Magyar Jogász, 1881 (6. évfolyam, 1-144. szám)

1881-01-14 / 10. szám

r VI. évfolyam 1881. 10. szám. Budapest, péntek január 14.: a ' „MAGYAR JOGÁSZ“ ' n.gy.Itm minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár : Égisz k­rt..........20 frt. — Fil­­m.............70 „ — Ntg/ed k­rt------ 5 „ Eg/ hónapra.... 7 „ 80 Hirdetések: *CT hatodhasábos petitsor egy- 8 non hirdetéséért 19kr., kétsz­r 1* kr., és többszöri hirdetéséért 1* kr., minden beiktatásnál A *» bélyegdij külön minden beigtatás • után 30 kr. ontr. ért. (­­ MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. tat* ■■ ■ «^»p Szerkesztőség és kiadó­hivatal, Budapest, P. József tér 9. se.­hová a lap szellemi részét illeti közleményeken kívül, az előfize­tési s hirdetési dijak, nemkü­lönben a beigtatandó hirdet­mények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat. - í nak el.­­ Az „enyhébb intézkedés“ alkalmazása. V. c) Ha oly büntetendő cselekmény forog kérdésben, mely az előző törvény értelmében hivatalból üldözendő, a magyar btk. szerint pedig sértett indítványára, de hivatalból lett megindítva a vizsgálat, az alsó bíróság pedig még az előző törvény hatálya alatt ítélt, a felsőbb bíróság, ha sértett panaszától az Íté­lethozatal előtt el nem állott, nem ment­heti fel vádlottat. A legfőbb stélőszék, egy esetben, ezzel ellenkező értelemben ítélt, (Bün­tető­jog t. 4. sz.) vádlottat fölmentette, abból az okból, mert sértett fél indítványt nem terjesztett elő. Véleményünk szerint nem helyes ez érv, mert a btk. 116. §. határozott rendel­kezése értelmében az indítvány csak az ítélet (első fokú) kihirdetése előtt vonható vissza, tehát még az ítélet kihirdetése után történt visszavonásnak sem tulajdonítható joghatály, vagyis: az indítványra jogosultnak idő után tett igenleges kijelentése sem szünteti meg a büntethetőséget, annál kevésbé az a praesumtio, hogy visszavonhatta volna indítványát. d) Ellenben oly esetben, midőn az új törvény szerint minősült indítványi bűncselek­ményről van szó, mely az előző törvény sze­rint hivatalból volt üldözendő, ha az alsó bí­róság az új törvény hatálya alatt ítél (első fokúlag) és a nyomozat nem az indítványra jogosított kívánságára lett megindítva, de íté­lethozatal előtt az életbeléptetési törvény 30. §. rendelkezéséhez képest nyilatkozattételre nem volt felszólítható, mert vagy tartózko­dási helye nem tudatik vagy időközben elhalt, vagy más körülmény miatt érvényes nyilat­kozatot nem tehet, (őrültség) a bíróság meg kell hogy szüntesse a további vizsgálatot. Mert igaz, hogy idézett törvény 30. §-a a meg­szüntetési határozat hozatalára két feltételt ten­ t. i.: a felszólítás megtörténte (tehát annak vétele) után vagy kijelenti az indítványozásra jogosult, hogy nem kívánja vádlott meg­büntetését, (igenleges) vagy nem nyilatkozik és nemleges kijelentését veszi a bíróság elál­lásnak. Ellentétes vélemények nyilvánultak, hogy ha az indítványra jogosult nem nyilatkoz­hatott, akkor megszüntethető-e a vizsgálat, vagy azt kell vélelmezni, hogy sértett, a vádlott üldözését kívánta volna és a vizsgálat foly­tatandó, illetőleg tettes elmarasztalandó lesz? Tagadhatatlan, hogy az indítványozásra jogo­sultnak szabadságában állt volna, akár a vizs­gálat beszüntetése, akár továbbfolytatása iránt indítványozni, de mert annak akarata nem tudható vagy annak