Magyar Kurir, 1833. július-december (47. évfolyam, 1-53. szám)

1833-10-25 / 34. szám

tilt, hogy D­o­n C­a­r­l­o­s Bilbaoban pro­­clamáltatott legyen. Biscay­a­nak má­sodik városában Ordunában is győ­zött, a’ Don Carlos felekezete, és így, egész Biscay­át úgy lehet tekin­teni, mint Don Carlosét, a’ minn külömben nints mit tsudálkoznunk, a’ mennyiben ezen tartományban nintse­­nek katonák, ’s minden gyanús szemé­lyeit 10 esztendőtől fogva, nem tsak a’ fegyverfoghatók sorából ki zárva, de még a’ vadászat jussától is meg vagynak fosztva. A’ Madridból , Bayonnéba ér­kezett útasok egy szájjal hirdették, még pedig minden tartózkodás nélkül, hogy Vittor­iában minden­ki készen van az elpártolásra , sőt néhány nap múlva, egész A lávában Don Carlos ismér­­tetik el Királynak. Azt mondják, hogy Oct. 4 kén virradóra, Madridnak né­­melly külvárosaiban is elkezdték kiabál­ni : ,,Éljen Don Carlos !cí­me minden következés nélkül. A’ fő Városra sokkal jobban ügyelnek fel, mint­sem ott va­lamitől tartani lehetne. Oct. - ben né­hol czédulák voltak kiszegezve Don Carlos részire, de tsak hamar­ a’ rend felbontása nélkül leszedettek. A’ Spa­nyol határról érkezett tudósítások sze­rint, Don Carlos az Estre m­ad­u­­rai határszélen viszsza akart térni Spa­nyol Országba, de viszszautasittatott, a’ honnan Galicia felé vette volna útját. Bayonne Oct. 7 kén. A’ Fran­tzia Követségnek Madridban egy Titok­­nokja, nagy sietséggel mai napon itt ment keresztül. A’ Spanyol határ sereg viszszzahúzta magát. Úgy látszott, mint­ha nemeily Spanyolok a’ B e h o b i e i hi­dat fel akarták volna gyújtani. Az In­­surrectió a’ Bashiumi Tartományok­ban mindéig naryobb előmenetelt tesz. Talaveyra Oct. 2 kan. Gonza­les Fosta igazgatónak vezérlése alatt, itt sok­an együve állottak, a' tisztviselő­ket erőszakosan letették, a’ közpénztárt kirabolták, ’s a’ város lovait elszedték. Tej­ero Corregidor, K.­o­­­a­s Generál, a’ Várnagy , és sok más békés lakosok fogságba tetettek. Más nap, midőn lát­ták, hogy a’ lakosok közzül kevesen fognak velek kezet, a’ városból kitaka­ró­dt­a­k , sok foglyot vivén magokkal , kikkel hihetően nem igen kimélve bán­tak. .Puente del A­rz­obispo váro­sa, egyetértöleg a’ katona tisztekkel, és lakosokkal 4 illyen garázda embert elfogatott. Azólta is mindég többen töb­ben teszik le fegyvereiket , ’s esmérik el a’ Királyné tekintetét. (Journal des Debats.) A’ Biscay­ai lázzadás mindég tovább terjed: a’ teg­nap megérkezett tudósítások éppen nem kedvezők a’ félsziget békességére néz­ve. Gastagnon Generális Bilbaóból viszszaverettetett, ’s azt mondják , hogy seregének egy része az Insurgensekhez tsatolta magát. Nyughatatlansággal vár­ják a’ Madridból kiküldött sereget, ’s reményük , hogy ez nem jutand Cas­­tagrone General sorsára. Vitt­ori­a követte Bilbao példáját: 6-kán est­ve az ottani Királyiak proclamalták Vi­dik Károlyt, a’ mi mindazonáltal nem ment minden lárma nélkül véghez. Ki­rályi szabadosokból álló két osztály, a’ városon kívül gyűlt öszve Don Car­los kikiáltása végett. A’ Commandans*, maga részéröl ellent akart állani , ’s B­u­­­r­o­n Generált, a’ ki 1830-ban B­u­r­­riel Lopez Bam­os, és Sancho Generálokkal a’ Constitutionalis sereget vezérlette, a’ Patrióták fejévé tette: ek­kor a’ Királyiak a’ városba rohantak, az alatt , míg onnan a’ tisztviselők ki­takarodtak, ’s helyekbe a’ Királyiak ál­tal újak neveztettek ki. Santos Lad­­ron Generális, N­a­v­a­r­r­á­ból megér­kezett , itt is nyughatatlanságtól tarta­nak. A’ Bayonnei Alsó Praefecturá­­nak két Ágense, Spanyol­országba

Next