Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 148-298. szám)

1879-07-01 / 148. szám

hazánkban tisztességes megbízható és tekintélyes ügyvédi kar képződjék, de ha valóban ez volt a törvényhozás czélja, úgy míg egyrészről előmoz­dítására az ügyvédi rendtartás felette kevéssé volt alkalmatos, másrészről pedig az azóta alkotott újabb törvények és inkább az ellenkező eredményekre szolgáltatnak tanúbizonyságot. S itt futólag csak az 1868. 54-diki tczikk 254. § át kívánjuk emlé­kezetbe hozni, mely a jogi képviselők, illetőleg ügyvédek költségeinek fölszálaltása s megtérítése iránt rendelkezik. E §­ következőleg szól: „A képviselők dijai a perköltséghez számíttatnak. E díjak, ha fölszámítják, tekintettel a teljesített munkálatokra, mindkét fél irányában megállapítan­­dók, akár nyerte, akár vesztette a fél a pert.“ Hogy ezen rendelkezés sem nem kiegészítő, sem nem méltányos, ezennel kiviláglik a következőkből: 1) nem­ méltányos, mivel az egyszerű perbeli képviselők, kik lehetnek gregarius fölhatalmazottak is s a jogo­sított ügyvédek között, különbséget nem tesz; pedig, hogy különbség van s kell is lenie, azt igazolja maga az ügyvédi pályához kötött hivatási jog, melynek a lak­ások­ fölött fölénynyel kell birnia ; 2) mert az idézett törvény az ügyvédnek előleges, utólagos s egyéb rendkívüli költségei megtérítését nem biztosítja. Mindezekről pedig már az osztrák kormányok s törvények perrendtartások s udvari rendeletek is bőségesen intézkedtek, mely intézke­dések nálunk annál is inkább figyelmet érdemelnek, mivel az osztrák törvények s kormányrendeletek hazánk jogéletére nézve is évtizedeken ad norma­­tivumokul szolgáltak s azokhoz még több fönmaradt szálai ma is kötnek bennünket. Vegyes közlemények. Kérjük olvasóinkat, hogy a múlt hó végével lejárt előfizetést mielőbb megújí­tani, lapunkat pedig, mely mindennap megjelen, terjeszteni szíveskedjenek. A munkácsi fegyintézetben a lázongási per közlését csak holnap folytathatjuk. Egyúttal a la­punk f. é. június 27-iki számában foglalt saját észrevételünket, mely szerint egyenesen az igazgató­ságot s ügyészséget — vádoljuk az élelmezés kö­rül felszínre került lelkiismeretlen eljárás miatt — rectificálni vagyunk kénytelenek; amennyiben a fegyintézet élelmezése, nincs vállalkozók kezében s az intézet egyenesen az igazságügy mi­nisztériumnak van alávetve s igy az ügyészséget nem lehet vádolni az ott uralkodó állapotok miatt. Madarász János Mártonfalvi rablógyilkosának halálos ítéletét a kir. tábla mai napon megerő­sítette. A cselédek és segédmunkások kereset­adójának befizetésére nézve a pénzügyminiszter abban a kérdésben, hogy az 1875 évi XXIX. tcz. 11. §-ában kimondott szavatosság a vasúti társula­tokra is alkalmazható-e, valamennyi adófelügyelőhöz intézett körlevelében kimondotta, hogy a vas­úti társulatok, mint munkadók, csak a rendes lapban sem jelent meg. Valóban ép oly nevezetes, mint rendkívüli optikai tünemény tehát, az, hogy Bernárd még­is képes volt azt olvasni. Ha igaz állítása, mutassa meg Bernárd úr azt a lapot, mely­nek még czímét sem képes megnevezni, de még ez sem változtatna azon a tényen, hogy Bernard fel­hatalmazás nélkül, részhiszem­űleg visszaélt Wilkie Collins nevével. A most megjelent franczia fordításhoz, mely­nél Wilkie Collins neve valóban fényűző