Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 1-147. szám)

1879-01-14 / 10. szám

dig bármely bíróságnak vagy hatóságnak csak a törvényben meghatározott hatáskörben kiadott rendelkezéseit és megkereséseit tartozik teljesíteni és a mennyiben a községi bíráskodás következtében ingókra elrendelt végrehajtás folyamában a kir. törvényszék a semmisítési hatáskört gyakorolja, a törvényszéknek kötelessége a törvényben körülírt bírói hatásköröket épségben tartani.“ A kir. törvényszék telekkönyvi osztályának ezen végzéséről felperes a községi bíróság által azzal értesittetvén, hogy alperesnek ingó vagyona nincs, felperes ingatlanra való végrehajtás iránt a zilahi kir. járásbírósághoz, mint a kisebb polgári perekben eljáró bírósághoz folyamodván, ettől kö- vetkező végzéssel utasittatott el: „Tekintve, hogy jelen esetben nem községi bíráskodás, hanem a községi bíróság előtt az 1877. 22. t.-cz. életbelépte előtti időben keletkezett peregyesség alapján való végrehajtás esete forog fenn, az érintett t. czikk pedig 89-ik §a szerint ezen törvény életbeléptetésekor folyamatban volt peres ügyekre nem alkalmazandó s ennélfogva, a községi bíróság által már befejezett ügyekre nézve is a végrehajtás elrendelésére alulírt bíróság illetékessége ki nem terjedhet, annyival kevésbé, mert hivatott törvény a községi bíróságnak a már befejezett ügyekben a végrehajtás elrendelésére az ügyben eljárt bíróság mellőzésével más bíróságot ki nem jelölt, az idézett törvény 83 é s illetve 86. §. rendelete alkalmazandó, ezeknélfogva jelen kérelem hivatalból visszautasittatik.“ Ezen végzés ellen felperes semmiségi panasz- szál élvén, a zilahi kir. törvényszék következő végzést hozott: „Tekintve, hogy az 1877: 22. t.-cz. életbe- , léptetésével a korábban fennállott községi bíráskodás megszüntettetvén, az azon bíróság előtt folytatott, ítélet vagy egyesség által befejezett perekben ingóságok hiányában a végrehajtásnak illető kir. járásbíróság által leendő teljesítése iránt a törvény nem intézkedett, s a panasztott végzés nem tartozik azok közé, mely semmiséget vonna maga után; de tekintve másfelől, hogy jelen végrehajtási ügyben a kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság már jogerős végzéssel határozott s annak fölülvizsgálata a kir. törvényszék hatásköréhez nem tartozik, a semmiségi panasznak már ez okból is hely nem adatik.“ E tényállás szerint tehát nincs bíróság, mely a községi bíróság előtt az 1877: 22. t. czikk hatálybeléptét megelőzött időben keletkezett jogerős peregyesség végrehajtására, illetve foganatosítására magát illetékesnek találná! Nézetem szerint igen helyesen járt volna el a felperes, ha a telekkönyvi törvényszéknek a végrehajtás foganatosítását megtagadó végzése ellen a semmitőszékhez emelt volna panaszt, mert ebben az esetben a semmitőszéki határozat, mint elvi jelentőségű, a bíróságok részéről az egész országban követésre talált volna, holott ily döntvény hiányában, hasonló esetek gyakrabban fordulhatván elő, annyiféle gyakorlat fog kifejlődni, ahány tör- vényszék van az országban, annál inkább óhajtandó "tehát, hogy az ügy iránt érdeklődő hivatottal- bak e kérdés megvitatásához mielőbb hozzászóljanak. Tisztelettel lévén tekintetes szerkesztő urnak Zilahon, 1879. január 6. alázatos szolgája Bálint György kir. járásbiró. A bagatell-törvény kétségtelenül megszüntette a polg. t. r. t. 475. §-ában érintett községi bíráskodást. Igen helyesen járt el tehát a zilahi törvényszék telekkönyvi osztálya akkor, midőn visszautasította azon végrehajtás iránt való megkeresést, melyet hozzá bírói hatáskörétől megfosztott hatóság intézett. A bagatell-törvény 89. §-ából ugyanis épen nem lehet azt következtetni, hogy a fennállott községi bíróságok továbbra is hivatva vannak az általuk hozott ítéletek s létesített egyességek alapján végrehajtásokat elrendelni. A kérdéses szakasz csakis a folyamatban levő peres ügyekről szól, márpedig a per határozatta vagy egyességgel be lett fejezve. De különben is szembeötlő, hogy a törvényhozó nem akarhattal ezen végrehajtások elrendelését a t. r. t. 