Magyar Jogász, 1878 (3. évfolyam, 149-300. szám)

1878-10-25 / 246. szám

III. évfolyam 1878. ; „magyar" JOGÁSZ"­­ minden nap, hétfőt kivéve,­­ megjelent Előfizetési ár: Egész évre ... lő fit. — ‚ Fél évre .... 7 „ 50 ! ; Negyed évre . . 4 » — ‹ ' Egy hónapra. 1 B 40.­ Hirdetések: › Egy hatodhasábon petitsor egy­ ·­­ szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer­­ ’ 16 kr., és többszöri hirdetéséért 18 kr., minden beiktatásnál. A­­ MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség kiadó­­­hivatal: ZB -u. c3. a. js e­s t, V. Józseftól 3. sz, hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési di­jak, nemkülönben a beigta­­tandó hirdetmények is kül­dendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat­nak el bélyegdij kü­lín minden beigtatás­­ után 30 kr. osztr. ért. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Reflexiók a büntetö-codexre. (Két czikk.) I. A büntető-törvénykönyv (anyagi része, ez is csonkán­ úgy, a­hogy megalkottatott, olyan, már a láb nélkül született gyermek; az, a­mivel mo­zognia kellene, a bűnvádi eljárás, nincsen megal­kotva. Pedig erre nagyobb szükség volt Magyarországon, mint az anyagi, mi több csonka, büntető-törvénykönyv­re. Ugyan mit nyert az ország a kérdés anyagi büntető törvénykönyvnek oly hirtelen keresztülvitt megalkotá­sával? Semmit. A közerkölcsi állapot ezáltal nem fog jobbra fordulni, a büntető igazságszolgáltatás sem ja­vulni. A törvénynek jó hatása, életbeléptetése után még ötven évre sem lesz érezhető; közerkölcsi ál­lapotainkat nem csak javítani nem, de inkább ro­­szabbá tenni fogja. Azt ne várja senki, hogy mivel a törvényben meg van jelölve, mely cselekmény képez büntetett és mely vétséget, a közönség, melynek számára a törvény alkottatott, a törvényt tanulmányozni fogja, s hogy csak azért tartózkodik valamely cselekmény elkövetésétől, mert az a törvényben, mint bűntett vagy mint vétség van megjelölve s határozott bün­tetéssel fenyítendőnek kiírva. Az ember a vele született észszel és az en­nek alapján fejlődő jogérzettel fölismeri és tudja, mi szabad, mi nem, mi a tilos és így bünteten­dő. Ezt még a gyermekeknél is lehet észlelni, kik pedig büntető­ törvényt nem tanultak. Még ötven év múlva is lesz sok ember a büntető-törvényszék előtt, kik a fennálló büntető­­törvénykönyvet nem tanulmányozták, nem olvasták, sőt még annak létezését sem tudják, a­kik mégis, a törvény 81. §-ában kifejezett helyes elv szerint, a törvény nem tudásával nem védelmezhetik ma­gukat. Ezen elv kimondása abban találja észszerű indokolását, hogy annak fölismerésére, miszerint valamely cselekmény tilos és így büntethető, a tör­vény tudása nem szükséges és csakugyan az egész büntető­ törvénykönyvben egyetlen cselekmény sin­csen, mit bűntett, vagy vétség minősítne, melyet a józan észszel bíró ember a helyes jogérzetnél fogva, törvénykönyv nélkül is tilosnak és igy bün­tetendőnek ne ismerne föl. Eddig nem létezett büntető-törvénykönyvünk, a bíróságok mégis minden tilos cselekmény miatt kérdőre vonták és elitélték a tettest, ki a legtöbb esetben cselekményének tilos voltát és igy elitéltetése jogosultságát beismerte s az ítélet ellen, ha csak az túl szigorú nem volt, nem is fölebbezett. Azáltal tehát nem sokat, vagy épen semmit sem nyertünk, hogy van büntető-törvénykönyvünk, mely bizonyos cselekményeket bűntetteknek, máso­kat vétségeknek minősít s mint ilyeneket megbün­tetni rendel. Vagy talán a törvénykönyvbeli büntetésszabás bír fontossággal, valami nagy hatással ? Épen nem. A büntetésszabás annyi, mintha nem is volna. Ugyanis