Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 148-298. szám)

1879-10-25 / 245. szám

IV. évfolyam 1879. 245. sz. Budapest, szombat október 25. „magtár­ joaász“ ; megjelen minden nap, hátsót kivávó. Előfizetési ár: — Egész évre ... 16 szó. — 1 Fél évre .... 7 „50 5 Negyed évre . . 4 „ — Egy hónapra. 1 „ 40 Hirdetések:­­! Egy hatodhasábos petitsor egy­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért ) 13 kr., minden beigtatásnál. A­­ bélyegdis­kulin minden beigtatás után 80 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ES KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség kiadó­­­hivatal: B­u­d­apest, V. József tér 9- az, hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési di­jak, nemkülönben a beigta­­tandó hirdetmények is kül­dendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat­nak el. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE A magy. állampolgárság törv. javaslata. V. Említettük, miként törvényjavaslatunk a kivándorlás ügyét is csak amúgy futtában érinti (45. §.), hogy az ember önkénytelenül arra a gon­dolatra lőni kénytelen, hogy kormányunk talán va­lamint a bevándorlás, telepítés és gyarmatosítás­ról, úgy a kivándorlásról is külön organikus tör­vényjavaslattal szándékozik föllépni. De ha csak­ugyan ebben a szándékban van, akkor nemcsak czélszerű, hanem nagyon is szükséges lett volna e törvényjavaslatokat együttesen beterjeszteni, mivel e kérdések oly összefüggő lánc­szemek, a honos­sági törvény rendszerében, melyben öszhangzást te­remteni különben nem lehet s melyben öszhang nélkül rend helyett zűrzavar fog származni s az anarchia törvényesittetni. Ha meggondoljuk, hogy törvényhozásunk al­kotásainak idétlenségeit s használhatatlanságát je­lenleg is leginkább az okozza, mivel nem elvek szerint s nem a totális szempontok látkörében dol­gozik, hanem csak egyes részeket épít föl: könnyű belátni, hogy ezen töredékes csonka kísérletek s férczeletekből sem Palladio díszcsarnokai nem fog­nak kidomborodni, sem Jupiter palástja, mely az idők nehéz járása s a változó korviszonyok változó érdekeire nézve takaróul szolgálhasson. A kivándorlási ügy még ma nem mu­tatkozik az égető s zaklató politikai nyomorok so­rában, de ki tudja, hogy meddig tart e saturnusi nyugalom s váljon nem mutatkoznak-e már jelenségek arra is, hogy harmincz év óta, mindinkább gyé­rül a magyar felföldön is a honvágy azon diadalmi éneke, hogy extra Hungáriam non est vi­ta, si est vita, non est it­a. A kivándorlási ügy szabályozása tehát, már e körülménynél fogva, legislácziónknak egyik sürgő­sebb föladata, mentül inkább terjed a hajlam, még az atlanti tengeren túl is hazát keresni. A kivándorlás az állampolgárságnak fölha­gyása, lemondása a hon elhagyása mellett. A ki­vándorlás okát rendszerint, amennyiben ez nem egyes esetképen fordul elő, mindig valamely mé­lyebb hatású társadalmi viszásság képezi. E vi­­szásság már régibb idő óta beállott hazánkban is, részint az adók rémítő fokozódásában s elviselhetetl­­enségében ; részint az átalános s kikerülhetetlen hadkötelezettségben ; részint azonban ama körül­ményben, hogy Magyarország még mindig gyönge s mostoha, az ipar és művészet hazája lenni. És bár lassan kint mozognak már a gazdasági elemek is, mire például felsőmagyarországot s a székely­földet kell csak fölemlítenünk. E beteges állapotnak legközelebbi jogi kö­vetkezménye az, hogy a kivándorló előbbi hazá­jának elhagyásával minden, részint jogi viszo­nyait, részint nemzeti kötelékeit feladja. A kiván­dorlás okai s külső körülményeire nézve tehát nagy társadalmi és ez által világtörténeti tény; belső következményeivel azonban a közigazgatás