Magyar Kurir, 1826. január-június (40. évfolyam, 1-52. szám)
1826-01-13 / 4. szám
Negyedik Akta: „Ar'Ccsarevits Konszerum Nagyhertzeg’ írása az Annyához ? Császárné ő Felségéhez: „Legkegyelmesebb Monarkháné, igen szeretett Anyám! Tegnap estve 7 órakor mélly szomorúsággal verém az ő Cs. Felsége Generál Stábjának vezérétől Báró Diebitsch és Generál Adjutáns Hertzeg Volkowsky által az eredeti írásban ide zárt Tudósítást és Aktát a’ mi szívből tisztelt Monarkhánknak ’s az én Jótevőmnek Sándor Császárnak haláláról. Azon bánatot, melly engem’ lenyom, Felségeddel megosztván , a‘ Mindenhatóhoz fohászkodom, hogy ő a’ maga hatalmas könyörületessége szerént a’ mi gyengeségünket erössítse ’s nekünk adjon erőt arra, hogy azon tsapást, mellyel bennünket meglátogatott, hordozhassuk el. „Az az állapot, melybe engem’ ezen szerentsétlenség helyheztetett, kötelességemmé teszi, hogy ezen fontos pont iránt való igazságos gondolkodásaimat tellyes nyilvánvalósággal a’ Felséged szívébe kiűittsem. „Császári Felséged előtt nem ismeretlen dolog az, hogy én tsak a’ magam’ önn’ indulatomat követvén, a’ ditsősséges emlékezetű Sándor Császártól annak helybehagyását kértem, hogy a’ trónusra való következési jusról lemondhassak, és hogy én ehez sséppest ő Felségétől egy tulajdon kezével írt Rescriptumot kaptam, melynek vidimált Mássát ide rekesztem, ’s a’ melyben a’ Császár az én kérésemben való megegyezését tudtomra adta, olly hozzáadással , hogy ebben Felséged is megegyezett légyen, mellyet Felséged nékem szóval is meg erőssíteni méltoztatott. Továbbá megparantsólta vala a’meghalt Császár, hogy a’ fenn említett Rescriptum titok’ petsétje alatt az ő Felsége haláláig *•- a., kezembe maradjon letétettetve. ^Gyermekségemtől fogva megszokván, valamint boldogúlt Atyám, úgy a’ meghalálozott Császár , és a’ Felséged’ akaratját is, lelkiesmeretesen telyesíteni, ’s magamat most is ezen alapos tulajdonságom határai között tartoztatván, mint kötelességet úgy nézem azt, hogy a’ thrónusra való következési jusomat, a’ Császárnak a’ thrónusra való következés’ rendjét illető Aktájával megegyezőleg, Miklós 5 Nagy Hertzegségének és Örököseinek által engedjem. „Hasonló nyilvánossággal kinyilatkoztatni kötelességemnek esmerem továbbá azt is, hogy én a’ magam’ kívánságaimat tovább nem terjesztvén, magamat nagyon szerentsésnek fogom tartani, ha nékem azon, tovább mint harmintz esztendőkig tartott szolgálataim után, mellyeket Atyámnak és Testvéremnek szenteltem, tsak a’ megengedtetik, hogy ugyan azon szolgálataimat, Miklós Császár ő Felségének 19, hasonló mélly tisztelettel, hasonló határtalan hűséggel, ’s tüzes buzgósággal, mint a’ milyen által mindenkor lelkesittettem, 's holtam’ napjáig lelkesittetni fogok, szentelhessem. „Minekutánna e’képpen az én éppen olly valóságos mint legkissebb ingadozás nélkül való gondolkodásaimat kifejeztem, a’ Felséged’ lábai elibe borulván alázatossággal kérem Felségedet, hogy ezen írást kegyes és jóakaró indulattal fogadja el ’s hozzám mutassa azt a’ kegyelmet, hogy annak foglalatját ott, a’hol illik, tétesse közönségessé, hogy töltessék bé, ’s illy módon a’ Császárnak az én boldogúlt Monarkhámnak és Jótevőmnek akaratja, ’s így szintén a’ Felséged Helybehagyása is, telyes erőre, kiterjedésre, s foganatra jusson. Továbbá azzal a’ szabadsággal is élek, hogy Felséged’ kezébe küldöm azon írásnak Mássát, mellyet ugyan ez úttal Miklós Császárhoz írtam. Költ Warschauban Dec. 8-dikán 1825-ben. Vagyok leg-