reclamot használtatott fel az eladás könnyítése és jövedel­mezőbbé tétele végett, mindenekelőtt szükséges volt angol eredeti szöveg, melyen fel lenne tün­tetve a munka befejezőjének neve. Jóhiszeműségé­nek kimutatása végett elég lenne Bernard úrnak felmutatni azt, a szöveget, melynek alapján a Den­­tynek eladott fordítást készítette vagy készíttette, ha ez a szöveg tényleg a Wilkie Collins nevét viseli, még feltétetelezhető lenne, mikép Derosne is megcsalatott. De ha ezen oly egyszerű és világos bizonyítékot nem állítja elő, azt fogja ez tanúsítani, hogy Ber­­nardnak sohsem volt Wilkie Collins nevét viselő eredeti szöveg kezei között és szembetűnővé válik, mikép a fordítás elé ismert és már nevénél is a könyv kelendőségét biztosító szerző nevét irta, annak da­czára, hogy határozottan tudta, mikép az a munka, melyből ekként jogosulatlan hasznot húzott, nem volt és nem lehetett azon személynek tulajdonít­ható, kinek nevével ily könnyedén visszaélt, (Vége követk.) okmánynyal kinevezett és a havi fizetési lajstromba felvett munkások adójának fizetésére kötelezhetők, de nem kötelezhetők az u. n. csak a szükség tar­tamára fölvett napszámosok keresetadójának fizeté­sére, minthogy az ily napszámosok maguk kötelesek azon községben, hol rendesen laknak, vagy tartóz­kodnak, s a­hol azok az I. osztályú kereseti adó alá szabályszerűen összeírandók, kereseti adójukat fizetni. Közjegyzői segéd kerestetik a vi­dékre szerkesztőségünk útján. Az illető azon­nal elfoglalhatja a helyet. Döntvények. A perújítás nem képezvén magában álló új pert, hanem csak az alapper felvehetésére s új­bóli eldönthetésére megengedett jogorvoslatot; a perújítás megengedésével tehát az előbbi állapot állván helyre, az­az feléledvén az alapper s ez az újított perrel együttvéve, mint egy egész lévén elbírálandó; azon esetben, ha a perújításnak jogérvényesen hely adatott, nem lehet felperest keresetével elutasítani azon oknál fogva, hogy a kereseti jog elévült volna. (Legtöbbitélőszék 18033/ 879. sz.) M. László, M. János e. ügyvédi vétség alapján újított zálogváltási pert kezdett. A d­e é s i t szék 1877. 26. 3562. sz. a. felperest keresetével elutasította mind a perújítás, mind a zálogjavak kiadása iránti kérelmére nézve következő indokok­ból. Ujitó felperes perujitási keresetével elutasítandó mert perujitási kereset csakis előbb már perben állott fel el intézhető, jelenlegi alperes­e. pedig az anyaperbeli kereset nem volt intézve, hanem O. G. Jánosné ellen. Elutasítandó volt felperes azzal továbbá azért is, mert nem igazolta, hogy előbbi ügyvéde Munteanu A. valamely vétséget követett el, holott alperes az anyaperben az ellenirathoz csa­tolt 3. sz. vevény által igazolta, mikép felperes 1869. május 17-én, tehát az anyaperbeli kereset beadása előtt hivatalos utón értesítve lett, hogy az általa az anyaperbeli keresettel kiadatni kért, jó­szág M. János birtokába ment át és felperes ezen körülmény daczára az előbbi perbeli keresetét nem a visszaváltandó jószág tettleges, hanem előbbi birtokosa ellen intézte holott a zálogos perekre vo­natkozó törvények és rendeletek szerint a zálogvisz­­sz­aváltási perek a zálogos javak tettleges birtokosai ellen intézendők. Felperes az ügy érdemében is elutasitandó volt, mert a volt b.