Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 1-147. szám)

1880-01-22 / 17. szám

V. évfolyam 1880. Prafci—___■_________ § a . 1 „MAGYAS JOGÁSZ“­­ megjelen minden nap, hétfőt kivéve.­­ Előfizetési ár : Egész évre..........15 frt. —­­ Fél évre................. 7 „ 50 Hegyed évre .... 4 „ — Egy hónapra .... 1 „ 40 Hirdetések : Egy hatodhasábon petitsor egy­szeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. A bélyegdij külön minden beigtatás után 30 kr. osztr. ért. ^ 17. 81. Budapest, csütörtök január 22. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. ___■■ . Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Budapest, F. József tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, az előfize­tési s hirdetési dijak, nemkü­lönben a beiktatandó hirdet­mények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat-I­­ak el- Nem lévén abban a helyzetben, hogy minden előfizetőnket, kik legutóbb hoz­zánk for­dultak, külön értesítsük előfizetési hátralékuk mennyiségéről, a jövő héten mel­lékletet adunk, melyen a hátralékosok nevét és hátralékát ki fogjuk tüntetni. A kiadóhivatal. A rendezés alatti birtokok ár telek­­könyvezése. II. Tegnap mondtuk, hogy a birtokrende­zés, illetőleg tagosítás alatti fekvőségek, a köz­­osztályok s elkülönítések, az ezeket eszközlő műveletek folyamában nemcsak nemzetgazda­sági, de egyszersmind nagy jogi következmé­nyekkel bíró jelentőség is foglaltatik. Kiemel­tük, hogy a birtokrendezés, illetőleg tagosítá­sok alatt szerzett s megvásárolt birtokok, ha már előlegesen nincsenek telekkönyvileg jogbiz­tos­ítékokkal s elsőbbségi ranggal ellátva, nagy veszélynek vannak kitéve. Mert a bevégzett birtokrendezés után, bármily c­ímen vett, szer­zett vagy örökölt minden fekvőség, már nem jelentkezik jogügyi perfolyamként, alig ké­pezhetik az igényperek s kártérítés tárgyait, hanem csak mint nemzetgazdasági intézkedé­sek jönek tekintetbe, miután a községi birtok, nevezetesen a közös legelő, községi erdő sat., ép úgy, mint, a legeltetési s faizási szolgal­mak, bizonyos osztálynak vagy valamely kiváltsá­gos egyénnek (például nemes embernek vagy volt földesurnak) a mások fölött való uralmát ma már nem foglalják magukban. Nagyon természetes, hogy épen e körül­ménynél fogva, valamint a tulajdonszerzés, úgy az ezzel járó jogok biztosítása is más rend­szereken nyugosznak. Míg ezek még csak a múlt században is, csupán a nemzetgazdaság s hűbéri jogok nevében, részben rendőrileg, kény­szerítőig s mintegy gyámhatóságilag fogana­tosíttattak: már napjainkban nagyobbrészt az érdekelt felek szabad tetszésére hagyatnak s a legújabb időkben e viszony jellege már annyira átalakult, hogy a községi legelő és erdő a va­dászati s legeltetési jog, közvagyonnak tekinte­tik, a magántulajdon pedig, különösen birtok­rendezéseknél s tagosításoknál inkább méltattatik nemzetgazdasági, mint magánjogi tekintetekre. Magyarországon azonban a magánjog iránt való előszeretet s ragaszkodás még nagyon erős s e jogérzet midőn a kiváltságosok vám­áiból a népegyetem kebelébe szállt, méginkább erősbö­­dött, semhogy gyengült volna. Innen a saját­­szerű konfliktus magánjogi s nemzetgazdasági reformtörekvéseink irányzatai közt. Az ezen mindennap előforduló konfliktu­sokból származható részek moderátorául bocsát­tattak ki a rendezés alatt levő földbirtok s egyéb fekvőségek áttelekkönyvezésére vonatkozó