Magyar Lettre Internationale 2008. nyár (69. szám)

ZÁVADA - Závada Pállal Jánossy Lajos és Németh Gábor beszélget: Talpig regényben (litera nagyvizit)

ZÁVADA PÁLLAL NÉMETH GÁBOR ÉS JÁNOSSY LAJOS BESZÉLGET Talpig regényben Beszélgetés és komótos séta Závada Pállal­­ a frissen megjelent Idegen testünk című regényé­ről és „regényében", végigkísérve a szereplőket a könyv helyszínein: utcákon, tereken, patikák és halas boltok előtt a Vámház térig, kitérve az írás előmunkálataira és módszertanára, a gyűj­tőmunkára és a szerkezetre, és betérve az író dolgozó­szobájába, egy szegedi albérletbe és a Holmi szerkesztőségébe. ■ Ahogy jöttünk a környéken, az jutott eszünk­be, hogy mintha máshol laknál, mint ahova köl­töztél. Egyszerre sétálunk a mostani Ráday utcá­ban, másrészt a regényedben. ZÁVADA PÁL ■ Akkor az utca mai képéhez ké­pest ennek az 1940-es regénynek a tere a harma­dik helyszín. A második pedig az 1998-as, még ko­pott Ráday utca, ahová én nem is törekedtem. Nem akartam ide költözni, a Dorottya utca sarkán volt egy nem túl nagy lakásom, de nekem megfelelt - a fiammal laktam benne. Ha kihajoltam az ablakon, a Lánchidat lehetett látni. Aztán csak megértettem, hogy annak az áráért rendes lakást is kapok, ahol majd egy egész családdal élhetek. Kétségkívül sok minden változott akkoriban - még a régi helyen írtam a Jadviga párnáját, és például Deák Kriszta is ott keresett meg, hogy filmet szeretne belőle csi­nálni. Ez ’97 nyarán volt, viszont a forgatókönyvet már itt beszéltük meg, itt írtuk. És ebben a lakásban lett rögtön egy vendégszoba, ahova Darvasi Laci át­jött velem - majd aztán lett egy egész család is. ■ Talán a Párizs, Texas nevű lokalitás volt erre az első fecske, ami betört a hetvenes évek Dél- Pesti Vendéglátóipari Vállalatának megmaradt birodalmába. ■ Azt sem szerettem - nálam rossz tónusban in­dítottak. Amikor először bementem, bort kértem, és azt kérdezték, vöröset vagy fehéret, majd elő­­­húztak a pult alól egy nejlon műanyag flakont. A Ráday utcai kocsmák közül sajnos egyikben sem vagyok otthon - pedig többségük korrekt, és már bort is tartanak. De emlékeztek ii még a Gresham borozóra és mellette Sulyok Miklós Mérleg étter­mére? Volt ott egy Géza úr nevű pincér - éppen ma láttam őt, az Alföldi étterem előtt sepregette a teraszt. Vissza kell nyúlni tíz évre, hogy az ember egy igazi pincérrel találkozzon - illő tisztelettel köszöntöttük újra egymást. Géza úrnak akkor fo­galma nem volt persze, hogy kik vagyunk. Nem ezért emlékszik rám, hanem szakmából. Hogy volt egy pofa, aki hűséges vendég volt. ■ A Nagycsarnokhoz azonban, tudjuk a re­gényből is, biztosan erős szálak fűznek. Sétál­junk arra egy kicsit az Erkel utcán! ■ Ebben a házban (mutatja) kinéztem egy lehetsé­ges regényhelyszínt magamnak, mondjuk itt laktak a fiúk, amikor a Lónyay utcai gimnáziumba jártak, az egyiknek a nagybátyjánál volt itt egy szobája, a másik pedig Pesterzsébetről lógott nála folyton. ■ Ezek a konkrétumok, amelyekről mint té­nyekről beszélsz a fikció hangján, mennyire ta­padnak a figurákhoz?