Magyar Kurir, 1803. július-december (17. évfolyam, 1-53. szám)

1803-10-18 / 32. szám

director Rewbel irt az Első Konzúlnéhoz, és a’ melly­et ugyancsak ő hirdettetett ki leg először azon Párisi újságban, a’ mellynek neve: Nemzeti Ura­da­lomvásárlók’ Journál­ja. — „As­­­szonyom ! (így ír Rewbel ezen levélben) Ha a’ bizonyoság szemeim előtt nem volna, el nem hitet­hetném magammal, hogy néked egy könyvet aján­lani bátorkodotott volna valaki, a’ mellyben hí­rem nevem eltsárlódik. A’ Bonaparte Konzulsá­­ga’ historiája, a’ könyv’ tárgya. Valósággal, elő­adhatta volna az író az Első Konzul’ditséreteit , a’ nélkül , hogy engemet gyalázni kellett vol­na. A’ 17-ik lapon eképpen fejezi ki magát. — „Renbel oly esméretes szomjuhozója volt a’ vagyonnak, hogy azért még a’ hajdani úgy neve­zett köz­jóra ügyelő Kommitsiótól is, bár e’ ma­ga is nem kitsi pazérlója volt a’ nemzeti kintsnek, kérdőre vonattatott.“ — A’ melly szavakhoz ilyen jegyzést adott a’ levél alján ugyan azon író : — „Ez az O' Máiitzi magaviseletiért történt, a’ hova Renbel és a’ Thionvillei Merlin, egygyütt küldettek­­ volt mint Nemzeti Biztosok... — Míg az írók tsak az én politikai magamviseletét rostál­ták, elégnek tartottam halgatás által való megve­­téssel felelni néktek , hanem, midőn olyan dologgal vádolnak , a’ melly betsületemet sérti , ’s midőn ezt úgy szok­ván az Országlószék’ passa alatt tselek­­­­szik, minthogy a’ könyvet, mellyben ezen dolog vagyon, az Első Konzul’ feleségének ajánlják, már ekkor nem halgathatok. Az én egyenességem, As­­­szonyom ! nemcsak az én tulajdonom, hanem gyer­mekeim­é, famíliámé, és minden becsületes barátai­mé. Nem is hiszem, hogy olvastad volna azon könyben az engemet sértő hellyet, különben el

Next