Magyar Lapok, 1938. április-június (7. évfolyam, 73-140. szám)

1938-04-01 / 73. szám

VII. évf., 73. szám.Péntek, 1938 április 1. Magyar Lapok Bruszt István: Beszámoló a Lipcsei Vásárról (Negyedik és befejező közlemény.) Drezdából Berlinbe siettem, hogy közelebbit tudhassak meg az osztrák eseményekről. Berlin örömmámorban úszott, mert ekkor már bevonul­tak Bécsbe a német csapatok. Az utcán hatalmas hangszórók számoltak be az eseményekről. Fi­gyeltem a hallgatók arckifejezéseit. Nem egynek szemében örömkönnyek jelentek meg, bár látszott rajtuk, hogy uralkodni akarnak érzelmeik felett. Másnap az „Unter den Linden“ gyönyörű útvo­nalon, a katonai parádé alatt, Hitler proklamá­­ciójával kapcsolatban, már szabad folyást enge­dett érzelmeinek a tömeg, azonban most is a tö­kéletes fegyelmezettség, öntudatosság jellemzi őket és úgy áll az egész tömeg Hitler mögött, mint egy ember. Egyik helyen az utcán csoportosuló rádió­hallgató tömeg közé vegyül egy fekete egyenruhát viselő fasiszta, kis növésű olasz is és igen mu­latságos volt, amint egy szép nagy szál német a­k­ olasz vállára tette a kezét, mondván: „K­a m­e­­rad, was sagst dazu?" NAPONTA NÉGY-ÖT RENDKÍVÜLI KIADÁS EGY-EGY LAPBÓL Másik eset: lementem vásárolni egy kereske­désbe, a nagy üzletben azonban egyetlen egy lel­ket sem találtam. Hogy a figyelmet felhívjam magamra, hangosan köszöntem. Erre sem jelent­kezett senki sem. Rájöttem, hogyha az üzlet­ajtót kinyitják, megszólal egy csengő. Állandóan nyitogattam az ajtót és szólaltattam a csengőt. Semmi mozgás. Már-már eltávoztam, amikor maga a tulajdonos jött elő nagy bocsánatkérések közepette és megmagyarázta, hogy a szomszéd szobában az egész üzleti személyzettel a bécsi rádió leadásait hallgatja és ezért nem hallotta jöttömet. Annyira lekötötte a rádió hallgatása, hogy minden egyébről megfeledkezett. A 6.800.000­­ példányszám körül megjelenő berlini lapok ez alkalommal nagy üzleteket csi­náltak. Négy-öt rendkívüli kiadást adtak egy-egy nap, amelyeket úgyszólván azonnal szétkapko­dott a friss hírekre állandóan éhes tömeg. A németeket mindig az alaposság jellemezte és ez most is meglátszott minden cselekedetük­ben. A jelszó náluk inkább az, hogy: keveset fe­csegj, többet cselekedjél. Egy alkalommal, a hónap első vasárnapján, Potsdamban tartózkodván, felkerestem egy jobb vendéglőt, hogy elköltsem ebédemet. Gondoltam magamban, hogy vasárnap lévén, ünnepi ebédet engedek meg magamnak. Nem kis meglepeté­semre azt a választ kaptam, hogy „Eintopf“. Lát­ták arckifejezésemen, hogy bizonyos meglepetést árulok el és siettek megmagyarázni, mint ide­gennek, hogy mi is az az „Eintopf.“ Hát bizony ez a rendszer nem más, mint az, hogy a hónap minden első vasárnapján, annak ellenére, hogy vasárnap van, egyetlen ember sem fogyaszt Né­metországban többet, mint „egy táll­ételt, az így megspórolt összeget azonban mindenki hiány nél­kül beszolgáltatja nemzeti célokra. Ezt a néme­tek mind megtartják és másokkal is megtartat­ják, így tehát az én tervem, hogy ünnepi ebédet fogok elfogyasztani, nem sikerült, azonban azzal a megállapítással fogtam hozzá „egy túlt­ételem elfogyasztásához, hogy talán nálunk is meg le­hetne oldani ezen az alapon egyet-mást­, példának okáért a szegénykérdést. GÉPKOCSIT ÉS RÁDIÓT A NÉPNEK! HOGYAN NEVELIK A HITLER IFJÚSÁGOT Németország, — amelynek vezető politikusai oly gyakran szólnak rádió útján a néphez — egé­szen olcsó, úgynevezett „Volksradio“-t dobott nagy tömegben a piacra, kizárólag belföldiek szá­mára és ezzel el is érték, hogy ma már minden magánházban, magánüzemben, úgyszólván annak minden termében ott van a rádió, amelynek hangjai mellett vidáman végzik a munkát. Hogy mennyire súlyt helyeznek a rádióra, mi sem bi­zonyítja jobban, mint az, hogy egy rendelettel például Breslauban 24 óra alatt a város egész te­rületén egymástól nem nagyon távol egyforma nagy, ízlésesen épített oszlopok nőttek ki, rádió­hangszóróval és órával felszerelve. Most „Volks­­autót“ akarnak gyártani, mert azt akarják, hogy­­Németország minden lakójának gépkocsija le­gyen. Egy ilyen négy hengeres és négy üléses gépkocsi ára a mi pénzünkben körülbelül 40—50.000 lejt tenne ki újonnan. Azonban ez is csak belföldiek részére készülne. Nem hagyhatom említés nélkül a „Jugendherberg“-ekről kapott információmat sem. Ezek nagyobbára a Hitler­jugend által az ország különböző helyein, egy­mástól egy napi gyaloglással megközelíthető, te­hát körülbelül 30 kilométernyi távolságban fel­épített és az egészségügy minden követelményé­nek megfelelően felszerelt kisebb-nagyobb épüle­tek. Ilyen Jugendherberg ma 2000 van Német­ország területén. A „Hitlerjungend“-et célszerűen nevelik Németországban. Amellett, hogy szak­képzett vezéreik által úgy szellemi, mint testi ki­képzést nyernek, az ilyen ifjúsági otthonoknak állandó látogatásával megismerik hazájuk föld­jét s e megismerés által még jobban táplálják a hazjuk iránti nagy szeretetet. „Du sollst die Schönheit deiner Heimat Gehen" az egyik jelsza­vuk: „Du sollst dir bewusst werden deiner Ver­Nem volna teljes a beszámolóm, ha nem ten­nék még említést az „Entartete Kunst“ kiállítá­sáról is. Érdekes és jellemző, hogy az elfajzott „művészet“ eme minden igazi művészetet meg­­csúfsoló gyűjteményt nap mint nap az érdeklődők hatalmas tömege nézi végig s a látogatók kora reggeltől késő estig hosszú és sűrű ötös sorok­ban sorakoznak fel, hogy bejuthassanak ebbe a párját ritkító múzeumba. A kiállítás célja: elret­tentő példa az igazi, az alkotó művészet szá­mára. Mert amit itt látni, az minden, csak nem művészet. Torz rajzok és festmények, szobrok és domborművek, melyek legtöbb esetben magát a kereszténységet akarták kigúnyolni egy-egy Krisztus- vagy Mária-képen, vagy szoborba fa­ragva. Undor és borzadály tölti el az embert, az emberiség és kereszténység ellen elkövetett eme brutális merénylet miatt. . . . Hazaérkezve utamról, egyik ismerősöm azt kérdezte tőlem, hogy nem éheztem-e Német­országban. „Azért teszem fel ezt a kérdést — mondotta —, mert olvasom egyes lapokban, hogy lehetetlenül rossz és drága az élelmezés s hogy Németországban általában éheznek az emberek." Hát erre nem­ tudok mást válaszolni, mint azt, hogy mindez rosszhiszemű, hazug beállítás. Ne gondolja senki, hogy mindenütt vendégként pachtung an die Zukunft" mondja a másik. Hogy halvány fogalmuk legyen az ilyen vándor­lásokról, megemlítem, hogy 1937 évben 8 millió éjszakai szállást nyújtottak ezek az otthonok az ifjaknak. Egy éjjeli szállásért 20. életévig 20 Pfenniget (tehát 8 lejt), a 20—30 évesek 30 Pfen­niget és 25. évtől feljebb 50 Pfenniget fizetnek. Az étkezést legtöbb esetben az ifjak saját maguk készítik el és ha némelykor nem is sikerül az ebédjük a legjobban, mégis jobban ízlik nekik, mint a mások által készített legfinomabb menü... A vándorlás azonban nemcsak szigorúan Német­ország