475. §-ában említett bíróságoknál hagyni. Mert amaz ítéletek és egyességek alapján évek, sőt ha elévülés nem következik be, századok múlva is lehet végrehajtást kérni; oly absurdumot pedig nem tételezhetni fel, hogy a törvényhozás ama bíróságokat tényleg fenn kívánta volna a végtelenségig tartani csak azért, hogy végrehajtásokat rendelhessenek el. Ha igazságügyünk vezetése arra való egyének kezei között lett volna, bizonyára nem mulasztotta volna el a törvény ily körülmények közt kijelölni azt a közeget, mely amaz ítéletek s egyességek alapján a végrehajtás elrendelésére hivatva leend. A szomorú emlékű Csemegi — Perczel nera után azonban épen nem ütközhetünk meg a törvényhozás hasonló baklövésein. Minda mellett mégsem lenne szabad a bíróságoknak odavinni a dolgot, hogy teljesen megtagadják a végrehajtást, arra támaszkodva, hogy „a törvény nem intézkedett.“ Mert tudvalevő, hogy a törvény hiányait a bíróságok pótolni nemcsak hivatvák, hanem kötelesek is s igy jelen esetben alkalmazni kellett volna a logicai interpretatiót. Ennek segélyével nézetünk szerint arra az eredményre kell jutni, hogy a kérdéses végrehajtások elrendelése 20 órtig a községi biró, azon felül az 1877. XXII. t.-cz. 1. §-ában érintett közegek, tehát a járásbiró, a szolgabiró s a békebíró elé tartozik. Mert a t. r. t. 475 s következő §§-aiban szabályozott bíráskodás megszűnvén, annak teendői azokra a bíróságokra mentek át, melyek az előbbinek helyébe léptek vagyis az épen említett közegekre. Jelen esetben 27 frtos ügy forogván szóban, szerintünk el kellett volna rendelni a járásbirónak a végrehajtást , viszont a törvényszéknek meg kellett volna semmisítenie a járásbíró elutasító határozatát. Nem áll ugyanis az, hogy hasonló végzések nem támadhatók meg semmiségi panaszszal, mert a bagatell-törvény 57. §-ának b) pontja itt igenis alkalmazható, amennyiben a járásbíró tényleg oly ügyet utasított el a bagatell-útról, mely oda tartozott. Sajnos, hogy a törvény 60. §-a értelmében a törvényszék határozata végérvényes s a további jogorvoslat kicsinyes fukarkodásból kizáratott. Pár forintot talán megtakarítottunk ezáltal, az igazságszolgáltatás főkellékéről azonban, ugyanis az egyöntetűségről, lemondottunk. Most kezdhet azután minden törvényszék olyan praxist, aminő neki tetszik, a jogkereső közönség legnagyobb épülésére. Szerk. Felsült kalandor. Nem rég ítélt a legfőbb stélérzék rendkívül érdekes esetben. Érdekessé teszi az esetet az, hogy társadalmi immorális viszonyainkat visszatükrözve, ama korrupczióra is fényt vet, mely társadalmunkat egyátalán uralja. Egyik magyar vasúti állomáson egy fiatal ember rendkívül előzékeny modora által, melyet különösen a nők irányában tanúsított, feltünt s minthogy a vonat késett is, egészen módjában állott az udvariasságot gyakorolni. Egy földes urnak bájos szépségű neje, ki épen fürdőből utazott haza s több nap óta után volt, szintén a váróteremben időzött s a fiatal ember ama felszólításának, mikép engedje meg, hogy számára is jegyet válthasson, mint teszi ezt több utas részére — engedett, átadva a készséges fiatal embernek 10 fotos bankjegyet. Senki sem hitte volna, hogy a mágnást játszó fiatal egyén agyában formális terv szülemlett meg, a bájos szépségű hölgynek hálójába kerithetése iránt. A fiatal ember menetjegyet váltva,visszatért a terembe s kinek-kinek átadva jegyét az esetleg visszakapott összeggel együtt, utoljára hagyta a földesúr szép nejét, ki a jegy árából visszakapott aprópénzt és öt forintost úgy, miként össze volt göngyölítve, a nélkül, hogy a pénzt megszámlálta volna, tárczájába téve. Nem is engedte volna meg az udvariasság oly előzékenynek mutatkozó fiatalemberrel szemben, megyőződni arról, hogy váljon a visszaadott összeg helyes maradékát képezi-e az átadott tíz forintos bankjegynek. A vonat az állomáshoz érkezve, az utasok összeszedték podgyászaikat, kiki futott a vagyonrhoz, hogy kényelmes helyet találjon. A fiatal ember nem téveszté szem elől a földesur bájos nejét, annál kevesebbet törődve a többiekkel, kik iránt szintén udvariasságot tanusíttott