Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 1-147. szám)
1879-05-30 / 123. szám
IV. évfolyam 1879. 123. sz. Budapest, péntek május 30. Szerkesztőség kiadó - hivatal: ; „magyar" JOGÁSZ“ s megjelent minden nap, hétfit kivéve. Előfizetési ár: 1 Egész évre ... 16 frt. — › › Fél évre .... 7 „ 50 › Negyed évre . . . „ — › Egy hónapra. 1 „ 40 Hirdetések: › Egy hatodhasábos petitsor egy jószeri hirdetéséért 19 kr., kétszer ) , 16 kr., és többszöri hirdetéséért JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Budapest, V. JAzaeFtir 3. Az, hová a lap szellemi részét illető közleményeken kivöl, "( az előfizetési s hirdetési dijjak, nemkülönben a beigta- r tandó hirdetmények is küljdendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat ‡ nak el. D IS kr., minden beigtatásnál. A bélyegdis kulin minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Igazságszolgáltatásunk árnyai. Országszerte jajveszékelnek az igazságszolgáltatás hiányai, tökéletlenségei miatt. A minisztérium minden ressorte-ja el van halmozva panaszokkal. Egyik rendelet a másikat éri, de azért növekedőben van még folyton a bizalmatlanság az igazságszolgáltatás iránt. Biró és ügyvéd között a meghasonlásnak azt a nemét tapasztaljuk, melyet többé semmi néven nevezendő törvényes intézkedés nem orvosolhat, hacsak maga a társadalom kézbe nem veti magát. Visszaadhatja ugyan a törvény elvett jogainkat, de azt az engesztelhetetlen antagonismust, mely az utóbbi évek alatt kifejlődött a kormány intézkedései folytán, csak az idővel változható társadalmi viszonyok egyenlíthetik ki. Mindenütt és minden téren arra törekedett az utóbbi években kormányunk, hogy elidegenítse a népet az ügyvédtől, sőt határozottan lehetetlenné tette az ügyvédnek az igazságszolgáltatásra való befolyását. Pedig egyetlen nemzetnek sem volt annyira oka el nem zárkózni a jogi tanácsadóktól, mint nekünk. Egyik oldalról a bírói karnak, tisztelet a kivételeknek, lehető legszerencsétlenebbül kiválasztott elemekkel történt saturálása ; másrészt az igazságszolgáltatás a nép közvetlen érdekeit érintő ágazatának tudatlan közigazgatási közegekre történt bízása és a folyton változó, tökéletlen törvények alkalmazása nagyon is kívánatossá tették a jogi tanácsadók, az igazságszolgáltatás ellenőrei — az ügyvédek erkölcsi támogatását. Azonban a viszonyokat számba nem vevő ferde hánynak nem maradhattak el gyümölcsei: az igazságszolgáltatás terén való ziláltság teljes mérvben bekövetkezett, révedezünk ott, hol biztosan kellene járnunk. Az ügyvéd megszűnt az igazságszolgáltatás ellenőre lenni. Hol leszorították teréről, hol elriasztották, hol pedig épen e miatt nem mer tenni semmit, tudván, hogy bármit tegyen, azzal csak magának árthat, de ügyfelének semmi hasznot nem hajtni? Az utóbb ecsetelt állapot megzsibbasztotta az ügyvéd buzgalmát is, törekvése oly közönyössé vált, hogy a nép még ott is, hol ügyvédi segélyre tényleg rá van szorulva, önkénytelenül meríti azt a szomorú tapasztalatot, hogy ügyvédi közbenjárás mellett nem boldogulhat, nem érheti el kitűzött czélját. Nem keresi azt, hogy mi ennek az oka, hanem kártkoztatja elsősorban az ügyvédet s így helyreáll a kormány és a nép között ebben a tekintetben az az egyértelműség, mely minden más dologban teljesen hiányzik. Ma már, mondhatjuk, elértük azt az időpontot, hogy megnémítva az ellenőrzés, az igazságszolgáltatás közegei úgy tesznek, amint nekik tetszik, bár a nép jajveszékel is. De ezenkívül a külföldi sajtó is kezd megbotránkozni igazságszolgáltatási viszonyaink fölött, kárhoztatja a bírákat, kárhoztatja az ügyvédeket, pedig senki