Magyar Jogász, 1881 (6. évfolyam, 1-144. szám)

1881-02-23 / 43. szám

VI. évfolyam 1881. 43. szám. Budapest, szerda február 23. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE, és Budapest, hová a lap szellemi részét illeti közleményeken kivü­l, az előfize­tési s hirdetési dijak, nemkü­lönben a beigtatandó hirdet­mények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogadtat­nak el. J go»» 11 fats­; „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési &r: Egitz érre..... 20 frt. — Fél ívre................10 „ — Negyed érre.... 5 M­­ £­/ hónépre.... 7 „ 80 Hirdetések: 8*7 luitedhasábos pet­­or egy­­aperi hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr.f és többszöri hirdetéséért 0 kr., minden beigtatásná) A * bélyegdij külön minden beigatás /­a t­a tán 80 kr. észtr. ért.­­ MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Akarat és erély. (P. F.) Mikor a felnőttek oktatása di­va­tba kezdett jőni, a körösi pap egész erély­­ivel lépett föl hívei között az üdvös czél el­érése végett s hallgatta az oktatást ,boldog s boldogtalan. Hallgatta több czigány-legény is. Az oktatás kezdetétől néhány hétre elmegy a pap a tanodába s azt kérdi az egybesereg­­lettektől: „Hát tudtok-e már valamit?“ — „Tudunk ám“ volt rá a felelet. De mikor azt kérdé tovább a pap: „No hát mit tudtok?“ Akkor nagy bölcsen mind hallgatott. Ekkor a pap, nem tűrhetvén tovább a hallgatást, azt a kérdést intézte a felnőttekhez: „No hát mondjátok meg, mi szükséges ahhoz, hogy keresztelni lehessen?“ De feleletet ismét nem kapott. Megfejté tehát maga a kér­dést ekként: „Ne lássátok, ahhoz, hogy keresz­telni lehessen, okvetlenül szükséges a tiszta hideg tíz.“ Nem állhatja ezt egy siheder czigány s azt mondja a papnak : „De fötisztelendő atya­­sága, ott lehet a viz, akár özön­nel, ha kis gyerek nincs! Egyik nagy publicistánknak ismeretes ama mondása, hogy minden hasonlat sánta, de ha még olyan sánta is, a czigány akaratlanul mondott élete nagyon találóan s komolyan al­kalmazható reánk üg­y­édekre, kik czikkeink­­kel elözönöljük a lapok hasábjait, de ott lehet a czikk, akár özönnel, ha hiányzik keblünkben a cselekvési akarat és erély. Ez a kis­gyerek, mely nélkül az ügyvédeknek, az igaz­ság eme papjainak, keresztelni nem lehet. Az ügyvédi gyülekezet s ezzel kapcso­latos önsegély eszméinek megtestesítése végett e lapok terén több oldalról történt már fel­szólalás, de az egyesek részéről ekként nyilat­kozó jóakarat és ügybuzgalom a szavakba fog­laláson túl, egyetlen lépéssel sem vitetett még előbbre. A közöny, mely karunkat, a cselek­vés olvasztó melege helyett, fagybilincsben zárva tartja, oka egyedül annak, hogy magun­kat az üdvös czéltól végtelen messzeségben tartjuk. Nincs bennünk akarat, nincs bennünk erély! Ez a vastag önvád az, melynek nyo­mása alatt csörgetjük lánczainkat, melyeket a törvényhozás és kormányhatalom ránk rakott. Mindezt kellemetlen érzéssel vetjük pa­pírra, de mert a gyermeket nevén kell nevezni, mást nem tehetünk, mint küzdve buzdítani ka­runkat az üdvös czél magaslata felé a tömö­rülésre, az egyesülésre; mert nevettes­sünk ki bár, arról meg vagyunk győződve, hogy nagy czélok csakis állhatatos küzdelemmel s férfias kitartással érhetők el csupán. Tollun­kat e meggyőződés vezérli. Két irányban is hangoztatva volt már e helyütt, hogy egyesüljünk. El volt mondva, hogy tartsunk nagy országos értekezle­tet, melyen el nem térve a törvény korlátai­tól, tegyünk meg minden lehetőt korunk ezer­­ágú bajainak orvoslására s juttassuk diadalra egyben az önsegély mentő eszméjét. Pusz­tába kiáltottunk! A másik irány az volt, melyet igen tisz­telt kartársunk Burián Pál úr annak idején javalt s mely abból áll, hogy hívjuk csatára az ügyvédség független részét a nyilvánosság előtt s a sajtó utján kifejtettek alapján hoz­zunk czélravezető határozatokat, melyeknek ellentállni még a Tisza-kormány se me­részelj­en ! Ez indítványnyal is ott vagyunk, mint az előbbivel, nem tettünk semmit, pedig volt idő elég a cselekvésre s anyag is van, több, mint kellene. Ami a nyilvánosság előtt való csatázást illeti, a szerzett adatokkal karunk és az igaz­ságszolgáltatás érdekében, arra alább reflektá­lunk. Először szóljunk az ügyvédek osztályozá­sáról. Burián úr három castot különböztet meg: a) Ügyvédeket, kik névvel, vagyonnal s tekintélyben bírnak. b) Ügyvédeket, kik névtelenek, szegények s az életgond által lenyűgözöttek. c) Ügyvédeket, kik megőrzők független­ségüket s ez volna a legkisebb rész. Burián úr arra fekteti a fősulyt, hogy az országos ügyvédi gyülekezettel szemben, latba vetve nevet, vagyont s tekintélyt, az első osztálybeli ügyvédekkel hatni fog a kormány reánk s az ügyvédi