Magyar Közigazgatás, 1889 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1889-02-14 / 7. szám

7 - i­k szám MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 1889. február 14. e) közvetlenül ellenőrizni a községi és járási közegek működését az adóvégrehajtás körül. Vájjon szükséges-e az itt elsorolt teendők végzésére jogi szakképzettség? Az adókötelezettek és adótárgyak összeírását, a bevallások gyűjtését s a c) és d) pontok alatt elsorolt adók kivetését lehet-e másnak, mint mechanikai, illetve arithmatikai műveletnek tekinteni ! Várjon az adó­kivető bizottságokban nem nagyobb sikerrel képviselnék-e a kincstárt is, az adózó közönséget is a kir. adóhivatalok, melyek járásuk területén okvetlen kiterjedt helyi ismerettel bírnak, s a közönséggel való folytonos érintkezésük útján alapos informátiókat szerezhetnek? S az adóvégrehajtás ellenőrzését is nem könnyebben, kevesebb költséggel s nagyobb sikerrel ellenőrizhetné az az alsó hatóság, mely a kincstári tartozásokat könyveli, a hátralékot mindig szeme előtt látja, a behajtásra hivatott községi közegek­kel szakadatlan összeköttetésben áll, s e mellett közvet­lenül vállain érzi a megyei pénzügyigazgatóság felügyeleti jogának súlyát ? Egészséges pénzügyi szervezetet nem képzelek a­nélkül, hogy a politikai járási községek a kir. adóhivatalok cse­lekvő hatáskörébe ne vonassanak. Szükséges a kir. adó­hivatalok működésének szélesebb terű igénybevétele akként, hogy vegyék át a megyei pénzügyigazgatóságoktól ama teendőket, melyek lényegükben a pénzügyi administrativ legalsó funktióit képezik s egy közép­hatóság hatásköré­ből kikivánkoznak, s vegyék át a politikai közigazgatás közegeitől (a főszolgabiráktól) is az adóvégrehajtásban való közvetlen részvétel kelletlen kötelességét. Ez ideáknak meg­felelőleg, a kir adóhivatalok hatás­­köre, nagyobb vonásokban, kiterjedne: a) amaz adók kivetésére, melyeket most a kir. adó­felügyelők vetnek ki; b) amaz adók felülvizsgálatára, melyeket a községek vetnek ki; c) az adókivető bizottságokban a kincstár képviseletére; d) az illetékek megszabására, a tervbevett fentartá­­sokkal; e) azoknak a kincstári követeléseknek behajtására, melyek ma a főszolgabírák hatáskörébe tartoznak; f) a községi közegek által eszközlött végrehajtások ellenőrzésére; g) a kincstári értékek kezelésére, mai hatáskörük szerint. Ily szervezet mellett lenne a pénzügyi administrativ minden fokon egységes, s a politikai közigazgatással szer­vesen összefüggő. Alsó pénzügyi hatóság a szolgabirói járás mellett a kir. adóhivatal, közép­pénzügyi hatóság a vármegye mellett a pénzügyigazgatóság. Természetes, hogy ily szervezet mellett a kir. adó­hivatalok személyzete a mainál lényegesebb s kiterjedtebb ismereteket igényelne, a­mi épen nem baj. Be lehetne hozni a főtiszti vizsgát, mely tisztán a gyakorlati ismere­tekre volna alapítva, s válaszfalat képezne a selejtes és tehetséges elemek között. A magasabb állásra való elő­­haladásnak a főtiszti vizsgával összeköttetésbe hozása nagyban emelné a kedvet a szakismeretek elsajátítására, s kétfelé is gyümölcsöző volna. Szakképzett hivatalnokok­kal látná el a pénzügyi közigazgatást s saját hivatali körzetében javítana a tisztviselők anyagi helyzetén. E pontnál fel kell hoznom, hogy a magyar államtiszt­viselők, évek hosszú sora óta, eredménytelen küzdelmet folytatnak anyagi sorsuk javítása czéljából, s hogy az­­ összes hazai tisztviselői karban a pénzügyi tisztviselők helyzete a legmostohább, nemcsak a javadalmazás mérve, hanem az előléptetési