Magyar Jogász, 1879 (4. évfolyam, 148-298. szám)
1879-07-15 / 160. szám
160. si. Budapest, kedd julius 15. IV. évfolyam 1879. ^ “*• 1 „VAGITAR JOGÁSZ" megjelen minden nap, hitfit kiríva. Előfizetési ár: Egész évre ... 15 fit. — Fél évre .... 7 „50 Negyed évre . . 4 „ — Egy hónapra. 1 „ 40 Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egy- )szeri hirdetéséért lí kr., kétszer f 16 kr., és többszöri hirdetéséért IS kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Szerkesztőség kiadóhivatal, Budapest, V. József tér 3. sz. hová a lap szellemi részét is illető közleményeken kivül. S 1 az előfizetési s hirdetési dij 11 fak, nemkülönben a beigza- 'ítandó hirdetmények is kül- fedendők. — Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat- ; S | nak el. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Rólunk — nélkülünk. A lajthántuli reichsrath-választások alkalmával az agitáczió leginkább az ügyvédek ellen irányult. „Wir wollen keine Doctoren.“ És a megbukott doktorok helyett megválasztottak néhány obscurus papot, több feudális földbirtokost, egy-két szédelgő mérnököt és vasúti hivatalnokot. A liberálisok és az alkotmánypárt ijesztő módon megfogyatkoztak, de a lapok kárörvendve hirdetik a közvélemény anathémáját az ügyvédek felett. Mi korántsem érzünk örömet az osztrák kartársak ellen odaát divatba jött megtámadások felett, mégis nem tagadhatjuk, hogy kissé jól esik registrálnunk e hangulatváltozást. Néhány év óta sokaknak tetsző dolog volt az osztrák és magyar ügyvédek között, különösen az eljárás solidsága és a kötelességteljesítés tekintetéből párhuzamot vonni és az összehasonlítás mindig a mi hátrányunkra dőlt el. Csak legutóbbi időkben is egyik magyar születésű bécsi ügyvéd kígyót-békát kiáltott ránk, magyarországi ügyvédekre. A feleletet mihamar megadta saját publicuma és megkapta volna már előbb, ha az ő törvénykezési eljárásuk és igazságszolgáltatásuk is olyan lenne, mint a mienk, mert bátran mondhatjuk, hogy a mi tekintélyünk elvesztésének majdnem egyedül a lassúan és gyengén vezérlett igazságszolgáltatás, az újabban teremtett félszeg törvények és a rosz törvénykezési eljárás és perrend az okai. Minden nemesebb ambíczió, a legbecsületesebb törekvés és a leggondosabb tanulmány is megtörnek az ügyvédi hivatás teljesítése körül tapasztalt akadályokon, miket a törvényhozás, igazságügyminisztérium, a bíróságok és a hatóságok elénk gördítenek. E tekintetben német kartársaink határozott előnyben vannak, sőt a bíróságok szigorú pontossága és büreaukratikus rendszeressége is javukra szolgál és ime mégis az ellenszenv irányukban is működni kezd. Természetes, hogy az ügyvédek sietni fognak ott ez ellenszenv okát fürkészni és egész tekintélyük számbavetésével igyekezendnek az ellenük most csak a politikai téren tapasztalt, de bizonyára fájdalmasan érzett agitácziót ellensúlyozni, hogy azt ne vitessék a zöld asztalokhoz is, mert ha oda is elkerülnek a támadások, úgy nyakukra szakad nekik is az existenczia kérdése. És ez igyekezet a mi javunkra is fog szolgálni, mert közösen alkalmazhatjuk az óvszereket. Nálunk a baj régibb keletű és épen ezért nincs okunk a kárörvendésre, sőt azon jó óhajt adjuk osztrák kartársainknak a küzdelem útjára, hogy ne legyenek érdekeik