­­ Segítségükkel megpróbálom a lehető leghihe­tőbbé tenni alakjaimat. Pesterzsébetre is elmen­tem - ott volt egy rokonság, akiknek tényleg volt faáru-üzemük, meg is tudtam pontosan, hogy hol. Innen kezdtem fölépíteni ezt a bizonyos Flamm családot. Mászkáltam arrafelé, és találtam nekik egy villát, amit ők majd a regényben szépen föl fognak maguknak építeni. Jól jött nekem, hogy abba a létező villába fiktív figurákat képzelhes­sek. Persze akkor már megnézem, hogyan jártak abban az időben a villamosok, és hogyan a HÉV - ez még a századelő. Aztán halad az ember tovább, kitalálja, hogyan kerülnek össze a Flammok a Wei­ner család tagjaival itt, a Lónyay utcai református gimnáziumban. Utóbbiak, ugye, kikeresztelkedett félzsidó család, az öreg Ignác földbérlő Felsőgal­­lán, vagyis Tatabánya vidékén. Ez a zsidó birtok­bérlő beleszeret egy református pesti nőbe, aki pedig Ady-rajongó, és egyszer csak kevésnek tart­ja, hogy szült három gyereket, és egy vidéki kúriá­ban él, ezért be fog szökdösni a Galilei-körbe. És a barátnője lesz a Máté Olga nevű (valóságos) fotó­művésznő, akinek (tényleg) a Veres Pálné utcában volt híres műterme. De mindezek csupán hőseim előtörténetéhez szolgáló adalékok. Valódi helyszínek és fiktív figurák ■ Ilyenkor a figurák szemével keresed a helyszí­neket, vagy a helyszínek írják tovább a figurákat? ■ Oda-vissza. Külön izgalmat nyújt, hogy körbe­­béklyózom magam, és ezen belül próbálok lépe­getni. Ahol most sétálunk, ebben az Erkel utcai házban volt egy üzlet, ahol a domborműveken is látható, hogy halat és rákot árultak, a stukkókon még mindig szépen lehet látni a tengeri csikókat - hőseim kisgimnazistaként szerettek itt bámészkod­ni. Amikor pedig kihajolnak a gimnázium ablakán, megpillantják Weiner Jakab mamáját, az Ady-rajon­gó Laurát a túloldalon, és hihetetlen izgalomba jön­nek. Mondjuk ott, a patikánál megy, azon a sarkon. A szereplők szociokulturális hátterét az ember összeolvassa - hogyan nevelik ebben az időben a gyerekeiket az ilyen és ilyen társadalmi helyze­tű figurák, hova utaztatják őket, stb. Néha egy-egy motívum csírájából indulok ki, azt növesztem bele egy létező társadalmi időbe és térbe. Karriereket rakok össze - szereplőim szüleinek, nagyszüleinek az életét is -, talán szakmai ártalom is ez, a szoci­­ográfusságom öröksége. Ugyanakkor bizonytalan is vagyok - eleget tudok-e, mire lesz szükség a for­rásokból, mennyit és hogyan használjak, mutassak belőlük? Mi az, amire egyáltalán nincs szükség? ■ Volt olyan tapasztalatod írás közben, hogy az a fajta ismereti mező, amelyben a figuráid mo­zognak, letiltja a képzeletedet? Hogy mozdultál volna egy bizonyos irányba, de a tudásod meg­akadályozta? B Ennyire kiélezve nem. Inkább csak ajánlásokat szoktam elfogadni a társadalomtörténeti ismere­tektől, a tiltást szeretem magam intézni. Az a jó, és ez elő szokott fordulni, ha a képzelet kicsit eltéríti, megbillenti a szociológiailag determinált alakokat, ez olyan lehetőség, amely elég jól kamatoztatha­tó. Ezek tehát a hagyományos források. A másik ZÁVADA­ ­ WALUSKA GÁBOR FELVÉTELE ZÁVADA Pál Kulákor és Szépirodalmi­ Széphalom, 1999 Mielőtt elsötétül Jelenkor, 1996 Jadviga párnája Magvető, 1997 Milota Magvető, 2000 A fényképész utókora Magvető, 2004 Idegen testünk Magvető, 2008.07.17. „Milota előadása az embermozgatásról" Magyar Lettre Internationale, 44 „Mézes-mákos. Szextett a Milotáról" Magyar Lettre Internationale, 46

Next