tanácskozást hamis irányba terelheti. A második osztályt pedig, nézete szerint, a költség korlátoza a megjelenésben s az erő­sebb üldözést nyílt föllépésben nem merik pro­vokálni s csakis a harmadik osztálytól vár némi sikert. Már hiszen, ha létesülne az országos ügyvéd gyülekezet, az első osztály­beli ügyvédek, ha elfogadjuk Burián úr fölte­vését, bármint informálná őket a kormány az ügy megbuktatása iránt, kérdés: vívhatnának-e ki győzelmet a többiek felett? Mert akik az értekezletre megjelennének, nem is lehet róluk mást föltennünk, mint azt, hogy oda őket a czél nemes és üdvös volta vezérelte, tehát a második osztály nemcsak bevonatnék már a megjelenéssel az actióba a harmadik osztály által, de ez részint a kölcsönös ismerkedés és érintkezés alapján, részint egy ugyanazon érzés hatalma alatt állván mindkét osztály, más­ként nem is lehetne. Próbáljuk csak meg! A gyakorlat kétségtelenül ráüti bélyegét a mon­dottakra. Tehát felmelegült szívvel állna két osz­tály együtt, mely az eszme igaz és üdvös vol­tától áthatottan, fölemelt fejjel nézne szembe a vagyonos első osztálylyal, melynek tagjai társaik megrontására törni rendeltettek ki, de a kiknek fegyvere csakis az intéző körök su­galm­á­b­ó­l állana, m­íg a többiek fegyverét az igazság szent hatalma képezné. Igenis, a mi fegyverünket maga a petrifikált igazság képezné melynek láng­pallosát győzhetlenül suhintanék el a büszke első osztály felett, mely sem va­gyonával, sem tekintélyével, szemben igazságos követeléseinkkel, nem volna erkölcsileg elég erős bástyázni a kormány­hatalom eddigi eljá­rását. Vá­jon miféle hamis ígéretek lennének azok, ez osztály részéről, melyekre rá ne is­merhetnénk egyszerre ? Nekünk tények kelle­nek és nem üres ígéretek, bármennyire káp­ráztatnák is ezek a szemet. Ily esetben a té­nyek beszélnek. Az ígéretek elhangzanak. A második osztály költségeit a­mi illeti, arra szintén megtétetett annak idején az ajánlati mód, mely minden ügyvédnek lehetővé teszi a megjelenhetést, csak lelkében akarat legyen a megjelenésre. Ez osztály tehát a meg­­jelenhetésben szintén nincs korlátozva, s ha igen, úgy az­ok egyedül a közönbösség­­ben keresendő. De hát ne legyünk közönbö­­sek önmagunk, önsorsunk javítása iránt. Ezt ugyan közvetve elérhetni lehetene vala szintén, ha az ügyvédség független része a Burián úr által megkezdett nyilvánosság előtti csatától magát távol nem tartja. De hát miért tartja magát távol? Félni, mert ez osztály­függet­len nem fél, hanem hát erőt vesz rajta a közönbösség. Pedig rengeteg adat­halmaz áll az ügyvédség rendelkezése alatt, miket min­den erőtetés nélkül gyűjtünk az igazságszol­gáltatás felburjánzott mezején. Ámde e téren sem tettünk semmit. Tehát álljunk elő szomorú adatainkkal az országos ügyvédgyülekezeten ; annak a büszke első osztálynak, ha szavát fölemelné, annak legjobb alkalom lesz ez adatokkal eléje vágni, hogy némult el sugalmazott tömeg, ezek tények, eze­ket megc­áfolni nem bírod; ezek igaz adatok, melyek igazságszolgáltatásunk megaláztatását, gyászos tengődését s az ügyvédség elnyomását szomorúan hirdetik. Ily adattal minden ügyvéd nem egygyel, de százzal is rendelkezik, s mindegyikével szivén ver­hetnék magát a kormányt is, nemcsak az első osztályt; tehát ne rejtsük a mécset a véka alá. Ha nem mertünk, vagy nem akartunk — egy vagy más okból — csatára szállni a nyil­vánosság előtt, álljunk elő egész kifogyhatlan­­ságával ez adatoknak ott, hol jó sorsunk ben­nünket előbb-utóbb összehoz. Mert összehoz! A külföld majmolásával meghonosítva jön nálunk is a kamarai intéz­mény, de minden erkölcsi és anyagi haszon nélkül tengnek azok, sőt erkölcsi és anyagi ká­runkra. Arra jó csupán, hogy a „meghittebb“­ ügyvédek, mint a török az alhambrában,­­ el­csibukolgassanak ott. És ime, mit látunk ? A gyakorlat próbáját a kamarai intéz­mény ki nem állja. Pedig amit a gyakor­lati élet jónak és czélszerűnek nem bizonyít, legyen az bármi intézmény, el kell annak pusz­tulnia még a föld színéről is. Igen sok kamaránál a tisztújító közgyű­léseket sem bírják már annak idején meg­tartani. Az idők jele ez. Közéig s közéig is a nap, melyen megkondul a kamarai intézmény végórája s halomra omlik az. Miért? mert az intézmény nincs helyes alapokra fektetve s be­felé, tagjai irányában, ha úgy tetszik, zsar­nok is lehet, kifelé pedig satnya, jogait tere­­bélyesiteni nem bírja. El fog jöni az idő, midőn a kamarák maguk fogják arra a cselekvésre buzdítani az összes ügyvédséget, mely az egyedüli mód el­nyomott helyzetünket, megalázott tekintélyünket visszaidézni s mely az igazságszolgáltatás mos­tani jellegeit, mint villám tépi szét. *** -r“ Szerkesztőség kiadó­hivatal: F. József té­r 9. sz.

Next