Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 1-148. szám)

1878-01-13 / 11. szám

III. évfolyam 1878. 11. sz. Budapest, vasárnap, január 13. r ~1 1 . „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelent, minden nép, hétfőt kivéve. 1 Előfizetési ár: Egész évre . . . 15 frt. — [ Fél évre .... 7 „ 50 ' Negyed évre . . 4 „ — 5 Hirdetések: ) Egy hatodhasábos petitsor egy )kszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 116 kr., és többszöri hirdetéséért - 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás . MAGYAR JOGÁSZ A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP I Szerkesztőség : kiadóhivatal: Budapest, V. József tér. 3. sz. , hová a lap szellemi részét is illető közleményeken kívül, s az előfizetési s hirdetési di í íjak, nemkülönben a beigta- c ■ tandó hirdetmények is kül- 5 dendők. — Kéziratok csak ? i ismert kezektől fogadtat- í nak el. M után 30 kr. osztr. ért. Iparügyi törvényhozásunk. Iparügyi viszonyainkkal soha sem voltunk roszabb állapotban, mint vagyunk tiz év óta. Iparéletünk mozgalmainak ezelőtt legalább a céhrendszer keretében volt látható valami medre, pontja, iránya; 1872. óta azonban, midőn a VIII. t.-c. a céhek régi kiváltságait s bilinccseit is széttörte, megvan ugyan hazánkban az iparszabadság, de iparfegyelem nincs, ipartársulatok és egyletek nem keletkeznek, a kontárok mindinkább gombamódra szaporodnak, egyes iparosaink tömegesen pusztulnak, s átajban az ipar, nem hogy előrehaladást s gyarapodást tanusítna, de napról-napra ijesztőbb mérv-ben hanyatlik. Iparvilágunkban csak a csődök özöne, az iparüzletek beszüntetése, pusztulás és elszegényedés tapasztalható. Hat éve elmúlt már, hogy az 1872: VIII. t.-c. megalkotva s az iparszabadság Magyarországon is meghonosítva van, s mégis a helyett, hogy e szabadság verőfénye hazánkban uj életet vagy irányt adott volna, csak visszaesést, aszályt s átalános pangást mutat, iparunk s kereskedelmünk egész mezszején. Mit tett 1867. óta az ipar- és kereske-delmi minisztérium, mit e téren törvényhozásunk? Alkotott két-három törvényt, t. i. az 1872. VIII. t.-cikket, az iparszabadság érdekében, s az 1876. XXVII-ket a váltóügyek szabályo- zása tárgyában s ezt megelőzőleg 1875-ben a kereskedelmi viszonyok törvényes rendezését illetőleg a XXXVII. t.-cikket. Ennyi az egész, s ezzel bizony sem az ipar- és kereskedelmi minisztérium, sem a törvényhozás meg nem erőtethette magát, annál kevésbé , mert ezek a törvények úgy, amint a gyakorlati élet igényei követelik, reálisaba még mind ezideig, sincsenek. Az ipar- és kereskedelmi minisztérium, minden más minisztériumok között, a legcsekélyebb eredményt s életrevalóságot mutatja a mai napig. Nem a minisztérium személyzetében találjuk azonban a meddőség és nyomorúság okait s forrásait, hanem 1867: XII. t.-c. ama szakaszaiban, melyek még nemzeti iparunk s kereskedelmünk szabályozását is Ausztriától tették fügévé s nem annyira a magyar, mint inkább a lajthántali érdekeket tették mérvadókká. Már mi lehet például csekélyebb és egyszerűbb dolog, mint a házalási ipar, melyet, hogy a világon minden alkotmányos ország önállólag, rendes és saját törvényei szerint gyakorol, szükségtelen hosszadalmasan bizonyítgatnunk ; ámde Magyarország önrendelkezési joga még erre nézve is el van kobozva, kitűnik a belügyminisztériumnak I. év 2509/9 III. sz. alatt keletkezett körrendeletéből, mely mintha a régibb törvények és kormányok