Magyar Közigazgatás, 1893 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1893-03-26 / 13. szám

XL évfolyam — 13. szám. Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1893 márczius 26. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS Szerkesztőség: Sebestyén-ter 6., hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Kéziratok vissza nem adatnak. Előfizetési ára: Egész évre 8 frt, félévre 4 frt. Hirdetések árszabály szerint. Kiadóhivatal: Sebestyén-tér 6., hová a lap anyagi részét illető küldemények czimzendők. A fakultativ közigazgatási bíráskodás rend­szerének kérdése. A hatalomkörök lehető szétválasztásának a közigaz­gatás és bíráskodás egymástól való elkülönítését tárgyazó követelményével ma már egyenerejü gyanánt jelentkezik magának a közigazgatásnak körén belül tenni meg még egy szűkebb kü­lönböztetést s vinni ezt át a gyakorlati életbe is. A közigazgatásnak különválasztása ez a köz­­igazgatási bíráskodástól. Mi még csak előtte állunk e feladat megoldásának, melynek halasztása pedig közintézményeink kívánatos szilárdságára és a jogbiztosság oly­annyira óhajtott álla­potának elérésére perc­enkint nőttön növő sérelem. A megvalósítás módját illetőleg a felfogás szerint, melyet az állam­hatalmi funkc­iók súlya és fontossága iránt táplálunk, különbözők a kiindulási pontok. Sokak előtt az adminisztráczió hatályossága és erélye nagyon is féltett kincs. Féltettebb, mint az egyesek jogai. Ezek csak az elkerülhetlen szükségnek nyomása alatt hajlandók tért engedni a terjeszkedésre a közigazgatás ellenőrzet­­lenül szabad működésének körét megszorító közigazgatási bíráskodásnak. Nevezetesen pedig mindenkor fenn kíván­ják tartani az adminisztrác­ió részére azt a jogosultságot, hogy mindazon esetekben, melyekben az illető fél, a­ki a közigazgatási hatóság cselekménye által jogaiban sértve érzi magát, elég biztosítékot talál az eljárt hatóság ren­des felettes hatóságai előtt való jogorvoslatkeresésben, ügyét közigazgatási úton végig megtarthassa, hogy tehát azon ügyek is, melyek elvileg vagy a törvény felsorolása alapján közigazgatási bírói ügyintézés alá tartozóknak vannak elismerve, egész folyamatukban elejétől végéig a rendes közigazgatási ügymenetekben legyenek letárgyal­hatók és véglegezhetők, ha tudniillik az ügyben érdekeltek ezt úgy kívánják. Ezen felfogás szerint a kontentiosos ügyekre nézve is megmarad a közigazgatási út, azonban jogukban áll a feleknek az első jogsértő adminisztratív intézkedés aztán a közigazgatási bíróságok jogsegélyét venni igénybe. Ha egyszer az után ez az út vétetett igénybe, akkor közigazgatási útra többé visszatérni nem lehet s a köz­­igazgatási bíróságnak igénybevétele egyszersmind az ügy­nek végképpen közigazgatási bíráskodási téren való el­intézését, ott való befejezését jelenti. Ez a felfogás tehát, ha mindjárt rendszeresen is a közigazgatási bíráskodás külön útját, ezt mégis csak valami másodrendű dolognak tartja. E szerint a köz­­igazgatási bíráskodás csak kisegítője a közigazgatásnak. Nehogy azonban szűkkeblűnek lássék e ter­­et, s úgy tűnjék fel, hogy az aktív közigazgatás i­s kíván minden tért elfoglalni, hívei megszokták­­ azt, hogy ha az ügyben több oldalú az érd és a felek különböző óhajokat táplálnak a­zt, melyen a kontenczió lefolytatandó lenne, akkor erősebb illetékesség gyanánt mégis a közigazgatási bíráskodás tekintessék, s az eltérő kívánságok közül az legyen a döntő, a­mely közigazgatási bírói után akarja a vitás ügyet véglegezni. Ebben a fakultatív rendszerben kétségen kívül van egy figyelemre méltó mozzanat. A polgári szabadságot oly magasra helyezi ez, hogy még azt is az érdeklettek szabad eldöntésére bízza, hogy a törvények által létesí­tett eljárási apparátusok melyikére kívánják saját köz­vetlen jogaik rendezését bízni. Továbbá kétségtelen dolog, hogy a bizalom igen lényeges szerepet játszik életren­dünkben és lélektanilag igazolható azon állítás helyén­valósága, hogy a magunk által választott bíró döntésében, bár szóljon az hátrányunkra, aránylag könnyebben bele­nyugszunk, mint azon, noha talán kevésbé előnytelen ítéletbe, mely tőlünk idegen alanytól származik. Nem lehet tehát egészen tagadni, hogy felhozhatni egyet-mást annak a rendszernek igazolására, mely a jogaiban sértett félre bízza irányadó megítélését annak, hogy megbízik-e ügye igazságos és pártatlan eldöntése iránt a közigazga­tási apparátus eljárásában avagy a függetlenség és el­fogulatlanság garanc­iáival nagyobb mértékben ellátva lenni szokott közigazgatási bíróságok által kivánja-e jogát megítéltetni. Azonban csak kevés s inkább csak látszólagos az előny, mely e rendszerből foly. Ellenben súlyosan hul­lanak a mérlegbe azok az indokok, melyek a közigaz­gatás és közigazgatási bíráskodás egészen külön válasz­tását követelik s nem engedik meg azt, hogy ugyan azonos természetű ügyek hol a közigazgatás által idéz­tessenek el végképpen, hol közigazgatási bírósági útra legyenek vihetők. Mindenekelőtt kézen­fekvő az, hogy a kérdéses alter­natív rendszerből a jogállapotra a bizonytalanság, a jog­biztosságra az ingadozás áll elő eredményképpen. Kifej­lődik ugyanazon ügyekre, a jogviszonyok egyazon csoport­jaira két külön ügylet, két külön felfogáskor; ugyanazon ügyek különböző néző­pontokból ítéltetnek meg a szerint, a­mint a véletlen azokat egyik vagy másik hatóság elhatározása alá vitte. S ha elhihető is, hogy a két pa­rallel egymás mellett működő organizmus egymás mű­ködését nemcsak figyelemmel kiséri, hanem a­mit az egyik a másik eljárásában saját rendszerénél és mód­szerénél netalán jobbnak talál, — a­mihez egyébiránt a tárgyilagosság és önzetlenség még széles látkörű egyé­nekben is szerfelett gyakran hiányzó tulajdonságai is nagy fokban szükségesek — azt saját eljárása megjaví­tására esetleg talán át is veszi és fel is használja, noha tehát a kölcsönhatás bizonyos nyilvánulásai elmaradni nem fognak, mégis az a természetes, hogy a foglalkozásra és felfogásra, ha nem is ellentétes, de egymástól minden esetre különböző hatósági körök egyformán nem fognak

Next