Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 148-299. szám)

1880-09-16 / 212. szám

V. évfolyam 1860. 212­. ■**. Budapest, csütörtök szeptember 16 - --------------- büsg „MAGYAR JOGÁSZ“ ’ megjelen minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egész évre........20 frt. — Fél évre ..............10 „ — Negyed évre.... 5 „ Egy hónapra___ 7 „ 80 Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egy­szeri hirdetéséért 19 kr., kétsz . 16 kr., és többszöri hirdetéséért • 13 kr., minden beiktatásnál A­­ bélyegdíj külön minden beiktatás ,­­ után 30 kr. osztr. óra (a MAGYAR JOGÁSZ A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP kiadó­hivatal, Budapest, F. József tér .9. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, ** előfize­­tési s hirdetési dijak, nemkü­lönben a peigtatalap hirdet­mények is küldendők. Kéziratok­­ csak ismert kezektől fogadtat­­­­nak.L ------------- -...—«^íS a*-----------------—-íísa ---------------­Szerkesztőség és A személyszabadság kérdése. A kir. főügyésznek lapunkban is közlöti legújabb rendeletét, az alárendelt királyi ügyész­ségekhez, megvitatás tárgyává teszi a „P. Lt.“ mai reggeli számában. Mindenekelőtt elismeri nevezett lap, hogy az említett rendelet jó hatású bizonyságot tesz az álláspont eszményi magasságáról, honnan államügyészségünk tevékenysége vezettetik. Mert államügyészeink vezércsillagai ne az elfogult­ság és üldözési düh legyenek vádlottak irányá­ban, hanem az igazság és a humanitás, ha mint törvényeink és a közerkölcsiség őrei akar­nak működni. Nagyon szép laptársunktól az elismerés, mit az előbbi sorokban kifejez, de a hatást lerontja mindjárt az, hogy kérdést tesz, vál­jon szükséges volt-e ez az utasítás? s a kérdésre meg is adja a következő pont­ban a feleletet, azt állítván, hogy államügyé­szeink működése, magában véve nem olyan, hogy az ellen túlságos üldözési buzgalom miatt indokolt panaszok merültek volna föl. Mert persze az ily indokolt panaszokról módjában áll laptársunknak tudomást szerezni minden időben. Azonban alább mégis elismeri a „P. Ll., hogy valami árnyoldala mind e mellett van büntető eljárásunknak: a vizsgálati fogság hosszú tartama igen sok esetben, a fölmente­­tések nagy száma, a vizsgálati fogságban levő egyénekkel szemben. Tehát a „P. Ll.“ egyetlen csapással két legyet akar leütni. Azt is be akarja bizonyí­­tani, hogy a főügyész kérdéses rendelete fölös­leges, de e mellett azt is, hogy büntetőjogunk terén a visszaélések még ezzel sem gátoltatnak,­­ amennyiben a rendelet csak palliatív rendsza­bályt képez, míg a büntető perrendtar­tást teljesen nélkülözzük. Ezt hangoztatjuk mi már a büntető-tör­vénykönyvek keletkezésének első ideje óta s ezt hangoztatják velünk mindazok, kik előtt büntető­jogi procedúránk nem képez ismeretlen világrészt. A „P. Lt.“ szerint a föntebb érintett bajokat a főügyész kibocsátmányában férfias őszinteséggel hivatalosan elismeri. Az adatok, melyeket felsorol, semmi kívánni valót nem hagynak fönn és ha valakinek mégis eszébe jutna, úgymond, nézeteit a vizsgálati fogság tekintetében kétségbevonni, a főügyész körren­delete bizonyára meggyőzött mindenkit arról, hogy a segély sürgősen szükséges. Örömest elismeri laptársunk, hogy a fő­­ügyész rendelete a hajnak legalább egyik forrá­sát akarja bedugaszolni, amenyiben az ügyé­szekkel közli ama szabályokat, melyek szerint a vizsgálati fogság elrendelése tekintetében el­­járniok kell. Igen szépen kiemeli a főügyész, hogy a szegény nem vehető egyenlő tekintet alá a csavargóval és hogy a szegénység még nem szolgál a megszökés gyanújának alapul. Ez alkalommal a bűn vizsgálatok lassú menetére is átalában figyelmeztet a „P. Lt.