-szolnok megyei tszék azon végzése, melynélfogva felperes az özv. G. Jánosné ellen intézett alapkeresetét, kiegészített alakban alperes e. intézte, a semmitőszék 1870. nov. 11. jelenlegi alperesre nézve minden következ­ményeivel együtt megsemmisítette, ennélfogva az alapper jelenlegi alperes ellen is intézettnek nem tekintethetik. Ezeknélfogva felperes, miután jelen keresetét M. János e. csak­is 1874. ápr. 11. adta be, holott a visszaváltási keresetet, miután a zálogos jószágok 1839. évben 30 évre lettek zálogba adva, az 1853 május 29. rendelet 21. §. szerint 1870. márczius 27-ig kellett volna beadnia, minthogy azonban ezt csak 1874-ben tette, zálogvisszaváltási joga elé­vülvén, keresetének érdemleges elutasítása is in­dokolt. A marosvásárhelyi kir. tábla 1878. jun. 8. tekintettel a se­mm­it­őszéknek fent idézett, 5313. szám alatti határozatára, kiválóan a másod birósági határozat tárgyát képező ügy ér­demében, az első birósági ítéletet indokaiból hely­benhagyta. A legföbbitélőszék következőleg ítélt. Mindkét alsó birósági ítélet megváltoztattatik, al­peresi részről tett azon kifogásnak, hogy felperes zálogvisszeváltási joga elévült volna, hely nem ada­tik s az első biróság érdemleges ítélethozatalára utasittatik. Indokok. A kir. tábla 1876. jul. 7. 4307. sz. a. Ítélettel, a felperes részéről ügyvédjé­nek hibája indokából kért perújításnak a perr. 315 §. b. p. alapján helyt adott. Ezen határozat helyes­ségét megvizsgálni a legföbbitélőszék nincs hivatva mert az jogerőre emelkedett alperes ellene nem felebbezvén. A legfőbb stélőszéki felülvizsgálat tár­gyát jelenleg tehát csak az a kérdés képezi, eluta­sítható volt-e felperes a kereseti jog elévülése miatt mind­amellett, hogy a perújításnak jogérvényesen hely van adva ? E kérdés megoldásánál szemügyre kell venni, hogy a perújítás nem magában álló új per, hanem oly jogorvoslat, melyet a törvény bizonyos esetekben megenged a végre, hogy egy már lefolyt per, az alapper, újból felvétessék s újból eldöntes­sék. Ha tehát a bíró a perújításnak helyt ad, helyre áll az előbbi állapot, az­az feléled az alapper, és az alapper s az úyitott per együttvéve mint­egy egész lesz az elbírálás­i határozat tárgya. Ebből következik jelen esetben, hogy nem lehet elutasí­tani felperest azon oknál fogva, hogy a kereseti jog elévült volna, mivel a pernjitási kereset a tör­vényes határidő lefolyta után adatott be, mert a fenti fejtegetés szerint az alapperbeli kereset is tekintetbe veendő, ez pedig az ősis. pat. 21. §-ában meghatározott határidőn belül adatott be. Ezen okoknál fogva, ki kellett mondani felperes kereseti jogának fennállását s elrendelni az ügy érdemleges elintéz­ését, miután az alsóbb biróságok elutasító ítéleteiket egyedül az ősis. pát. 21 §-ára ál­lapították. Ha a tulajdonjog valamely ingatlannak bi­zonyos meghatározott részére kéretik megitél­­tetni s igy a tulajdonjog bekebelezése csak lejegyzés útján foganatosítható, a birtoktestre azonban igény bejegyezve s az jelzálogos kö­vetelésekkel terhelve van s a telekkönyvileg érdeklettek perbe nem idéztettek, miután azok meghallgatása nélkül a lejegyzés el nem rendelhető, az érdekeltek meghallgatása pót­tárgyalás útján eszközlendő. [Legföbbitélőszék 3947/879. sz. a.] D. P­á­l felperesnek özv. D. Pálné és társai ellen ingatlan tulajdonjoga iránt indított perben, az