Magyar Kurir, 1817. január-június (31. évfolyam, 1-51. szám)
1817-01-03 / 1. szám
tor Warden beszéli) Omeara barátain jónak találta tőllem is tanátsot kérni állapotja felől. E’ meg odaérkezésünk után tsak hamar történt. Megindúltam a’ Gen. Bertrand lakhellyének felkeresésére, a’ melly Longtwood volt a’ Bonaparte akkori szállásától, egy fertály órányi távolságra egy magános házban volt, melynek Huts gate a’ neve. A’ ház két emeleti , egygyikegygyik áll két szobából. Itt lakik Generális Bertrand, két szereidre méltó, egésséges , és igen vidám gyermekeivel, kiről tsak magáról és Familiájáról egy egész könyvet írhatnék, minthogy az alatt, míg a’ tengeren útaztunk, üres óráimban őtet az Angin? nyelvre tanitgatván , magam is szüntelenül találtam tőlle. Ő mindent elé beszélt nékem , a’ mit a’ maga táborozásaiból valami nevezetest tudott. Minthogy nagy kívánsággal halgattam beszédjeit,S ugyan ezért magam ritkán ’s akkor is tsak keveset szállottam , ekképpen dorgálodzott gyakran: — ,,Az Tíz rósz tanítómester, tsak engem’ historizáltat, ’s maga semmit se’ szoll.“—‘Napoleon mikor felőltem tudakozódott, tsak így szokott volt szollani:----“ Hol van a’ Bertrand' barátja?“ — De térjünk viszsza a’ dologra. Én lóháton jöttem vala Hillsgatéba , ’s minekutánna itt Bertrandhoz beszállottam volna, ismét lóháton akartam Longwood felé tovább indúlni, hanem a’ Marschalné(Bertrandné) így szollván : a’ férjem már oda előre elment,magam is éppen befogatni akarok, hogy utánna mennyek, vezettesse az úr a’ lávát, maga pedig üljön be hozzám a’ hintóba. Már szürkületkor volt mikor ekképpen Longwood mellé megérkeztünk; Bonapartét Bert randái beszéllgetve ’s a’ szekérútban állva találtuk. Megáll, így szóllott a’Marschalné, tréfáljuk-é meg őket; mikor mellettek elmenünk, köszönjön nektek az úr ; ők erre egynás’szeme közzé fognak nézni, ’s egymástól effélét kérdezni: Valyon mitsoda házi barát írl ott a* Marschalné mellett ? Ez a’ történet nekiek Parist eszekbe fogja juttatni a’ hol az efféle történetek minden napiak. — Végezetre a’ Bonaparte’ szállásán megállapodván a’ szekér, és én abból a’ Marschalnét kiemelvén, e’bement Bonapartéhoz , én pedig a’ bétegem’ szállására mentem , de nem soká hivatalt kaptam , hogy ebédre Bonapartéhoz mennyik , mellyet én különös megkülömböztetésnek tartottam , minthogy tudtam, hogy Bonaparte-nál közönségesen tsak az ő kevés hozzátartozói esznek. Generális Montholon, engemet, a’ ki tsak egy minden napi kapuiban, tsizmáson és sarkantyúval jelentemmeg, egész forma ruhába öltözködve fogadott a’ külső szobában, ’s vezetett be az oldalszobába , a’ hol Bonaparte és Bertrand schakkoztak egygyütt. Engem’ az Ex- Császár véghetetlen nagy betsülettel és barátsággal fogadott, én pedig, hogy játékjokat nézhessem a’háta’megé állottam. A’ szobában lévők , hogy azokat a’ játékban ne akadályoztassák , csak suttogva beszéltettek egymással, annyival különösebb volt az , hogy, ha olykor olykor valamit kérdezett tőllem Bonaparte , én neki dörömböző vastag hangon feleltem. Végre hír adattatván , hogy az étel az asztalon van, azt súgta Generális Montholon a fülembe , hogy az asztalnál Bonaparte és Bertrand közzé üljek, ■ mellyet én meg tselekedvén, Bonaparte a’, jobb Bertrand pedig a’ bal kezem felől estek. A Bonaparte jobbja felől egy szék és egy tányér üresen maradtak, melyről minden kegyes olvasó úgy ítélhet, mint neki tettzik. — A’ parcellán, mélyről ettünk, olyan szép volt, a’ milyent én még soha nem láttam; az ezüst igen nehéz, ’s minden darabon Sas-czímer; az utolsó fogást ,czukros süteményeket, gyümölctsöt, ’s a’t. arany tátrákon ’s tányérokon hordták fel. Ha ételközben*valaki, bort nem töltött volna magának, vagy pedig ha még azt is reményelte volna valaki, hogy Anglus módon még étel után is jó iddogálás fog lenni, az ilyen ember nagyon megcsalta volna magát. 2