Magyar Jogász, 1881 (6. évfolyam, 1-144. szám)
1881-02-23 / 43. szám
VI. évfolyam 1881. 43. szám. Budapest, szerda február 23. A MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE, és Budapest, hová a lap szellemi részét illeti közleményeken kivül, az előfizetési s hirdetési dijak, nemkülönben a beigtatandó hirdetmények is küldendők. Kéziratok csak ismert kezektől fogadtatnak el. J go»» 11 fats; „MAGYAR JOGÁSZ“ megjelen minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési &r: Egitz érre..... 20 frt. — Fél ívre................10 „ — Negyed érre.... 5 M £/ hónépre.... 7 „ 80 Hirdetések: 8*7 luitedhasábos petor egyaperi hirdetéséért 19 kr., kétszer 16 kr.f és többszöri hirdetéséért 0 kr., minden beigtatásná) A * bélyegdij külön minden beigatás /a ta tán 80 kr. észtr. ért. MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP Akarat és erély. (P. F.) Mikor a felnőttek oktatása divatba kezdett jőni, a körösi pap egész erélyivel lépett föl hívei között az üdvös czél elérése végett s hallgatta az oktatást ,boldog s boldogtalan. Hallgatta több czigány-legény is. Az oktatás kezdetétől néhány hétre elmegy a pap a tanodába s azt kérdi az egybesereglettektől: „Hát tudtok-e már valamit?“ — „Tudunk ám“ volt rá a felelet. De mikor azt kérdé tovább a pap: „No hát mit tudtok?“ Akkor nagy bölcsen mind hallgatott. Ekkor a pap, nem tűrhetvén tovább a hallgatást, azt a kérdést intézte a felnőttekhez: „No hát mondjátok meg, mi szükséges ahhoz, hogy keresztelni lehessen?“ De feleletet ismét nem kapott. Megfejté tehát maga a kérdést ekként: „Ne lássátok, ahhoz, hogy keresztelni lehessen, okvetlenül szükséges a tiszta hideg tíz.“ Nem állhatja ezt egy siheder czigány s azt mondja a papnak : „De fötisztelendő atyasága, ott lehet a viz, akár özönnel, ha kis gyerek nincs! Egyik nagy publicistánknak ismeretes ama mondása, hogy minden hasonlat sánta, de ha még olyan sánta is, a czigány akaratlanul mondott élete nagyon találóan s komolyan alkalmazható reánk ügyédekre, kik czikkeinkkel elözönöljük a lapok hasábjait, de ott lehet a czikk, akár özönnel, ha hiányzik keblünkben a cselekvési akarat és erély. Ez a kisgyerek, mely nélkül az ügyvédeknek, az igazság eme papjainak, keresztelni nem lehet. Az ügyvédi gyülekezet s ezzel kapcsolatos önsegély eszméinek megtestesítése végett e lapok terén több oldalról történt már felszólalás, de az egyesek részéről ekként nyilatkozó jóakarat és ügybuzgalom a szavakba foglaláson túl, egyetlen lépéssel sem vitetett még előbbre. A közöny, mely karunkat, a cselekvés olvasztó melege helyett, fagybilincsben zárva tartja, oka egyedül annak, hogy magunkat az üdvös czéltól végtelen messzeségben tartjuk. Nincs bennünk akarat, nincs bennünk erély! Ez a vastag önvád az, melynek nyomása alatt csörgetjük lánczainkat, melyeket a törvényhozás és kormányhatalom ránk rakott. Mindezt kellemetlen érzéssel vetjük papírra, de mert a gyermeket nevén kell nevezni, mást nem tehetünk, mint küzdve buzdítani karunkat az üdvös czél magaslata felé a tömörülésre, az egyesülésre; mert nevettessünk ki bár, arról meg vagyunk győződve, hogy nagy czélok csakis állhatatos küzdelemmel s férfias kitartással érhetők el csupán. Tollunkat e meggyőződés vezérli. Két irányban is hangoztatva volt már e helyütt, hogy egyesüljünk. El volt mondva, hogy tartsunk nagy országos értekezletet, melyen el nem térve a törvény korlátaitól, tegyünk meg minden lehetőt korunk ezerágú bajainak orvoslására s juttassuk diadalra egyben az önsegély mentő eszméjét. Pusztába kiáltottunk! A másik irány az volt, melyet igen tisztelt kartársunk Burián Pál úr annak idején javalt s mely abból áll, hogy hívjuk csatára az ügyvédség független részét a nyilvánosság előtt s a sajtó utján kifejtettek alapján hozzunk czélravezető határozatokat, melyeknek ellentállni még a Tisza-kormány se merészeljen ! Ez indítványnyal is ott vagyunk, mint az előbbivel, nem tettünk semmit, pedig volt idő elég a cselekvésre s anyag is van, több, mint kellene. Ami a nyilvánosság előtt való csatázást illeti, a szerzett adatokkal karunk és az igazságszolgáltatás érdekében, arra alább reflektálunk. Először szóljunk az ügyvédek osztályozásáról. Burián úr három castot különböztet meg: a) Ügyvédeket, kik névvel, vagyonnal s tekintélyben bírnak. b) Ügyvédeket, kik névtelenek, szegények s az életgond által lenyűgözöttek. c) Ügyvédeket, kik megőrzők függetlenségüket s ez volna a legkisebb rész. Burián úr arra fekteti a fősulyt, hogy az országos ügyvédi gyülekezettel szemben, latba vetve nevet, vagyont s tekintélyt, az első osztálybeli ügyvédekkel hatni fog a kormány reánk s az ügyvédi