sem érdemli meg azt, mint maga a kormány, mert ő közvetlen oka annak, hogy igazságszolgáltatásunkon ma oly rákfene rágódik állandóan, melyet, ha ki nem pusztít, áldást nem várhat az igazságszolgáltatás terén. Előbb utóbb meg kell tenni a kormánynak kötelességét, helyre kell hoznia az oktalanul elkövetett hibát, melylyel ha még tovább késik, a baj annyira elmérgesedik, hogy azt orvosolni nem lehet többé. Budapest, május 29. A főrendiház Maáth György elnöklete alatt tartott mai ülésén elsősorban kihirdették a vágvölgyi vasút megvételéről és a kis-küküllő megyei székhelynek áthelyezéséről szóló szentesitett törvényczikkeket. Azután folytatták az erdőtörvényjavaslat tárgyalását, mely azonban semmi vitával nem járt. Végül a kassa-oderbergi vasút ügye került szőnyegre. Egyetlen szónok Károlyi Sándor gróf volt, ki átalánosságban bírálta a kormány vasúti politikáját. Péchy miniszter rövid polémiája után a javaslat úgy átalánosságban, mint részleteiben elfogadtatott. Ezzel az ülés véget ért. A képviselőházban szintén kihirdették a fennt említett törvényczikkeket. Néhány bizottsági előterjesztés után a múlt évi közös póthitel fedezéséről szóló javaslat vétetett elő. Csanády Sándor a „közös ügyes“ állapottól való irtózatát ezúttal is kifejezte, mégpedig oly hangon, hogy az elnöknek őt mérsékletre és ildomra kellett figyelmeztetni. Apponyi Albert gróf, Helfy és Szilágyi Dezső rövid felszólalásai után a javaslat elfogadtatott. A késedelmi adókamatoknak 6°/óta leszállításáról szóló javaslatot vita nélkül elfogadták. Ezután folytatódott a részletes tárgyalás a katonai beszállásolásról szóló javaslat felett. Beadatott az egyes §§-oknál többrendbeli módosítvány, melyek azonban helyenkint élénk vita után elvettettek. A ház a II. fejezetig haladt. Ülés végén Trefort Ágoston miniszter válaszolt Irányi Dániel interpellátiójára a losonczi magyar tanfolyam dolgában , Tisza Kálmán pedig Delfinek a novi-bazári konvenczió iránt. Ez utóbbi azt mondá, hogy a konvenció csakugyan létrejött, de nem képezvén speciális nemzetközi szerződést, nem forog fenn annak szüksége, hogy alkotmányos jóváhagyás végett a parlament elé terjesztessék. A többség a miniszteri válaszokat tudomásul vette. Igazságszolgáltatási viszonyainkat mai számában bécsi ügyvéddel ócsároltatja a N. P. Journal. Bécsi kollegánk nem annyira törvényeink hiányosságában, mint inkább a bírák és ügyvédekben keresi kedvezőtlen állapotaink okát. Joggal mondhatnánk a N. P. Journal tizedrangú autoritásának, hogy találhatna elég seperni valót otthon is, mert mi viszont tudunk oly ügyet, melyben a magyarországi fél másfél év óta nem képes egyik lajrántusi bíróság előtt az árverést keresztülvinni. Nem akarunk azonban recriminálni. Mégis ajánljuk azt az egyet, hogy ha vádakat akar emelni, ne tegye azt átalánosságban s ne mondja azt, hogy bizonyos járásbiró a kezelése alatt levő pénzt saját hasznára fordította s hogy győri ügyvéd visszatartotta a behajtott összeget, hanem nevezze meg az illetőket, így átalánosságban beszélve csak az ad hitelt a vádaknak, akinek épen kedve tartja. Egyébiránt hasonló dolgok megtörténhetnek és megtörténtek Ausztriában is, anélkül, hogy azért bárkinek is eszébe jutna az osztrák bírói és ügyvédi kart corrumpáltnak nevezni. Korántsem akarjuk azt vitatni, hogy igazságszolgáltatásunk tökéletes s bírói és ügyvédi karunk minden kifogáson felül áll. Épen mi mutattunk ugyanis már ismételve reá törvénykezésünk gyenge oldalaira. Azt azonban nem hagyhatjuk szó nélkül, midőn oly faktorokat kíván valaki discreditálni, amelyek a felhozott vádakra igen kevés okot