miniszteri utasítások s szabályrendeletek. Ezen utasítások s szabályrendeletek azonban csak üres theoremákat foglalnak magukban, s nem vonatkoznak a dolog, valamint technikai, ügy jogi részleteinek gyakorlati megoldására. Mi tegnap megszakított javaslatunk fonalán, a további teendőkre nézve, még a következőket ajánljuk t­­el. olvasóink figyelmébe. Ha valamely község telekkönyvi munkála­tában a helyszínelők által kataszteri számok használtattak, a föltalált új részleteknek a szomszéd anyaszám aldivizummal ellátott száma adandó, a mérnöki földkönyvezés rovatában pe­dig a kinyomatott tényállás jegyzendő be, figyelmeztetésül a telekkönyvi hivatal számára, midőn a telekkönyv átalakittatik s ebbe a tu­lajdonjog bekebeleztetik. Ez eljárás szerint a mérnök a fölvételi térképbe, az azoknak meg­felelő telekkönyvi számokat bevezetvén, más szóval a részletek identificatiója megtörténvén, a földkönyvet összeállítja, melynek összeállí­tása, miután az egyes birtokrészletek már azo­nosítva vannak, a telekkönyvi regiszerből köny­­nyen eszközölhetők. Ezek után végül még csak az egyéni te­lekkönyvek, birtokivek összeállításáról koc­káz­­tatunk pár szót, minthogy e munkálatnál elke­­rülhetlenül szükséges, hogy a mérnöknek a te­lekkönyvi hivatal segédkezet nyújtson, mert csak is így lehetséges a különféle jogczimek alatt különböző jogokkal, perek s igényekkel terhelt birtokot a telekkönyvi állapottal ösz­­hangzólag s kifogástalanul összeállítani. A munkálat folyama alatt a működő mérnök egyik telekkönyvi közegének közreműködése mellett a telekjegyzőkönyvekből másolatot készít, mely egyebet nem tartalmazván, mint a jogczimet és részletszámokat, annak ilyetén lemásolása 3—4000 holdas határnál nem ke­rül többe, mint pár napi munkába. Ezeket a másolatokat az a mérnök, ki a telekkönyv szerint dolgozott, eddig megcsinálta és ezt ezután is, egymaga, bármikor elkészít­heti. Itt pedig, valamint a működő mérnöknek, úgy a telekkönyvi hivatalnak, mint az eljáró bíróságnak ezen három momentumra kell figyel­nie mindenekelőtt, hogy a fekvőségek a telek­könyvi jogc­ím szerint vagy egy vagy több tulajdonos nevére vannak-e bejegyezve; mind­két esetben pedig a) vagy mentek minden jogi terhekt s kötelezettségektől; b) vagy azoknak csak egyik része; c) vagy pedig az egész birtok­test solidariter-egyetemleg van-e terhelve. Ha a most jelzett minden mozzanatot s tekintetet a földbirtok rendezésénél működő bí­rósági tagok, mérnökök és telekkönyvi tisztvi­selők szem előtt tartják, akkor a rendezés s illetőleg tagosítás alatt levő földbirtokok átte­­lekkönyvezése tisztán s a jogelvekkel öszhang­­zólag megtörténhetik, különben nem. Befej­ezésül még annyit jegyzünk meg, hogy ezen kérdések megoldásánál, Ang­liában a hűbéri föld­úri hatalom szolgálta­tott s erőszakolt föl irányelveket. Német­országban sokáig tartott pusztán az el­méleti harcz a dominicum eminens fölött; míg Magyarországon, a jogegyenlőségi társa­dalom követelményeinél fogva, az ideigl. törv. rendszabályok VI. része által, a tényleges jogi állapot elismerése emeltetett érvényre. Ez nem mindennapi s ideig-óráig tartó jelentőséggel bíró momentum, miért is óhajtjuk, hogy azok, a­kik a rendezés alatt álló földbirtokok átte­lekkönyvezésére hivatvák, e messzeható momen­tumokat mindenkor szem előtt tartsák. A kézbesítési vevény­kezelés ellen, mely most a bíróságoknál életbeléptettetett, több