tanácskozást hamis irányba terelheti. A második osztályt pedig, nézete szerint, a költség korlátoza a megjelenésben s az erősebb üldözést nyílt föllépésben nem merik provokálni s csakis a harmadik osztálytól vár némi sikert. Már hiszen, ha létesülne az országos ügyvéd gyülekezet, az első osztálybeli ügyvédek, ha elfogadjuk Burián úr föltevését, bármint informálná őket a kormány az ügy megbuktatása iránt, kérdés: vívhatnának-e ki győzelmet a többiek felett? Mert akik az értekezletre megjelennének, nem is lehet róluk mást föltennünk, mint azt, hogy oda őket a czél nemes és üdvös volta vezérelte, tehát a második osztály nemcsak bevonatnék már a megjelenéssel az actióba a harmadik osztály által, de ez részint a kölcsönös ismerkedés és érintkezés alapján, részint egy ugyanazon érzés hatalma alatt állván mindkét osztály, másként nem is lehetne. Próbáljuk csak meg! A gyakorlat kétségtelenül ráüti bélyegét a mondottakra. Tehát felmelegült szívvel állna két osztály együtt, mely az eszme igaz és üdvös voltától áthatottan, fölemelt fejjel nézne szembe a vagyonos első osztálylyal, melynek tagjai társaik megrontására törni rendeltettek ki, de a kiknek fegyvere csakis az intéző körök sugalmából állana, míg a többiek fegyverét az igazság szent hatalma képezné. Igenis, a mi fegyverünket maga a petrifikált igazság képezné melynek lángpallosát győzhetlenül suhintanék el a büszke első osztály felett, mely sem vagyonával, sem tekintélyével, szemben igazságos követeléseinkkel, nem volna erkölcsileg elég erős bástyázni a kormányhatalom eddigi eljárását. Vájon miféle hamis ígéretek lennének azok, ez osztály részéről, melyekre rá ne ismerhetnénk egyszerre ? Nekünk tények kellenek és nem üres ígéretek, bármennyire kápráztatnák is ezek a szemet. Ily esetben a tények beszélnek. Az ígéretek elhangzanak. A második osztály költségeit ami illeti, arra szintén megtétetett annak idején az ajánlati mód, mely minden ügyvédnek lehetővé teszi a megjelenhetést, csak lelkében akarat legyen a megjelenésre. Ez osztály tehát a megjelenhetésben szintén nincs korlátozva, s ha igen, úgy azok egyedül a közönbösségben keresendő. De hát ne legyünk közönbösek önmagunk, önsorsunk javítása iránt. Ezt ugyan közvetve elérhetni lehetene vala szintén, ha az ügyvédség független része a Burián úr által megkezdett nyilvánosság előtti csatától magát távol nem tartja. De hát miért tartja magát távol? Félni, mert ez osztályfüggetlen nem fél, hanem hát erőt vesz rajta a közönbösség. Pedig rengeteg adathalmaz áll az ügyvédség rendelkezése alatt, miket minden erőtetés nélkül gyűjtünk az igazságszolgáltatás felburjánzott mezején. Ámde e téren sem tettünk semmit. Tehát álljunk elő szomorú adatainkkal az országos ügyvédgyülekezeten ; annak a büszke első osztálynak, ha szavát fölemelné, annak legjobb alkalom lesz ez adatokkal eléje vágni, hogy némult el sugalmazott tömeg, ezek tények, ezeket megcáfolni nem bírod; ezek igaz adatok, melyek igazságszolgáltatásunk megaláztatását, gyászos tengődését s az ügyvédség elnyomását szomorúan hirdetik. Ily adattal minden ügyvéd nem egygyel, de százzal is rendelkezik, s mindegyikével szivén verhetnék magát a kormányt is, nemcsak az első osztályt; tehát ne rejtsük a mécset a véka alá. Ha nem mertünk, vagy nem akartunk — egy vagy más okból — csatára szállni a nyilvánosság előtt, álljunk elő egész kifogyhatlanságával ez adatoknak ott, hol jó sorsunk bennünket előbb-utóbb összehoz. Mert összehoz! A külföld majmolásával meghonosítva jön nálunk is a kamarai intézmény, de minden erkölcsi és anyagi haszon nélkül tengnek azok, sőt erkölcsi és anyagi kárunkra. Arra jó csupán, hogy a „meghittebb“ ügyvédek, mint a török az alhambrában, elcsibukolgassanak ott. És ime, mit látunk ? A gyakorlat próbáját a kamarai intézmény ki nem állja. Pedig amit a gyakorlati élet jónak és czélszerűnek nem bizonyít, legyen az bármi intézmény, el kell annak pusztulnia még a föld színéről is. Igen sok kamaránál a tisztújító közgyűléseket sem bírják már annak idején megtartani. Az idők jele ez. Közéig s közéig is a nap, melyen megkondul a kamarai intézmény végórája s halomra omlik az. Miért? mert az intézmény nincs helyes alapokra fektetve s befelé, tagjai irányában, ha úgy tetszik, zsarnok is lehet, kifelé pedig satnya, jogait terebélyesiteni nem bírja. El fog jöni az idő, midőn a kamarák maguk fogják arra a cselekvésre buzdítani az összes ügyvédséget, mely az egyedüli mód elnyomott helyzetünket, megalázott tekintélyünket visszaidézni s mely az igazságszolgáltatás mostani jellegeit, mint villám tépi szét. *** -r“ Szerkesztőség kiadóhivatal: F. József tér 9. sz.