Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 1-147. szám)
1880-01-29 / 23. szám
V. évfolyam 1880. f" * — „MAGYAR JOGÁSZ“ minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egész évre........II frt. — Fél évre............... 7 „ 50 Negyed évre .... 4 „ — Egy hónapra---- 1 „ 40 Hirdetések : Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr., és többszöri hirdetéséért 13 kr., minden beigtatásnál. Az megjelen 23. sz Budapest, csütörtök január 29. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. Krtajei— . " Szerkesztőség és közleményeken kívül, az előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beigtatandó hirdetmények is küldendők. I Kéziratok s csak ismert kezektől fogadtatj inak eL & bélyegdij külön minden beigtatás ■ után 30 kr. osztr. ért. & kiadóhivatal: Budapest, F. József tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető Tisztelt előfizetőink közül azokat, kik még hátralékban vannak, felkérjük, hogy ebből tartozásukat a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek. A foglalásikönyvek tökéletlensége. A bírósági végrehajtók intézménye már évtized óta hatályban van, sőt eredetileg megállapított hatásköre a törvényhozás által újra tárgyalás alá vétetett. A minisztérium a bírósági végrehajtók számára rendeleti úton utasításokat is adott ki, melyek szerint eljárásuk módja s az általuk felveendő jegyzőkönyvek alaki kellékei meg vannak szabva. A minisztérium nálunk a szentesített s életbe léptetett törvények miként való foganatosítása és az általa elért eredmények iránt a legnagyobb közönyt tanúsítja. Rendkívüli lármával lehet csak ebből a közönyből fölébreszteni. És épen ezért azon meggyőződésnek kell kifejezést adnunk, hogy az igazságügyminisztériumban nem is gondolnak rá, hogy váljon nem lenne-e szükség a bírósági végrehajtók eljárásainál a gyakorlatban felmerült hiányokra való tekintettel újabb intézkedésekre. A hiányok felfedezését ne várjuk a végrehajtóktól, mert ők nem igen ismerik a bíráskodás egyes mozzanatainak súlypontját, de különben is korlátok közé vannak szorítva. Ezen intézmény életbeléptetése óta újabb törvények is jöttek közbe, melyek alapján a végrehajtási eljárásból oly kérdések merülnek föl, melyek, ha a végrehajtó az ennek alapjául szolgáló ténykörülményeket fel nem veszi, a bíróság a kérdést el nem bírálhatja; ugyanazért a bíróságok csakis úgy segítenek a bajon, hogy a bírósági végrehajtót pótlólag vagy hivatalos nyilatkozatra hívják fel vagy, mint tanút, hit alatt kihallgattatják. De átmegyünk könnyebb megérthetés végett a részletekre. A tulajdoni igényperekben a bíróságok főképen azon körülményből indulnak ki, hogy az igénylő a végrehajtást szenvedett el, minő rokonsági összeköttetésben van és különösen azon törvényes elővéleményt is veszik alapul, hogy ki találtatott a birtokban. A végrehajtást szenvedettnek neje irányában jogviszonya egészen más, mint mások irányában. A birtokban lévő ingók iránt pedig harmadik, mint igénylő, szerzési jogczíme mellett azt is köteles bizonyítani, hogy miként vannak azok a végrehajtást szenvedettnek birtokában. Azon kérdés tisztába hozatala végett, hogy a közös lakásban lévők közül ki tekintendő tulajdonban lévőnek, okvetlenül szükséges tudni, hogy azon ingatlan, melyen a foglalás színhelyét képező lakás létezett, kié vagy ki a bérlője. Továbbá sok esetben szülők gyermekeik irányában támasztanak igényt s megfordítva; mindezen esetekben szükséges a