viszonyok szempontjából is. Ez állapot kifolyása, hogy felülről tehetségesnek elismert, jogvégzett tisztviselők 10—15 évi államszolgálat után 800 frt fizetéssel tengődnek. E szegény emberek évek óta áhítattal lesik a pénz­ügyi administrativ szervezésének előre vetett árnyékát, s mint Messiást várják a szervezés művét. Abban a hit­ben élnek, hogy a mai fizetési és előléptetési viszonyok mellett egészséges szervezés nem képzelhető s a pénzügyi kormányzat fog találni expedienst, hogy a pénzügyi tiszt­viselők helyzetét legalább arra az anyagi niveaura emelje, melyre a posta- és távirdahivatalnokoké emeltetett. E kíván­ság bizonyára igen szerény, ha figyelembe veszszük, hogy a posta- és távirdai szolgálat ügyköre nem oly fontos, sem oly kiterjedt ismereteket nem igényel, mint a pénz­ügyi szolgálat. A törvényjavaslat ez iránt nem nyújt semmi biztosítást. Említi ugyan, hogy a pénzügyi tanácsosi állomásokat néhánynyal szaporítani szükséges lesz, de viszont kiemeli, hogy a fogalmazási szakban több állomás feleslegessé válik s ezzel kapcsolatban megtakarítások lesznek elér­hetők. Hogy e megtakarításokat fel akarja-e használni s mily mérvben a pénzügyi kormányzat a javadalmazási s előléptetési viszonyok javítására, azt nem tudom, de remé­lem. Remélem pedig azért, mert bármily szervezetet adjon a törvényhozás a pénzügyi közigazgatásnak, sikert csak úgy remélhet, ha e szervezetet megelégedett s ügybuzgó tisztikar tölti be. A k­ár. Kézimunkaügyünk reformja, ív. A képviselőház asztalán fekvő törvényjavaslatnak az a második elvi kérdése: vájjon a közutak építési, kezelési és fentartási költségei miként fedeztessenek? E költségek igazsá­gosan csakis azon érdekkörre háríthatók, mely az utaknak hasznát veszi; természetes, hogy az államutak az állam, a tör­vényhatósági utak az illető törvényhatóság, a vicinális utak az érdekelt községek, a községi utak az illető község, a vasút­állomáshoz vezető utak közösen és aránylagosan a törvényható­ság, az érdekelt községek vagy község, az érdekelt kereskedelmi és iparvállalatok, valamint az illető vasúti vállalat, végül a magánosok által létesített közutak a létesítők által építendők s tartandók fenn. De mert az állam czéljaihoz, nevezetesen a forgalom s a hadászat érdekeinek biztosításához közvetve minden közút szükséges, főleg a hadászati érdekek támogatása s az, hogy némely törvényhatóság mostohább viszonyok közt él, köteles­ségévé teszi az államnak, hogy a törvényhatóságokat feladatuk megold­sánál segélyben is részesítse. Jelen közmunka-rendszerünk oly módon való rectificálása, hogy a kivetési alap helyesbíttessék s a létező hiányok és hátrányok mellőztessenek nem képzelhető. Ha azokat, kik eddig érdekeltségük daczára a közmunkateherben nem osztoztak, a teherviselés körébe bevonjuk, ezen beosztás egyéb alap hiá­nyában csak az egyenes adó alapján volna eszközölhető, ámde két különböző alapon és az összehasonlítási kulcs hiányában az adózás relatív igazságossága soha sem lenne elérhető s fen­­maradnának mindazok a bajok, melyek a régi kivetési alap hibáiból erednek. A miniszter tehát leghelyesebbnek és leg­czélszerűbbnek tartja az összes közmunka tartozások kivetési alapjául az egyenes adót elfogadni. A kivetés ez esetben oly alapon történnék, mely közterheink legnagyobb részének helyes és törvényes alapja. A közutak elvégre is közintézményt képeznek; az egyenlő megterhelés elve törvényhatóságonként is érvényesíthető; a kötelezettség mérve így a teherviselési képesség arányában állapítható meg

Next