“ Még egyszerű esetekben is hónapokig nyomoz­nak, úgymond, és ha a vizsgálat bonyolultabb, úgy a fogság rendesen egész évig és tovább is tart. A bírói határozatokkal szemben a feleb­­bezések határtalan megengedése is sokat tesz a vizsgálat elhúzódására, de nem képezi annak egyetlen indokát. A­mi a személyes szabadság utalmát illeti, é­s erre nézve a „P. Lt.“ a legutóbbi időből még egy haladásra mutató rendszabályt jegyez föl, melyről szintén meg kell emlékezni. A járás­bíróságok előtt való büntető eljárást szabályozó­­ rendelet ugyanis meghatározza, hogy a vizsgá­lati fogság kihágási esetekben 48 órán és vét­ség eseteiben nyolc­ napon túl nem tarthat. Ez az apodiktikus szigorral felállított szabály sok tekintetben jótékony következményeket fog maga után vonni és legalább csekély jelentőségű bűn­cselekményekben gátolni fogja az igazságtalan­ságot. A rendőri hatóságok is kaptak utasítást, mely szerint kihágás eseteiben az előleges fog­ság 48 órán túl nem tarthat. Mindezek az intézkedések együttvéve, re­mélhetőleg legalább részbeni javulását idézik elő az ediggi épen nem dicséretes állapotoknak. Azonban ezek mind a mellett is csak palliatív­­rendszabályoknak tekinthetők, melyek a bün­tető perrendtartás alkotása által az égető kérdés alapos megoldásának szükségességét semmi tekintetben sem kevesbítik. Nevezett laptársunkat kétségtelenül a leg­jobb akarat vezérelte közleményének megírásá­ban, de föl nem foghatjuk részünkről azt a példátlan rövidlátást, melylyel a fenforgó égető bajok mellett is fölvetette azt a kérdést, hogy volt-e szükség tulajdonképen a főügyész említett rendeletére. Ha ezt tudni akarja, forduljon a királyi főügyész úrhoz, ki kétségtelenül példákkal is szolgálhat megtámadott intézkedésének igazolá­sára, melylyel azonban nem tartozik a „Lloyds­nak, annak a lapnak különösen, mely folyto­nosan lamentál azon baj miatt, melynek elhá­rítására a kérdéses rendelet kiadatott. ♦ Abadie és bandája. (Vége.) Versaillesban a vizsgáló­bíró nem akart hi­telt adni dicsekvéseinek, azonban a párisi hiszéke­nyebb volt s amióta Knobloch azt álltta, hogy Aba­­diet ismeri, azonnal hitelt adtak szavainak, dédel­gették, megfigyelték, oly ellátásban részesítették a rendőrség részéről, milyent rendesen nem szok­tak más foglyokra pazarolni! A rendőrség eme beavatkozása a vizsgálat folyamában veszélyt rejt magában, hogy a fiatal foglyokat rászoktatja a valótlan előadásokra. Védő ezután folytatólag vizsgálja a védenc­e ellenében a közvádló által felhozott vádakat és szemben vádlott hazugságaival, mystifikáczióra kö­vetkeztetve, védenczének fölmentetését kéri. A két óráig tartott kitűnő védbeszéd után, mely befolyást látszott gyakorolni az esküdtekre, a tárgyalás félórára felfüggesztetik. A tárgyalás újra fölvétetvén Dánél Albert, Abadie védője szólal föl: Egyike e Abadie a szerencsétlen Lecerc­e gyilkosainak ? A főügyész ezt kérdi, felhíván őt, hogy pillanatig se vonakodjék ennek kinyilatkozta­tásától, még hallom tiszteletreméltó ellenfelem hang­ját, amint kérlelhetetlen verdiktet kér önöktől. Te­hát igaz, hogy ez az ügy oly egyszerű s