helyről vettünk szakszerű felszólalást s mi ennek nyomása alatt s azon tapasztalatnál fogva, hogy a kormány egyes reform-munkálataival legtöbbnyire csalódott, rászaltuk az új reformot. A felszólalások folytán tanulmányozva az e tárgyban kibocsátott rendelet intenczióját s azt, hogy vele a kitűzött czél előre­­tett­e: nem habozunk kimondani, mikép arra a meg­győződésre jutottunk, hogy a mostani vevény­kezelés, ha egyszer meghonosodik, egyrészt könnyíti a bírósá­gok teendőit, másrészt pedig alkalmat nyújt a bírák­nak, kiválólag a felsőbíróságoknál, a kézbesítés kér­désében alaposabban dönteni. Könnyebbséget talá­lunk abban, hogy nem szükséges most már a bí­rónak a kézbesítések helyességének megbírálása végett, otthagyva fontosabb teendőit, látni-futni ed­dig a kiadóban őrzött kézbesítési ívek után, amennyi­ben most minden egyes revény a reá vonatkozó iratok­hoz csatoltatik ; a kézbesítés kérdésének elbírálásánál pedig tudvalevő dolog, hogy igen gyakran az átvé­telt elismerő aláírás, sőt tudunk eseteket, hogy annak fekvése, helye is szóban forogván: az eddigi eljárás szerint, miután a kézbesítési ívek be voltak kötve , a felsőbíróság feltétlenül elzáratott a közvetlen észleléstől, míg ellenben a jelenlegi reform módot nyújt a bírónak közvet­len meggyőződésre, mi különösen az aláírásnál lényeges tényezőt képez, mert még a szakértői vé­lemény egymagában , a bíróság véleményének hozzájárulása nélkül, nem bír mint bizonyíték, jogi érvénynyel. A rendelettel tehát, ha az általa szabályozott kezelési eljárásba beletörődünk, mindenesetre csak üdvös eredményeket érhetünk el. Törvénykezési szemle. Kénytelenek vagyunk a legfőbb ítélőszék egyik ítéletét megbírálni, megjegyezvén azt, hogy a perben álló felek avagy ügyviselőiket nem ismer­jük, tehát a bírálatot csupán a törvénykezés fejlő­désének érdekében teszszük, mint ez lapunknak feladata. Előfordult esetben t. i. alperes ellen a tőke­­követelés megítéltetvén, a legfőbb ítélő­sz­é­k (13895/879) a két alsóbb bírósági ítélet meg­változtatásával a kamatot meg nem ítélte s a per­költséget kölcsönösen megszüntette, azon indokból, mert felperes tőke-követelése csak eskütől föltéte­lezetten ítéltetett meg, miértis az nem világos (liquid.) Másként ezt úgy is lehetne kifejezni, nem világos követelés után késedelmi ka­matok nem követelhetők. Azonban oly törvényes gyakorlat nem létezik vagy nem létezett eddig, mely ezen jogi nézetnek hódolna. Mindennap százankint keletkeznek a felső­bíróságoknál oly ítéletek, melyekkel a lejárati ka­mat megítéltetik oly követelések után, melyek valósága eskütől föltételeztetik. Ismertük azon ítélkezési gyakorlatot, mely sze­­rint nem kötelezett kamatok csak a permegindí­­tástól kezdve voltak megítélve. Az 1848. év előtt uralkodott gyakorlat sze­rint az örökhagyó tartozása után az örökösök a ha­lálozás előtti évekre összegyűlt kamatot nem vol­tak kötelesek megfizetni. Azonban azon eszme, hogy eskü mellett meg­ítélt tőke után kamat épen nem jár, egészen új. Szükséges tehát ezt kissé elemezni. A késedelmi kamat, az elmulasztott fize­tési határidőtől kezdve, vagy ha ilyen nem volt kikötve, sem pedig a kötelezettség teljesítésé­nek ideje a törvényből nem következtethető, a fi­zetésre történt felszólítás napjától jár; ez utóbbi pedig állhat különösen e czélra intézett bí­rói vagy közjegyzői okirat kézbesítése vagy más alkal

Next