Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 1-147. szám)

1879-01-03 / 2. szám

IV. évfolyam 1879. ..MAGYAR^ JOGÁSZ" , minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár:­­ Egész évre ... le frt. — 1 Fél évre .... 7 „50 Negyed évre . . 4 r — Egy hónapra. 1 „ 40 Hirdetések: Egy hatodhasábos percu­sor egy­­­­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdis­kulin minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. megjelen MAGYAR JOGÁSZ JOGI ES KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Budapest, pentek január 3. Szerkesztőség kiadó - hivatal: B­u­d­a­pest, V. József tér 3. hová a lap szellemi részét i­s illető közleményeken kivöl,­­­­ az előfizetési s hirdetési di- ; !­jak, nemkülönben a beírta- ’ tandó hirdetmények is kül- j­dendők. — Kéziratok csak­­ ismert kezektől fogadtat­­j­uak el. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Visszapillantás 1878-diki törvényhozásunk jogalkotásaira. (Három czikk.) II. Előbbi c­ikkünkben beigazoltuk, hogy miket termett, szült s alkotott a múlt évi tör­vényhozás. Első­sorban a közjogi alkotásokat tüntettük föl, mint melyek a közállami, társa­dalmi s culturális életfejlesztésben a legpr­eg­­nánsabb befolyással, nyomatékkal és jelentőség­gel birnak. Milyenek ezek a közjogi alkotások és minő fontossággal birnak? Tekintve a nemzet megzavart, sajgó köz­érzületét, nem egyebek azok, mint valóságos abortusok, a fájdalom magzatai, melyeket Magyarország népsége jogos örököseinek nem ismer. Az osztrák-magyar bank létesítéséről és szabadalmáról szóló (XXV.); a hadi költségek­re megszavazott 60 milliónyi hitel (IX.) az osztrák vámterület viszonyait szabályzó (XXI.) s végre a közös ügyek kormányzatának költsé­gei fedezését tárgyazó föntebb említett czikke­­lyek már az első tárgyalások alkalmával ellen­szenves érzelmeket fakasztottak a nemzet kebe­lében ; ma pedig, midőn a közrémület ama tár­gyai még a tényleges törvények sanctiója által is az országra tukmáltattak, a jobb jövő iránt való megrendült hit, gyötrő aggodalmaival szállt meg bennünket. ds ez természetes. Mert bármiként legyen, a kor teremti az eszméket s a nemzeti közér­­zületnek kell alkotni a törvényeket, hogy ál­dáshozók lehessenek. Csak oly törvény s oly jogintézmény lehet hathatós, tartós és gyümöl­csöző, mely a nemzet kebeléből fakad, midőn a koreszmék, hogy megtestesüljenek, a szivekbe vésődnek s midőn a nép életének még nedv­teljes gyökerei a leggyöngébb­­szálakkal fűződ­nek ahhoz, ami ugyanazon talajban nő és vi­rágzik. Az érintett közjogi alkotások politikai je­lentőségét és horderejét, kihatólag a jelenre és jövőre, nem lapunk keretébe tartozik bővebben fejtegetni, mint jogászok azonban jogosultak­nak érezzük magunkat arra, hogy megjegyez­zük, hogy törvényhozásunk nem csekély rövid­látását bizonyította akkor, midőn a magyar-osz­trák vámterület általános vámtarifájáról (21. t.-cz.); a czukor-adó­s szeszadóról (23—24. t.