nyilvánítása bíróilag nem érvényes , mert a törvény ilyen esetre nem rendelkezik, a törvényértelmezés elvei alapján fog határozni a bíró s minthogy kétség ese­tén a törvény mindig úgy értelmezendő, mely vádlott könyebbítésére van (in dubio mitiis), azt kell bíróilag vélelmezni, hogy az indít­ványra jogosult, ha érvényes nyilatkozatot te­hetne, nem kívánná vádlott megbüntetését. Az eddigi joggyakorlatban, alaki és anyagi szempontból lényeges és ellentétes eltérések mel­lett láttuk alkalmazni a törvénynek az enyhébb intézkedésre vonatkozó rendelkezését. Igen sok ítéletet volt már alkalmam látni, melyben a bün­tetendő cselekmény, a már hatályon kívül helyezett ausztr. btk. szerint minősíttetett, azon törvény megfelelő czikkei idézetével. Ilyen ítélet nemcsak az első folyamodású bíró­ságoknál keletkezik. A m.-vásárhelyi kir. ítélő táb­lán sincs még biztos megállapodás. Bár ha ott, legtöbb esetben a magyar büntető­ törvénykönyvre alapíttatik az ítélet, de nem egyszer az előző törvény hatálya alatt elkövetett cselekmények, ha az enyhébben intézkedik az új törvénynél, az osztrák törvény szerint minősíttetnek. Ez az eljárás határozottan téves és semmivel sem indokolható. A btk. 2. §-ának a „legenyhébb intézke­dés” alkalmazása iránti rendelkezése nem fog­lalja magában, hogy a bíró magát a tör­vényt alkalmazza és ítéletét abból idézett czikkekre alapítsa. Anyagi törvény csak egy lehet. Ez pedig nem más, mint a legutóbb élet­­be lépett. Azt hiszem, hogy ebben senki sem fog el­lentmondani. Még az a kivétel sem nyerhet jo­gosultságot, hogy az átmeneti helyzet sajátsága megengedi, miszerint egyszer egyik, máskor másik törvény értelmében járjon el a bíró. Ez a szabadalom két törvény uralmát szentesitné, mi a judicaturának csak hátrányára lehet. Ilyen értelemben vett dualismus tartha­tatlan s mint ilyen, kárhoztatandó! A szük­ségnek még csak látszata sem igazolhatja a hatályon kívül helyezett törvény szerinti mi­nősítést. Hiszen a cselekmény vagy büntetendő az új törvény értelmében vagy nem ; ha mind­két törvény rendelkezik a büntetendőségre, az előző törvény kijelentésének megfelelő fogalom­­meghatározása az új törvénykönyvben is meg­található, s legyen bár az előző törvény eny­hébb, mi gátolhatja a bírót abban, hogy ne az újabb törvény szerint minősítsen, hiszen a büntetés kimérésénél amúgy is érvényesíthető az „enyhébb intézkedés.“ Vegyünk például zártöréssel elkövetett lopási esetet, melynél az érték 5 frtot megha­lad. Az osztrák btk. 178. §-a értelmében 5 évi maximális súlyos börtönbüntetés volna szab­ható; a magyar btk. 340. §. öt évi fegy­ház­büntetésben állapította meg a maximu­mot. Mi akadályozza a bírót abban, hogy a btk. 2. §. rendelkezéséhez képest a btk. 340. és esetleg 91. vagy 92. §. alkalmazásával ne szabhasson börtön- vagy fogház­büntetést, mely megfeleljen annak a büntetésnek, mint az előző törvény értelmében lett volna meg­állapítható ? Miért kell ez esetben akként formulázni az ítéletet, hogy X. bűnös az osztrák btk. 171, 174. §. d., pontjában irt lopás bűnté­nyében sat. ? De másfelől igen szokszor abba a helyzetbe jő a bíró, hogy az idézett osztrák büntető­ törv.