oly könnyű? Igazságos-e azt állítani, hogy világos­ság deríthetett emez iszonyú bűntény rejtélyes kö­rülményeire, hogy a bizonyítékok teljesek s bennünket megsemmisítnek ? Nem helyesebb-e s azt erősíteni, hogy soha még nem fordult elő per­m ily föltételek közt önök előtt, mely oly kevéssé ké­­pes megnyugtatni szellemüket, biztosítani lelkiisme­retüket! Ennyi az iszonyú kihallgatás eredménye, mely a jelen vita tárgyát képezi s amelyet megbe­szélvén, ünnepélyesen hivatkozom az önök souveraine igazságosságára. A tiszteletreméltó ügyvéd erre az Abadie el­len felhozottakat egyenként vizsgálat alá vevén, azokat valódi értékükre szállítja le, megjegyezvén, hogy bizonyos Delaporte erősen gyanúban volt Le­cercle meggyilkolása miatt, erre nézve felolvassa a nyert tudósításokat és hévvel emlékezteti az esküd­teket a kötelmekre, melyeket be kell tölteniük és letett fogadalmaikra! (Mozgás a hallgatóság között.) Comby ügyvéd következett kartársa után: Kh­ail védelmét adja elő, kit a közvádló mellőzött vádbeszédében; ugyanazért csak arra szorítkozik, hogy néhány megindító szót mond védencze javára. „Nincs mit vitatnom,­úgymond Comby. Az általam képviselt vádlott az ezrednél volt, midőn a legundokabb váddal illették, nem maradt fen semmi ebből a vádból! ez a szerencsétlen nagyon szen­vedett! Ha számos kihallgattatása alkalmával el­halványodott, ezt kiáltották reá: „bűnös vagy“! ha elpirult, ezt mondták: „ez a cynismus’“ Hagyjuk mindezt, a főügyész úr maga gondos­kodott a vérnyomok és a mosónék munkáját tár­gyazó legenda megsemmisítéséről. Siessenek önök visszaadni ezt az ifjút ezredé­nek ! Ott folytatni fogja a fegyelmezett becsületes életet, melyet megkezdett, feledni fogja a rosz szo­kásokat és, biztosítom önöket, becsületes ember lesz belőle! Elnök kérdést intéz vádlottakhoz, hogy van-e valami mondani­valójuk; tagadó feleletükre összegezi a tárgyalás eredményét. Abban a pillanatban, midőn beszédét végezte Comby ügyvéd ismét fölemelkedik, indítványt téve a tárgyalás újabb megnyitása tekintetében, mert az elnök, szerinte, összegezésében új vádakat hozott föl vádlott Kh­ail ellen, midőn a vádat a közvádló eme vádlottal szemben elejtette. A bíróság visszavonul, hogy határozzon az incidens fölött; visszatérvén kihirdeti határozatát, mely szerint Comby indítványa elvettetik, mert eb­ben a tekintetben a védelemnek teljes szabadság hagyatott arra nézve, hogy felhozza valamennyi érvét s uj vád nem vétetett föl az összegezésben. Ezután visszavonulnak. Tanácskozásuk egész ideje alatt tetőpontját éri el az izgalom a terem­ben. Élénken vitatják a fölmerült esélyeket, min­denki kifejezést ad véleményének, a fölmentés vagy az elitéltetés tekintetében s el kell ismernünk, hogy a többség a fölmentés mellett volt. A védbeszé­­dek idézték elő ezt a vélemény­változást a tö­megben. Ez a képzelődés azonban, bár sokan osztják, rövid tartamú, mert fél óra múlva az esküdtek visszatérnek s elnökük szilárd hangon hirdeti ki határozatukat, a válasz igenlő valamennyi kérdésre. Enyhítő körülmények csupán Khrailra nézve ismer­tetnek el. Borzalom futja át a hallgatóságot, mely meg­értette a verdict súlyos voltát: Knoblochra ha­lálbüntetés . Abadiera nézve az a törvényes kérdés vettetik föl, hogy a már egyszer halálraítélt el­­ítélhető-e másod ízben. A Kh­ailt érhető büntetésre nézve nehezen jöhetnek tisztába! A közvádló csaknem elejtette a

Next