Magyar Kurir, 1808. január-június (22. évfolyam, 2-52. szám)
1808-01-05 / 2. szám
ták be takarítani, és a’ telelő almának ’s kortvélynek Posonyi mérőjét 20 krajtzáron lehetett venni* Egyébb termésre nézve is semmi panasza nints ennek a’ tájéknak, és nállunk a’ szárazság a’ múlt nyárn nem uralkodott olly mértékben, hogy néha néha egy egy kis essőnk is nem lett vólna, a’ minthogy kétszer álaljában a’ réteket meg lehetett kaszálni, és a’ marha tartó gazdák annyi szénát üszve takarítottak, hogy pénzen is eleget adhatnak el. Minthogy bükkös erdeje ezen mi Vármegyénknek sokkal ritkábban van, mint a’ tseres, ez idén pedig többire tsak a’ bikfákat fogta a’ mak, fokan innen a’ Dráván által Horváth Országba bérelték sertéseiket makkolni, a hol meg lehetősen van a’ mák, kivált Toplítza körül; de igen veszedelmes, mivel a’ zsiványok sok nyájat annyira megritkítottak, hogy a’ meg maradt részt a’ gazdák kéntelenittettek vissza hajtani. Ugyan ezen makkoltatás idején történt az említett Toplitzai erdőn néhány hetekkel ennek elölte, hogy a’több kamaszok közzűl egy, a’ ki sok sertés le vagdalása után, kanász társait, és azoknak gazdáikat is le vagdalással fenyegette, egyik tzimborás társától úgy öszve vagdaltatott , hogy abban lett halála , de azt nem követhette a’ tisztességes el takaritatás, mert az életben mólta lévő kanásztársok ezen rossz pajtásoknak ki múlásán annyira el andalottak, rész szerént őrültekig, hogy őtet tsak a’ tanyához nem messze lévő régi sántzba húzták, azonban a’ sertések az erdőről meg lővén hirtelen reá akadtak, és minekelőtte a' főbb kanászok gondoskodhattak volna dög testének el ásásáról, a’ sertésektől széllyel tépettetett.