Magyar Közigazgatás, 1920 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1920-08-08 / 32. szám

32. szám. MAGYAR közigazgat­ás 1920 augusztus 8. maguknak és családjaiknak az élelmezést és a lakást biztosí­tani nem tudják. Itt vannak továbbá az orvos kisasszonyok még pedig szép számmal, akik bizony a szűk Magyarország városaiban elhelyeződést csak nehezen találnak. Ha tehát sikerülne törvényhozásilag ehhez a kérdéshez valamiképen olyanformán odaférkőzni, hogy kimondanánk a kötelező falusi orvosi szolgálatot (akárcsak egy-két évre is), amely nélkül semmiféle orvos kórházba avagy pedig más egészségügyi intézményhez felvehető nem lenne, és amely annyira kötelező lenne, mint a már végzett orvosok részére törvény által előírt úgynevezett gyakorlati év: úgy véljük a falusi egészségügyi szolgálatot az állami financiák nagyobb megterhelése nélkül is biztosítani tudnák. Ha minden községben a jegyző és a pap mellé oda tud és oda fog állni az orvos is, aki nemcsak a beteget gyógyító tudós, hanem a község közegészségének őre is lesz: el fognak tűnni azok a sötét árnyak is, amelyek ma ennek a szegény, ezer sebből vérző Magyarországnak szinte kilátástalan jövőjével ijesztgetnek. «A falu gondozása.» A fenti cím alatt dr. Buday László h. államtitkár úrnak a Magyar Közigazgatás I. havi 11-ikén megjelent 28. számában közölt vezetőcikkét olvasva, régen érzett jóleső érzés fogott el. Kérek azért mindenkit, hogy olvassa el azt, ha pedig olvasta, olvassa el újra. Mert eddig csak saját lelkiismeretem nyugodt­ságában és honfiúi szívem sugallatában találtam elismerést 22 évi jegyzői irodában eltöltött önzetlen működésemért. A közért, szeretett magyar hazám boldogulásáért dolgoztam magam is, küzködtem, helyt álltam sok más kollégámmal akkor is, amidőn minden rend megszűnt, s bizony sok helyen csak az annyit gáncsolt és szidott, támadott községi jegyző dolgozott és mentette ami menthető volt. Az első forradalom idején látva a destruktív elemek felülkerekedését, szűkebb jegyzői értekezleten indítványoztam, hogy ha a régi jogrendet, a hivatali tekintélyünket helyre nem állítják, hagyjuk ott helyün­ket; a központi jegyzői egyletnél is voltak ez irányban indít­ványok, de abban állapodtunk meg, hogy­ helyt állunk. A hivat­kozott sorok azonban megnyugtatnak, hogy vannak megértő, hozzértő, kompetens magasabb pozíciót betöltő egyének, akiknek elismerése, az elért eredménnyel együtt, kellő elégtétel minden­­ sérelemért. Köszönet érte. Én még 1912. évben egy törvényjavaslatot dolgoztam ki s elküldtem az illetékes köröknek. Felsorolva a jegyzőknek már akkor is rengeteg teendőit, az óriási és országos szempontból is fontos munkakört szembeállítva a csekély javadalmazással, kimutattam az eddigi állapot megváltoztatásának szükséges­ségét. Rendes, megbízható, pártatlan közigazgatást így nem lehet várni. Hiába hozzák a legjobb törvényeket, rendeleteket, ha azoknak végső fokon végrehajtó szervei, a községi jegyzők szűkölködnek, szabad tevékenységükben gátolva vannak. Csak a mostani jegyzői karnak válik dicsőségére, hogy még ilyen közigazgatás is van, mikor a jegyző annyira ki van téve a nép kegyének s azok anyagi támogatására is rá van legnagyobb része szorulva. A magánmunkálati dijakat azért kell meg­hagyni, mert bizonyos értékhatáron alul nemcsak a nép érdeke, hanem állami érdek is, így például a telekkönyvek ren­detlenségét vonná maga után, mert a szegényebb néposztály a vagyonátruházásokat nem eszközölné, ha még költséges utazást is kellene tennie. S minthogy a törvényadta kedvez­ményeket éppen a legszegényebb népréteg nem veszi igénybe, mert a kérvényekért fizetni kell, azokat hivatalból kell foga­natosítani. Minthogy egy ember helyes közigazgatást végezni képtelen, megfelelő jegyzői állások szervezése szükséges, a segédjegyzői állások a segédtanítóké szerint beszüntetendők. A jegyzők száma az adózók és a lakosság számához képest állapítandó meg. A vezetőjegyző magasabb fizetést kap, a ter­ményjárandóság, ingatlanok haszna