Magyar Jogász, 1880 (5. évfolyam, 148-299. szám)
1880-09-16 / 212. szám
V. évfolyam 1860. 212. ■**. Budapest, csütörtök szeptember 16 - --------------- büsg „MAGYAR JOGÁSZ“ ’ megjelen minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Egész évre........20 frt. — Fél évre ..............10 „ — Negyed évre.... 5 „ Egy hónapra___ 7 „ 80 Hirdetések: Egy hatodhasábos petitsor egyszeri hirdetéséért 19 kr., kétsz . 16 kr., és többszöri hirdetéséért • 13 kr., minden beiktatásnál A bélyegdíj külön minden beiktatás , után 30 kr. osztr. óra (a MAGYAR JOGÁSZ A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP kiadóhivatal, Budapest, F. József tér .9. sz. hová a lap szellemi részét illető közleményeken kívül, ** előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a peigtatalap hirdetmények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogadtatnak.L ------------- -...—«^íS a*-----------------—-íísa ---------------Szerkesztőség és A személyszabadság kérdése. A kir. főügyésznek lapunkban is közlöti legújabb rendeletét, az alárendelt királyi ügyészségekhez, megvitatás tárgyává teszi a „P. Lt.“ mai reggeli számában. Mindenekelőtt elismeri nevezett lap, hogy az említett rendelet jó hatású bizonyságot tesz az álláspont eszményi magasságáról, honnan államügyészségünk tevékenysége vezettetik. Mert államügyészeink vezércsillagai ne az elfogultság és üldözési düh legyenek vádlottak irányában, hanem az igazság és a humanitás, ha mint törvényeink és a közerkölcsiség őrei akarnak működni. Nagyon szép laptársunktól az elismerés, mit az előbbi sorokban kifejez, de a hatást lerontja mindjárt az, hogy kérdést tesz, váljon szükséges volt-e ez az utasítás? s a kérdésre meg is adja a következő pontban a feleletet, azt állítván, hogy államügyészeink működése, magában véve nem olyan, hogy az ellen túlságos üldözési buzgalom miatt indokolt panaszok merültek volna föl. Mert persze az ily indokolt panaszokról módjában áll laptársunknak tudomást szerezni minden időben. Azonban alább mégis elismeri a „P. Ll., hogy valami árnyoldala mind e mellett van büntető eljárásunknak: a vizsgálati fogság hosszú tartama igen sok esetben, a fölmentetések nagy száma, a vizsgálati fogságban levő egyénekkel szemben. Tehát a „P. Ll.“ egyetlen csapással két legyet akar leütni. Azt is be akarja bizonyítani, hogy a főügyész kérdéses rendelete fölösleges, de e mellett azt is, hogy büntetőjogunk terén a visszaélések még ezzel sem gátoltatnak, amennyiben a rendelet csak palliatív rendszabályt képez, míg a büntető perrendtartást teljesen nélkülözzük. Ezt hangoztatjuk mi már a büntető-törvénykönyvek keletkezésének első ideje óta s ezt hangoztatják velünk mindazok, kik előtt büntetőjogi procedúránk nem képez ismeretlen világrészt. A „P. Lt.“ szerint a föntebb érintett bajokat a főügyész kibocsátmányában férfias őszinteséggel hivatalosan elismeri. Az adatok, melyeket felsorol, semmi kívánni valót nem hagynak fönn és ha valakinek mégis eszébe jutna, úgymond, nézeteit a vizsgálati fogság tekintetében kétségbevonni, a főügyész körrendelete bizonyára meggyőzött mindenkit arról, hogy a segély sürgősen szükséges. Örömest elismeri laptársunk, hogy a főügyész rendelete a hajnak legalább egyik forrását akarja bedugaszolni, amenyiben az ügyészekkel közli ama szabályokat, melyek szerint a vizsgálati fogság elrendelése tekintetében eljárniok kell. Igen szépen kiemeli a főügyész, hogy a szegény nem vehető egyenlő tekintet alá a csavargóval és hogy a szegénység még nem szolgál a megszökés gyanújának alapul. Ez alkalommal a bűn vizsgálatok lassú menetére is átalában figyelmeztet a „P. Lt.