Magyar Lettre Internationale 1994. nyár (13. szám)
VESZEDELMES VISZONYOK - Konrád György: Laura körében
SARKADI PÉTER GRAFIKÁJA 1952. Hosszú tanterem, történelemóra, emberszag, a tanár tisztelt hallgatóságnak nevez, ami jobb, mint a kedves elvtársak. Én szokásom szerint a legutolsó padok egyikében igyekszem testemet itthagyva bárkirepülni az ablakon. Néhány jóindulatú emberrel bástyázom körül magam, a bányász Cibulkával és a paraszt Kabarkóval. Féléves bennlakó tanfolyam után elnyert szakérettségivel jöttek az egyetemre, mondták nekik, hogy tanuljanak, „kiemelték őket”, és ők ezt megtiszteltetésnek vették, orosztanárok lesznek, ha minden igaz. Mind a ketten billegős, félszeg, huncut öreg legények, Ukrajnában fogságba estek, azt is túlélték, ezt a tanulást is túl fogják élni. Kicsit súgok-segítek, mesélnek, veszekszenek, a kollégiumban is egymás mellett van az ágyuk. Ha Kabarkó kap csomagot hazulról, a feleségétől, egyedül eszi meg a nagyját, ha Cibulka kap a szüleitől, mielőtt megnézné, a munkásosztály és annak élenjáró osztaga, a bányászság képviseletében a legfejlettebb erkölcsről tesz tanúbizonyságot, még mielőtt kibontaná, kiteszi az asztalra, és mindenkit odahív. Elővájár volt a Donyec-medencében, a nacsalnyikok mind elégedettek voltak tovaris Cibulkával, megmutatta a donyeckieknek, hogy mit tud egy komlói bányász, a képe felkerült a dicsőségtáblára. A tanárok nem voltak ennyire elégedettek, mert Cibulkának a vizsgafelelés nem volt erős oldala, bár a padban szorgalmasan jegyezgetett, felfoghatatlan szósalátákat összecsipegetve. Kabarkó eszesebb volt és szeretett kitűnni példás feleleteivel, különösen, ha Cibulka előtt pompázhatott, akinek ilyenkor nem maradt más, mint Kabarkó sunyi önzésébe eregetni fáradt nyilait. Sohasem láttam őket egyedül, csak mindig párosával, aztán mégis elváltak útjaik. Kabarkó a forradalom napján haza akart menni a falujába, de elhaladván egy teherautó mellett, amelyről fegyvert osztogattak, és látva azt a járatlanságot, ahogy a mazsolák a frissen kicsomagolt géppisztolyról a fegyverzsírt törülgetik, a dolgot nem hagyhatta annyiban, és mint katonaviselt ember egy órára kiképzőként odaállt közéjük, de mert egy óra múlva még mindig elégedetlen volt a csapat szaktudásával, ott ragadt közöttük, vezette a harcot, három tankot felgyújtottak, majd amikor a fiatal oroszok bevették magukat egy öreg, rozsdás házba, kézigránáttal szobáról szobára haladva, minddel végeztek, és csak azon bosszankodott, hogy a csapata, amelyben cigányok is voltak, utána megivott egy demizson pálinkát, amit ő a cigányok könnyelműségével magyarázott, ő vigyázott rájuk egymaga, és csak a bukás után ment haza a falujába a feleségéhez, akitől viszont Cibulka vitte el a nagy Pobeda autóval, mert ő akkorra már az állambiztonsági osztály frissen kinevezett nyomozója lett. A kihallgatás során Cibulka magázta Kabarkót, ez nem csekély fáradságába került, még több fejvakarást okozott az írógép, mert a jegyzőkönyvet le kellett kopognia, és Kabarkó sunyi tisztelettudással figyelmeztette Cibulkát a helyesírási hibákra. Ez bosszantó volt, méginkább, hogy Kabarkón már megint eluralkodott a paraszti ravaszság, és mindent letagadott. „Hát nincs önben egy szemernyi becsület sem?", kérdezte Cibulka megrendülten. „Még azt is képes volna letagadni, hogy szobatársak voltunk!” „Nem voltunk", mondta Kabarkó, mire Cibulka úgy kijött a sodrából, hogy behúzott egyet Kabarkának, majd át akarta adni az ügyet egy nyomozótársának, mert ez a hazug zsivány őt kihozza a sodrából, kulákfattyú lehet biztosan, ha cseléd is az anyja, kulákvér folyhat az ereiben, attól QwN 1 KONRÁD György A látogató Magvető, 1968 A városalapító Magvető, 1977 (Szelényi Ivánnal) Az értelmiség útja az osztályhatalomi Gondolat, 1989 Antipolitika. Az autonómia kísértése Codex, 1989 A cinkos Magvető, 1990 Európa köldökén Magvető, 1990 Kerti mulatság Magvető, 1991 Az újjászületés melankóliája Pátria, 1991 91-93 Pesti Szalon, 1993 »Szakma" Magyar Lettre Internationale, 1993.9.