rendeletéről mit sem akarna tudni, a többek közt Németországgal kötött egyik szerződés alapján következőleg intézkedik: 1) A házalási ipar gyakorlásához igazolási jegy kívántatik, mely jövőben (t. i. 1878-tól kezdve) csak bizonyos meghatározott közigazgatási járás területére nézve birand érvénynyel. Kivételt e tekintetben oly külföldiek képeznek, kik kizárólag a föld-, erdő-, kert- és gyümölcsművelés nyersterményeinek, a közönséges határszéli forgalomban való vételével vagy eladásával akarnak foglalkozni. 2) Az igazolási jegy kiállításával megbízott hatóság ily igazolvány kiállítását megtagadhatja, mihelyt a házalási ipar illető ága a járás területén házaló iparosok által kellő mérvben képviselve van. (E megszorítás különösen a régibb házalókra szól.) 3) Más járásban, mint melynek területére az engedély szól: a házalási ipar csak abban az esetben gyakorolható, ha a járás illetékes hatósága az engedélyt a maga járására is kiterjesztettnek mondja ki. E kiterjesztés megtagadtatik, mihelyt a házalási engedély a járás viszonyaihoz képest kellő számi egyén részére adatott vagy terjesztetett ki. 4) Az igazolási jegyek többé nem kizárólag a határszéli, hanem mindazon hatóságok által is fognak adatni, melyek belföldieknek igazolási jegyekkel való ellátására jogosítvák. 5) Külföldiek, kik életük 21. évét nem töltötték be, vagy akinek személye ellen alapos aggály forog fen, a házalási ipar gyakorlásából kizárvák, sőt házalók által segédek és kisérőkül sem alkalmazhatók. 6) Az 1878. év elejétől kezdve, csak ama drótosok, üstfoltozók drótáruval és hasonló tárgyakkal házalók részére szolgáltatható ki házalási igazolvány, kik ily igazolványnyal már a megelőző évben is ellátva voltak. A sajtó termékeire vonatkozó házalás iránt való régibb kormányrendeletek, mikre nézve iparszabadság alig ismertetik, megmaradnak előbbi érvényekben. Nem intézkedik továbbá e körrendelet ama nagy számú házalókról sem, kik fanemű gyártmányok, (konyhai gazdasági faeszközök) vászon ruhakelmék, papír, képrajzok, irodai szerekkel s több egyéb tárgyakkal üzérkednek.) Azt kell ennélfogva következtetnünk, hogy ez utóbb említett házalókra nézve, szintén a korábbi kormányrendeletek szolgálnak zsinórmétékül. Nem találjuk konkrét eljárásnak, hogy a házalási ipart, mely az 1872-ki sarkalatos ipartörvény által az országos ipar és kereskedelem magas,s átalános érdekeivel, de másrészről az adózási kötelezettséggel is szoros kapcsolatba jött, a minisztérium egyoldalú s a külföldi kormányokkal csupán a deferentiális szempontok szerint véli szabályozhatónak. Mi e tárgyat szorosan törvéyhozási föladatnak tartjuk. Az 1867. XII. t.-c. alapelvei is erre utalnak. Továbbá pedig nagy anachronismusnak tűnik föl előttünk, hogy habár teljes iparszabadságnak kellene is lenni hazánkban, a sajtótermékekkel való házalási iparüzletre nézve, amely irodalmi s egyéb műtárgyakon, mint könyvek, énekek, naptárak s hírlapokon kívül, képekkel szobrokkal s egyéb rokonnemű árucikkel is foglalkozik — az még mindig a régibb rendőri bilincsek közt mozog. Volna még e tárgyban több mondanivalónk, azonban elég az, amit itt elmondottunk arra, hogy beigazoljuk, mikép e téren is minden a mi történik az ingadozás és tökéletlenség jellegét hordja magán. Budapest, jan. 12. A képviselőház ma ismét formai ülést tartott. Letárgyalták az 1876-iki zárszámadást mely a 12 millió előirányzott deficitet 32 milliónak tünteti