Magyar Közlöny, 1970 (1-115. szám)
1970-06-30 / 53. szám
504 — 1970. június 30. MAGYAR KÖZLÖNY ilyen esetben a film céljára készített mű szerzőjét a 8. § (4) bekezdésében meghatározott díj illeti meg, a művel pedig szabadon rendelkezik. 7 §• (1) A szerző a nem film céljára készített műre vonatkozó szerződéstől elállhat, ha a felhasználó a film forgatását a szerződés megkötésétől számított négy éven belül nem kezdi meg, vagy a megkezdett forgatást négy éven belül nem fejezi be. A szerzőt ilyen esetben a felvett előleg megilleti, a művel pedig szabadon rendelkezik. (2) Nem gyakorolhatja a szerző az (1) bekezdésben szabályozott elállási jogát, ha a felhasználó a kikötött szerzői díjnak 40 százalékát a szerződés megkötésétől számított három év lejártát megelőző 30 napig a szerző részére kifizeti. Ilyen esetben a négy éves határidő a kifizetés napjával újból kezdődik; ezzel a joggal a felhasználó ismételten nem élhet. 8. §. (1) A szerzői díjat a rendelethez mellékelt AT F jelű táblázatokban megjelölt művek esetén az ott feltüntetett díjtételek alkalmazásával, egyéb művek (pl. mozgófilm céljára készült grafikai művek, jelmeztervek, díszlettervek stb.) esetén a felek megállapodása szerint kell a szerződésben meghatározni. A jövőben alkotandó mű szerzői díja az A&D és F táblázatok szerint külön alkotói és külön megfilmesítési díjból áll. (2) A szerzői díjat — eltérő szabály hiányában— a film forgatásának a mű felhasználásával történő megkezdésétől számított 8 napon belül kell a szerző részére kifizetni. Ha a szerzői díj alkotói és megfilmesítési díjból áll, az alkotói díj a mű elfogadásától, a megfilmesítési díj pedig a film forgatásának megkezdésétől számított 8 napon belül esedékes. (3) Ha a felhasználó a szerződés alapján készített művet kijavítás után sem fogadja el, a szerző alkotói díj esetén annak 25 százalékára, ha külön alkotói díj nincs megállapítva, a szerzőnek egyébként járó díj 25 százalékára tarthat mérsékelt díjként igényt, az ezt meghaladó esetleges előleget azonban visszatérítenie nem kell. A felvett előleggel nem fedezett mérsékelt díjat a mű elfogadásának megtagadásától számított 8 napon belül kell a szerző részére kifizetni. (4) Amennyiben a film céljára készített mű szerzője a 6. § (3) bekezdése alapján a szerződéstől eláll, úgy részére 8 napon belül a kikötött megfilmesítési díjnak 30 százalékát kell — az esetleg folyósított előleg beszámításával — kifizetni. 9. §. A szerzői díjon felül a szerzőt az alábbi különdíjak illetik meg: aj A forgatókönyv és az alapjául szolgáló írói mű (művek), továbbá a filmben felhasznált zenemű szerzője (szerzői) részére — ha a felhasználó a filmből egy vagy több rövidebb filmet vagy diafilmet készít, vagy a film egyes részeit más filmben is felhasználja, — különdíjként jár annak az összegnek egy negyedrésze, amely a szerzői díj összegéből — az eredeti film hosszához viszonyítva — a rövidebb filmre, a diafilmre, illetőleg a film felhasznált részére esik. Ez a különdíj a rövidebb film, a diafilm, illetőleg a film részének felhasználásával készült film első nyilvános bemutatásától — diafilm esetében a forgalombahozataltól számított 8 napon belül esedékes. b) Ha a szerzői díj összege a film hosszához igazodik, de a szerződésben kikötöttnél hosszabb film készült, és a szerzői díj a hosszabb film után járó szerzői díj alsó határát nem érte el, a különbözetet különdíjként a forgatás befejezésétől számított 8 napon belül kell a szerzők részére kifizetni. es A filmben felhasznált zenemű szerzőjét a szöveges zenemű szövegírójával együtt, a film nyilvános vetítése után — a reklámfilm kivételével — különdíj illeti meg. A különdíjat a filmet vetítő filmszínházaknak keskenyfilm vetítése esetén havi 5 Ft összegű, egyéb filmek után pedig a bruttó jegybevétel 0,5 százalékát kitevő befizetéseiből a Szerzői Jogvédő Hivatal folyósítja az érdekelt szerzők részére. d) Ha a film külföldi értékesítésre kerül, a forgatókönyvnek és az alapjául szolgáló írói műnek szerzője részére az exportbevétel 0,5 százaléka jár különdíjként abban az esetben, ha az exportbevétel összege az 1 millió Ft-ot meghaladja. A különdíjat a szerzők részére félévi elszámolás mellett — a szerzők eltérő megállapodásának hiányában — a szerzői díjak aránya szerint kell kifizetni. 53. szám