Magyar Lapok, 1940. július-szeptember (9. évfolyam, 139-207. szám)
1940-07-02 / 139. szám
IX- évf., 139. szám.Keid, 1940- július 2. MAGYAR LAPOK hoz, amelynek használt elsősorban mezőgazdaságunk látja. Tényleg, Németország a háborús anyagok romániai szállítására nagy súlyt fektetett, de ugyanolyan értékes volt számunkra az is, hogy Románia a román-német gazdasági szerződésekben lefektetett kötelezettségeit buzgón teljesítette. Mi mindvégig azon igyekeztünk, hogy a legteljesebb semlegességet megőrizhessük, de ugyanakkor elmulasztottuk külpolitikánk bátran és erélyesen felülvizsgálni. A politikai vonal revízióját a múlt év októbere óta állandóan halogattuk, holott egyre világosabban kitűnt, hogy érdekeink a szövetségesek érdekeivel merőben ellentétesek. Amíg Franciaország és Anglia előtt gyenge és tehetetlen Németország vágyképe lebegett, amelyhez — hogy a reváns aggodalmától megszabaduljanak — hozzáképzeltek egy Oroszországgal való szövetséget is — addig nekünk igenis érdekünkben állott, hogy Németország erős és hatalmas legyen, hogy így ellentállhasson a bennünket veszélyeztető szláv tömegeknek. Annak idején választhattunk volna — és ma is ez az alternatíva áll előttünk — a német, vagy orosz irányú külpolitikai tájékozódásunk között. — Ez a valóság és erre a valóságra nem lehet elégikusan, sem handabandázó csapongással, csupán a megértés férfiasságával válaszolni, azzal a férfiassággal, amely a múlt és jövő közötti politikánk különbözőségét jellemzi. Amíg habozóan ítéltünk a tények, a tényleges hadierő és jövő kilátásait illetőleg, addig az események rohantak és legázolták tartózkodásunkat. Az orosz felszólítással szemben ma már nem támaszkodhattunk elmúlt szövetségeseinkre. Minden támaszunk a nagylelkűen és nehézségek nélkül felajánlott angol garancia volt, amely a valóságban sohasem létezett és amelyre azok az államok, melyek ezt a támogatást be akarták váltani, súlyosan ráfizettek. Az orosz felszólítás pillanatában elszigetelten állottunk. A balkáni szövetségre támaszkodó semlegességi politikánk sem tudott megvédeni bennünket. Nem tudtuk idejében az eseményeket felfogni, állandóan megkéstünk és május tizedike óta az idő is ellenünk fordult. — Az orosz csapatok ma megkezdették Besszarábia és Bukovina ukrán lakta részeinek elfoglalását. Történelmi és etnikai jogaink bebizonyítása az erő megsemmisítő bizonyítéka mellett mit sem jelentettek. A tények előtt meghajoltunk és az érzékelhető alsóbbrendűségi helyzetünkből fakadó természetszerű következményeket levontuk. Nefeledjük azonban el, hogy ezekben az időkben a határok állandóan hullámzanak. Azok véglegesítése arra vár, aki az új Európa átrendezését diktálni fogja. Vájjon a békeszerződésig funkcionálni fog-s az orosz-német szerződés? Vájjon nem tartja-e majd a Szovjetunió észszerűbbnek, hogy politikájával Anglia felé közeledjék és ezzel ellensúlyozza Németország váratlan arányokban való növekedését? A bizonytalanság korszakában élünk... Nem szabad elfelejtenünk, hogy június 27-ikén egyedül maradtunk. Elszigeteltségünket, a hatóerejű szövetségi rendszer hiányát drámaian húzza alá elhibázott külpolitikánk. — Ha későn is, de a hibát javítani kell, végre meg kell értenünk érdekeink irányvonalát. Ha május 15-én, de legalább is Olaszország hadbai az újjáépítésnek az az egyetlen módja. Ítéljük szállása óta megegyeztünk volna Itáliával és meg őszintén múltunkat, hogy ezáltal a jövői Németországgal, úgy kétség nélkül nem lennénk , bárt kikerülhessük, azokat a hibákat, amelyek a mai helyzetben. Mindenkinek meg kell érteni: gyakran a haza veszélybe sodródását jelenthetik. latt, mintha az úton veri őket pocsékra. Legalább a zivatar után a kereszteket újra helyreigazítja. — Most már maradjunk! Inkább itt verjen, mint a dűlőn. Az asszony türelmetlenül teszi le a csomagját, hiszen odahaza a majorság várja. — Az ám! — ötlik az ember eszébe — ha már itt maradunk, nem ülhet itt tétlenkedve, amikor odaát Kovácsék olyan inaszakadásig dolgoznak. Örök életében röstellené a dolgot. — Átmegyek nekik segíteni! •— veti oda és már megy is a mesgye felé. Nem akarja az aszszonya esetleges ellenvetéseit hallgatni. Rögtön a szerteszét heverő kévékhez tart é® rakja össze az első