föl; elfogadtatott a diósgyőri vasgyár kölcsön-ügye. Ennek a fontos ügynek előadója sem volt. A kormány beterjesztette az erdő-törvényjavaslatot is, aztán a t. ház a quasi re bene gesta eloszlott. A kormány tegnap vereséget szenvedett a pénzügyi bizottságban. Az államvasut igazgatóságok egyesítéséről van szó . Péchy miniszter úrral a bizottságnak csak három tagja szavazott, a többiek követelték az egyesítést. Csak azt bámuljuk, hogy Magyarországon még „pártfegyelemről“ is beszélnek. A büntető-törvénykönyvnek függőben maradt, s javítás végett a jogügyi bizottsághoz viszszautasított némely szakasza tényleg keresztül esett a műtéten. Segítettek a dolgon úgy, hogy a német birodalmi büntető törvénykönyvnek feltűnően hibásan lefordított megfelelő szakaszai, Ballagi segélyével, egész hűen, betűről-betűre átültettettek. A többi közt, az ekként módosított 299. §-ra utalunk. Méltóztassék bárkinek összevetni e szakaszt, a magyar büntető kódex tárházául szolgált német birodalmi büntető kódex 207. §-ával. A magyar és német szöveg teljesen hasonlít egymáshoz elvi tekintetben. Látszik, hogy az igazságügyminisztérium jól is tud fordítani, ha akar, így szokás nálunk a jogügyi bizottsághoz visszautasított szakaszokat szövegezni módosítani. Ezek után ismét megerősödik bennünk a hit, hogy, ha nem ragaszkodnak kodifikátoraink egészen a német szöveghez s módosítanak rajta, akkor az a bizonyos intézkedés tökéletlen. Csodáljuk, hogy ez Mayer úrnak fel nem tűnt. Hajlandók vagyunk ezt annak tulajdonítani, hogy cikkeire hirtelen volt szükség. Különben itt közöljük a visszautasított három szakasz módosítását. A 163. §-ba a képviselői immunitására vonatkozólag a bizottság a következő új alinea felvételét hozza javaslatba: „Ugyanezen büntetés a megjelölt megkülönböztetés szerint alkalmazandó, ha az erőszak, vagy veszélyes fenyegetés a fennebb megállapított célból az országgyűlésnek vagy a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottságnak valamely tagja ellen intéztetett.“ A 173. §-t hosszabb vita után következőleg állapította meg a bizottság: „Öt évig terjedhető államfogházzal büntetendő az, ki a 171. §-ban meghatározott módon a király személyének sérthetetlenségét, a trónöröklés rendjét, az alkotmányos államformát vagy a törvények kötelező erejét megtámadja ; úgyszintén az is, ki az alkotmány egyes intézményei, a monarchia másik államával fönnálló kapcsolat, a magyar államhoz tartozó országok közt fönnálló államközösség ellen, vagy a királynak, az országgyűlésnek s a közös ügyek tárgyalására hivatott bizottságnak törvényes joga ellen lázít.“ Zsidó aláírás a váltón. A Jogt. Közl. 52. számában valaki cikket irt, s azt törekszik kimutatni, hogy a váltón zsidó nyelven elvál a 1i kötelezettség szintén érvényes. A kérdés felvetője előrebocsátva azt, hogy miután az új váltótörvény írás és írás közt különbséget nem tesz, a zsidó betűkkel kifejezett váltókötelezettséget csak úgy tartja érvényesnek, mintha az bármely más betűkkel íratott volna. Ezt az álláspontot korábbi váltótörvényünk amaz intézkedésével is védelmezi, mely szerint a váltóra zsidó betűkkel írt nyilatkozatok nyilván érvényteleneknek mondattak ki, holott ujóbbi váltótörvényünk ezt a korlátozást végkép elejtette, csupán írás és kézjegyek közt tevén különbséget. A cikkíró által elfoglalt álláspont látszólag helyes, de a dolog mélyére hatolva, tarthatlannak bizonyul, mert az élet azt semmivé teszi.