“ Még egyszerű esetekben is hónapokig nyomoznak, úgymond, és ha a vizsgálat bonyolultabb, úgy a fogság rendesen egész évig és tovább is tart. A bírói határozatokkal szemben a felebbezések határtalan megengedése is sokat tesz a vizsgálat elhúzódására, de nem képezi annak egyetlen indokát. Ami a személyes szabadság utalmát illeti, és erre nézve a „P. Lt.“ a legutóbbi időből még egy haladásra mutató rendszabályt jegyez föl, melyről szintén meg kell emlékezni. A járásbíróságok előtt való büntető eljárást szabályozó rendelet ugyanis meghatározza, hogy a vizsgálati fogság kihágási esetekben 48 órán és vétség eseteiben nyolc napon túl nem tarthat. Ez az apodiktikus szigorral felállított szabály sok tekintetben jótékony következményeket fog maga után vonni és legalább csekély jelentőségű bűncselekményekben gátolni fogja az igazságtalanságot. A rendőri hatóságok is kaptak utasítást, mely szerint kihágás eseteiben az előleges fogság 48 órán túl nem tarthat. Mindezek az intézkedések együttvéve, remélhetőleg legalább részbeni javulását idézik elő az ediggi épen nem dicséretes állapotoknak. Azonban ezek mind a mellett is csak palliatívrendszabályoknak tekinthetők, melyek a büntető perrendtartás alkotása által az égető kérdés alapos megoldásának szükségességét semmi tekintetben sem kevesbítik. Nevezett laptársunkat kétségtelenül a legjobb akarat vezérelte közleményének megírásában, de föl nem foghatjuk részünkről azt a példátlan rövidlátást, melylyel a fenforgó égető bajok mellett is fölvetette azt a kérdést, hogy volt-e szükség tulajdonképen a főügyész említett rendeletére. Ha ezt tudni akarja, forduljon a királyi főügyész úrhoz, ki kétségtelenül példákkal is szolgálhat megtámadott intézkedésének igazolására, melylyel azonban nem tartozik a „Lloydsnak, annak a lapnak különösen, mely folytonosan lamentál azon baj miatt, melynek elhárítására a kérdéses rendelet kiadatott. ♦ Abadie és bandája. (Vége.) Versaillesban a vizsgálóbíró nem akart hitelt adni dicsekvéseinek, azonban a párisi hiszékenyebb volt s amióta Knobloch azt álltta, hogy Abadiet ismeri, azonnal hitelt adtak szavainak, dédelgették, megfigyelték, oly ellátásban részesítették a rendőrség részéről, milyent rendesen nem szoktak más foglyokra pazarolni! A rendőrség eme beavatkozása a vizsgálat folyamában veszélyt rejt magában, hogy a fiatal foglyokat rászoktatja a valótlan előadásokra. Védő ezután folytatólag vizsgálja a védence ellenében a közvádló által felhozott vádakat és szemben vádlott hazugságaival, mystifikáczióra következtetve, védenczének fölmentetését kéri. A két óráig tartott kitűnő védbeszéd után, mely befolyást látszott gyakorolni az esküdtekre, a tárgyalás félórára felfüggesztetik. A tárgyalás újra fölvétetvén Dánél Albert, Abadie védője szólal föl: Egyike e Abadie a szerencsétlen Lecerce gyilkosainak ? A főügyész ezt kérdi, felhíván őt, hogy pillanatig se vonakodjék ennek kinyilatkoztatásától, még hallom tiszteletreméltó ellenfelem hangját, amint kérlelhetetlen verdiktet kér önöktől. Tehát igaz, hogy ez az ügy oly egyszerű s oly