Magyar Közigazgatás, 1920 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1920-08-01 / 31. szám

A tényleges katonai szolgálatra elkésve bevonuló had- i kötelesekkel szemben való eljárás. A honvédelmi minister I. évi 15.094/el­. 15. sz. rendelete. A tényleges szolgálatra behivottak — amennyiben a behi­­vási parancsnak egyáltalán nem, vagy csak késedelmesen tesz­nek eleget — a behivási parancs iránt tanúsított engedetlen­séget követnek el s a katonai behivási parancs iránt tanúsított engedetlenség és az erre való csábítás megbüntetéséről szóló 1890: XXI. t.-c. rendelkezései alapján felelősségre vonandók. A büntető eljárás a fennálló szabályok értelmében indítandó meg és folytatandó le. A be nem vonultak utáni puhatolási és nyomozási eljárásra nézve az 1889. évi védtörvé­­y végrehajtására vonatkozó Utasítás jelenleg még érvényben levő (honvédségi) III. résznek 32. §-ában — főként a 2. és 6. pontjában — foglalt rendelkezések az irányadók. A 8 heti tényleges szolgálatra behívott és késve bevonult 1884 -1894. születési évfolyambeli legénység — a fentiek szerint eszközlendő büntetőjogi felelőségre vonása mellett — a fent hivatkozott védtörvényi Utasítás II. (honvédségi) része 38. §. 4. pontjának második bekezdésében foglalt rendelkezések analógiájára, (úgy mintha a 8 heti szolgálat utolsó fegyver­gyakorlat volna), ha késedelmes bevonulásával a tényleges szolgálati időből saját hibája folytán 2 napnál hosszabb időt mulaszt el, az elmulasztott időt utánszolgálni köteles. Ezzel szemben az 1895—98. születési évfolyambeli késve bevonulókkal szemben, akiknek tényleges szolgálata huza­mosabb időtartamánál fogva a fegyvergyakorlatokkal össze nem hasonlítható,­ hanem a béke idején teljesítendő rendes tényleges szolgálati kötelezettséghez áll közelebb, nem fenti rendelkezése alkalmazandó, hanem azok viszont a véderő­­törvény 45. §-a 2. pontjában , illetőleg a fentebb említett Utasítás III. (honvédségi) része 33. §-a 4. pontjának má­sodik bekezdésében foglalt rendelkezések analógiájára abban az esetben kötelesek az elmulasztott tényleges szolgálati időt utánpótolni, ha m­ulasztásuk ideje 3 hónapnál többre nem terjed, így tehát az 1895—98. születésű késve bevonulókkal szem­ben — miután azok egy része nem lesz az elmulasztott szol­gálati idő utánpótlására kötelezhető — még inkább fennáll a szüksége az 1890: XXI. törvénycikk rendelkezései alapján való feltétlen és szigorú felelőségre vonásnak. A lovassághoz négy havi tényleges szolgálatra behívott és késedelmesen bevonult 1884—1894. évi születésű hadkötelesek a 8 heti tényleges katonai szolgálatot teljesítő idősebb évfolyam­beli hadkötelesekkel egyenlő elbánás alá veendők, ezek tehát — amennyiben a saját hibájukon kívü­l történt mulasztás a két napot meghaladja — a késedelmes bevonulással mulasztott időt szintén utánszolgálni­ tartoznak. I. A román katonai megszállás alatt X. vármegyében a románok elrendelték, hogy minden községre nézve előre megszabott számban a lovak és tehenek elrekviráltassanak, ezért a paran­csuk folytán elővezetett állatokat bizottságilag megvizsgálták és megbecsülték, az alkalmasnak talált állatjukat a tulajdono­soktól elvették és 400—500 K kártérítési összeget utaltak ki. Elvették némelyik szegény embernek az egyetlen lovát és tehenét is, ha alkalmasnak találták. Utólag kiderült, hogy főleg a vagyonosabb gazdák elrejtették a lovaikat, teheneiket. Ekkor a román katonai prefektus elrendelte a pótrekvirálást. A lova­kat ez alkalommal is bizottságilag megvizsgálták, az alkalma­sokat 400—500 K kártérítési összeg kiutalása mellett elrekvi­­rálták, de ezeknek az állatoknak egy részét a románok nem vitték el magukkal, hanem közülök mintegy 25 — 30 darabot a román hatóság kártérítésül azoknak a­ gazdáknak adott oda, akikről a községi elöljáróság megállapította, hogy az előbbi rekvirálás folytán egy lovuk (tehenük) sem maradt­ és így a megélhetésük veszélyeztetve van, vagy még a földjüket sem képesek megmunkálni. Utóbbiak természetesen a 400—500 K kártérítési összeget nem kapták meg. Kilenc hónapon át hasz­nálták ezek a gazdák a kártérítésül kapott lovakat, amelyek­ről ők igazolványt kaptak