megóvásában oly lanyhák, mint mi; egyesülésük legyen szilárdabb és emelkedettebb, mint a mienk. Mi a megtámadások súlyához képest ugyancsak gyengén védekezünk, sőt merész lenne azt is mondani, hogy tétlenségünk nem egyéb passiv ellenállásnál, mert bizony az vagy könynyelmű Pessimismus vagy tehetetlenség. Ha ezek egyike sem lenne, úgy bizonyára nem hangzottak volna el hiába e lapok intelmei és buzdításai. Rég ismert dolog, hogy a napi sajtó nagyon felületesen foglalkozik a törvénykezési és ügyvédi kérdésekkel és legtöbbnyire, sőt utóbbi időben, majdnem kivétel nélkül, e téren megjelent közleményei csak azért látnak napvilágot, mert közvetve vagy közvetlenül támadólag lépnek fel ellenünk. A hivatásunkkal kapcsolatos kérdések higgadt, elfogulatlan és szakszerű megvilágítása helyett kéteshírű botrányok és apró piquanteriák által igyekeznek nekünk ártani. Az ellenünk kovácsolt megtámadásokban minden párt szívesen részt vesz, mintha csakugyan a közvélemény követelménye lenne az ügyvédeket lealázni és mindazt felkarolni, mi az ügyvédi érdekek ellen irányul. Többi jogi szaklapjaink vajmi keveset foglalkoznak az ügyvéd-existencziának gyakorlati kérdéseivel és még kevesebbet válaszolna a hírlapi megtámadásokra. így természetes, hogy az ügyvédek iránt való ellenszenv valami népszerű ténykedés jellegét viseli magán, ennek köpenye alatt a legabsurdumabb dolgok is, minden ellenvetés nélkül, napvilágra kerülnek. Hogy csak egyet említsek ezek közül, idézem a Pesti Naplót, melynek július 8-án kiadott számában egy bíró a rendes perek lassú menetét főleg az ügyvédek indolencziája hanyagsága és felületességének tulajdonítja, ezt tartván törvénykezési bajaink legnagyobbjának. A közönség elhiszi, mert a P. Naplóban mondatik, mert az ügyvédekről szívesen elhisz mindent és mert nem akad senki közülünk, ki az idétlen oldaltámadásra illően megfelelne. Pedig elég volna a feleletre az, hogy ha ügyvéd nem lenne, per sem volna, ha pedig per nem volna, a bírónak hátraléka sem lenne. Amit épen a biró úr demonstrálni akart más szavakkal. No már szeretném azt a bírót látni, ki nem örvendene az ügyvédek által egymásnak engedett halasztásoknak s kinél a rendes per befejezése és a véghatározat között levő időköz kisebb volna, mint a periratok beadási időtartama. A hírlapi megtámadások és az ügyvédi hatáskört megszorítani szándékozó törvényjavaslatok behozatalát sürgető felhívások (például újabban a közjegyzői kényszer) ellenőrszere nem lehet más, mint minden esetben még a legcsekélyebbnek tetsző hírlapi közleményre válaszolni, válaszolni kíméletlenül, mert nincsen oly fegyver, mely ellen hasonlóval nem védekezhetnénk. Szolgálhatunk mi is leleplezésekkel és egyéb piquanteriákkal. Nagyon könnyen kimutathatjuk, hogy ami rajtunk vontatott, az a külbefolyás műve és bármely más testület hasonló támadások és ellenszenv súlya alatt erkölcsileg tízszer deprimáltabb volna, mint a miénk. Ha egyesülünk, tömörülünk, az ügyvédi kar erkölcsi és vagyoni tekintetben, a politikai téren úgy, mint a társadalmi téren, mindig irányadó és oly hatalom, melylyel bármely pártnak akarva, nem akarva, számolnia kell, mert nincs az a mozgalom bármely téren, mely a mi erőnkre nem szorul. Ha egyesülünk, a vezérszerepet senki tőlünk elvitatni nem