Magyar Kurir, 1793. július-december (7. évfolyam, 1-52. szám)
1793-09-27 / 26. szám
tett mind ebeknek következése az , hogy leg szebb tartományait el vesztette, és olly tehetetlen állapotra jutott, mellyből lehetetlen néki ki verekedni. Hazájának illyetén szomorú állapotútyát igen eleven ízinnel festette le a’ Grodnói közönséges Gyűlésnek 40 dik ülésében a’ Beled Palatinatusnak avagy Vajdaságnak küldöttye (minciussa) Rokossowszky az egybe gyűlt rendek előtt: ,, A’ Lengyel respublica hadi erejének , és más fontos környül állásainak mivólta konszernt, úgymond, engemet mint ide küldetett követet, gondolataimnak a’ felséges rendek előtt akként való ki nyilatkoztatására, a’ mint szoros visgálódásaim után hazámnak környül állásait találtam. Azon erőlködtem , hogy minden pontban igazán, és valósággal ki tanulhassam hazámnak állapottyát , mind azért, hogy minden hazámfiait, és kit kit eggyenként meg győzhessek előbbi állapotunkról mind pedig, hogy mostani környül állásainkat le írhassam, minekutánna országunknak második fel osztattatása után, annyi tartományokat, városokat, falukat, embert és jövedelmet elvesztettünk volna. A’ legjobb és válogatottabb geographica mappák, az az, földi kártyák szerint, 9630 négy szepti mérföldre ment ennekelötte Lengyel Ország, és a’Lithvániai nagy hertzegség; ezekben 1414 város; 2817 falu; egygy millió 442918 kémény; 7 millió 660787 ember; 60741 főből álló hadi sereg volt; a’ közönséges jövedelem pedig 9 millió 550509 rh. forintra ment esztendőnként. A’ leg közelébb végben ment tracta szerént, 4157 négy szegü mérföldni földnél valamivel többet , f9® várost; 8783 mező várost, és falut; 574654 éményt; 3 millió 55590 embert; 13619 főből álló reguláit hadi sereget; és 3 millió 404984 rd forintból álló esztendei jövedelmet vett el Lengyel Országban, és Litvániában az Orosz Császárné. — A’ Prussziai király által elfoglaltatott rész 1061 négy szegeletű mélföldni földre ; 262 városra; 8272 mező városra, és falura; 195016 kéményre; 1 millió 136389 emberre, jövedelme 1 millió 717621 rd. forintra megyen. — A’ Léik-