meg van állapítva a büntetés legnagyobb mértéke (maximumra) és egy két helyen a legki­sebb mérték (minimum) is. A legnagyobb mérték meghatározása arra való, hogy a bírót korlátozza, hogy az nagyobb büntetést ne szabhasson. Erre nálunk Magyarországon szükség nem volt, mert bíráink, kivált az utosó év­­tizedben a büntetés czélját a javítás­­ban keresvén, bírói bölcs belátás szerint oly sze­líd büntetéseket szabtak, hogy a magyar igazság­szolgáltatás a világ legműveltebb és így legszelí­debb népének is becsületére vált volna. Azután minek lehetne tartani biráinkat, hogy róluk fel lehessen tenni, miszerint nagyobb bünte­téseket szabnak, mint a­milyenek a törvénykönyv­ben meg vannak állapítva u. m. öt évig terjedhe­tő államfogház, fogház, börtön vagy fegyház, tíz 15 évig terjedhető államfogház, börtön vagy fegyház, életfogytig terjedhető fegyház és a halál. Büntető­­ törvénykönyvünk ugyan szelídebb, mint a legtöbb európai büntetőtörvénykönyvek, de szigorúbb, mint a magyar gyakorlat volt. A maxi­mum meghatározása azon czélból, hogy a bíró azon túl ne mehessen, Magyarországon szükség­telen volt. A­mi pedig a minimumot illeti, az valóságos komédia. Megbotránkoztam s csaknem leszédültem a karzatról, midőn a képviselőházban a törvényja­vaslat tárgyalásakor a megtámadott minimum vé­­delmezését hallgattam. Azt mondták, hogy a leg­újabb és legjelesebb európai büntető­ törvényköny­vekben mindenütt benn van a minimum, hogy en­nek így kell lennie, a bíró kezét meg kell kötni, hogy az a törvényben megállapított legkisebb mér­téknél kisebb büntetést ne szabhasson. Ám lássuk, miképen van e minimum tör­vénykönyvünkben megállapítva. Dr. Dietrich Ignácz, ügyvéd. A fizetésben késlekedik, az 1877. XXII. t.-cz. 15. §. majdnem egészen elzárja előttünk a peres be­hajtás útját vagy legjobb esetben elvonja tőlünk jogos követelésünk aránylag tekintélyes részét az­által, hogy alperes lakhelyén lévén kénytelen a pert megindítani és letárgyalni vagy oda kell utaz­nunk vagy ott kell valakit az ügy vitelével meg­bíznunk. És miután sem az utazási költségek meg­­nem téríttetnek, sem pedig a képviselő díjai a ké­sedelmes és a per egyedüli okát képező ellenfél ellenében meg nem állapíttatnak, ezen, gyakran a per egész értékét fölülmúló költségeket mindig ne­künk kell viselnünk. Ezek a költségek természetesen az igen gyakran, sőt majdnem minden esetben szük­ségesnek mutatkozó végrehajtási eljárás folytán még szaporodnak, úgy, hogy még teljes behajtás esetében a követelés megszűnik ugyan, de épen nem törlesztetik, a befolyt összeg alig fedezvén az egyedül alperes által okozott költségeket. Ezen körülmény egyrészt visszariasztja a hi­telezőt jogos követelésének behajtásától, de más­részt — mit sajnálattal kellett tapasztalnunk — az adósban is fölébreszti azon tudatot, hogy a hi­telező inkább eláll követelése érvényesítésétől, mint­sem hogy fáradozása és követelése kárbaveszése mellett a fölmerülendő költségek befolyásával be­érje és bátorítja, hogy fizetési kötelezettségét ne teljesítse. Ily viszonyok keletkeztek az 1877. XXII. t.­­cz. folytán és nem túlzott azon állításunk, hogy ezen törvény végeredménye az lesz, miszerint az üzletünket leginkább fentartó ezen ügyletkor tel­jesen meg fog szűnni és ennek következtében a könyvkereskedés Magyarországon lehetetlenné válik. Ezek után az illetők az államhatalom feladatára hivatkozva, kérik a bagatell-törvény említett ren­delkezésnek az érdekeket számba vevő módon le­endő megváltoztatását. Kétséget nem szenved, hogy erre többet fog adni az igazságügyminiszter, mint az ügyvédi ka­marák s a szaklapok fölszólalására. 