-cz.) az osztrák érdekek legyőzésével uj tör­vényeket alkotott: a magyarországi pénzügyi bíráskodást és ügyészséget, mely épen abnormis szerkezeténél fogva unicum a vilá­gon s melynek éles sarlója jogéletünk egyik legtágabb mezején dúl, legalább némileg nem rendezte. Különös tünemény továbbá, hogy múlt évi törvényhozásunk az egy büntetőtörvényt kivéve, melyről később szólunk, valamint a magán­jogi érdekekre, egészen szemet hunyt a ma­gánjogi érdekekről, mint például a polgári há­zasságról, az állapoti hivatalok (Standes­amt) szervezéséről, mi annak szükségképi elő­futára s mellőzhetlen föltétele, sem az izraeliták és keresztények között való házasságból eredő jogviszonyok szabályozásáról nem intézkedett. Pedig itt örökösödésről, honossági jogról, csa­ládalkotásról s a jövő nemzedék sorsáról van szó. Nem kevesebb apathiát tanúsított legisláti­­ónk ebben az évben a közigazgatási ügyek iránt. Ugyanis a mily rohamos hévvel indult meg 1870-ben s 1876-ban a köztörvényhatóságok rendezésének, oly ernyedettséget tapasztaltunk a lezajlott közel­múltban megkezdett nagyszerű mű kiépítésénél. Pedig e mű a közigazgatá­si bíróságok nélkül folyton csak csonka mű, melynek fedele, tornya, mindig hiányzik. Volt ugyan néhányszor erről is szó ; Tisza Kálmán is igyekezett a reformvágyak gyomrának éhes árjait szép szavakkal lecsende­­sitni; de elvégre is liliputi Tóbiások voltak bi­zony e kérdés körül embereink s nem bírták tovább hengeriteni azt a nagy követ, melyet Grünwald Béla az irodalom, Schwarz Gyula pedig az országgyűlés prosceniumára, ezelőtt már több évvel kitolt vala. Pedig, különösen a magyar törvényhozásnak kellene tudni azt, hogy minél tovább halad az emberiség, annál határozottabban lép előtérbe annak a tételnek jelentősége, hogy a művelt népek az alkotmányozás epocháját már túlélték és hogy a továbbfej­lődés súlypontj­a a közigazgatásban fekszik. Nem mintha ezáltal az alkotmány je­lentőségét vesztené, hanem, mert épen az alkotmány által jutunk és utaltatunk az igazgatásra. A közel­jövő nagy feladatai egyikét lát­szik tehát képezni az,hogy ez államigazgatás ne csak minél tökéletesebben fejlesztessék, hanem elvei és ágaival a nyilvános élet bensőjét át­ható és eleven tagjává tétessék. Míg mostanig minden állampolgártól meg­vártuk, hogy államának alkotmányáról öntudat­tal bírjon, ép úgy jövőre attól, ki a közügyek­ben való részvétre jogosultságot igényel, lénye­ges feltételkép fog követeltetni, hogy az igaz­gatásról, ennek elveiről, feladatai és jogáról legalább is hasonló öntudattal és fogalmakkal bírjon. E meggyőződés ugyancsak lassan kint fog a közvéleménybe oly mérvben átszivárogni, hogy ennek egyik része gyanánt lehessen tekinteni, de korunk gyorsan él és feltartóztathatlanul fáradozik a haladáson. Ezek után azt merjük állítani, hogy az állami képződést addig nem lehet teljesnek és befejezettnek tekinteni, míg az állami igazgatás­ról való­ban, alkotmányáról valóval nincs egyenvonalba helyezve. Sőt állítjuk, hogy az igazgatástan az államtudományok pandectáit képezi és e pandectához képezze a jelen tör­vényhozásnak rendszere az institutiókat. Végre ez alkalommal csak annyit jegy­­zünk még meg, hogy csodálatra méltó törvény­­hozásunknak azon értékhiánya is, mely szerint nem látszik érteni, hogy közjogi alkotásokat, azon organikus harmonia nélkül, mely amazok és a magánjogi alkotások között létezik, nem lehet teremteni, így például már 1848, 1876, sőt 1878- ban is többizben szó volt a honossági tör­vény szükségéről; az erről szóló különféle ja­vaslatok is összeállítottak; mindemellett kérd­jük, hogy miért nem mozdul meg e malomkő? Azért, mert e kérdés szoros összefüggésben áll különösen a szegény­ ügygyel, melynek ren­dezése pedig törvényhozásunknak eddigelé eszébe sem jutott. A legislationális érzék hiányát tanúsítja az is, hogy