keresztet. Tempósan csinálja, de alaposan. Erősen leköti gúzzsal a papkévét, nehogy a vihar ép azt szétszórja, amin az ő kezenyoma van. Kovácsék a nagy sietésben csak akkor vették észre a segítséget, amikor Renéné és Ilon is ájöttek. Ők ketten az első pillanatban ámuldoztak Bene gondolatán, aztán összesúgtak és Bene után tartozaik. Az asszony a szuszogó Kovácsné mellé került. Nyomatékkal mondta: Átgyöztünk, Maris, mert vihar közeledik. — Köszönjük a segítséget — nyögte Kovácsné a munkától meg a szégyenkezéstől kényszeredetten. — Mondtam az uramnak, hogy előbb a kereszteket rakjuk össze, dehát az egészet le akarja vágni. — Jól is teszi, mert hátha vihar jön. Andris, menjen kend kaszálni, mind hárman már megbízunk a kévékkel— rendelkezett Benéné fenhangon. Benénének kezd ízleni a munka. No, a gőgös Kovácsné! Most bezzeg jólesik a szomszéd segítsége. Bene pihent erejével csak úgy sodorta a pászmákat. Az asszonyok is kitettek magukért Ilonnal. Már a három kaszás sarkában voltak. Gyönge fél óra múlva Kovács letette a kaszát: — No, hála Istennek!— törölte meg facsaróvíz üstökét. De akkorára ordított a szél. A nap eltűnt. Mind a hatan neikiállottak az utolsó keresztet összerakni. Aztán futottak a körtefához. Roppantak az első kövér esőcsöppek. Szinte lyukat vágtak a tartós földba. Itt-ott jégszem is perdült, szinte sistergett a forró porban. Kovács a körtefa alól szemmel méregette, mennyit is segítettek ezek. — Ha nem jössz, Andris, bizony odamarad vagy tíz kereszt a sárnak. — Emberi kötelesség — vágta el Bene. Kovácsné a másik asszonynak áradozott hálálkodva. Benéné szerénykedve a körtefát dicsérte. Milyen jó, hogy tavaly ki nem vágták, pedig egy keresztnyi termés helyét elveszi. Lám, még ebben is rájuk szorulnak! Pista és Ilon előbb szótlankodtak. Aztán kihúzták fejük fölött a nagy vászonpangást, hogy ne érje a fáról lehulló viz őket. A szél acsarkodott a kifeszített ponyvára. S ahogy ki akarta kapni a kezükből, ezen elnevetgéltek. Olyan mulatságos ez az eső innen a fa alól. A két asszony már a csirkéken aggódik. Vájjon el tudtak-e bújni idejében? Aztán hazaérkeznek-e idejében a csordahajtásra? Pista közben igen belefeledkezett Ilon szemébe, amely vidáman ragyog ki a ponyva árnyéka alól. A szél hirtelen kikapta kezéből a ponyva szélét, a ponyván összegyűlt víz a nyakába zubogott Pistának. Ilon édes jó kedvvel kacagott a zuhogó esőben ezen az élhetetlen legényen. A „Timpul" cikke: „Románia áldozathozata" A Timpul „Románia áldozathozatal“ cím alatt a következőket írja: — Románia a mély fájdalom óráit éli át. Elvesztettük egyik legkedvesebb tartományunkat: Beszarábiát, — a Prut és a Dnyeszter között elterülő moldovai országot, amely önmagától, az ottani román többség által kifejezett akaratból csatlakozott az anyaországhoz — és elvesztettük Bukovina északi részét, Stefan vajda templomainak országát, ahol a föld minden csücske a román történelem, hagyomány és igazság egy-egy lapja. — Alávetettük magunkat egy rettenetes intézkedésnek, amely valamennyiünknek a szívét szaggatja. Senki sem várta, hogy Romániát ilyen súlyos megpróbáltatásnak vetik alá. A háború kezdete óta félreállottunk és bölcs, megfontolt politikával igyekeztünk megvédeni országunkat a tűz pusztító erejétől. És mégis áldozatokat követeltek tőlünk. Két olyan áldozatot, amelytől a szívünk vérzik, de amelyet abban a reményben hozunk meg, hogy ezek megvédik Európa délkeleti részét a háború veszedelmétől. — Katonai erőnk érintetlen. Azok az intézkedések, amelyeket Őfelsége a király és a nagyvezérkar a hadsereg mozgósításával kapcsolatban foganatosított, azt mutatják, hogy Európának ebben a részében való béke és rend fenntartására irányuló küldetésünk folytatására vonatkozó elhatározásunk megingathatatlan. Az a szivettépő áldozat, amelyet a béke szent ügyének védelmére hoztunk, feljogosít bennünket arra, hogy lelkünk teljes erejével reménykedjünk ennek az igazságnak a beteljesülésében és annak a szilárdságnak a megjutalmazásában, amellyel betöltjük küldetésünket az emberiséget megrázkódtató vihar feltartóztatásában. — A gondolatunk és hitünk egyetlen pillanatra sem fog eltávolodni szüleink istenétől, aki a történelem drámáin át mindenkor győzelemre és