Magyar Kurir, 1817. január-június (31. évfolyam, 1-51. szám)

1817-01-03 / 1. szám

tor Warden beszéli) Omeara barátain jónak találta tőllem is tanátsot kérni állapotja fe­lől. E’ me­g odaér­kezésünk után tsak ha­mar történt. Megindúltam a’ Gen. Bertrand lakhellyének felkeresésére, a’ melly Long­­twood volt a’ Bonaparte akkori szállásától, egy fertály órányi távolságra egy magános házban volt, melynek Huts gate a’ ne­ve. A’ ház két emeleti­ , egygyikegygyik áll két szobából. Itt lakik Generális Ber­trand, két szereidre méltó, egésséges , és igen vidám gyermekeivel, kiről tsak ma­gáról és­ Familiájáról egy egész könyvet ír­hatnék, minthogy az alatt, míg a’ tengeren útaztunk, üres óráimban őtet az Angin? nyelv­re tanitgatván , magam is szüntelenül talál­­tam tőlle. Ő mindent elé beszélt nékem , a’ mit a’ maga táborozásaiból valami neve­zetest tudott. Minthogy nagy kívánsággal halgattam beszédjeit,­­S ugyan ezért magam ritkán ’s akkor is tsak keveset szállottam , ekképpen dorgálodzott gyakran: — ,,Az Tíz rósz tanítómester, tsak engem’ histori­­záltat, ’s maga semmit se’ szoll.“—‘Na­poleon mikor felőltem tudakozódott, tsak így­ szokott volt szollani:----“ Hol van a’ Bertrand' barátja?“ — De térjü­nk viszsza a’ dologra. Én lóháton jöttem vala Hills­­gatéba , ’s minekutánna itt Bertrandhoz be­­szállottam volna, ismét lóháton akartam Longwood felé tovább indúlni, hanem a’ Marschalné(Bertrandné) így szollván : a’ fér­jem már oda előre elment,­magam is ép­pen befogatni akarok, hogy utánna men­nyek, vezettesse az úr a’ lávát, maga pedig üljön­ be hozzám a’ hintóba. Már szürkü­letkor volt mikor ekképpen Longwood mel­lé megérkeztünk; Bonapartét Bert ran­dái beszéllgetve ’s a’ szekérútban állva ta­láltuk. Megáll, így szóllott a’Marschal­­né, tréfáljuk-é meg őket; mikor mellettek elmenünk, köszönjön nektek az úr ; ők erre egyn­ás’szeme közzé fognak nézni, ’s egymástól effélét kérdezni: Valyon mitsoda házi barát írl ott a* Marschalné mellett ? Ez a’ történet nekiek Parist eszekbe fogja juttatni­­ a’ hol az efféle történetek minden napiak. — Végezetre a’ Bonaparte’ szállá­sán megállapodván a’ szekér, és én abból a’ Marschalnét kiemelvén, e’bement Bo­napartéhoz , én pedig a’ bétegem’ szállásá­ra mentem , de nem soká hivatalt kaptam , hogy ebédre Bonapartéhoz mennyik , mel­­lyet én különös megkülömböztetésnek tar­tottam , minthogy tudtam, hogy Bonaparte-­­nál közönségesen tsak az ő kevés hozzátar­tozói esznek. Generális Montholon, en­­gemet, a’ ki tsak egy minden napi kapui­ban, tsizmáson és sarkantyúval jelentem­­meg, egész forma ruhába öltözködve foga­dott a’ külső szobában, ’s vezetett­ be az oldalszobába , a’ hol Bonaparte és Bertrand schakkoztak egygyütt. Engem’ az Ex- Császár véghetetlen nagy betsülettel és ba­rátsággal fogadott, én pedig, hogy játék­­jokat nézhessem a’háta’megé állottam. A’ szobában lévők , hogy azokat a’ játékban ne akadályoztassák , csak suttogva beszél­tettek egymással, annyival különösebb volt az , hogy, ha olykor olykor valamit kérdezett tőllem Bonaparte , én neki dörömböző vas­tag hangon feleltem. Végre hír adattat­­ván , hogy az étel az asztalon van, azt súg­ta Generális Montholon a­ fülembe , hogy az asztalnál Bonaparte és Bertrand közzé üljek, ■ mellyet én meg tselekedvén, Bona­parte a’, jobb Bertrand pedig a’ bal kezem felől estek. A­ Bonaparte jobbja felől egy szék és egy tányér üresen maradtak, mely­ről minden kegyes olvasó úgy ítélhet, mint neki tettzik. — A’ parcellán, mélyről ettünk, olyan szép volt, a’ milyent én még soha nem lát­tam; az ezüst igen nehéz, ’s minden dara­­­bon Sas-czímer; az utolsó fogást ,czukros süteményeket, gyümölctsöt, ’s a’t.­ arany tátrákon ’s tányérokon hordták­ fel. Ha étel­­közben*valaki, bort nem töltött volna ma­gának, vagy pedig ha még azt is remén­­yelte volna valaki, hogy Anglus módon még étel után is jó iddogálás fog lenni, az ilyen ember nagyon megcsalta volna magát. 2

Next