könnyű? Igazságos-e azt állítani, hogy világosság deríthetett emez iszonyú bűntény rejtélyes körülményeire, hogy a bizonyítékok teljesek s bennünket megsemmisítnek ? Nem helyesebb-e s azt erősíteni, hogy soha még nem fordult elő perm ily föltételek közt önök előtt, mely oly kevéssé képes megnyugtatni szellemüket, biztosítani lelkiismeretüket! Ennyi az iszonyú kihallgatás eredménye, mely a jelen vita tárgyát képezi s amelyet megbeszélvén, ünnepélyesen hivatkozom az önök souveraine igazságosságára. A tiszteletreméltó ügyvéd erre az Abadie ellen felhozottakat egyenként vizsgálat alá vevén, azokat valódi értékükre szállítja le, megjegyezvén, hogy bizonyos Delaporte erősen gyanúban volt Lecercle meggyilkolása miatt, erre nézve felolvassa a nyert tudósításokat és hévvel emlékezteti az esküdteket a kötelmekre, melyeket be kell tölteniük és letett fogadalmaikra! (Mozgás a hallgatóság között.) Comby ügyvéd következett kartársa után: Khail védelmét adja elő, kit a közvádló mellőzött vádbeszédében; ugyanazért csak arra szorítkozik, hogy néhány megindító szót mond védencze javára. „Nincs mit vitatnom,úgymond Comby. Az általam képviselt vádlott az ezrednél volt, midőn a legundokabb váddal illették, nem maradt fen semmi ebből a vádból! ez a szerencsétlen nagyon szenvedett! Ha számos kihallgattatása alkalmával elhalványodott, ezt kiáltották reá: „bűnös vagy“! ha elpirult, ezt mondták: „ez a cynismus’“ Hagyjuk mindezt, a főügyész úr maga gondoskodott a vérnyomok és a mosónék munkáját tárgyazó legenda megsemmisítéséről. Siessenek önök visszaadni ezt az ifjút ezredének ! Ott folytatni fogja a fegyelmezett becsületes életet, melyet megkezdett, feledni fogja a rosz szokásokat és, biztosítom önöket, becsületes ember lesz belőle! Elnök kérdést intéz vádlottakhoz, hogy van-e valami mondanivalójuk; tagadó feleletükre összegezi a tárgyalás eredményét. Abban a pillanatban, midőn beszédét végezte Comby ügyvéd ismét fölemelkedik, indítványt téve a tárgyalás újabb megnyitása tekintetében, mert az elnök, szerinte, összegezésében új vádakat hozott föl vádlott Khail ellen, midőn a vádat a közvádló eme vádlottal szemben elejtette. A bíróság visszavonul, hogy határozzon az incidens fölött; visszatérvén kihirdeti határozatát, mely szerint Comby indítványa elvettetik, mert ebben a tekintetben a védelemnek teljes szabadság hagyatott arra nézve, hogy felhozza valamennyi érvét s uj vád nem vétetett föl az összegezésben. Ezután visszavonulnak. Tanácskozásuk egész ideje alatt tetőpontját éri el az izgalom a teremben. Élénken vitatják a fölmerült esélyeket, mindenki kifejezést ad véleményének, a fölmentés vagy az elitéltetés tekintetében s el kell ismernünk, hogy a többség a fölmentés mellett volt. A védbeszédek idézték elő ezt a véleményváltozást a tömegben. Ez a képzelődés azonban, bár sokan osztják, rövid tartamú, mert fél óra múlva az esküdtek visszatérnek s elnökük szilárd hangon hirdeti ki határozatukat, a válasz igenlő valamennyi kérdésre. Enyhítő körülmények csupán Khrailra nézve ismertetnek el. Borzalom futja át a hallgatóságot, mely megértette a verdict súlyos voltát: Knoblochra halálbüntetés . Abadiera nézve az a törvényes kérdés vettetik föl, hogy a már egyszer halálraítélt elítélhető-e másod ízben. A Khailt érhető büntetésre nézve nehezen jöhetnek tisztába! A közvádló csaknem elejtette a