246. Bz. Budapest, péntek október 25. Budapest, okt. 24. A képviselőház mai ülésén ment végbe az elnök­ s a tiszti kar megválasztása. Nagy volt a küzdelem az elnökválasztásnál, hogy a szavazatok a kormánypárt s az ellenzékek jelöltjei közt az el­ső félórában úgy megoszlottak, hogy szinte kétsé­ges volt a kimenetel, végre is a kormánypárt jelölt­jei nagy többséggel kerültek ki az urnákból. A szavazások eredménye a következő: Elnökké lett 250 szavazatból 206 szavazattal Ghyczy Kálmán; I-ső alelnök lett: Várady Gá­bor ; Il-od alelnök: Kernél­y János báró; jegyzők­ké lettek: Molnár Aladár, Beöthy Algernon, Baross Gábor, Antal Gyula, Horváth Gyula és L­a­n­c­s­a­­ István ; háznagygyá­r: K­o­v­á­c­h László választatott. A szavazás 10 órától közel 3 óráig tartott. A magyar könyvkereskedők egylete kér­vényt intézett az igazságügyminiszterhez a baga­­tell-törvény módosítása iránt. Láthatja ebből az igazságügyminiszter, hogy ép azok vannak legke­vésbé megelégedve a törvénynyel, a­kiket azzal boldogítani akart. Kiemeli a kérvény, hogy a baga­­tell-törvény czéljával egészen ellenkező eredményre vezetett s azután igy folytatja. Ezen, a törvény tulajdonképeni czéljával hom­lokegyenest ellenkező eredmény, különösen a tör­vény azon két intézkedésének kifolyása, hogy elő­ször az illetékességet mindig alperes lakhelye ál­lapítja meg és másodszor, hogy a felek képviselői­nek munkadíj meg nem állapíttatik. A könyvkereskedői üzlet, mely a műveltség terjedésére oly nagy befolyással bír, legnagyobb­részt vidéki és 50 ftát alig túlhaladó megrendelé­sek kivitelében áll és ez ügyletek is, sajnálatra nem igen virágzó vagyoni viszonyaink folytán, idő­re köttetnek. Ha már most csak a vevők 10°/0-a Lapszemle. A Magyar Themis mai száma folytatja az alkotandó magyar csődtörvény terveze­tének közlését. Ezúttal kissé gyorsabban kezd haladni, valószínűleg attól tartva, hogy mire köz­leménye véget ért, a magyar csődtörvény már meg is lesz alkotva. Öt szakaszt hoz jelenleg indoko­lással együtt. Ellenvetésünk a javaslatba hozott intézkedések tekintetében nincs. A czikkező által fejtegetett elvek ugyanis átalánosan helyeseknek is­mertetnek el az egész világon s e mellett annyira a dolog természetéből folynak, hogy bajos lett volna czikkezőnek téves nézetekkel előállni; kifo­gásunk van azonban, nem érdemileg, hanem sty­­listikai szempontból a tervezet ama passusa ellen, hogy „a közadósnak csődnyitás után foganatba vett jogos cselekményei a csődhitelezőkkel szemben semmisek.“ Jól tudjuk, mit akar ezzel mondani a Themis tervezője, csakhogy a használt kifejezés szerint a csődhitelezők a közadósnak a csődnyitás után foganatba vett mindennemű jogcselek­ményeibe beleavatkozhatnának s azokat meg­­semmisittethetnék. Pedig czikkező is konstatálja az indokolásban, hogy a csődhitelezők csak az érdekükbe vágó jogcselekményekkel szemben mond­hatnak vetőt. Csak ha a jogcselekmény a csőd­tömeget érinti, úgymond czikkező, annak jog­viszonyaiban akar valamely jogi változást előidézni, áll be az érvénytelenség. Tervezetének föntebb idézett passusa azonban egészen mást fejez ki , pedig czikkező öntudatosan használta azt a formu­­lázást s annak az indokolásban védelmére is kél, helyesebbnek tartván saját kifejezését; az Apáthy­­féle tervezet sokkal szabatosabb ama meghatáro­zásánál, mely szerint az érvénytelenség a közadósnak csak azon jogcselekményeire következik be, „me­lyeket ez a tömeghez tartozó vagyon tekintetében csődnyitás után tesz.“ Dr. Schnierer Gyula közöl azután pár

Next