volt. Fiatal emberünk belépett ugyanabba a nagy gonba, melyben a nő ült s szemközt foglalt vele s helyet. A váróteremben tanúsított készséges szolgálatai nyomán beszédbe ereszkedett a nővel és a beszélgetés tárgyát oly irányba kezdte terelni,hogy az önérzetében sértett nő kemény szavakban volt kénytelen rendreutasítani a fiatalembert. A Waggonban levők az uracsnak a nő iányáiban követett magaviseletét bizalmas viszonynak vélt tók tulajdoníthatni s m megfejthetlen volt előttük az, hogy utóbbi tiltakozva a tolakodás miatt, felhívta a jelenlevőket őt megszabadítani ettől a tolakodótól, s ki,előtte egészen ismeretlen s kit a váróteremben !. látott először életében. A nő e föllépése után a fiatalember a jen 1113 akii-r- sivalga jelenlevőkhöz fordulva, a földesúr nejét olyannak dedarálja, kivel azéjt együtt töltötte s utal arra, hogy a nő pénztárczájában most is öt arany található az általa ajándékozottakból. A nő magán kívül erszényéhez kap, felnyitja és tényleg öt darab aranyat talált abba az öt forintosba tekergetve, melyet a fiatalember jegyváltás után a tíz forintosból visszakapott. Első pillanatra úgy látszott, hogy a férfi lett győztessé annyival inkább, mert a nő azért a kérdéses állomáson töltötte. Azonban utóbbi komoly tiltakozása mégis megerősítette azt a véleményt, hogy itt körmönfont kalandorral állanak szemben, ki az aranyaknak az öt frtásba történt göngyölítésével csak kísérletet tett a nő becsülete ellen. A nő a legközelebbi állomásnál a vonatvezetőt felelőssé téve ezen merényletért s az állomásfőnökhöz fordult, ki személyzetével körülfogva a fiatal embert, mindaddig el nem bocsátotta, mig tisztában nem voltak kilétével. Kisült, hogy a kalandor nem más, mint egy vidéki kereskedő feslett életű fia s hogy rágalma merőben valótlan. A fiatalember ellen a fenyítő vizsgálat megindíttatván, első bíróságilag három hónapra ítéltetett, mely ítélet a tábla által jóváhagyatott. A legfőbbítélőszék azonban hat havi börtönt mért a kalandorra. Vegyes közlemények. Olvasóinkat kérjük, hogy lapunkat ép úgy gyakorlati, mint tudományos irányú dolgozataikkal gazdagítani szíveskedjenek. Tekintse lapunkat mindenki magáénak, mert benne leplezetlenül felszólalhat ; tekintse másrészt a szaktudomány közlönyének, melyben terjesztheti a jogéletre üdvös ismereteit. A lapunk múlt évi tartalmát föltüntető tárgymutatót átadtuk már a nyomdának s olvasóink azt f. hó 20-ig föltétlenül meg fogják kapni. A semmitőszék holnap teljes tanácsülést tart s dönteni fog a fölött, hogy abban az esetben, ha a hagyatékban ingók és ingatlanok vannak s ép úgy kiskorúak, mint nagykorúak érdekelték: ki van feljogosítva, az árvaszék-e vagy a hagyatéki bíróság-e a hagyaték átadási végzés meghozatalára. Az óvási költségek s aláírások hitelesítése tárgyában a pénzügyminiszter a fogalmak tisztázása érdekében kimondotta rendeletileg, mikép a járásbíróságoknál, t. i. ott, hol közjegyzők nem léteznek, az aláírások hitelesítési bélyege az első aláírás után 50, minden további aláírás után 25 kr., akönyvre pedig 25 kr. bélyeg illesztendő. A váltóóvás dija végül 2 ft. 10 kr. A munkácsi járásbíróság állapotáról ezeket írják: „Az itteni járásbíróságnál több hónapja egy bíró és egy telekkönyvi segéd hivatalától felfüggesztetett — és ellenük a vizsgálat talán már be is fejeztetett. — De miután az ily ügyekben a döntő ítélet meghozatala épen olyan lassan történik, mint hajdan az örökösödési pereknél, nagyon keserves kilátása van a perlekedő közönségnek, mely az igazságszolgáltatást igen drágán fizeti meg — ügyeinek gyors elintézésére. — Annál is inkább,miután a főbíró már huzamos idő óta betegsége miatt nem működhetvén, az összes járásbíróság teendőit, melyek ezelőtt 3 bírónak adtak dolgot, egy ember végzi, ki bár kellő szorgalommal és kitartással működik, de az ügyek túlhalmozottsága miatt képtelen eredményt felmutatni, úgy, hogy egyszerű ítélethirdetésre fél év szükségeltetik, míg reá az illető határidőt, nyer.“ Tudtunkkal intézkedett már az igazságügyér, hogy hivatalnokok felfüggesztése folytán bekövetkezett stagnálás megszűnjék.