egyik legfontosabb tárgya, ép úgy, mint a honos­ság, melylvel minden rendezett államban s min­denkor együttesen szabályzandó. A kivándorlási ügy ezeknél fogva a sokféle társadalmi alakzatokban igen különbözőleg nyilvá­nul és a jelenben alig lehet a múlt intézkedé­seikből erre nézve valamit megtartani, ámbár min­den korral közös az, hogy a kivándorlás mindig csak vagy a jogilag vagy a nemzetgazdaságilag elnyo­mott osztályokból indul ki és rendszerint oly or­szágok felé hullámzik, amelyekben a kivándorló azon szabadságokat véli föltalálni, miket saját honában nélkülözni volt kénytelen. Jogi szempontból, minket a következő momen­tumok érdekelnek: Korunk jogegyenlőségi társadalma, elismeri a kivándorlásra nézve is az egyéni szabadságot és megszünteti a kivándorlási tilalmakat. A levonásjog és örökségi adó, már csak mint megtorlási rend­szabályok állnak fen. De mégis uralkodik még nap­jainkban is azon eszme, hogy az államnak köteles­sége a kivándorlók által az egyesek és az állam iránt elvállalt kötelezettségek teljesítésének a lehe­tőségig való biztosítása; miért is azon czélszerű kö­telességet rója föl a kivándorlóra, hogy 1) kiván­dorlási szándékát nyilván kijelentvén, közjogi sza­bályként tekintse egyszersmind, hogy visszamaradt vagyona s követelései, az elévülés bizonyos tarta­máig visszatartatnak. Továbbá, hogy honvédelmi kötelezettségének, a kivándorlandó is tartozik meg­felelni, mielőtt még hazát cserélt volna; végre, hogy régibb honossága a kivándorlással, azonnal megszű­nik. Ezen elvek nálunk is respektálvák, különösen az 1868:40. törvényczikk által a hadkötelesekre vonatkozólag. A vagyonjogi s egyéb személyjogi vi­szonyok azonban nincsenek rendezve. Ezen ügy törvényhozását illetőleg, csak a kö­vetkezőket kívánjuk megemlíteni. Anglia a múlt században, különösen a gépészekre nézve, tilalmi s nehezítő rendszabályokat alkalmazott (1744), e rendszabályok azonban jelenben nem érvényesek. Ugyancsak Anglia a kivándorló csapatok szállítá­sára nézve 1825-ben a Passenger-Act. 9. G. IV. 21, 1855-s 1864-ben a Pass-Amend-Act által, Belgium 1843-ban, Bajorország 1861-ben, Ausztria 1832-ben, Poroszország az Allgem. Landrechtben rendelkezett. Hazánk törvényhozása ez ügyben organikus alko­tást még ez ideig meg sem kisértvén, most volna ideje, hogy a honossági törvény szerkesztésével együttesen szabályozza azt, nehogy ismét azon só­hajra kényszerüljünk fakadni: „Adtál uram előt, de nincs benne köszönet.“ A képviselőház mai másfélórai ülésében le­tárgyalta a napirendjére kitűzött törvényjavaslato­kat. Ezt előzőleg beterjesztő Kemény Gábor b. mi­niszter a már előre jelzett vámjavaslatokat, melyek a közgazdasági bizottsághoz utasíttattak vélemény­­adás czéljából. Az ülés végén a pénzügyminiszter bejelenti, hogy az 1880-diki államköltségvetésre vonatkozó előterjesztését a keddi ülésben fogja megtenni. Törvényhozó testületünket már hozzá­szoktatták ahhoz, hogy a minisztériumok, nemkü­lönben a képviselőházi bizottságok tanácskozmá­­nyain keresztülment törvényeket vagy vaktában, vita nélkül, elfogadják vagy a bizottsági szakfér­fiaknak hódolva, vitatkozásuk eredményének felül­vizsgálatával keveset törődjenek. Így történik meg aztán, hogy legújabban is oly törvény szankczio­­náltatott s léptettetett életbe, mely telve van képte­lenségekkel s ezért sürgősen átdolgozandó, hogy az ezer s ezer per és súrlódás kellemetlensé­gét megszüntessük. Értjük az 1878. XXV. tör­­vényczikket, mely az osztrák-magyar bank léte­sítéséről és szabadalmáról szól. E törvény 35. §-ában szóról-szóra ez áll : Ha az, kinek a követelés felmondatott, a felmondást meg akarja támadni, tar­tozik kifogásait 14 nap