beszámíttatnak. Bizonyos pótadó százalékig a községek, azután felerészben a belügyi, felerészben a pénzügyi tárca fedezi a fizetésemelést. Válasz­tásoknál az összes pályázók jelölendők, mégis megbízhatat­lanság, erkölcsi fogyatékosság kizárási ok. Ez volt az akkori javaslatokban és azok indokolásában röviden összefoglalva. Még a választások előtt kísérleteztünk egy egységes, egye­sült programmal. Ezt a választások után újból felvetettem a Községi Közlöny hasábjain, mondva, hogy az összes pártoknak, nemzetiségeknek, akik egy erős, egységes Magyarországot óhaj­tanak, tömörülni kell. A párt a haladás szellemében krisztusi, erkölcsi alapon áll és egyik fő célja, hogy tisztességesen fize­tett, korrupciótól mentes hivatalnoki karral megteremtse az új, a nép legszélesebb rétegeiben is elégedett Magyarországot. A vezetőállásokból ki kell zárni a mindenből üzletet csinálni akaró egyéneket. Ha a jegyzők közül a tehetősebbek nyugdíjba mennek, a menekült jegyző Budapesten és más kívánatosabb helyeken elhelyezkedik és menekül, a jegyzői kar sok önérzetes, tettrekész embert veszít, ebből pedig nagy kára van Magyar­­ország újraépítésének. Mert hiába a jó mérnöki terv és anyag, ha a kőműves rosszul dolgozik, összedül a ház. Jegyzőnek egész ember kell, inkább mint valaha. A közsé­gekben a jegyző az államhatalom képviselője, exponense, a korrupt erkölcsök idején egyedül áll a község népének élén; a törvények és rendeletek végrehajtását is ő foganatosítja. És még mindig akadnak, akik a jegyzőt kicsinyítik, becsmérlik. Ha egy-két jegyző okosan gazdálkodva az őt megillető földjét műveli és csekély vagyonra szert tett, megvagyonosodott, ne vezessen félre senkit sem, mert a községi jegyzők voltak segít­ségére a mostani állapotok létrehozásának, a konszolidáció felé való haladásnak. A jegyzői állást vissza kell helyezni arra a tekintélyes polcra, ahova az egyszerű nótárius hosszú évtizedeken át magát felküzdötte és ahonnan a forradalmak leszállították. Vegyék pártfogásba a hatóságok, a nemzeti hadsereg, a törvény és ha látja a nép, hogy felülről is megbecsülik a jegyzőt, ő is becsülni és tisztelni fogja és benne és általa a törvényes intézkedéseket is és akkor elérhetjük egyszer a teljes jogrend helyreállását. • Vadasi Varjas Elemér, Iváncsa község főjegyzője, törvényhatósági közigazgatás. A vármegyei tisztviselőkről vezetett központi­­ nyilvántartás adatainak helyesbítése. A háború és az azt követő izgalmas idők alatt a vármegyei tisztikarban beállott személyi változásokról nem minden esetben érkeztek be a jelentések. E miatt a vármegyei tisztviselőkről vezetett nyilvántartás adatai a tényleges helyzettel már nem állanak összhangban, ami pedig feltétlenül szükséges. Ez okból a belügyminiszter elrendelte a vármegyei tisztvi­selőkről vezetett nyilvántartás átvizsgálását, a változott viszo­nyoknak megfelelő helyesbítését és a rendszeresített dijnokokra, valamint­ az­ altiszti és szolgaszemélyzetre vonatkozó adatokkal való kiegészítését. Megállapítandó az is, hogy mely állások vannak véglegesen (választás, kinevezés vagy félfogadás útján) betöltve és hol történtek helyettesítések ? Ennélfogva az alispánok a jelenleg alkalmazásban álló vár­megyei alkalmazottakról, tisztviselőkről, segéd- és kezelősze­mélyzet tagjairól (rendszeresített dijnokokról, altiszti és szolga­személyzetről) kötelesek a rendelethez csatolt minta szerint pontos kimutatást készíteni és azt a belügyminiszerhez 8 nap alatt fölterjeszteni. Azokban a vármegyékben, amelyeknek egy része ellenséges megszállás alatt áll, csak azokat kell felsorolni, akik a meg nem szállott területen teljesítenek szolgálatot. A szabadságon levőkről jelenteni kell, hogy az illetők mióta vannak szabadságon és hogy a szabadságot minő okból, mely hatóságtól kapták. Utasítja végül a rendelet az alispánokat, hogy ezentúl min­den előálló személyi változást (választást, lenevezést, félfoga­dást, lemondást, elbocsátást, nyugdíjazást, helyettesítést stb.) esetről-esetre jelentsenek be.

Next