Magyar Lettre Internationale 2006. ősz (62. szám)

MARTON LASZLÓ - Márton Lászlóval beszélget Győré Gabriella és Rácz I. Péter (litera nagyvizit)

Magyar Lettre Internationale >006 in___________________________________________________ Éppen az a kérdés, hogyan tudsz olyan keretet teremteni, ahol a szálak strukturált szövedékként foghatóak fel, s ha elvágsz is egyet-egyet, az nem okoz gondot. Vagy más a regényszerkezet alapkérdése? Ez az írói mesterség egyik alapproblémája: meg kell teremteni egy olyan regényformát, amelyben elvághatok, vagy elvarrhatók ezek a szálak. Például azért volt nekem szükség a tájleírásra a történet elején, hogy a térbeli kerete­ket kijelöljük, s a térbeli keretek kijelölése már eleve prefigurálta a motívum­kezelést is. Azáltal, hogy van a történet elején egy tájleírás, a közepén egy másik, a végén egy harmadik, ez meghatározza magát a szerkezetet is, s nem csak a térbeli és az időbeli dimenziókat láttatja. Érdekes, ha a Dunán lefelé érkezünk meg, Nyugatról, ahogyan Jules Verne A dunai hajós című regényé­nek főhőse érkezik, de meg kell indokolni, mert magyar ember ellenkező irányban szokott érkezni. Akkor ki lehet? Egy bajor. Ha bajor, mit keres Linz­ben? Meg kell magyarázni: futár, Bécsbe megy, dolga van. Ez már sok min­dent meghatároz. Ha viszont Nyugat felől egyszer már megérkeztünk Linzbe, és Kelet felől is meg akarunk érkezni, akkor az nyilván egy magyar ember lesz. Ki lehetett az? Hát aki Pozsonyból érkezik. Mit kereshetett Pozsonyban? Először is az alsótáblán volt képviselője valamelyik vármegyének, nyilván inkább ellenzéki, mint konzervatív valaki. Sok minden tehát magától adódik. Elkezdi az ember nézegetni a korabeli országgyűlési tudósításokat, beszá­molókat. Nyilvánvaló, hogy nem egy nagyon híres embernek kell lennie, tehát, mondjuk Kossuth Lajos nem jön számításba - így rábukkanunk Beö­­thyre. S ha már Beöthy, akkor erről eszünkbe jut Boethius, s akkor legyen ez a Beöthy Boethiusnak egy kései megtestesülése... s így tovább. Ha valaki veszi a fáradságot, s összeolvassa az Alföld-loli változatot a vég­leges regénnyel, akkor látja, hogy Beöthy egészen másképp jelenik meg a két különböző szövegben, egyszerűen azért, mert az Alföld-beli változat még kiérleletlenebb volt, s ott átvettem Csengery Antalnak a Státusférfiak és szó­nokok című könyvében olvasható jellemzését - ezt a bűnömet most beval­lom: az ember időnként lop vagy merít össze-vissza mindenfélét. Az a maga helyén nagyon jó, Csengery nagyszerűen jellemzi Beöthyt - viszont ez a jel­lemzés teljesen szétvetette a regénystruktúrát azon a helyen, nagyon nem volt jó. Kénytelen voltam rettenetes fáradozással magam kitalálni valamit. Azt szeretném mindezzel érzékeltetni, hogy a szerző - akitől már egy kicsit eltávolodtam - kifejezetten strukturális problémákat igyekezett felvetni, s a strukturális problémák felvetése hozta magával a különféle motívumokat, melyek aztán összekapcsolódtak, s újabb strukturális kérdéseket vetettek fel. Jó esetben így működik egy regény megírás közben. Ez a jó, ha a probléma hozza az újab­bakat, majd az újabbak még újabbakat, s ez egy művészi értelemben vett lezárás felé mutat. Talán a Jacob Wunschwitz igaz története volt még egy olyan mű, ahol ez a szisztéma ennyire jól, üzembiztosan érvényesült, mert a Testvériség az ilyen szempontból sokkal bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb volt - bár szerkezetileg bonyolultabb is. Abban sokkal nagyobb volt a belső feszültség, a kiegyensúlyo­zatlanság. Elképesztő volt a megírás közben számomra is, hogy maga a történet, a sztori mennyire magától értetődő, s ezért minden figyelmemet más dolgok­ra összpontosíthattam, például, hogy hogyan telepszenek rá a tulajdonképpeni főhősre a rajta élősködő mellékszereplők, s hogyan indul el külön-külön mind­egyiknek a története, s veszi körül Johann B.-t. A folyóirat-változatban Hafner még nem volt besúgó. Azzá kellett válnia, mert így lehetett beírni a regénybe egy csomó tudnivalót Johann B-ről, s ráadásul az olvasó csak menet közben jön rá, hogy ezek egy besúgótól származnak, aki Hafnerrel azonos. Egy megírt regény a megírás szemszögéből nézve és egy olvasott regény az olvasás szemszögéből nézve két teljesen különböző mű, szinte nincs is érintkezési pont. Éppen ezért én nem is szoktam olvasni a saját könyveimet - korrektúrában persze igen, de nem tudom regényként olvasni. Többféle régi Magyarország van, s ez mindig magában foglalja az újat is A regényben a rendőrállam ábrázolása igen plasztikus, emellett pedig Magyarország politikai karakterét is körvonalazza a regény, írja a szerző, többféle régi Magyarország van, s ez mindig magában foglalja az újat is. Lehet-e ezeknek a részeknek aktuálpolitikai jelentőséget tulajdonítani? Ebben a könyvben a tényleges, 1848 előtt létezett osztrák-magyar rendőrál­lamot akartam leírni, nem akartam célozni semmire. Másrészt olyan tájékon élünk, ahol egy bizonyos berendezkedés egy korábbi berendezkedést követ, s nagyon sok mindent átvesz abból, vagy megismétli különböző elemeit. Az a metternichi rendőrállam, amelyben a történet játszódik, elég nyomasz­tó volt, másrészt bizonyosfajta szelídség és kedélyesség is jellemezte, ami miatt a sztálinista diktatúrához képest paradicsomi állapotok uralkodtak, hiszen a gazdasági fejlődés nem volt korlátozva, s sok mindent megenged­tek, az emberek nagy többsége, akiket holmi kótyagos szabadságeszme meg nem zavart, minden különösebb akadály nélkül boldognak érezhette magát. Ugyanakkor azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy egészen parányi, elenyésző kisebbség mégiscsak volt, amelyik valamilyen módon zavartatta magát attól, hogy nem fejtheti ki szabadon gondolatait, hogy megfigyelik, hogy nem utazhat oda, ahova akar, s behatárolják a gondolkodását. Ebben a behatároltságban benne volt egy nagy adag félelem az égszakadás-földindu­­lástól - mely aztán persze be is következett a forradalommal. A behatároltság viszont egyfajta általános elbutulást idéz elő. A bölcsesség menekülése nemcsak az ipari forradalommal és a fényké­pezés megtestesítette látásmód-változással függ össze, hanem ezzel az elbu­­tulással is, csak akkor még azt lehetett hinni, hogy a liberalizmus győzelme vagy a sajtószabadság ezt meg fogja szüntetni. Egy későbbi korszak keserű tapasztalata volt, hogy nem. Ellenkezőleg, az átlagember még átlagosabbá válik, még tucatszerűbbé, s a modern tömegtársadalom kialakulását nem tartóztatja fel semmi. Más kérdés, hogy egy demokratikusan berendezett modern tömegtársadalom jobb, mint egy kommunista vagy náci típusú dik­tatúra, de vannak folyamatok, amelyek mindenhol megfigyelhetők. Egy olyan pillanatot igyekeztem