Magyar Közlöny, 1970 (1-115. szám)

1970-08-08 / 68. szám

684 — 1970. augusztus 8. MAGYAR KÖZLÖNY „EGYEZMÉNY a Magyar Népköztársaság és a Luxemburgi Nagyhercegség között a légiközlekedés tárgyában. A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Luxemburgi Nagyhercegség Kormánya (a továb­biakban: „Szerződő Felek”) attól az óhajtól ve­zérelve, hogy országaik között a légiközlekedést elősegítsék, kinevezték Meghatalmazottaikat, akik az alábbi rendelkezésekben állapodtak meg: I. cikk 1. A jelen Egyezmény és Függeléke szempont­jából az alábbi kifejezések jelentése a következő: — „Terület” az érintett Állam szuverenitása alá tartozó földterület és a hozzátartozó légtér. — „Légijárat” — az utasok, poggyász, áru és posta közforgalmi fuvarozása céljából repülőgép­pel lebonyolított menetrendszerű légi járatok. — „Nemzetközi légijárat” — az olyan légijárat, amely két vagy több Állam területe felett levő légtéren halad át. — „Légiközlekedési vállalat” — az olyan légi­közlekedési vállalat, amely legalább egy nemzet­közi légijáratot üzemeltet. — „Kijelölt vállalat” — az olyan légiközleke­dési vállalat, amelyet az egyik Szerződő Fél, a jelen Egyezmény Függelékében meghatározott útvonalakon közlekedő légi járatok, valamint nem­­menetrendszerű légi járatok üzemeltetése céljából kiválasztott és amelynek kijelölését a jelen Egyezmény II. cikke tartalmazza. — „Légügyi hatóság” — ^ A Magyar Népköztársaság esetében: a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Légügyi Főigazgatóságának vezetője, illetve a Magyar Népköztársaság Kormánya által az említett vezető bármely jelenlegi teen­dőjének és hasonló teendőknek az ellátá­sára felhatalmazott személy vagy szerv. A Luxemburgi Nagyhercegség esetében: Közlekedési Minisztérium — Polgári Repü­lés, illetve a Luxemburgi Nagyhercegség Kormánya által az említett szerv bármely jelenlegi teendőjének és hasonló teendők­nek az ellátására felhatalmazott szerv vagy személy. 2. A jelen Egyezmény Függeléke az Egyezmény szerves részének tekintendő és az Egyezményre történő minden utalás egyúttal a Függelékre is vonatkozik, kivéve, ha az Egyezmény szövege másként rendelkezik.­ II. cikk 1­ 1. A Magyar Népköztársaság Kormánya jogot adó, a Luxemburgi Nagyhercegség Kormánya által kijelölt légiközlekedési vállalatnak, a „Société Anonyme Luxembourgoise de Navigation Aérien­­ne LUXAIR”-nek, hogy a jelen Egyezmény Füg­gelékében meghatározott útvonalakon, a Magyar Népköztársaság légifolyosói igénybevételével uta­sok, poggyász, áru és posta nemzetközi fuvaro­zása céljából menetrendszerű légi járatokat bonyo­lítson le. 2. A Luxemburgi Nagyhercegség Kormánya jo­got ad a Magyar Népköztársaság Kormánya által kijelölt légiközlekedési vállalatnak, a „Magyar Légiközlekedési Vállalat — MALÉV”-nek, hogy a jelen Egyezmény Függelékében meghatározott út­vonalakon, a Luxemburgi Nagyhercegség légifo­lyosói igénybevételével utasok, poggyász, áru és posta nemzetközi fuvarozása céljából menetrend­­szerű légi járatokat bonyolítson le. 3. A Függelékben meghatározott útvonalakon közlekedő menetrendszerű légi járat megindításá­nak időpontját a kijelölt vállalatok kötelesek a másik Szerződő Fél légügyi hatóságának egy hó­nappal előbb bejelenteni. 4. A nem-menetrendszerű repülések tekinteté­ben a Szerződő Felek vonatkozó előírásait be kell tartani. II. cikk 1. Fia az egyik Szerződő Fél által kijelölt válla­lat nem tartja be a másik Szerződő Fél törvényeit és előírásait, vagy nem alkalmazkodik a jelen Egyezményben foglalt feltételekhez, az utóbbi Szerződő Fél fenntartja magának a jogot, hogy a jelen Egyezmény II. cikkében meghatározott jo­goknak a fenti vállalat által történő gyakorlását felfüggessze, illetve számára olyan feltételeket írjon elő, amelyeket az üzemeltetés fenntartása céljából szükségesnek tart. 2. A jelen cikk 1. bekezdése szerinti intézke­désre csak akkor kerülhet sor, ha a másik Szer­ződő Félhez diplomáciai úton indokolást is tar­talmazó írásbeli értesítést intéztek, amelyben a tervbe vett lépést tudomására hozzák, és akkor, ha a két Szerződő Fél légügyi hatóságai között az e tárgyban folytatott tárgyalások a másik Szerződő Félhez címzett említett értesítés kéz­besítési időpontjától számított 60 napon belül nem vezetnek az ügy rendezésére. IV. cikk 1. A Szerződő Felek kijelölt vállalatai a Füg­gelékben meghatározott útvonalakon közlekedő légi járatok menetrendjét kötelesek előzetes jóvá­hagyás céljából a másik Szerződő Fél légügyi hatósága elé terjeszteni. 2. A díjtételeket ésszerű szinten, az üzemelte­tés gazdaságossága, a rendes haszon és az egyes légijáratok jellemzői — mint a gyorsaság és a kényelem ■—­ figyelembevételével kell megálla­pítani. 3. A Szerződő Felek légügyi hatóságai ügyelnek arra, hogy a kijelölt vállalatok az üzemeltetéssel kapcsolatos minden kérdésben szorosan együtt­működjenek. 68. szám

Next