bíróságnak tudnia azt, hogy a gyermekek önállóak s képesek-e önmagukat bíróság előtt képviselni. Ha a bérbeadó háztulajdonos vagy földbirtokos a bérlője ellen intézett végrehajtás alkalmával, bérleti vagy haszonbérleti tartozás fejében zálogjog alapján elsőbbséget követel, szükséges azt tudni, hogy a foglalás a bérlemény területén levő tárgyakra intéztetett-e s nem foglaltattak-e köztük olyanok is, melyek azon kívül találtattak. önként következik ezekből, hogy a b. végrehajtók utasításában kötelező szabályoknak kellene lenni abban az irányban, hogy a végrehajtási jegyzőkönyvben a felektől s elöljáróktól ezeket is kétségbe nem vonható értesítések alapján vegyék fel, t. i. hogy minő helyen, kinek lakásán s kinek bérletén teljesítetett a foglalás s ha igények jelentetnek be, az igénylőnek a végrehajtást szenvedettel való összeköttetését kérdezze ki és ezt a jegyzőkönyvbe vegye fel. Ha a bejelentett igények által gyermekek és kiskorúak vannak érdekelve, eziránt az illető gyámhatóságot értesítse s különösen jelölje ki azon tárgyakat is, melyek a bérlemény területén foglaltatnak. Ily utasítások hiányában a jelzett körülmények legtöbb esetben csak a tárgyalás elhalasztására szolgáltatnak okot s következménye: a pereket oly felette terhelő tanúkihallgatási eljárás, valamint az is, hogy a felsőbb bíróságok kénytelenek bizonyítási eljárást rendelni, mert a végrehajtási jegyzőkönyvből útbaigazítást nem nyerhetnek. Mióta az 1876. évi adótörvény életbe lépett, oly törvényes intézkedés van érvényben, hogy a kereseti jövedelem és tőkekamat adóra nézve az ugyanazon háztartásban élő családtagok egyetemleges kötelezettséggel tartoznak. Ily adók végrehajtása folytán tehát az egyetemlegesen kötelezett családtagok igénykereseteinek a bíróságok helyt nem adnak. Ámde az adóvégrehajtók sohsem tüntetik ki a végrehajtásikönyvben azt, hogy minő adóért történik a foglalás ; igényperek esetében tehát a bíróságok kénytelenek e kérdésben hivatalból is bizonyítási eljárást rendelni. Szerény észrevételeinket ajánljuk az igazság- és pénzügyminiszter urak figyelmébe. Különösen helyesen tenne a pénzügyminiszter, ha adóvégrehajtói számára részletesebb utasítást adna, ezáltal mindenesetre kevesbedni fog a bíróságok teendője s rövidebb idő alatt folyhatnak le az igényperek, melyeknek eddigi csigaszerű menete, ép úgy egyesekre, mint az igazságszolgáltatásra nézve hátrányos volt. A képviselőház mai ülésében folytatólag tárgyalta Mocsáry javaslatát. Apponyi gróf a maga pártja részéről külön javaslatot adott be, úgyszintén Baross Gábor egyet a szabadelvű párt részéről. A vita még ma nem ért véget, mert az indítványozók zárbeszéde holnapra halasztatott. Utoló szónok volt ma a miniszterelnök, ki a fölhozottakat kísérte megjegyzésekkel. Visszautasla a reactió vádját, mert, mint mondá, mikor ez időpont be fog állani, akkor ő ott lesz, ahol akkor volt, mikor Magyarországon reactió volt. Mindössze, úgymond, oly intézkedéseket tart szükségesnek, melyek a szabadságnak nem ártanak, de a szabadossság korlátozását lehetővé teszik. Két új törvényjavaslat a közönség enyhítésére. 