-könyv szerint nem képes ítéletet hozni, hogy az hanyatt-homlok ne ütközzék a magyar btk. rendelkezésébe. Ilyen esetekben kénytelen két törvénynyel támogatni ítéletét, a­mi aztán még absurdumabb felfogás. Ilyen eset akárhány lehet, leggyakoribb pedig, midőn a szabadságvesztés-bün-­­ tetés 6 hónapi időtartamon alul lett meg­állapítva. A bíró elítéli vádlottat az előző tör­vény értelmében bizonyos büntetendő cselekmé­nyért 4 havi szabadságvesztésre és idézi a ha­tályon kívül helyezett törvényből a megfelelő részt, melynek alapján minősít, de mert az a törvény börtön­büntetést rendel, a magyar btk. szerint pedig a börtönbüntetés legrövidebb tartama 6 hó, mégis kénytelen a büntetés kiszabásásánál az érvényben álló újabb törvényre támaszkodni, és ítélete szö­vegében két törvényre hivatkozik. Vannak ugyan bíróságok, melyek (hogy ebbe a követ­kezetlenségbe ne essenek, a legfőbb stólőszék oly számos analóg esetre vonatkozott kijelentésével szemben) még ma is, hat hónapon alul b­ö­r­­tönbüntetést állapítanak meg. Bodor László. Lapunk legutóbb megjelent egyik számá­ban elmondottuk, hogy a legfőbbitélőszék elnöke abbeli fölterjesztésével szemben, hogy a legfőbbité­­lőszékre rendes bírák creáltassanak, C­s­e­m­e­g­i Károly legfőbbitélőszéki tanácselnök álnokul az ellenkezőt tanácsolta Tisza Kálmánnak, ki tudva­levőleg egymaga képviseli a kormányt. C­sem­egi odanyilatkozik, hogy Tiszával ebben a tárgyban nem is beszélt. Már most valóban nem tudjuk, hogy mikép állunk. Pauler Tiszára hivatko­zik. Tisza határozottan állítja, hogy Csemegi szólt ellen a legfőbb ítélőszéki bírák létszáma eme­lésének. Ha e mellett tény az, hogy Csemegi Károly a legfőbb ítélőszéki bírák létszámának eme­lését leginkább sürgette az elnökségnél, akkor oly nehéz vád terheli őt, kiválólag mint állásá­nál fogva tekintélyes bírót, hogy magát iga­zolnia kell bírótársai és az elnök előtt. Igen jel­lembe vágó dolog, mi ezúttal szóban van Egyet­len egy testület sem tűrhetne oly egyént, ki köré­ben oly szerepet játszik, mint Csemeginek a fenforgó esetből kifolyólag tulajdoníttatik. A közvetlenségre fektetett szóbeliség behozatalával a kir. tábla decentralisa­­tiója tényleg tíz évre­ halasztatott el. Ezalatt pedig a jó ég tudja, mi fog történni törvényke­zésünk terén. Jellemző mindenesetre, hogy nálunk minden megfontolás nélkül pendittetnek meg a gyökeres reformok oly nagy lármával, hogy az em­ber azt hinné, mikép már minden nehézségen túl­estünk s midőn a komoly kivitelre kerül a sor és a testületek véleménye is sürgettetik, fontoltat­­nak meg az akadályok és megy a dolog ad grae­­cas calendas. Vegyes közlemények. Kinevezés. B­o­y­t­h­o­r István békebiróvá, L­e­­p­o­s­s­a Dániel tszéki jegyzővé, G­ó­z­o­n­y Sándor tkk.­­vezetővé, O­r­d­ó­d­y Mihály árvaszéki, Dégi Pál jb. bijnokok és Szilágyi József jb. írnokká, R­o­sen­ate­i­n Dávid jb. végrehajtóvá. Áthelyezés: Kotz Frigyes szászsebesi jb. skkve­zetőt a nagy­szebeni tszékhez, Krasznay Béla nagy­szebeni tszéki segédtelekkönyvvezetőt a szászsebesi­­bi­­rósághoz. Ingók foglalása: Biró Miklós ellen Alvinczen, Elek Gábor és neje ell. Tisza Igaron, K­a­d­i­c­s Gusz­táv ell. Bpesten (II kér. Fortuna-utcza 73 ), Glück­­m­a­n­n Ábrahám ell. Nyírbátoron, Neuburg Vilmos ell. Bpesten (VI­ kér. Károly-körut 19.), dr. G­e­r­v­a­y Adolf ell. Terebegyen, Eisenberger Dávid ellen Kis-Várdán, Dietz testv. ell. Nyíregyházán, Altman Amália és C­hm Ida ell. Bpesten (V. ker. Tüköry-palota és VIII. ker. ősz­nicza 3), Hat­a­la György ell. V.­

Next