megragadni Minerva elrejtőzésével, ami­kor a tömegtársadalom még nem teljesen tömeges. Amikor az ipari forrada­lom már látszik ugyan, de azért még eléggé kezdetleges formákat ölt, s egy kezdetleges formában sokkal több mindent fel lehet ismerni egy későbbi nézőpontból, mint a már kifinomultabb formákat tekintve. Számos természettudományos, tudományos kitérővel gazdagítod a kötetet - ezek mennyire szerves részei az élettörténeteknek, az ábrázolásnak? Engem az emberi élet egésze érdekel, s nem lehet ebből kizárni azt sem, ami az embereket egy adott korszakban foglalkoztatja, így a tudománytól sem lehet eltekinteni. Engem a tudomány nem önmagában érdekel, a történe­lem sem önmagában érdekel, hanem a mindennapi életet alakító hatásában. A mindennapi és a nem mindennapi életet alakító hatásában. Ha az ember a természettudomány valamelyik ágát a maga történetiségében nézi - aho­gyan Foucault például -, hogy hogyan látták a tudósok meg a nem tudós érdeklődők száz, százötven, kétszáz, háromszáz évvel ezelőtt ezt a problé­mát, akkor elképesztő sokat megtudunk az élet egészéről is, ahogyan például erre a napfogyatkozás vagy a Nap kihűléséről szóló spekuláció is utal. A nap kihűlése nem csak tudományos probléma, hanem az egész társadalmat átha­tó szorongás is, ami nyilvánvalóan a vallás és egyéb hiedelmek alól emancipá­lódó, polgáriasuló embernek a rejtett bűntudata is. Ugyanis ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy mégiscsak van Isten s mégiscsak meg fog minket büntetni, de ezt nem tudják így megfogalmazni, mert nincsenek rá szavaik. Hogyha valaki Az ember tragédiájának eszkimó-jelenetét elolvassa - a Nap kihűléséről való spekuláció a magyar irodalomban ezzel a szöveggel kezdhet párbeszédet - akkor világosan látja, hogy ez nem természettudomá­nyos, hanem legalább annyira társadalmi és lélektani probléma is - én szere­tem a dolgokat így, összességükben látni, s ezután megírandó regényeimben is így megjeleníteni, akár történetiek lesznek ezek, akár nem. Választás kérdése, melyik szerző hogyan próbálja megközelíteni az élet egészét, melyik összetevője felől érzékelteti a többit, melyikből vesz többet a másik érzékeltetésére. Nálad jelentősége van annak, hogy és ahogy a tudo­mányt, a természettudományt, az ismeretanyag apró, pontos tényeit keze­led. Te mivel indokolnád ezt a választásodat? Nyilvánvalóan a perspektíváról, a látószögről van itt szó. Szeretek egy tár­gyat egészen közelről szemlélni, de akkor válik egy ilyen közelkép érdekes­sé, ha hirtelen hátra tudok lépni, s mondjuk egy jóval távolabbi pontról is meg tudom szemlélni, s azt is látom, hogy tárgyak és emberek együttesében hogyan fest. Nem akarom csak közelről vagy csak távolról nézni a dolgokat, hanem mozgástér kell, hogy a közeli és a távoli képet váltogatni tudjam. Valamikor nagyon régen, amikor színikritikákat írtam - tizenkét évvel ezelőtt hagytam abba - akkor, ha csak tehettem, minden előadást kétszer néztem meg, amiről írtam. Egyszer beültem az utolsó sorba, egyszer pedig az első sorba. Úgy írtam meg a kritikát, mintha egyszerre látnám távolról és közelről az előadást. Sohasem ismertem be, hogy kétszer néztem meg ugyan­azt - ami persze, tudjuk, nem volt ugyanaz -, s a trükk bevált - mindig elhit­ték, hogy egyszerre alkalmazok két különböző nézőpontot. A regényekben 6­2 . s­z­á­m

Next