Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 1-148. szám)

1878-05-28 / 123. szám

111. évfolyam 1878. 123. sz. Budapest, kedd, május 28. 7 .A. „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: Egész évre ... 15 frt. — Fél évre .... 7 „50 Negyed évre . . . „ — Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egy­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség és kiadó­­­hivatal, Budapest, V. Jómsler. 3. A7, hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési di­jak, nemkülönben a beigta­­tandó hirdetmények is kül­dendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat­nak el. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. gSta§l““ Vidéki­­. előfizetőink bárminemű megbízásában a felebbviteli, valamint első folyamodása fővárosi bíróságok, s bármely hatóságnál mérsékelt díjazás mellett ponto­san s gyorsan eljárunk, készkiadásaink fede­zésére a megbízás minőségéhez képest 2—5 ft. előleget kérvén. Ezúttal értesítjük kartársainkat, hogy megkeresvényeik pontos teljesítéséről a leg­gyökeresebben gondoskodtunk, s hiszszü­k, hogy az itt-ott esetleg fölmerült panaszok végkép el fognak enyészni. Választások előtt. Az apostolok eloszlása megtörtént; a képvi­selők otthon élvezik a k­ils­­éget, mert pünkösd utánig nem lesz érdemleges­ülés. Az egyesek gaz­daságaik után látnak, mialatt Bécsben a delegátiók üléseznek, Budapesten pedig a pártok „végrehajtó bizottságai“ izzadnak a dologban. Mert ezeknek van ám dolguk. Meg kell állapítani ama „népies“ brochureöket, melyek befolyásolják a jó népet; je­löltekről kell gondoskodni azon vidékek részére, melyeknek képviselői a kormánypártból kiléptek; gondolkozni kell valamilyen ígéretekről, melyek új és jó hangzásúak legyenek; fölterjesztéseket kell tenniük, melyekben körvonalazva legyen, hogy kik és hol alkalmazhatók (s mily áron) főkorteseknek. Sok csingja-binja van a „választási előmunkálatok­nak“, melyeket ez ideig nem öntöttek még para­­graphusokba. És e tekintetben minden pártkörben megin­dult a mozgalom. A szélsőbaloldal hívei már tar­tottak is vándorgyűléseket: történtek már nagy ka­liberű dictiók Hódmezővásárhelyit s másutt is; megtörtént a fölhívás arra nézve is, hogy a jelöl­teket be kell jelenteni a központi végrehajtó bizott­ságnak. Az orsz. szabadelvű kör is ekképen cse­lekedett, csakhogy nem oly nyíltsággal, mint ama­zok. Ennek szervezete jobb; a vidéki elnökökkel te­szi magát érintkezésbe s innét csak intézi a dolgokat. A független szabadelvűekből, dissidensekből és conservativokból alakult „egyesült ellen­zék“ sem maradt el. Pártorgánumaik tegnapi szá­mában megjelent a proclamatio. Nem bíráljuk az ab­ban foglaltakat s csak a mennyiben lapunkra tar­tozik, veszünk róla tudomást. A fölhívás egyúttal programma s felöleli magába többi közt a „pénz­ügyi zsarolások és hivatalos visszaélések ellen leen­dő pártatlan igazságszolgáltatást, törvény­kezési és igazgatási reformokat a kormányzat minden ágában.