Magyar Kurir, 1799. július-december (13. évfolyam, 1-52. szám)
1799-11-19 / 41. szám
kis Respublikák, és az úgy nevezett Stato digit Presidii, az az, azok a’ Római és Toskánai várasok , a’ mellyekben hajdan szüntelen való katona őrizetek tartattak ; az Alsóhoz: Nápoly ’s Siciliai Országok, és az ezek körül fekvő íziget Wik. (Olly véggel botsájtgittam ezen kis jegyzett előre, hogy a’ mottani háborúnak historiájában elő fordúlt, és ezután is említendő tartományoknak és várasoknak fekvései minden Érd. Olvasóinknak tudtokra tehetsenek. A’ közelebb múlt péntekem ejteli 8 órakor ki adattatott, különös tudositástsak reánk nézve igen örvendetes a* foglalatra. — 'Az (Olasz Országi Cs. K ármádiának mottani kormányozó fő vezérje B. Melás lovaslag GenerálisTa ollyatén jelentést küldött egy d' Albeck nevű,Stuart Regementjéből való Kapitány által, honchi fő hadi szállásáról ide,hogy minekutánnaö egynéhány spionok által tudósíttatott volna arról , hogy az ellenségnek teljes szándéka lett volna az alatta lévő truppoknak megtámadására, és mozdulásaiból is azt lehetett volna észre venni, hogy ármádiánknak jobb szárnyát meg kerülni, és minden Turinnal való egyeslegét kétfelé vágni igyekszik: ő, tudniillik Melás fő vezér egész erejét a’ jobb szárnyára Vonta, és hogy bellyebb csalhassa az ellenséget, magát visszahúzván, Foffano és Marenne közt (a’ Piemonti herczegségben , Stura vize mellett) telepedett le, és Mondovit is által engedte az ellenségnek. Félelemre magyarázván az ellenség Mélasso vezérünknek ezen cselekedetét, utánna ment sanónak külső várasait és Saviglianót November, 3-ikán el foglalta; de azokat sokáig nem bírhatta, mivel mindyárt a’ következett napon, a’ már előre ki rendelt celonnékat, avagy osztály seregeket vezérjeink a Franciák ellen ki initt.