adtak. Egyesekért nem lehet az összességet felelőssé tenni. Azt a konklúziót ellenben, melyhez bécsi kollegánk eljut, hogy ugyanis a fegyelmi bíróságoknak a bírák és bírói hivatalnokok visszaéléseit szigorúbban kellene megtorolni, mint az jelenlegi praxisunk szerint történik, mi is osztjuk s ezen nézetünknek már ismételve kifejezést adtunk. A válóperekről czikkezik ma egyik napilap s abból, hogy újabb időben különösen Kolozsvár szerepelt több áttérés és végelválasztás színhelyéül, azt következteti, hogy Kolozsváron az elválás igen könnyű. Nem tudjuk, minő jelentést akar a Magyar Lapok ezen kifejezésnek tulajdonítani. Ha szoros értelemben veszszük s „könnyű“ alatt a törvény enyheségét értjük, akkor nagyon téved czikkező, mert Kolozsváron sem enyhébbek a protestánsok törvényei, mint Budapesten. Csak annyiban nevezhető az elválás Kolozsváron könnyebbnek, amennyiben ott a processus sokkal rövidebb. Erdélyben és Magyarország kapcsolt részének névvel jelölt megyéiben ugyanis az egyházi bíróságok ítélnek, nemcsak a katholikusok, hanem a protestánsok válópereiben is s minthogy ezen bíróságok kevesebb formalitáshoz kötnék s e mellett elenyésző csekély teendőjük van, a pert rendkívül gyorsan befejezhetik. A tulajdonképeni Magyarországban azonban a kir. törvényszékek lévén illetékesek, legjobb esetben is hónapokat vesz igénybe a per keresztülvitele, eltekintse attól, hogy a házasságvédő mindig felebbezi az elválást kimondó ítéletet s ha az a kir. táblán helybenhagyatik, a kir. tábla hivatalból felterjeszti a legfőbb ítélőszékhez. Ez tehát az, mi nemcsak Kolozsvárnak, hanem egyátalán minden erdélyi városnak kedveltségét biztosítja. Hogy a polgári házasság behozatalát mi is sürgős teendőnek tartjuk, olvasóink előtt ismeretes. Lapszemle. A Magy. Themis mai számában dr. Vécsey Tamás egyet. tanár folytatja az egyetemlegesség kérdésének tárgyalását. A keresk. törvénynek az egyetemlegességre vonatkozó intézkedéseit ismertetve, áttér czikkező tudicaturánk főbb elveire s összeállítja a felvetett tárgy iránt keletkezett fontosabb döntvényeket. Végül összefoglalva fejtegetései eredményét, részletes és csak helyesléssel találkozható javaslatot tesz az iránt, hogy mi módon lenne az alkotandó magyar kötelmi jogban az egyetemlegesség szabályozandó. Dr. Herch Károly miv. oszt. tanácsos az írói és művészi jog tárgyában megkezdett értekezését folytatja. Helyesen mondja czikkező, hogy a francziáknak a bitorlás tekintetében követett elvei túlzottak és gyakran nevetségesek. Részünkről sem tartjuk indokoltnak azt, hogy festészet vagy fénykép útján ne legyen szobor utánképezhető s hogy festmény még utánhímezhető fa lehessen. Osztjuk czikkező azon nézetét, hogy e tekintetben jobb lesz visszatérni a német törvényhez, melytől ok nélkül tért el az Arany-féle javaslat. Hlatky Endre ügyvéd szólal fel ezután ismét a semmitőszéki döntvényekről czím alatt amiatt, hogy a semmitőszék újabban a bagatell-bíróságokat illetékeseknek jelentette ki oly ügyekben, melyekben felperes bejegyzett kereskedő. A dologgal mi már ismételten foglalkoztunk s mai számunk szintén érinti e kérdést. S. S. jegyű czikkező veti fel továbbá azt a kérdést, hogy ha valamely fennálló, bejegyzett és közzétett betéti társaságba kültag lép, a nélkül, hogy ezen tény a kereskedelmi czégjegyzékbe bevezetés végett az illetékes törvényszéknél bejelentetett volna, beltagként lesz-e felelős a társaság kötelezettségeiért. Czikkező vitásnak s a törvényben kellően meg nem oldottnak tartja a kérdést. Pedig a törvény oly világos, hogy még a kákán csomót kereső sem találhat benne legkisebb kétség-