“ Tudjuk jól, hogy azon pártnak, mely e fölhí­vást kiadta, tagja Szilágyi Dezső. Ez a név ma előttünk tiszta zászló, programm maga a név, melynek hinni tartozunk. Eddig is minden párt ígérte a „pártatlanságot“ az igazságszolgáltatásban, de ígéretét nem váltotta egyik sem. Ígért mind­egyik reformokat a törvénykezés terén, de a re­formok vagy nem foganatosíttattak, vagy nem volt bennük köszönet. Hogy pedig inkább lehetővé tétessék az üd­vös reform, az kiváltkép olvasóinktól függ. Vagy válaszszanak olyan képviselőket, kik a ne­mes ügynek szószólói legyenek az országgyűlésen, vagy választassák meg magukat. Azt vethetnék el­lenünk, hogy az ügyvédi kar eléggé van képviselve a köngyűlésen. Ez igaz lehet mennyis­é­g­i­l­e­g, de nem minőségileg. Akik itt vannak, azok — ke­vés kivétellel — koncleső szolgalelkek, kiket ön­zés vezet a szavazásban. Jórészt olyanok, kik alig beszélnek akkor mikor kell, s midőn diktiókat tar­tanak, mindig egyébről van szó, mint törvénykezés­ről s az ügyvédi kar megtámadott érdekeiről. Sapienti pauca! Politikai laptársaink jelszók mellett csoportosulnak, megkezdték a harcot. Ez a körülmény följogosít bennünket is arra, hogy hangot adjunk véleményünknek. Ama jelöltek mellett kell az ügyvédi karnak küzdeni, kik tiszta bort mérnek. Ezek győzelmét fogjuk — csekély, de minden erőnkkel támogatni mi is. Ehhez van jogunk, s jogunkat föl fogjuk használni a legkiter­jedtebb mérvben, mivel meggyőződésünk, hogy vánszorgó hazánkon legeslegelső sorban a helyes kodifikáció, igazi olcsó és gyors igazságszolgál­tatás segíthet. Legyünk e téren inkább pazarok: a nép nem bánja meg. A delegátiók Bécsben megkezdték ismét működésüket. Az osztrák delegátió annyival előbbre haladt, hogy annak pénzügyi bizottsága már letár­gyalta a hozzá utasított anyag nagy részét. A ma­gyar delegátió is szorgalmasan dolgozik. Andrássy gróf valószínűleg holnap nyilatkozik a keleti kér­désben s egyúttal indokolni fogja a 60 millió meg­szavazásának szükségét. A semmitőszék ama teljes ülési megállapo­dását illetőleg, mely szerint az ügyvédek a törvény rovására ugyan, de az igazságszolgáltatás érdekei­nek állítólagos előmozdítása céljából a tanúzási és szakértői díjakra nézve első­sorban tétetnek felelősekké, Magyarország egyik legkitűnőbb jogá­sza úgy vélekedik, hogy a fölmerült kérdés akkor nyert volna leghelyesebb megoldást, ha a semmitő­­szék kimondotta volna azt, miszerint az a fél, ki a perben oly bizonyítási módot akar alkalmazni, mely költséggel jár, köteleztetik az e célból kitűzött ha­táridőig a szükséges összeget a bíróságnál rövid úton (elnökileg) letéteményezni, mit ha nem tesz, a kérdéses bizonyítási módtól elállottnak tekinten­dő, így azután nem fog sem a fél, sem az ügyvéd zaklattatni és a törvény értékét sem fogjuk csök­kenteni. Egyébiránt ez az eszme nem új. Nyomát találjuk az osztrák perrendtartásban, mely odáig is megy, hogy perbiztosítékot követel attól, ki pert indít, hogy abból minden költség fedezhető legyen, sőt még az ellenfél költsége is, ha felpe­res pervesztessé lett. Az ügyvédi kar reformjára vonatkozólag, a trienti ügyvédi kamara a következő véleményt és javaslatot nyújtotta be az osztrák jogászgyű­­léshez: A trienti ügyvédi kamara tagjai, az igazság­szolgáltatás terén még nem hanyatlottak annyira, hogy felsegélyezésüket illetőleg rendkívüli eszközök­höz kellene nyúlni. A trienti ügyvédi kamara nem érzi magát hivatottnak arra, hogy Ausztria tartományai szá­mára javaslatot készítsen az ügyvédi kar reform­járól, de abban a nézetben van, hogy területükön kivihetlen volna az, hogy restrictív szabályokkal, az ügyvédkedés kinevezéstől téhessék füg­gővé. E tekintetben a szabad ügyvédkedés szószólói ennélfogva határozottan ellenzik azt, hogy az ügy­védi gyakorlat bármi tekintetben megszoríttathassé­k, vagy az ügyvédek száma a terület és lakosság vi­szonyaihoz képest szabályoztassék. A­mi az ügyvédi kar jólétének törvényhozá­­silag