újjászületésre vezetett bennünket. Nem lehetnek hiábavalók és visszhangnélküliek a hősisességnek a századai, amelyekből őseink a román földet és érzelmet megalkották. A románok, akik férfiasan fogadták ezt a csapást, a körülmények által megkövetelt teljes nyugalommal kell hogy tekintsék a dolgokat. — Könnyekig elszomorodott gondolatunk a Beszarábiában és Bukovina északi részeiben maradt millió és millió testvéreink mellett van és azoknál, akik elmenekültek onnan. Tudjuk, hogy nehéz órák következtek be. És a holnap is ugyanilyen sötét. De ebben az országban senkinek sem szabad elveszítenie az igazságban és jogban való reményét, amelynek előbb vagy később el kell jönnie. Addig pedig — szoros egységben a trón körül és az országvezetők útmutatásainak engedelmeskedve — vessük alá magunkat a hozandó határozatoknak, azzal a teljes odaadással, teljes hittel és a hazai rog iránti mély szeretettel, amelyről minden időkben tanúságot tettünk. Az „Universul" vezércikke Bucureştiből jelentik. Az Universul legutóbbi száma a következőket írja a történelmi jelentőségű eseményekről: — A nagyvezérkar a katonai közlemények hideg és pontos stílusában jelenti, hogy az oroszok megkezdték a bevonulást Beszarábiába és idegen uralom alá vontak városokat és falvakat, amelyknek a román földtől való elszakítása fájdalmas visszhangot kelt minden román lélekben. — Jó, hogy megmondják nekünk az igazat. Akik tudják az igazat, kötelesek azt megmondani nekünk idejében és teljesen. És akik hallják ezt, hidegvérrel kell hogy tudomásul vegyék, bármilyen keserű legyen is. Az igazság nem kell, hogy megrémítse és nem röszítheti meg azt a népet, amely a szerencsétlenségek évszázados tapasztalataival rendelkezik. — Ha az orosz csapatok nem tartják tiszteletben a demarkációs vonalat, mondják meg nekünk. Ha tűz perzseli vagy fosztogatás szegényíti a román falvakat, vagy ha ártatlan vér ömlik, mondják meg nekünk. Ez a nép, ha tudja az igazságot, meg fogja találni a szembehelyezkedés módját megpróbált türelemben, kifogyhatatlan reményben, példás fegyelemérzésben és férfias ellenállásban. De az igazság rejtetgetése pánikot és riadalmat eredményez, ami aláássa a nép és a hadsereg erkölcsi erejét. A körülmények túlságosan súlyosak ahhoz, hogy bár egy percre is elveszítsük hidegvérünket. És ha bizonyos esetekben azok, akik vezető helyeken állottak, elesztették a fejüket, akkor példás megtorlásokat kell alalmazni, bármilyen magasan álljon is az illető. Az ország három napja gyászolja két szeretett tartományát. A házak tízezreiben omlottak a könnyek annak a román eszménynek a romjain, amely nagyonis rövid időre valósult meg. A kegyetlen végzet elárult egy jobb sorsra érdemes, derék népet — Térdenállva kérjünk bocsánatot a halottaktól, akiknek áldozathozása Nagyromániát megteremtette. — A veszély azonban nem kíméli a könynyezőket A veszedelem nem ért véget és egyedül állunk vele szemben. A jövő egyetlen biztosítéka: a megmaradt ereknek minél okosabb és minél férfiasabb felhasználása. Egy nép csak akkor maradhat életben ha tanúbizonyságot tud tenni akaratáról és életerejéről és ha van bátorsága keményen szembe szállani a mai idők kockázatával, ahelyett, hogy a veszély holnapra halasztásának kényelmes megoldásához nyúljon . Legyünk testvéri gondoskodással a menekültek iránt, aki baráti szállást és új életcélt kell hogy nyerjenek; növeljük lelkünkben a helyrehozás fáradhatatlan reményét és mindenekelőtt mély meghatottsággal gondoljunk ama román hadseregekre, amelyek szemlesütve vonulnak vissza Beszarábia poros országútjain. — Tudatában vagyunk annak, mit jelentett számukra és számunkra egy harc nélküli legyőzetés. Tragikus végzet gátolta meg őket abban, hogy bebizonyítsák hősiességüket. Nem az ő hibájuk. Becsületük épségben marad. A tisztek továbbra is becsülettel viselhetik kitüntetéseiket. A hadseregnek fel kell emelnie homlokát és bátor tekintettel kell szembenéznie a jövő veszedelmekkel, mert csak a nemzet jövőjébe vetett rendíthetetlen hit és a szükséges áldozathozás elhatározása változtathatja meg a végzet folyását. 3 Kövess engem P. Lukács Mansvét O.F. M. missziós beszédei 1. II. Ara kötelenként 150 Lei és portó. Megrendelhető kiadóhivatalunk utján.