elsőbiróság következő ítéletet hozott. Alperesek tartoznak tűrni, miszerint a nemes-mileticsi 567. sz. telekjegyzőkönyvbe 2163. helyr. sz. alatt 1600 □ ölet 22 hold 1100 □ ölnyi fekvőségből 10 hold a térrajzban kijelölt helyiségben bejegyeztes­sék, ellenben felperes azon kérelmével, miszerint a kérdéses fekvőségre nézve a tulajdonjog, mint nyil­­ván könyvön kívüli tulajdonos után nevére irattas­­sék, elmozdittatik, következő indokoknál fogva. Alperesek tagadása ellenében a kérdéses fekvősé­­get illetőleg a tulajdonjog bekebelezésének tűré­sére kötelezni kellett, mert az 1844. évi január 6-án kelt örökbevallás és az ugyanazon napon kelt záloglevél által kellőleg be van bizonyítva, misze­rint néhai Ó. György felperes fivére, első rendű, alperes férje és másodrendű alperes atyjával Ó. Pállal 10 hold 1600 □ ölével számítandó földet cserélt, és hogy a cserébe kapott 10 hold földet P. Fe­­rencznek 660 írtért 32 évre zálogba adta, hogy pedig azon föld, melyet felperes cserébe kapott, ugyanazonos a keresetbe vett földdel, azt bizonyít­ják az alperesek által nem kifogásolt tanuk; bizo­nyítja azon körülmény is, hogy e föld jelenleg is az okmányokban körülírt helyiségben fekszik. Minthogy továbbá a községi bizonyítvány, úgy J. Antal és V. Máté tanukkal felperes kellőleg bebi­zonyította, hogy csakugyan néhai D. György Da­ninak fivére és igy mint törvényes oldalági rokon­nak fel és leszármazók hiányában örökösödési jog­­czimen kereseti joga van, azért is a kérdéses fek­­vőségre nézve, mely tévesen telekkönyveztetett al­peresek, illetőleg második alperes atyje nevére, a tulajdonjogot megállapítani kellett. Ellenben a tulajdonjognak felperes nevére történendő bekebe­­tezésére nézve felperes elmozdítandó volt, mert fel­peres azon körülményt, hogy kizárólagos és egye­düli örökös, de nem igazolta s az hagyatéki tár­gyalás vagy meghirdetés utján igazolandó. A budapesti kir. Ítélő tábla alpere­sek felebbezése folytán 1878. évi november hó 4-ik­ napján 40040. sz alatt hozott ítéletével az első­biróság fentebbi ítéletét megváltoztatta s felperest keresetével elutasította; mert mellőzve azt, hogy D. Pál után örökösödési és igy követelési jogát be nem bizonyította, el volt azért is utasítandó ke­resetével, mert a lejegyzendő kereseti birtok jel­zálogos követelésekkel lévén terhelve, a lejegyzés a hitelezők meghallgatása nélkül nem eszközölhe­tő, azokat pedig felp. perbe idézni elmulasztotta; ezeknélfogva az elsőbiróság ítéletét meg kellett változtatni. A legfőbb­bitélőszék felperes felebbezése folytán 1879. május 12-én 3947. sz. a. következő végzést hozott. Tekintve, hogy a kir. ítélő táblának 25984/875. sz. alatti végzésével bemutattatni ren­delt nemes-mileticsi 567. sz. telekikönyvből kitű­nik, hogy a keresetlevélben érintett 22 hold 1100 □ ölnyi ingatlanság, melyből felperes elhalt , György Dani hagyatéka javára kér 10 holdat tu­u­lajdonul megállapittatni, nem egyedül alperesek jog­előde, D. Fábián nevére is tulajdonul van felvéve és ugyanott P. Józsefné zálogbirtokos is kitüntetve találtatik, tekintve továbbá, hogy ugyanazon ingat­lanság a m. kir. kincstár és A. Lajosné javára 78 és 753 ft zálogjoggal van terhelve, tekintve végre, hogy azon esetben, midőn valamely ingatlanból annak bi­zonyos része lejegyzendő, azon felek is meghívan.

Next