Hivatalos Értesítő - A Magyar Közlöny Melléklete, 2014. január-december (17. évfolyam, 1-66. szám)

2014-02-14 / 11. szám

Zinner Tibor Megfogyva és megtörve című kötetét Köztudott, hogy Magyarországon, a XX. század „ötvenes" éveiben, majd a levert forradalmat követő megtorlás so­rán kihirdetett törvénysértő ítéleteket, a közel sem független ítészek határozatait a rendszerváltás után semmissé nyilvánították. A magyar társadalom viszont vajmi keveset tud a különböző jellegű jogfosztást szenvedett jogászo­kon kívül arról, hogy forradalmat követő megtorlás végéig a magyar bírói, közjegyzői, ügyészi és ügyvédi kart, vala­mint a munkájukat segítő kollégákat mekkora vérveszteség érte. Bárándy Péter, volt igazságügy-miniszter, 2003 márciusában bizottságot állított fel a legszélesebben értelmezhető „harmadik" hatalmi ágban tevékenykedőket ért sérelmek feltárására. A Zinner Tibor vezette kutatócsoport, Kahler Frigyes, Koczka Éva, Pálvölgyi Ferenc és Tóth Béla - kétévi kutatómunkáját összegző - jelentésében feltárja egyfelől a Florihy-korszakból a jogszabályi előzményeket és a korabeli személyzeti politika összefüggéseit, másfelől az 1944 decembere óta folytatott „humánpolitikát", nyomon követve a magyarországi jogászsággal szembeni internet, az esetenként miniszterelnöki rendeleteken, törvényeken és különféle szintű párthatározatokon alapult, különböző jellegű atrocitásokat 1962 augusztusáig. A több ezer jogász és munkájukat segítő szakapparátusbeli kolléga drámai életútjának - néhol a legapróbb részle­tekbe menő-feltárásával megírt monográfiából kitűnik, hogy a jogászokat ért sérelmeket nem a sztálini birodalom, hanem a hazai csatlósai, és az őket kiszolgáló nagy tudású jogászok indukálták. Miként nem engedték a végrehajtó és törvényhozó hatalom letéteményesei a Montesquieu-féle elvek megvalósulását? Hogyan torzították el a ma­gyarországi jogászság hivatásrendjeinek összetételét? Milyen beleszólással bírt a politikai rendőrség, majd az Államvédelmi Hatóság nem csupán a letartóztatottak, hanem a bírói, ügyészi és ügyvédi kar tagjainak életébe? A szerzők megállapításait, kutatásuk összegző tanulságait több mint 1800 jegyzet támasztja alá. Példányonként megvásárolható a kiadónál (Budapest Vill., Somogyi Béla u. 6.; tel.: 235-4512/233), illetve meg­rendelhető a kiadó ügyfélszolgálatán (fax: 318-6668, 338-4746, e-mail: megrendeles@mhk.hu). A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó megjelentette Megrendelem MEGRENDELÉS Zinner Tibor Megfogyva és megtörve című, 680 oldal terjedelmű kiadványt (ára: 1200 Ft áfával).........példányban, és kérem, juttassák el alábbi címemre: A megrendelő (cég) neve:...................................................................................................................................................... Címe (város, irányítószám):................................................................................................................................................... Utca, házszám:........................................................................................................................................................................ Ügyintéző neve, telefonszáma:............................................................................................................................................. A megrendelő (cég) bankszámlaszáma:............................................................................................................................... A megrendelő (cég) adószáma:.............................................................................................................................................. A megrendelt példányok ellenértékét a postaköltséggel együtt, a szállítást követő számla kézhezvétele után, 8 na­pon belül átutaljuk a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadónak a számlán feltüntetett pénzforgalmi jelzőszámára vagy postai úton a fenti címre. Keltezés:................................... ........................................ cégszerű aláírás

Next