területére szorítkozik. Ma a helyzet már az, hogy az egyes nemzetek kölcsönösen meghív­ják egymás fiait, azonban itt is az az elv érvé­nyesül, hogy mindössze a lakást veszik igénybe, a többi ellátásáról saját maguk gondoskodnak. ' ■!. if­júságnak ilyen irányban történő nevelése Németország kezdeményezése. Követték őket fő­képen az angolok, dánok, olaszok és mások is. A cserkészek régi alakulatait Németországban ma már nem lehet megtalálni, mert ezek az ifjúsági otthonok és egyesületek magukba olvasztották azokat. A Hitlerifjúságnak központi vezetősége Berlinben van, innen kapják az irányítást és ne­velést, szerepeltem, elláttak minden földi jóval s így­­ nem láthattam a tényleges helyzetet. Volt alkal­mam, mert kerestem az alkalmat, hogy minden tekintetben tájékozódjam. És tapasztalataim alap­ján közölhetem, hogy Németországban ma min­denki, így a legegyszerűbb munkás is úgy él, hogy semmit sem von meg magától és miérti is vonna meg valamit, amikor a kereseti lehetősé­gei kielégítőek. Egy polgári étkezdében 80 Pfen­nigért háromfogásos menüt lehet kapni, bele­értve egy pohár Grenzquell-Pileenit i6. Elsőrendű étteremben a menü 1.50 M., azonban kifőzdékben még 50 Pfennigért is lehet ízletes kézfogásos ebé­det kapni. A ruházati cikkek, különösen a láb­belifélék, feltűnően olcsók, amellett minőségben felette elsőrangúak. Munkanélküliségről ma már alig lehet beszélni Németországban. Németország minden külső támogatás nélkül megmutatta, hogy nincsen rászorulva a külföldre és lelemé­nyességével mindig tudott magán segíteni, ha a szükség így kívánta. Amellett harsog attól az életvidámságtól, amely a német népet jellemzi. Sok megaláztatásban volt ugyan része, de termé­szetes életösztöne nem hagyta magát leigázni. „Deutschland kann nur durch Deutschland gross und stark werden.“ „Németország csakis Német­ország által lehet nagy és erős." Ezt vallják ma is a németek. Rosszhiszemű, hazug beállítások a németországi kenyértelenségről Munkásvédelem és családvédelem Nem volna teljes ez a beszámoló, ha a mun­­kásvédelemről és a családvédelemről nem tennék legalább néhány sorban említést. Beszéltem egy lipcsei zongorakészítő munkással, aki — mi­után a rádió az utóbbi időben meglehetősen ki­szorította a különböző hangszereket, főként pedig a zongorát — csak fél napot dolgozhat. Az elma­radt félnapért az állam kárpótolja, amennyiben megfelelő segélyben részesíti. A családvédelem abban nyilvánul meg, hogy minden harmadik gyermektől kezdve, a további gyermekek után, a család úgynevezett családi pótlékot kap. Nyolcgyermekes családnál az összes gyermekeket az állam nevelteti, a szülők felügye­lete alatt. Egy ilyen apának gyermekeivel kap­csolatban anyagi gondjai nincsenek. Egyszerűbb embernél ezt a segélyezést nem pénzben, hanem levásárolható bonok alakjában folyósítják. Ezzel elejét akarja venni az állam, hogy az apa másra költse az összeget, mint amire szánták. * Befejezésül most köszönetemet küldöm azok­nak, akik németországi tanulmányutammal kap­csolatban segítségemre voltak; hálás köszönetem­ Vess igazgatónak, Belgrád és L. Schuster ezre­des oradeai német konzulnak, nemkülönben a Lipcsei Vásár vezetőségének, dr Queck-nek, a drezdai kereskedelmi és iparkamara külkeres­kedelmi osztálya vezetőjének és Wohlfartnak, a drezdai iparkamara elnökének. Fenti képünk annak a népkocsicsyárnak modelljét mutatja be, mely hivatva lesz az olcsó „nácantót“ előállítan. 5

Next