most érintett igényeket illető elsőbbségi jog­­ sérelme nélkül foglalható le, ebből folyólag­­ az ily kártérítési igény a közjegyző óvadé­kának kiadása iránt az idézett törvény 43 — 46. §-aiban előirt eljárás megindítása után, annak folytatása tekintetében fölfüggesztő ha­­tálylyal bir. (Teljes ülésből). Legtöbb stélőszéki döntvény, 248­v. 878. sz. A viszonbiztositási szer­ződés folytán a viszonbiztositott díjtartalékját is átruházván a viszonbiztositóra, — a vi­szonbiztositott életbiztosítási társaság biztosí­tottjai, a biztosítási viszonyt tovább folytatni nem tartoznak, a köztük alakult bizt. szer­ződést érvényteleníthetik s az addig jóhisze­műen tett összes befizetéseiket visszakövetelhe­tik. — Oly gyakorlat, mely szerint viszonbiz­­tositás dijául a díjtartalék átadatik, törvé­nyesnek nem tekinthető. magyar-óvári kir. gazdasági akadé­mián a jogisme tanára. Magyar-Óvár, 1878. 117 lap. Szerző előszava szerint a munka megírására következő körülmény adott okot: „Ifjú,koromból merített saját tapasztalásomból, úgymond, meggyő­ződtem, hogy az akadémiai ifjúság a tantárgyaknak nagy részét s ezek közt a jogismét is legkönnyeb­ben és legmaradandóbban elsajátíthatja, ha az elő­adások szorgalmas látogatása és feszült figyelem­mel kísérése mellett, magának az előadások alatt lehetőleg pontos jegyzeteket készít.“ Tökéletesen igaz szerző ezen érvelése, miért is ez ellen csak kötekedés lenne kifogást tenni. Mind­amellett azzal az észrevétellel adunk igazat neki, hogy a mi szabad és dicsérendő tulajdon az aka­démiai ifjú hallgatónál, az nincs helyén s legke­vésbé sem megengedhető a meglett férfiú- u. n. szaktanárnál. Szaktanártól, ki bizonyos tárgygyal foglalko­zik, többet kívánunk, mint puszta vázlatos jegyzeteket. Szaktanártól komolyan rész né­ven veszszük, ha elővesz egy magyar magánjogi munkát és abból álló segítségével vázlatos ki­vonatot állít össze o­roszul. Quod licet Jovi, non licet bovi, — azt tartja a latin. Mert, hogy szerző mezei gazdasági jogismére­t nem egyéb, mint Suhayda magyar magánjogi munkájának rövid, de ügyetlen kivonata, azt min­denki szembeszökőleg azonnal észreveszi, a­ki fá­radságot vesz magának e két munkát egymással összehasonlítani. Úgy, hogy, bátran mondhatjuk, ha Suhayda munkája előbb meg nem jelenik, N­e­­deczky úrnak részhiszemű és jogszerűtlen pla­­giátori műve sem fogja soha elhagyni a sajtót. Boldog Suhayda! Ő már nem tarthat tőle, hogy az irodalmi téren is nem fognak maradni utódai. Ott van Knorr és ott van Nedeczky, kiknek neveit sohasem ismerte volna meg az irodalmi vi­lág alapos és elismert tekintélyű derék tudósunk, Suhayda János ur magánjogi könyvének megírása nélkül. Fájdalom azonban, hogy az ilyen pávatol­las ivadékok nem sok igaz örömet szoktak okozni szüleiknek. Mert nincs bennük köszönet. Uj benne, ami Suhaydában nincs, a vadá­szati törvény (1872. 6. t.-c.), a cselédtör­vény (1876. 13. t.-c.) és függelékül az egyenes adókról szóló törvény (1876. 15. t.-c.) kiolló­zása, ép úgy, mint ez Suhayda munkájával tör­tént. Nedeczky úr e munkájával azt mutatta meg,­­ ami még eddig soha nem történt. Megírta a fönt­i címzett munkát, nem tollal, nem cerusával, hanem j­ó ollóval. Isten óvjon meg bennünket attól, hogy lábra­­l kapjon az ollóval í­r­á­s. Isten óvja meg irodai­­i munkát attól, hogy a fönt címzett munka kelendő­ségnek örvendjen! Azonban nem értjük, hogy mi­ként tűrhet a kormány nyilvános intézetben oly tankönyvet, mint az említett. Csak a képtelenségek jellemzésére, melytől a munka hemzseg, hozzuk föl azt a tanút, hogy a kezest akkor lehet m­egtá­madni, ha az adósnak semmije sincs, s hogy a dolog, mely elzálogosittatott, zálogjognak ne­veztetik stb. Jog­irodalom. „Vezérfonal a mezei gazdasági jogisme­­i­hez.“ Irta Nedeczky János, a magyar­­­­óvári főhercegi uradalom ügyésze és a

Next