büntető-törvénykönyv szerkesztetett, mielőtt az egyesületi és gyülekezeti jog s a munkásviszonyok társadalmi lényegéből szár­mazó jogérdekek szabályoztattak volna. Valóban, legislationk egész működése ha­sonlít a világtalan dalnok kapkodásához, ki átalában hangjegy nélkül tapogat a lant húrjai között; nem azért, hogy a művészetnek áldoz­­zék, hanem csupán azért, hogy hallgatóit s szemlélőit könyörületre gerjeszsze. Budapest, jan. 2. Az igazságügyminiszter 1878. évi 35819 sz. a. a következő körrendeletét intézte valameny­­nyi kir. törvényszékhez és járásbírósághoz. A né­met birodalommal 1878. évi deczember hó 16-án kötött kereskedelmi szerződésről szóló, folyó évi 36. tcz. a szerződésnek 26-ik czikke értelmében, 1879. évi január hó 1-jével lép hatályba. A midőn ezt a kir. törvényszéknek,­­járásforróságnak) tudomására hozom, el nem mulaszthatom figyelmét felhívni arra, hogy az ezen szerződésben, úgy a hozzá tar­tozó vámkartelban és a zárjegyzőkönyvben foglalt határozmányok, melyek az ezekben jelzett áthágá­sok meggátlására, felfedezésére és megbüntetésére, az e czélra kibocsátott büntetőtörvények fentartá­­sára és a bírói segély megadására vonatkoznak, lényegükben a német vámegylettel 1868. évi már­­czius hó 9-én kötött kereskedelmi- és vámszerző­désről szóló 1869. VII.­­czikkben foglalt határoz­­mányoknak megfelelnek. Bővíttetnek az eddigi ha­tározmányok a jelenlegi szerződésnek 10. czikké­­hez és a vámkartelnek 13. 14. és 21. §-aihoz tett és a zárjegyzőkönyvnek 9. 10. 11. pontja alatt foglalt megállapítások által.­­ Különösen fon­tosak a jelenlegi kereskedelmi szerződésnek 17. és 19. czikkeiben foglalt újabb rendelkezései. A hivatkozott 17. czikknek rendelkezése szerint a német birodalom területéről az osztrák-magyar mo­narchia területére forgalomban átjött vasút üzleti eszközökre az utóbbi területen foglalás, zálogolás vagy más bármilyen nemű, habár csak ideiglenes biztosítási vagy végrehajtási intézkedés is azon vasúti intézet ellen, mely az üzleti eszköz tulaj­donosa, semminemű követelések végett a törvény­szék (járásbíróság) által el nem rendelhető és nem foganatosítható. Az idézett 19. czikknek ötödik bekezdése szerint pedig, a német birodalom terü­letén jogszerűen fennáló részvénytársaságok, betéti részvénytársaságok és mindennemű biztosító társa­ságok, az esetre, ha a magyar korona országainak területén az itt érvényes törvényes határozatok megtartása mellett c­égüket bejegyeztetni akarják, a viszonosságnak az 1875. évi 37. tcz. 211. §-ának 7. pontja és illetőleg ezen törvény 461. §. értelmé­ben leendő igazolására a kir. törvényszék (járásbí­róság) által nem kötelezhetők. Kelt Budapesten, 1878. deczember hó 31-én Dr. P­a­u­­­e­r T­i­v­a­da­r, s. k. A bánatpénzeknek a bértartozásba va­ló elszámolása körüli eljárást a pénzügyminiszter 45830/878 sz. a. kibocsátott rendeletével ekként szabályozta: I. biztosíték letétele alkalmával a már előbb letéve volt bánatpénz az átalános letéti nap­lóban kiadásba s addig is, mig a haszonbérrészlet fejében végleg elszámoltat­ik, az állami letéti na­fi­­éban bevételbe veendő. S minthogy a bánatpénz ilyeténkép, mint le nem kötött állami letét, az ál­lam által szabadon hasznosíttatik, ugyanezért ak­kor, midőn e bánatpénz a bérbe betudatik, utána kamat nem számítandó és kamat csak is késedel-Melléklet: Tettey és társa fővárosi könyvárusok árjegyzéke. ■. ez.

Next