Magyar Kurir, 1822. július-december (36. évfolyam, 1-53. szám)
1822-12-03 / 45. szám
Wi S/Wwww 3So tengerbe szállott. Közönséges vélekedés, hogy ezen flottát Scloban vagy Mityleneben új Fő-vezér fogja általvenni. Ez Húsvét Mehmed Basa lenne, egy a’ tengeren próbált ember, ki a’ Britanniai expeditzióhoz a’híres Hussein Kapudán Basa alatt szolgált Egyiptomban, ’s már egykor maga is Kapudán Basaságot viselt. (Ez a’ hír azonban csupán a’ flottán uralkodik ’s a’ Konstantzinápolyból Oct. 2 cd. indult tudósítások halgatnak róla). A’ török flottának az Archipelaguson keresztül menteben, csupán két apró egybecsapása volt az Insurgensek’ flottájával, u. m. Sept. 1pd. és 20d. napjain Napoli in Romania előtt. Az elsőben negyven görög hajó küzdött meg az Afrikai osztállyal, amazok közzül három elszakasztatott a’ többitől, ’s ezeknek ketteje felgyújtatott, egy pedig a’ partra kivezetett a’ többiek a tengeröbölbe viszszavonultak. Más nap ismét 70 Insurgens hajó jöve ele a tengeröbölből. A’ Törökök három osztályt formáltak ellenök ’s húszat közzülök különszakasztottak , ’s ezek csalhatatlanul elvesztek volna, ha a’ Capudan Basa, attól tartván, hogy köztök gyújtó-hajók lehetnének, osztályait viszsza nem vonta volna. Néhány nap múlva azután Candiába evezett a’török flotta. — Mind ezen tudósítások a’ török Admirális hajója’ napló-könyveiből vétettek, melly hajón a’ fentemlitett Tisztviselő több napokat töltött, ’s ezeknél fogva (mint már a’ Prevesai tudósitó mondja) mind azon hírek megczáfoltatnak , mellyek négy hetek ólta ide ’s tova szárnyaltak. — A’ Kapudán Basa nem adhatott segítséget Napoli di Romániának , melly még Oct. végén is török kézen volt* *s nem is vesztett el egyet is hajóji közzül, s ütközetben sem volt, minthogy az Insurgensek, kivéve» Napoli di Romániánál, feléje sem közelítettek. Candiában az erős helyek török kézen vannak ugyan, különben pedig az egész föld az Insurgensek hatalmában van. Hogy Budánál eleséget szerezhessen a’Kapudán Basa , véres ütközetbe kellett keverednie, ’s abban 300 embert vesztett. Ha mostanában, kevés hetek alatt kezekre nem kerítik a’ Törökök Mesalongit, úgy a’ télnek bekövetkezése előtt, Moréénak nyúgoti részein aligha valamihez kezdhetnek. ’S éppen így van a’ dolog a’ keleti részekről is, hacsak olly szerencsések nem lehetnek, hogy Livádiából a* Korinthusiak erősítésére nevezetes sereget szállithatnak. Azonban mind ezek a’ környűláslásoktól függenek, mellyekről még most semmi bizonyost nem lehet mondani. Ezen Prevesai tudósításokon kívül, Corfuból még a’ következendők jelentetnek! Nov. 3od. egy Ausztriai kereskedőhajó érkezett ide Korinthusból, melly útat négy nap alatt tett meg, ’s Kapitánya azt beszéli, hogy Korinthusból Oct. 12d. lOOO ember ’s 5oo terhordó állat indíttattak útnak eleségge! Napoli di Romania felé, hova minden baj nélkül meg is érkeztek, ’s küldettetések czéljának teljesen megfeleltek. Viszszamentekben egy kis csetepatéja volt a’ katonaságnak az Insurgensek’ portyászó seregével, mellyből egynéhányat elfogott. Ugyan ez a’ Kapitány, a’Lepantoi kastély előtt eveztében , hallotta azon örömlövéseket, mellyek Vrachomi’ és Anatoliko’ elfoglaltatását hirdeték. — Még azt is hallotta útjában a’ Kapitány (de a’mellyről nem áll jót) hogy Colocotrini megholt volna sebeiben. Spanyol Ország. A lázzasztók ellen hozott új törvényt, Nov. 50. elfogadták a’ Cortesek. Ezen tör