alatt stb. A kellő időben beadott kifogások tárgyalására lehetőleg rövid ha­táridő tűzetik ki, és az eljárás a polgári peres ügyekben követett szabályok szerint „sommás uton“ történik. Ez alkalommal a „törvény­szék“ a felhozott kifogásokat „e 11 e n i r a t­n­a­k“ fogja tekinteni s az eljárás befejezése után a felett fog határozni: váljon a felmondás jogérvé­­nyes-e vagy sem. — A 38. §-ban pedig ez áll: Ha a végrehajtás a személyes adós (és kezes ?) ingó javaira vezettetik, akkor a nélkül, hogy külön „becslési keresetre“ lenne szükség, a zálo­golással egyszersmind a becslés is megejtendő. — A 39. §. meg ezt rendeli. A végrehajtás az elzálogo­sított ingatlanra vagy „zárlat“ vagy az in­gatlan eladása által teljesittetik. — Nevezetes azután, hogy a 11. §. szigorúan rendeli, hogy a végrehaj­tás elrendelése s az abból kifolyó intézkedések szigorúan a fennálló törvények szerint eszközlendők a bank javára. Lapszemle. A „Jogt. Közi.“ mai száma a VII. ma­gyar jogászgyűlés után czim alatt epilogot mond s biztatja a jogászokat, hogy ne csüggedje­nek el a működés gyakorlati sikerének időleges el­maradása miatt, foglaljunk lépésről-lépésre tért — mondja — s működésünk eredmény nélkül nem ma­radhat; nekünk az előkészítés, a küzdelem nehéz munkája, jutott osztályrészül. A keleti jogviszonyokról folytatja Dr. Herich Károly értekezését. Ezúttal a szerb ipartörvényt ismerteti. Szerbiában meg a czéh­­rendszer áll fenn, s ki ott iparos- vagy- kereskedő akar lenni, köteles vizsgát tenni az illető bizottság előtt a czéh főnökének elnöklete alatt, mely ipar­jogtól azonban csak bírói ítélet alapján fosztható meg. A hazai telekkönyvi reform czím alatt —a— jegyű czikkező visszapillant ama re­form-mozgalmakra, melyek a telekkönyvek egyön­tetű vezetése tárgyában megindultak. Az átalános­­ságban tartott fettegésnek az az eredménye, hogy nem csak hitelviszonyainkra volna üdvös a telek­könyvek rendes, egyöntetű vezetése, de a kincs­tárra is jelentékeny haszon háromolna. Végül Bors Károly reflektálva a semmitő­­széknek 10515/879. sz. határozatára, helytelennek tartja, hogy a bíróságok az árverési aktus jogere­­jűségét nem a t. r. t. 443. §-ában előadott módon látják el s csupán helybenhagyják az árverést, anél­kül, hogy egyszersmind a kielégítési sorrend s a vételár felosztása tekintetében intézkednének s ezt a törv­­ellenes gyakorlatot a semmitőszék is sankczio­­nálja. Ugy látszik, hogy B. úr abban a nézetben van, hogy ha az árverés 3 — 8 nap alatt nem tá­madtatok meg, jogerejü , tehát a bíróságra a 443. §. föltétlenül kötelező, ha pedig meg­támadta­tok, akkor a jóváhagyásra nincs is szükség. Czik­kező jól tudhatná, hogy a panaszok be vagy be nem adása nem menti fel a bíróságot a kiküldött eljárásának hivatalból megvizsgálása alól s a fölött határozni, sőt jóváhagyni az eljárást, még ha sem­miségi panaszok adattak is be időközileg. Vizs­gálja meg czikkező a viszonyokat mélyebben s ok­vetlenül rálő arra az eredményre, hogy a semmi­tőszék megtámadott gyakorlata helyes. Epilog a VII. jogászgyüléshez. (Vidéki hang.) Eloszlottak. De váljon ugy­e, hogy hirdes­sék az igazságot, mint a nemes ügy apostolai ? Nem hiszszük. A helyzet, a viszonyok által előho­zott gladiátorok küzdöttek a porondon tapsokat kö­vetelve, aztán ők is visszatértek mesterségükhöz. Ha még az udvariasság parancsából volt okunk némi részben felfüggeszteni véleményünket, szigorú, ítéletünket a praecarius bajvívás első pillanatában, most már nem tehetjük azt. Jogászgyűlésünk ismét nem végzett semmit. Az országbírónak mindent elhomályosító két beszéde nem ad kárpótlást azon szélsőségekért, melyeket szégyenkezve élveznünk kell.

Next