Magyar Lettre Internationale 1999. tavasz (32. szám)

EMLÉKEZÉS A RÉGI SZÉP IDŐKRE - Rosenberg, Göran: Ezredforduló

A minap néhány embert valamilyen társadalmi tendencia jövőjéről hallottam nyilatkozni. A rádióban beszélgettek, nem figyeltem oda eléggé, és a dolgok újabban egyszerűen kies­nek a fejemből, úgyhogy már nem tudom, le­hetett szó a film vagy az irodalom vagy a kép­zőművészet vagy a divat vagy a szappanope­rák vagy a számítógépes játékok vagy az inter­netes vásárlás jövőjéről akár, csak arra emlék­szem, mégpedig világosan, hogy valaki, talán a moderátor, azt mondta: mit várhatunk ettől vagy attól a dologtól - ha belépünk a harma­dik évezredbe? A harmadik évezredbe, ezt mondta. Olyasmiről, amiről normális esetben böl­­csebb volna nem formálni véleményt, legfel­jebb egy-két hónapra előre. És amiről csak egy dolgot tudhatunk bizonyosan: hogy meg fog változni. Megpróbálom elképzelni az elmúlt évezred embereit - ehhez persze a keresztény időszá­mítást kellett követniük, ami nem volt magától értetődő Európának ebben az akkor is félree­ső szögletében - amint az eljövendő évezre­den gondolkodnak. De úgy találom, hogy az ilyen kérdések felvetése (az egyéni életsors alakulásától megkülönböztetett) történelmi változásokkal kapcsolatos elvárások eszméje akkor még fel sem merülhetett. És ha felme­rült volna, tudjuk, mennyire melléfogtak volna ezek a kérdések. A válaszokról nem is szólva. Én a magam részéről ritkán tervezek dolgo­kat előre egy évnél távolabbra - és azt is csak úgy, hogy keresztbe tett ujjakkal lekopogom, és beillesztek egy sor ‘feltéve ha’ és ‘hacsak nem’-et az állításba. Az élet manapság túl bo­nyolult és túl törékeny ahhoz, hogy hosszútáv­ra lehessen tervezni előre. Még a szokásos em­beri életszakaszok hagyományos útjelzői is ha­mar felborultak, megváltoztak, talajtalanná vál­tak. Gyerekkor, kamaszkor, anyaság, apaság, szex, család, munka, karrier, de még a halál is­­ mind megváltoztatják értelmüket, szerepü­ket és jelentőségüket. Ha valaki 1980-ban szü­letett, mint a legkisebb lányom, nem várja ugyanazt a stabilitást és előreláthatóságot az élettől, mint aki 1880-ban jött a világra. Több választással, kockázattal, lehetőséggel, több mobilitással nézhet szembe, de kevesebb a ko­herencia, bizalom, biztonság, bizonyosság a társadalomban, amelyben él, és az életben, amely vár rá. Nem mondom, hogy a lányomnak rosszabb vagy jobb, mint valakinek, aki száz évvel koráb­ban született. Az ilyesfajta összehasonlításnak szerintem nincs értelme. Nem értékelhetjük, nem ítélhetjük meg más korok más emberei­nek életét a jóra és rosszra vonatkozó saját mércénk alapján. Legfeljebb megpróbálhatjuk megérteni, mi módon különböznek egymástól a mai tényleges életek, mi módon különbözik egymástól egy évszázad eleje és vége. És talán világosabban végezhetjük ezt el, ha visszaem­­lékszünk arra, hogy mi nem volt meg száz év­vel ezelőtt. Vagy talán többet mond, hogy ki nem volt meg. Még nem volt meg Picasso, sem Proust, sem Joyce, sem Stravinsky, sem Kan­ dinsky, sem Schönberg, sem a Bauhaus, sem ROSENBERG, Göran „Zsidó dilemmák" Magyar tettre Internationale, 31. SZOROKIN, Vlagyimir „Az ezredvég felé" Magyar tettre Internationale, 12. PRIGOV, Dmitrij / PETRI György „Az én időmben” Magyar tettre Internationale, 30.

Next