Magyar Kurir, 1831. január-június (45. évfolyam, 1-51. szám)
1831-01-14 / 4. szám
26 tisztilevelet, mellyben Exczád Cégének akaratját és gondolkozását, Gróf Jesierskire nézve és reám nézve, tudtomra adja ; és ehez képest sietek közleni Exczáddal az okokat, mellyek minket ez útnak felvételére bírtak. — Az Igazgatótanátstól megbízatva, hogy írott tudósítását a’ Varsói történetekről a’ Thronus lábaihoz tennem le, elő fogom Dégének, mint Ministere, terjeszteni a’ közelebbi környűlállásokat mindenről a’ minek én tanúja valok; és ezt a’ bizományi, hogy a’ Fejedelem előtt megjelenjek más külömben soha fel sem is vállaltam volna. — Minthogy Exczádnak tisztilevele jelenti, hogy ebben az esetben Oége méltoztatik engemet elfogadni és meghalgatni, és Országkövet Gróf Jesievskit is Maga eleibe botsátani, kérem Gróf Urat, eszközölje ki a’ legfőbb engedelmes, hogy Sz. Pétervárba mehessünk/. Ennek következésében méltoztatott Oége parantsolni, hogy Hertzeg Lilibeckinek Lengyel Országi Finantz Ministernek és Országkövet Gróf Jesierskinek engedtessek meg szabadon Sz. Pétervárba jőni. Sz. Pétervár Dec. 29-dikén. A’ Lengyel Országi széleknél gyülekező tábornak fő tisztartójává Senator Abakumoff kineveztetett. — Hertzeg Lubeczki negyednapolta itt vagyon, de audientziát a’ Tsászárnál, a’ mint halljuk, még ekkorig nem nyert. — Gróf Ludolf Nápolyi rendkivülvaló követ tegnap előtt egy magános audientzián új Hitelező levelet Őégének által nyújtotta. — A’ Persa Consul Erzerumban Aga Kassán, Feldmarsal Gróf. Paskevits ajánlására, az Orosz birodalomnak tett szolgálatiért a’ Sz. Anna Vit. rendnek harmad rangú keresztjével megtiszteltetett. A’ belső Ministerium Igazgatójának Titkos tanátsos Engel Urnak javallására parantsolatot adott a’ Tsászár,hogy jövendőben a’ Kormány-kerületek Újság-levelet tartozzanak kiadni. Ilyen Kerületi Újságok most elsőben tsak hat u. m. Asztrahán, Házán,Kiev, Nisney- Novgorod, Slobod-Ukrajna, és Jaroslaw Kormánykerületekből fognak járni, és ha a’ következés az Igazgatószék várakozásának megfelel, majd a’ többi Kormánykerületekből is. Azonközben a’ nyomtatás költségeinek segítésére a’ Tsászári Kintstár bizonyos summát adni fog. Kazan Nov. 50 kán. (egy privát levélből) Mihelyt a’ C h per a nyavalya Kazánban kiütött, a’ mi September közepe táján esett , egyszeriben bézárattattak minden törvényszékek, iskolák, ’s a’ t. a’ lakosok bézárkoztak házaikban, és a’ város ollyan lett, mintha kihólt volna. E’ volt a’ fő oka, hogy a’ dögnyavalya Kazánban koránt sem tett olly nagy pusztítást, mint p. o. Astrahanban, Saratovban vagy Zar izynben. Itt Kazanban tsak 2000 ember halt meg; de a’ közönséges rettegés nem lehetett volna nagyobb, ha 20,000 en haltak volna is meg. Minden társalkodásnak vége volt, a’ szomszéd a’ szomszédot meglátogatni nem merte, attól félvén, hogy a’ nyavalyát elkapja. Az ember majd holtra unta magát; a’ pusztává lelt útszakon tsak ritkán lehetett látni egy két embert, kik bekötött szájjal és terjekkel békenve Orvosságért vagy Orvosért jártak; de annál többször halottakat, kiket ki felé hordtak. Az Orvosoknak legjobban volt dolga, mert ők természetesen mindenüvé szabadon mehettek, mégis köztük csak 5 halt meg.