képes. És én azt tartom, hogy csakis úgy nyerhetjük vissza teljesen a veszendő tekintélyt és hallgattatjuk el ezáltal az érdekeink ellen intézett áskálodást, ha a legnagyobb kitartás és szívóssággal beleavatkozunk minden politikai és társadalmi mozgalomba, arra törekedvén, hogy a mi elveink, a mi nézeteink kerüljenek felszínre; hogy az általunk kijelölt férfiak választassanak meg köztisztviselőkké, választmányi tagokká, sőt politikai szereplőkké is. Bármit mondjanak is, befolyásunk még a jelen zilált állapotban is elég nagy, mert soha sem volt működésünk exclusív természetű.Mennyivel több lenne befolyásunk, ha úgyszólván, egyetemleges kötelezettséggel szövetkeznénk az ügyvédi érdekek előmozdítása czéljából. E szövetkezés elérhető országos értekezlet által, mely már magában véve is hatalmas tiltakozás lenne az existencziánkat aláásni igyekvő törekvések ellen. Kartársaink immár meggyőződhettek, hogy tovább a tétlenség útján nem maradhatunk: becsülettel kell összeállnunk, ha becsülettel akarunk élni. Közönyünket nem tekinti már senki önérzetünk hallgatag kifejezésének. De, ha így lenne is, a hallgatás gondolkozás nélküli, nem számít, nem tervez és épen azért veszedelmes. Mi ügyvédek a jelenben roszul állunk. És ha így megy tovább, mint fogunk állani a jövőben? A Kimbunda-szerecsenek, ha valamely bajt el akarnak hárítani maguktól, ökröt vagy bárányt áldoznak a király engesztelésére és ezzel azután eleget tettek kötelességeiknek. De házukat nem védik a villám ellen, az uralkodó járvány daczára elhanyagoltak, a harcz ellen nem biztosítják országuk határait. S aki tán a jövőt előrelátva, inti a népet, hálából megeszik. Épen igy vagyunk mi, csakhogy itt nem eszik meg, hanem csak marják az embert. Én tehát szívből csatlakozom a szerkesztő úr azon indítványához, hogy bajaink orvoslása végett tartassák országos értekezlet. Bolgár Kálmán, pécsi ügyvéd. Az ügyvédek irányában tanúsított s már kiállhatatlanná vált méltatlankodásoknak egyes kamarák részéről szakadatlan feliratok útján czélba vett orvoslását mi, az eddigi eredmények alapján, nem tekinthetjük másnak, mint biablonszerű porhintésnek a könnyen hivők szemébe. A viszonyok nem olyanok többé, hogy megbarátkozhatnánk bármely gondolattal, mely sorsunk javulását, átalános tömörülés nélkül, kilátásba helyezhetné. Gyülekezzünk s ha kell, demonstráljunk. Az ügyvédi kar nem oly gyenge testület, mely vétójával meg nem állíthatná azon hatalom törekvését, mely meggondolatlanul kétessé akarja tenni existencziánkat. Lenni vagy megszűnni. A munka nem szégyen. Ebben az országban, hol annyira fejleszthető az ügyvédekkel szemközt az ellenszenv, még nem állhat az érettség azon fokán, hogy a társadalom legműveltebb osztálya, melyet az ügyvédek képeznek föltétlenül, prókátoroskodás nélkül is meg ne élhetne. Az első teendő tehát, hogy hassanak oda kartársaink, mikép a kamarák az országos tanácskozást határozat s kedvező eldöntés tárgyává tegyék s azután állapíttassák meg a gyülekezési tervezet. Lássunk tehát a munkához, mutassuk meg, hogy a mily keservesen tettünk szert a diplomára, és oly férfiasan képesek vagyunk lemondani minden jogról, melyhez indolenczia fűződik. Szerk. * A Boszniába és Herczegovinába kinevezett tisztviselők úti előlegeinek s egyéb