marhalevél helyett és igen sok állat már harmadik, sőt negyedik jóhiszemű vevőnek továbbadatott. A románok kivonulása után a járási főszolgabíró ezeket az állatokat karhatalommal elvetette a tényleges birtokosuktól, visszaadatta a legelső tulajdonosnak, akitől a románok 9 hónap előtt elrekvirálták. Amelyik ló közben megcsikózott, annak a csikóját is elvette és megtörtént, hogy némelyik gazdától az 1919. évben 6000—7000 K értékű lovat vettek el és 1920-ban 20,000—22,000 K értékű lovat kapott vissza. Ezek előrebocsá­tása után kérdem: 1. Jogában állt-e a főszolgabírónak,, mint rendőrhatóságnak ebbe az ügybe beleavatkozni és hatalmi ténnyel a tényleges állapotot felforgatni ? 2. Jelent-e meg és mily szám alatt valamely miniszeri ren­delet, amelyben a románok által elrekvirált állatokért igényel­hető kárigény szabályoztatik ? A kártérítést igénylő fél mily után terjessze elő kárigényét? (A «M. K.» 22. számában emlí­tett 403,193/2—1920. sz. H. M. rendelet e tekintetben nem intézkedik, csak a kárigény bejelentését említi.) 3. Van-e valamely elvi jelentőségű határozat az ily elrekvi­rált, de kártérítésül adott lovak tulajdonjogára nézve? Meg­szerezte-e a tulajdonjogot, aki ily lovat igazolvány mellett kapott, vagy aki ily lovat jóhiszeműleg vásárolt? 4. A román megszálló csapatok által a hadijog alapján tett intézkedéseket ki jogosult felülbírálni, ez a kérdés nem a ministérium vagy a nemzetközi bizottságok elé tartozik-e? Válasz: 1. A főszolgabírónak, hacsak erre a ministériumtól utasítást nem kapott, nem volt joga a románok által elrekvi­rált és kártérítésül más gazdáknak odaadott lovakat az eredeti tulajdonosoknak visszaadni. Túllépte tehát a hatáskörét akkor, amikor ebbe az ügybe beleavatkozott. 2. Olyan ministeri rendeletről, mely a románok által elrekvi­rált állatokért igényelhető kártérítést szabályozná, nem tudunk. A kárigényeket általában a «Román megszálló csapatok által oko­zott károk kivizsgálására alakított bizottság» (Ministerelnökség) állapítja meg, ahová az igénylő felek közvetlen panaszt nyújt­hatnak be. A «M. K.» 22. számában említett 403,193/2—1920. számú H. M. rendelet egyébként nem az ilyen magántulajdon­ból elrekvirált lovak, hanem az olyan lovak visszaadására vonatkozott, amelyek a hadműveletek során, mint zsákmány kerültek a románok fogságába. Ezek ugyanis a katonaság tulajdonát képező u. n. kincstári lovak lévén, a katonai ható­ságok joggal követelik vissza azoktól a gazdáktól, akiknek a románok az ilyen lovakat odaadták. A magántulajdont alkotó lovak tekintetében azonban, épúgy mint a főszolgabíró, a katonai hatóság sem intézkedhetik. 3. Az elrekvirált és később kártérítésül adott lovak tulaj­donjogára nézve elvi döntés még nincs. Az ekként jóhiszeműen kapott vagy vett lovak tulajdonjoga megszerzettnek mindaddig nem tekinthető, míg e tekintetben a tulajdonjogi viszonyokat rendező általános rendeletet nem adnak ki. 4. A román megszálló csapatok által a hadijog alapján tett intézkedéseket, a magánosokat ért kárigényeket illetőleg csakis a fentebb említett és nemzetközi vonatkozásban tovább működő bizottság, a tulajdonjogi viszonyokat illetőleg pedig kizárólag a földmivelésügyi és igazságügyi ministériumok jogosultak felülbírálni. II. Községünkben új községi orvosi állás szerveztetett. Ezt az állást e hó 3-án be is töltöttük. Úgy a község lakosságának mint az orvosnak feltétlenül szüksége volna gyógyszertárra. Legközelebbi gyógyszertár 15 km.-re van. Ennek tulajdonosa egy fiók gyógyszertárt itt felállítani hajlandó volna, azonban ma tudomásom szerint új gyógyszertári jog nem adatik ki. KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK. (E rovatban csupán éves előfizetőinknek közigazgatási szakba vágó kérdéseire adunk véleményt. A községek és jegyzőségek előfizetése jogán csark azokat a kérdéseket vesszük figyelembe, melyek a jegyző, illetőleg vezető jegyző ellenjegyzésével is el vannak látva. A névtelen vagy illetéktelen kérdéseket mellőzzük. Az adott véleményekkel a kérdést eldöntöttnek nem tekintjük s arra minden tárgyilagos észrevételnek tért nyitunk.) IGAZGATÁS 1920 augusztus 1. 31. szám. MAGYAR KÖ­T - ■ ---­

Next