Magyar Közigazgatás, 1893 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1893-03-26 / 13. szám
XL évfolyam — 13. szám. Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1893 márczius 26. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS Szerkesztőség: Sebestyén-ter 6., hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Kéziratok vissza nem adatnak. Előfizetési ára: Egész évre 8 frt, félévre 4 frt. Hirdetések árszabály szerint. Kiadóhivatal: Sebestyén-tér 6., hová a lap anyagi részét illető küldemények czimzendők. A fakultativ közigazgatási bíráskodás rendszerének kérdése. A hatalomkörök lehető szétválasztásának a közigazgatás és bíráskodás egymástól való elkülönítését tárgyazó követelményével ma már egyenerejü gyanánt jelentkezik magának a közigazgatásnak körén belül tenni meg még egy szűkebb különböztetést s vinni ezt át a gyakorlati életbe is. A közigazgatásnak különválasztása ez a közigazgatási bíráskodástól. Mi még csak előtte állunk e feladat megoldásának, melynek halasztása pedig közintézményeink kívánatos szilárdságára és a jogbiztosság olyannyira óhajtott állapotának elérésére percenkint nőttön növő sérelem. A megvalósítás módját illetőleg a felfogás szerint, melyet az államhatalmi funkciók súlya és fontossága iránt táplálunk, különbözők a kiindulási pontok. Sokak előtt az adminisztráczió hatályossága és erélye nagyon is féltett kincs. Féltettebb, mint az egyesek jogai. Ezek csak az elkerülhetlen szükségnek nyomása alatt hajlandók tért engedni a terjeszkedésre a közigazgatás ellenőrzetlenül szabad működésének körét megszorító közigazgatási bíráskodásnak. Nevezetesen pedig mindenkor fenn kívánják tartani az adminisztráció részére azt a jogosultságot, hogy mindazon esetekben, melyekben az illető fél, aki a közigazgatási hatóság cselekménye által jogaiban sértve érzi magát, elég biztosítékot talál az eljárt hatóság rendes felettes hatóságai előtt való jogorvoslatkeresésben, ügyét közigazgatási úton végig megtarthassa, hogy tehát azon ügyek is, melyek elvileg vagy a törvény felsorolása alapján közigazgatási bírói ügyintézés alá tartozóknak vannak elismerve, egész folyamatukban elejétől végéig a rendes közigazgatási ügymenetekben legyenek letárgyalhatók és véglegezhetők, ha tudniillik az ügyben érdekeltek ezt úgy kívánják. Ezen felfogás szerint a kontentiosos ügyekre nézve is megmarad a közigazgatási út, azonban jogukban áll a feleknek az első jogsértő adminisztratív intézkedés aztán a közigazgatási bíróságok jogsegélyét venni igénybe. Ha egyszer az után ez az út vétetett igénybe, akkor közigazgatási útra többé visszatérni nem lehet s a közigazgatási bíróságnak igénybevétele egyszersmind az ügynek végképpen közigazgatási bíráskodási téren való elintézését, ott való befejezését jelenti. Ez a felfogás tehát, ha mindjárt rendszeresen is a közigazgatási bíráskodás külön útját, ezt mégis csak valami másodrendű dolognak tartja. E szerint a közigazgatási bíráskodás csak kisegítője a közigazgatásnak. Nehogy azonban szűkkeblűnek lássék e teret, s úgy tűnjék fel, hogy az aktív közigazgatás is kíván minden tért elfoglalni, hívei megszokták azt, hogy ha az ügyben több oldalú az érd és a felek különböző óhajokat táplálnak azt, melyen a kontenczió lefolytatandó lenne, akkor erősebb illetékesség gyanánt mégis a közigazgatási bíráskodás tekintessék, s az eltérő kívánságok közül az legyen a döntő, amely közigazgatási bírói után akarja a vitás ügyet véglegezni. Ebben a fakultatív rendszerben kétségen kívül van egy figyelemre méltó mozzanat. A polgári szabadságot oly magasra helyezi ez, hogy még azt is az érdeklettek szabad eldöntésére bízza, hogy a törvények által létesített eljárási apparátusok melyikére kívánják saját közvetlen jogaik rendezését bízni. Továbbá kétségtelen dolog, hogy a bizalom igen lényeges szerepet játszik életrendünkben és lélektanilag igazolható azon állítás helyénvalósága, hogy a magunk által választott bíró döntésében, bár szóljon az hátrányunkra, aránylag könnyebben belenyugszunk, mint azon, noha talán kevésbé előnytelen ítéletbe, mely tőlünk idegen alanytól származik. Nem lehet tehát egészen tagadni, hogy felhozhatni egyet-mást annak a rendszernek igazolására, mely a jogaiban sértett félre bízza irányadó megítélését annak, hogy megbízik-e ügye igazságos és pártatlan eldöntése iránt a közigazgatási apparátus eljárásában avagy a függetlenség és elfogulatlanság garanciáival nagyobb mértékben ellátva lenni szokott közigazgatási bíróságok által kivánja-e jogát megítéltetni. Azonban csak kevés s inkább csak látszólagos az előny, mely e rendszerből foly. Ellenben súlyosan hullanak a mérlegbe azok az indokok, melyek a közigazgatás és közigazgatási bíráskodás egészen külön választását követelik s nem engedik meg azt, hogy ugyan azonos természetű ügyek hol a közigazgatás által idéztessenek el végképpen, hol közigazgatási bírósági útra legyenek vihetők. Mindenekelőtt kézenfekvő az, hogy a kérdéses alternatív rendszerből a jogállapotra a bizonytalanság, a jogbiztosságra az ingadozás áll elő eredményképpen. Kifejlődik ugyanazon ügyekre, a jogviszonyok egyazon csoportjaira két külön ügylet, két külön felfogáskor; ugyanazon ügyek különböző nézőpontokból ítéltetnek meg a szerint, amint a véletlen azokat egyik vagy másik hatóság elhatározása alá vitte. S ha elhihető is, hogy a két parallel egymás mellett működő organizmus egymás működését nemcsak figyelemmel kiséri, hanem amit az egyik a másik eljárásában saját rendszerénél és módszerénél netalán jobbnak talál, — amihez egyébiránt a tárgyilagosság és önzetlenség még széles látkörű egyénekben is szerfelett gyakran hiányzó tulajdonságai is nagy fokban szükségesek — azt saját eljárása megjavítására esetleg talán át is veszi és fel is használja, noha tehát a kölcsönhatás bizonyos nyilvánulásai elmaradni nem fognak, mégis az a természetes, hogy a foglalkozásra és felfogásra, ha nem is ellentétes, de egymástól minden esetre különböző hatósági körök egyformán nem fognak