leendő előmozdítását, illeti: kívánják a zugírászatnak kiirtását és kimondását azon elvnek, hogy képviseletre, kivéve a törvényes képviselet eseteit, csak az ügyvéd jogosu­ltassék. Kívánják továbbá, hogy az ügyvédi és közjegyzői hivatal egyesít­tet­vén, min­den ügyvéd teljesíthessen egyszers­mind közjegyzői functiót is. A mondottak számbavételével, minden további részletezést fölöslegesnek tart a trienti ügyvédi kamara. Hogy az engedmény milyen bélyeggel lát­ta­s­s­a ki, e­l, arra nézve az osztrák cs. kir. orsz. pénz­ügyigazgatóság múlt évi december 18-án kelt 38270. számú végzésével érdekes elvet mondott ki. A vevő kötelezte magát az illeték megfizetésére. Az illetékszabási hivatal az adásvevési szerződésre a II. scála szerinti bélyeget vetette ki, a következő évekre pedig az állandó 50 kros illetéket. A vevő cedálta ezen követelését, még a tulajdon­jog bekebelezése előtt a bécsi osztrák takarékpénztárra, a­mely cessioban szavatol egyszersmind a követelés, ille­tőleg az adásvevési szerződés valódiságáért. Ezen nyilat­kozat és engedmény 50 kros bélyeggel láttatott el. A ke­rületi pénzügyigazgatóság az engedményt új jogügyletnek tekintvén, követelte a II. fokozat szerinti bélyegilletéknek újból leendő megfizetését, azonban az orsz. p. v. igazgatóság e végzést föloldotta, kimondván azt, hogy a cessio bekebe­­lezés előtt nem képez új jogügyletet, mert a vevő csak akkor lépett volna a birtok tulajdonába, ha azt saját ne­vére bekebelezteti. Így pedig mivel a telekkönyvi tulajdon az első birtokosról egyenesen a harmadikra szállott át, a második birtokos nem volt tulajdonosnak, hanem csakis birtokosnak, és mint ilyen közvetítőnek tekintendő, mert nem azon célból vette a birtokot, hogy ezáltal saját részére, hanem azért, hogy az osztrák takarékpénztár részére kössön jogügyletet. _____ Hóhér-iskolákat szorgalmaz a „Vasmegyei Lapok“ című közlöny. Azt mondja s igen helye­sen. Az ítélet a halálos büntetéseknél csupán az élet elvesztésével sújtja a gonosztevőt, de azt nem mondja sehol, hogy a bűnös meg is kínoztassék, sőt ez ellen az ítélethozó bírák emberi érzülete határozottan tiltakozik. És mégis a divó kivég­zési mód mellett, s a kivégzést teljesítő hóhérok kellő jártasságának hiányában a halálra ítélt ak­kép veszti életét, hogy a halálnál magánál százszor iszonyúbb kínokat szenved. Tehát egyszerre kettős büntetés! Az a kötél, melyet a nyomorultnak nya­kára hurkolnak, mielőtt az életet kioltaná, oly kunokot idéz elő, melyektől megőrül a gondolat. Annak idején szemtanuk, mint bizonyosat beszélték, hogy midőn a rablás miatt Szombathelyit felakasz­tott Hőkét a bitóról le s a létrán végig eresz­tették, többszörösen rázkódott és vonaglott. Ezek után, mondja a nevezett lap, ha már ép­pen nem akarjuk a kötelet ősi jogaiból kiszorítani, nem kellene-e arról gondoskodni, hogy a halálos büntetést oly hóhérok hajtsák végre, kik annak végrehajtásához a kellő elméleti és gyakorlati ügyes­séget megszerezték, hogy az élet kioltása csak pil­lanat műve legyen, s az elitélt a kínzástól meg­mentessék. Nálunk a hóhér csak úgy tevődik, sen­ki sem kutatja, váljon bir­e azon ügyességgel, melyet tőle szomorú hivatása megkövetel. Bizony bizony itt volna az ideje, hogy e körülmény is figye­lem tárgyát képezze. Különben az utókor nem lesz tévedésben, ha azt állítja felőlünk, hogy a huma­­nismus csak ajkunkon volt, de cselekedeteink nem vallottak reá. Budapest, május 27.

Next