Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 1-147. szám)

1879-02-25 / 46. szám

IV. évfolyam 1879. „MAGYAR JOGÁSZ“ megyeien minden nap, háttít kínéra. Előfizetési ár: Egész évre ... 15 frt. — Fél évre .... 7 „50 Negyed évre . . 4 „ — Egy hónapra. 1 „ 40 Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 16 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatisnál. A bélyegdij külin minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Budapest, kedd február 25. Szerkesztőség kiadóhivatal: B13.d.apest, V. József tér 3. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beigtatandó hirdetmények is küldendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtatnak el. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Ügyvédi felszólítás , zsarolás. Van alkotmányunk, alkotmányos kormányunk. Nincs személy- és vagyonbiztonságunk. Ezeket biztosítani pedig az alkotmánynak leglényegesebb feladata. Az kétségtelen, hogy Magyaországon nem érezzük a mondott irányban az alkotmányosság áldásait. A jogbiztonság, a személyszabadság, az alkotmányosság gúnyára semmi, de a legcsekélyebb gondoskodásban nem részesül. Csak úgy fogdossák az embereket és bocsáttatnak ki azok ismét, mint ártatlanok, s még csak hajaszála sem görbül meg annak, ki a lelkiismeretlen merényletet intézte a társadalom, annak egyes tagjai ellen. Legfölebb rámondják, hogy szigorúan járt el. Ezzel aztán megelégedni köteles az állampolgár, mert hiszen pénzes hőre az államé, így gondolkozik ismét némely lelkiismeretlen bíró s a hivatását nem értő ügyész. Az emberfogdosás megy is most jobban, mint ment a Bachkorszakban vagy valaha, mert hiszen a mostani modern alkotmány arra való, hogy bennünket mindenből kifoszszon. A felebbviteli fórumokon csak úgy hemzsegnek azok az ügyek, melyekben a bűnvádi igazságszolgáltatás érdekeinek ürügye alatt történt legjogtalanabb letartóztatások, befogatások ellen orvoslat kerestetik. Nem akarunk ezúttal teljesen hű képet nyújtani arról, ami mindenféle megtörténhetik nálunk, különösen a büntető igazságszokatás terén , hanem szorítkozunk concret esetre, mely magában véve elég adatul szolgálhat a viszonyok jellemzésére. Ismétlődtek a vidéki bíróságok előtt azok az esetek, hogy ügyvédek, különösen midőn fenyítőtekintetek alá eső, de a magánfél panaszától függő ügyekben közbenjárva, a bűnténynyel terhelt egyénhez fenyegető felszólítást intéztek, ebbeli cselekményük miatt zsarolás czímén fenyítő perbe fogattak, sőt le is tartóztattak, mert hiszen enélkül a scandalum úgy sem ért volna semmit. S váljon a törvény vagy a törvényes gyakorlat indokolja-e ezt az eljárást? Bizonyára nem. Mert hiszen az ügyvéd, mint ki első bírája az ügynek, csaknem kötelességszerűleg tesz eleget hivatásának, midőn a per megindítása előtt az ellenfelet azon jogkövetkezményekre figyelmezteti, melyek őt a reá bízott ügyből kifolyólag fenyegetik. A jogkövetkezményekkel való fenyegetés pedig nem képezhet zsarolást avagy zsarolási kísérletet s legroszabb esetben csak az adhatná meg e bűntény jellegét, ha kideritetnék az, hogy a fenyegetés tárgyát becsületbeli dolog képezi s hogy az jogtalanul történt. Ez az átalánosan elfogadott elv, mely csaknem minden büntető-codexen vonul keresztül, így új büntető-codexünk is (350. §.) „Aki azon czélból, hogy magának vagy másnak jogtalanul vagyoni hasznot szerezzen, valakit erőszakkal vagy fenyegetéssel valaminek cselekvésére, eltűrésére vagy elhagyására kényszerít, amennyiben cselekménye súlyosabban büntetendő cselekményt nem képez — a zsarolás vétségét követi el és három évig terjedhető fogházzal büntetendő.“ És hogy még világosabban kitűnjék, minő cselekményeket tekint büntető-codexünk zsarolásnak, az indokolás szóról szóra így nyilatkozik. „Zsarolást képez tehát, ha valaki bizonyos öszszegnek bizonyos időben és helyre való megküldését vagy meghatározott helyen leendő letételét levélben azon fenyegetéssel követeli, hogy követelése nem teljesítésének elmulasztása esetében annak házát, akihez a követelés intéztetik, felgyújtja, zsarolást képez, ha valaki mást egy pertől való elállásra azon fenyegetéssel szólít fel, hogy ellenkező esetben a perlekedőt megveri, vagy gulyáját vagy más ingóságait ellopja, ellopatja vagy megsemmisíti.