Magyar Kurir, 1819. július-december (33. évfolyam, 1-53. szám)
1819-11-19 / 41. szám
Vk*vv 1 518 .,Wat- Son több versben beszélett; szavai közzűl ezeket jegyzették meg: — Én nem félek attól , hogy itt is a’ Manchesteri történetek fordúlhatnak elő ; mert ha katonákat közelíteni látnánk , azonnal minnyajunk haza szaladnánk, ’s fegyveresen jelennénk meg. — (A’ leszörző fontosság nem meszsze ugyan, de úgy volt kiállítva tsoportokban , hogy nem lehetett látni). Egyéb előrevigyázási készületek se’ mellőztenek el. A’ Tower’ kapuji bezárattaltak; az Ágyúzók készen adottak , ’s a’ többi. Tíz zászlóval jelentek meg a’ Radikálisok, mellyeken külömbkülömb írások olvastattak. Az Ótzázak én ezen félűlirások találtattak : ki Fejedelen és a nép, a mezővárosok ellen. (azokat a’ mező városokat érti, mellyekben a’ nép elfogyott, de a’ tulajdonosaik még most is képviselőt küldenek a’ Parlamentumba) Továbbá: A kinek kardja minis, adja el a kapályait s vegyen kardot véle ; Lukéits Évang. 22. — Effélék olvastattak a’ többi zászlókon is. A’ mi ezen népgyűlést azonközben a’ jelenlévőknek kevés voltán kívül, legmeg vetettebbé télte a’ volt, hogy végezetre a’ Radikális Fők , mint némely irók erőssílik, öszsze veszvén , köves sárral hajgálták egymást, tsak a’ volt a’ kár, hogy nem volt sok kő, mivel a’ Lord Major az ezelőtt való napon, elyrevaló vigyázásból mind fel* szedette ’s eltakarttatta volt onnét a’ követ, téglát, *s egyéb alfélét, a’ mivel a’ nép a’ katonaságot, ha ennek elő kellett volna állani, meghajgálhatta volna. — A’ jovallások, mellyeket ezen gyűlésben megerős sítettek , hevesek , de többire tsak azok voltak, mellyek már a’ Smidt- fieldi népgyűlés által is megerőssíttettek volt. A’ kérelemnek a’ Régens Prinezhez , ’s a’ Rosso Ministerhez letendő beadására, három személlyekből álló Követsség neveztetett ki és meghatároztatott, hogy November* 15 - dik napján ismét népgyűlés tartattassék, a’ végre, hogy ezen Követség számot adjon affelől, hogy mitsoda választ kapott a’ Prineztől és a’ Ministertől. — Ez azért is nagyon rút népgyűlés volt, hogy az első egész nap esett, de egyébiránt elég sokáig tartott, mert az éjjel vetett neki véget. Az Óratori lőzsös szekeretestvére a’ Watson háza’ elejébe vonták az emberek. Lopás itt is elég esett. Summázat néhány Londoni Újságokból: — Kurír: A’ Glasgowi Radikálisok oly nagyon hozzá tartják magokat azon fogadássokhoz, hogy semmi részegítő italt nem isznak, hogy azok, a’ kik megrészegesznek, megkövetni tartoznak a’ társaságot. A’ ki másodikszor megrészegszik, a’ társaságból kirekesztetik. — Times: A’ Norfolki népgyűlésnek határozásairól ’s a’ Régens Princzhez készített kérelemről azt tartják , hogy lehet valamelly resultatumát reménteni , minthogy Gróf Albermale, ki az Udvarhoz való bejárási jussal bír , személlyes audientziát akar ő K. Hertzegségétöl kérni* ’s az említett kérelmet K. H. nek beadván , szemei elejébe akarja terjeszteni, hogy a Manchesteri történetekre nézve melly nagyon megtsalatott légyen. Kurír: Az Admirális Hardy hajós sergéröl, melly a’ Superb, Hyperion, és Vengeur nevű lineahajókbol áll, eleintén azt gondolták, hogy Cuba szigete felé evez; most ellenben azt gondolják, hogy Rio-de-Janeiróba van rendeltetve, minthogy a’ Brasiliai Udvarhoz rendeltetve lévő Ánglus Kövezet Thorton urat is vised. Azonban még eddig semmi bizonyost nem lehet felötte tudni , minthogy bepetsételt parantsolattal evezett el, mellyel tsak a’ tengeren ’s ott is tsak bizonyos távolságra volt szabad megnyitni. Olyan vélekedés is van azon* «MVM