1. Pár nap előtt Tisza Kálmán s Szapáry Gyula miniszterek törvényjavaslatokat terjesztettek a ház elé, hogy a múlt évi árvízveszélyek s mostoha termések miatt ínséggel s nyomorral küzdő honfitársaink a közelgő tavaszra részint elegendő vetőmaghoz, részint jövedelmező munkakeresethez juthassanak. A vetőmag csak kölcsönadatik s értéke a közadók alakjában fogna visszatéríttetni s behajtatni. Legnevezetesebb azonban e javaslatokban, hogy az egyeseknek adandó, de esetleg vissza nem térített s nem biztosított kölcsönért, ins oi dum összes vagyona, ingós ingatlan birtokával az egész község felelős lenne. Nem ignorálva emez intézkedések korszerűségét s nemes intenzióját, mind jogi, mind politikai szempontból, mégis különösnek találjuk azon kényszeritőleg kötelező pontot (5. §), hogy egyesek netáni újabb balesete, rész gazdálkodása vagy könynyelmüsége miatt az egész község egyetemleg bűnhődjék s minden javaival kezeskedjék. Ily áldozatot még az állami végszükségjog törvénye sem követelhet s ahol még ily áldozat is erőszakoltatik, ott a kiosztandó vetőmag nem az egyéni iparkodás, szorgalom s tulajdont, hanem a törvényesített communismust fogná fölvirágoztatni, a munka pedig a szoczializmus kovászát fölgerjeszteni. Egyik Scylla, másik Charybdis. Vigyázzon a törvényhozás, nehogy, midőn itt a szirtet ki akarja keríthetni, örvénybe taszítsa a népet. Gondolja meg, hogy találkoznak Magyarországon nagyobb számban községek, hol tiz-husz telkes gazda mellett öt—hatszáz, sőt ezerre menő földönfutó proletár, korhely s dologtalan tömeg csak arra les és vár, hogy a tehetősbeli vagyonkáján ingyen osztozhassék. A községek föltétlen s kényszeritett solidaritásában tehát mi a magántulajdon megtámadásának veszélyét s az érintett törvényjavaslatoknak egyszersmind azon veszedelmes egyoldalúságát szemléljük, hogy midőn a községek egyetemleges kötelezettségét, mintegy a végszükségjog követelményeként állítja föl, nem gondoskodik a biztosítékokról s nem mutat ki módot, mely szerint maga a község egyeteme a neom veszélyek ellen óva lenne. Pedig itt, a közigazgatási rendszer s mód is magában a nyomor lényegében rejlik és semmiesetre sem oly véletlenben, miáltal a kormány provideálásának elmulasztása menthető volna. Az ily korszakos inségi állapotoknak, minőben mainapság sanyargunk, minden alakzatában bizonyos elvei vannak s ez elvek képezik a törvényhozás és kormány föladatát, melynek tehát itt is, midőn kisegítést nyújt, egységet kell létesítenie. De másodszor ilyenséges állapotnak, mint a jelenlegi, kiválólag mindig helyi jellege van. E kiválólag helyi, illetőleg községi jelleg, mind okaira, mind a segélyzés eszközeire nézve, inkább képezi a községi önkormányzat jogát s feladatát, mint az országkormányzatét, mely bel terjedelmében az egyéni viszonyokra nem is vonatkozhatik. A törvényhozásnak tudnia kell, hogy ilykép oszlik meg a társadalmi nyomornak nagy harcza, a gyámkodó államsegélyzés s a nemzeti önsegélyzés között; tudnia kellene, hogy az merő önámítás, midőn némely kormánylap épen a jelen kormánynak patriarchális jótékonyságát illustrálja. Valamint a törvényjavaslat tervezőinek, úgy legislácziónknak tudnia kell, hogy a közönségben való segélyzés formája eredetileg a nemzetségi segélyzés egyik rendszere. Mert a nyomor és szükség közvetlenül nem a község, hanem a család ügye s hogy másodsorban a nemzetségé az egész feladat, mint maga a birtok, melynek átalános igazgatása ez ügyre vonatkozólag nincs, mint épen nincs e társadalmi szerkezetnek egyéb körökre vonatkozó igazgatási joga sem. Hibás tehát a kormánylapok azon dicsekvése is, hogy azok a férfiak, kik a kormány rudján állnak, kik a nép számára vetőmag s élelmiszerek kiosztásáról, a Hon i. é. 16. száma szerint gondoskodnak, (miből ugyan mi sem igaz) kik a köz