“ Ugyan kérdjük, ilyennek tekinthető-e az, ha az ügyvéd oly egyént, ki ellen alapos büntető feljelentést joggal tehetne, mégis értesít arról, hogy a büntető feljelentéstől eláll az esetre, ha a bűnös cselekmény által előidézett kár megtéríttetik? Hiszen új büntető-codexünk számtalan esetben az érdeklettek, illetőleg károsultak tetszésére bízza a feljelentés megtételét, csak úgy engedvén meg a bűnös üldözését, ha magánvád emeltetik. Ennek indokául pedig csakis az hozható fel, hogy a törvényhozás nem követel minden esetben megtorlást s gyakran megelégszik a kár jóvátételével akkor, midőn a sértett fél sem kíván büntetést. S ebből viszont okszerűleg következik, hogy a sértett fél, mielőtt vádat emelne , jogosítva van magánúton felhívni a bűnöst a kár megtérítésére s hogy eme felszólítását joggal teheti nyomatékosabbá azzal a fenyegetéssel, mikép a felhívás eredménytelensége esetére a büntető feljelentéshez fog fordulni. És ha magának a félnek joga van így eljárni, miért ne tehetné ezt az ügyvéd a fél megbízásából ? Sőt részünkről épen azt az ügyvédet találnánk kárhoztatandó és megrovandónak, aki egyenesen büntetést kér a károsító ellen, ahelyett, hogy előbb megkísérlené az ügy barátságos kiegyenlítését, figyelmeztetve a sértőt tettének esetleges következményeire. De nem is találunk a művelt államok törvénykezésében sehol a bevezetésileg fölemlített esetekhez hasonlókat és nem tudunk példát Magyarország határain kívül még sehol arra, hogy zsarolás miatt vád alá helyeztetett s vizsgálati fogságba vettetett volna oly ügyvéd, ki büntető feljelentéssel fenyegette a valóban bűnös károsítót. Ez is egyik specialitásunk, melyet egyrészt a birák járatlanságának, nagyobbrészt azonban csakis az ügyvédek ellen uralkodó megmagyarázatlan és indokolatlan ellenszenv otromba, állatias kitörésének tulajdoníthatunk. Őszintén megváltjuk azonban, miképtelen sorainktól rém remélünk több sikert amaz ellenszenv leküzdése tekintetében, mint annyi más, a pusztában elhangzott felszólalástól. Naturam turpem expellas furca, tamen usque recurret, úgymond a latin s bíróságaink Budapest, febr. 24. A képviselőházban ma Várady Gábor alelnök nyitotta meg az ülést s felhatalmazást kért, hogy Szepes megye központi bizottságát néhai Zsedényi Ede halála folytán uj választás elrendelésére utasíthassa. Ugyancsak az ő helyébe a pénzügyi bizottságba új tag lesz választandó. A választás a jövő csütörtöki ülésben fog megejtetni. Ezután Pauler igazságügyér benyújtotta a kir. közjegyzői díjak megállapításáról szóló törvényjavaslatot, melyet a ház a pénzügyi bizottsághoz utasított. Végre folytatták az átalános vitát a budget felett. Szaboljevich nemzetiségi képviselő (Nagykikindáról) elfogadta a költségvetést s hangsúlyozta, hogy a szerbek jó hazafiak, csak azt nem szeretik, ha nemzeti kulturájukat bántják. Kemény Gábor b. miniszter is felszólalt, mégpedig közgazdászati szempontokat igyekezett felvetni, minthogy azonban ő extája csupán ad hoc közgazda, ennélfogva beszéde csak jámbor törekvés volt, új eszmék s meggyőző argumentumok nélkül. Mocsáry Lajos a szélső balról ezúttal is elvégezte rendes politikai szükségét, melylyel magán minden vita alkalmával könnyitni szokott. Utána három a „minorum gentium“-ból tartott dictiót: Gergely Sándor, Bereczky Sándor és Szeberényi Lajos. Kettő kormánypárti, a középső a pártokon kívüli párthoz tartozik. Holnap a vitát folytatják. Az igazságügyminiszter azon intézkedése miatt, hogy a táblai birói állomások betöltésénél a kinevezendők személyét illetőleg javaslattételre a kir. tábla tanács elnökei és az elnökből álló kandidáló bizottságot hitt egybe, roppant nagy garral kel ki a „Pesti Napló“ szakadatlan czikkezője. Mi ugyan már lapunk legutóbbi számában elmondottuk nézetünket és helyeselve a miniszter óvatos eljárását, megvilágítottuk, mikép az igazságügyér nincs elzárva attól, hogy egyesektől és testületektől véleményt kérhessen , mert emellett mégis tehet amit akar és igen helyesen mert őt terheli a felelősség. Minthogy azonban a P. N. czikkezője törvénytelenséggel is vádolta a minisztert, nem találjuk épen feleslegesnek, a dolog ezen oldalára is visszatérni, már csak azért is, mivel akad honatya, ki kapva a Napló felszólalásán anélkül, hogy megfontolta volna a dolgot, interpellálta az igazságügyért a képviselőházban. Tudvalevő dolog, hogy az 1868. 54. tez. 6. §. felhatalmazza a minisztert arra, hogy birói ügyviteli szabályokat készítsen s el is készítette azokat s kibocsátotta rendeletileg. Ezek az ügyviteli rendszabályok intézkednek a kinevezendő vagy előléptetendő bírák és bírósági hivatalnokok kandidatiójára nézve. Amint joga volt a miniszternek ezt a rendeletet kibocsátani, és úgy joga van azt megbővíteni, midőn annak hiányait a gyakorlat kiderítve, az élet annak szükséges reformját követeli. Nemcsak egyedül a dolog természetében rejlik a miniszter említett joga, hanem az 1871 XXXI. t. ez. 35. § még világosan is felhatalmazza a minisztert az 1868. LIV. t. ez. 6. §-a alapján kibocsátott ügyviteli szabályok módosítása s pótlására. Nem szorult az igazságügyér védelmünkre, hanem addig is, míg maga az igazságügyminiszter a nagy phrasisoknak élét veszi, szükségesnek tartottuk elmondani véleményünket, hogy némelyek, kik a miniszter eljárásában szintén törvénysértést találnak, ne nyerjenek tápot a Napló utján ebbeli véleményük megerősítésére. A győri ügyvédi kamara az igazságügyminiszternek lapunk 32. számában már egész terjedelmében hozott 2916/879. sz. körrendeletét , mely 46. sz. és igy vannak az ügyvédekkel, orvoslást egyedül az időtől s a fokozatos kijózanodástól várhatunk.